Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 199-223. szám)
1935-09-17 / 212. szám
4. oldal. JNIYÍRVIDÉK ^ OZABOLCSI HÍRLAP (Trianon 6.) 1 ^ 5 szeptember hő 17. litási szabályzat a kézmüiparosokra vonatkozó rendelkezéseit ismerteti ezután. ! Ezekből megtudjuk, hogy mig 1933-ban 420,000 P közszállitáshoz jutottak a kisiparosok, addig a folyó évben elérte ez az összeg a 2 millió pengőt. Uj munkaalkalmak teremtésére támogatást adott a kormány olyan iparágakban, amelyek ezelőtt import utján jöttek be az országba. A kormány egyik legfontosabb feladatának tekinti az iparos képzés intenzivebbé tételét. Ebből a célból mintamühelyeket állítanak fel, amelyek egyike Nyíregyházára kerül. Felújítják a vándortanitói intézményt is és megtanítják az iparosokat a helyes kalkulációra. Ezen a nagygyűlésen — mondotta Kruchina báró — nemcsak mint a miniszter személyes megbízottja vagyok jelen, hanem eljöttem azért is, hogy mint az ipari ügyosztály ve zetöje, személyesen is tapasztalatokat szerezzek az iparosokat legközelebb érintő életkérdésekről. Végül Isten áldását kérte a kongresszusra. A kongresszus ezután Papp József IPOSz-elnök javaslatára táviratban üdvözölte vitéz Gömbös Gyula miniszterelnököt az iparügyi minisztérium felállításáért, továbbá Bornemisza Géza iparügyi minisztert, Petneházy Antal államtitkárt, Űrffy Imre dr felszólalása A kormány kiküldöttének érdekes fejtegetéseit, megnyugtató adatait lelkes tapssal fogadják, majd a kongresszus egyik illusztris előadója, őrffy Imre dr volt országgyűlési képviselő, az iparosjavaslatoknak sorozatos éveken át volt képviselőházi referense szólal fel, A magyar kézműves ügyévei — mondotta — minden magyar közéleti férfinak akadályokat nem ismerő akarattal kell foglalkoznia, mert jaj annak az államnak, amely nem veszi észre az iparosság nagy nemzetfenntartó erejét. — Fanatikusa vagyok a magyar egységnek, le kell rombolni minden faji és felekezeti különséget, ezért harcolok a magyar iparos egységért — mondotta hatalmas lelkesedés közben — majd intő szóval fordul az iparosokhoz, ho^y értsék meg egymást és vállvetve dolgozzanak együtt, egymásért. Egész nap tárgyal a kongresszus Órffy Imre nagy hatást kiváltó beszéde után Papp József elnök ügyrendi változtatásra tesz javaslatot a kongresszusnak és indítványozza, hogy a h«sszu tárgysorozatra való tekintettel a délutáni sóstói kirándulás helyett is folytassák a tanácskozásokat. A javaslatot a kengresszus egyhangulag magáévá tette és az elnök enunciálta, hogy a tárgyalásokat délután 4 órától kezdve is folytatni fogják. iparos érdekeket összhangba hozza a nemzet többi érdekével és Isten áldását kéri a kongresszusra. és az egyházak üdvözlik a kongresszusi Mikecz Ödön dr. főispán hatal mas tapssal és éljenzéssel fogadott ~ felszólalása után, Szohor Pál polgármester a város nevében üdvözölte a kongresszust. Éber Antal dr. a Budapesti Ke reskedelmi és Iparkamara üdvözletét hozta el. — Most jár le a Kamara elnökségében eltöltöt éves mandátumom — mondotta — és mérleget csinálok munkásságomról, büszkén vallom. hogy a kamarában a kézművesipar számára sikerült az eddigieknél sokkal nagyobb jelentőségű súlyt adnom. — Örömmel regisztrálja azokat a kormányintézkedéseket, amelyek az iparosság érdekében történtek, de azokat még nem tartja befejezetteknek, Az iparügyi minisztérium létesítésében, — amelynek a saját személyében is hive volt, — az iparosság jövőjének hajnalhasadását látja. Felszó !alása során utalt Szterényi- j nek egy régebbi brossurájára, amelyben minisztersége után rámutat koMikecz Ödön dr. főispán: iz iparosság nem egyedüi masíroz, vek együtt megy a nemzet egyeteme Most lelkes éljennel fogadva Mikecz Ödön dr. főispán szélal fel. Tisztelettel és őszinte szereteltel üdvözli a kongresszuson megjelent iparostábort. Üdvözlése a sziv mélyéről jön, hisz gmielőtt a főispáni széket elfoglalta, a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége nyíregyházi csoportjának ügyésze, munkása voltjj Innen hozta az iparosok ügye iiánt érzett igaz szeretetét. (Éljenzés) Hogy azok az iparosok, akikkel együtt dolgozott, barátai-e, ezt ők mondhatjáK meg, de ha azt kérde zik, hogy ő barátja-e az iparosoknak, azt feleli, hogy igen. Az iparosságban azt a jellemző vonást látta meg, amely a nemzeti jövőnek, a nemzet naggyá fejlődésének legfontosabb, legjellemzőbb vonása: a szabad egyéniség, a szabad polgári gondolat megnyilvánulását (Éljen) Ez az osztály jól tudja azt is, hogy a sorsa nem ^független más osztályok sorsától. Az iparosprobléma nem elszigetelt kérdés, hanem öszszefüggésben van