Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 172-198