a gazdasági élet többi más problémájával. A kongresszus itt Nyíregyházán egy 400.000 lakosú, főleg gazdavármegye székhelyén tartja gyűlését, itt éreznie kell, hogy az iparososztály más termelő osztállyal együtt .emelkedik, vagy bukik. (Ugy van 1) Nem lehet iparosjólét a többi osztály jóléte nélkül. Az iparosságot éppen azért szerette meg, mert világosan él benne a nemzet egyetemes nagy érdekeinek tudata és jól tudja, hogy az iparosság nem egyedül masiroz, hanem vele együtt menetel a nemzet egyeteme. Itt az iparos kongresszuson éppen ezért csak komoly beszédnek, gyakorlati javaslatoknak van értéke. (Ugy van 1) Az erős hang pillanatnyi hatást tehet, de nem az erős hangot, hanem a benne rejlő igazságot kell bírálnunk és értékelnünk. Az igazságtalanságot, akár ha megafonon is [hangoztatják, ele'eszti a füle mellett, mig az igazságos panaszt, ha suttogó hangon is hangzik, meghallgatja és igyekszik segíteni rajta. A politikában nem azt kell megvalósítani, ami tetszik, hanem azt, ami szükséges, ami lehetséges. Itt, az előadói pódiumon is munkásai vagyunk a nemzet jövő politikájának. Ezt kell átéreznűnk. Bizalommal várja a^kongresszustól, hogy az Régi tankönyvek féláron (Jj tankönyek Iskolaszerek a legolcsóbban a WT* r t • ? Fabian könyvkereskedésében rának ipari visszásságára, amiből azt látja, hogy a miniszterek mihelyt volt miniszterekké válnak, belátták a hibákat. Dr. Radó Dezső m. kir. kormányfőtanácsos, a debreceni kereskedelmi és iparkamara főtitkára az ország összes kamaráinak üdvözletét tolmácsolja. Reméli, hogy az itt elfogadott javaslatok megértésre találnak és a kongresszus munkája előbbre viszi az iparosság ügyét a szebb és a boldogabb jövő felé. Az egyházak képviseletében Kopcsó János ág. ev. lelkész, Nagy Lajos ref. lelkész és dr. Bernstein Bála főrabi szólaltak fel, Isten áldását kérve a kongresszus eredményes munkálkodására. Éber Mai ilr. nyitja meg az előadások sorozatát Ezután az iparos élet lepfontosabb kérdéseit tárgyaló előadások hangzanak el. Éber Antal dr. most is klasszikusan felépített előadást tartott az iparosságnak. — Egy francia egészségügyi közmondás szerint először a legsúlyosabb sebesülten kell segíteni. Ha ezt átviszik a gazdasági életre, elsősorban a kézmüiparosságon kell kezdeni a segítést, mert nincs még egy olyan osztály, olyan hivatási ág, amely annyit szenvedne, mint a kis iparosság. Léire kell hozni a kézműiparos egysegét, de ez ne azt jelentse, hogy senki a véleményét szabadon ne nyilváníthassa. Egyike volt azoknak, akik az iparügyi minisztéFIGYELEM! Az „EXCELSIOR HBRISHYAGYáR R.-T." harisnya-, kötött-szövöttáru-, női- és gyermekruházati gyártmányainak egyedárusitásáí átvettem s a jövőben ezen cikkekből csak a cég gyártmányait fogom árusitani. Ez alkalommal fenti cikkekből meglévő raktárkészletemet igen olcsó leszállított árakon bocsátom az igen t. vásárlóközönség rendelkezésése. Saját érdeke tehát, hogy áraim olcsóságáról meggyőződjék. FEUER MIKSA (Városház-palota) az Excelsior Harisnyagyár R.-T. egyedárusitója. rium felállítását sürgették, mert tudta, hogy így több hely jut az iparoskérdéseknek. Az uj iparügyi miniszterben feltétlenül bízik, hiszi, hogy áldásosán fog működni az iparosság javára. A kisiparosság létérdeke, hogy a vámvédelem a teljes elzárkózás ellen a szabadkereskedelem kellene, hogy érvényesüljön, mert a kézműves ipar szorosan összefügg ezzei a kérdéssel. Egyes árucikkek ma 200—300 százalékos vámvédelmet élveznek. Éber dr. ezután a kartellek és a nyersanyagok drágasága ellen emelt szót. Ring Gyula a hatvani ipartestület elnöke, az Iposz alelnöke a kisiparosság nyugdíjintézetének felállítását szorgalmazta, amit a törvény kötelező erejível kell megalkotni, mert ellenkező esetben közönséges üzletté degredálódna. Ezzel a kérdéssel kár a kormányt minduntalan zaklatni — mondotta — mig az iparosság minden tagja nincs ennek fontosságától áthatva, Dr. Dobsa László, az Iposz igazgatója az iparosok legfájóbb kérdésének, a kontárkérdésnek megoldását és a mestervizsga kötelezővé tételét sürgette. Rámutatott arra a visszás helyzetre, amelyet az iparosság túlzsúfoltsága idéz elő. Ennek meggátolására egyetlen mód a tanonc-'artás rendszabályozása. Fábián Béla orsz. gyűlési képviselő a kongresszus résztvevőinek nagy eilenmondása közben azt fejtegette, hogy az uj iparügyi minisztériumra nem volt szükség, mert az az államháztartás ujabb megterhelésével jár. Meleg elismeréssel adózott azonban Bornemissza miniszternek és munkatársának Kruchina bárónak, akik megérlve az idők jelét, megértve az (Fíolytatása a 6 ik oldalon)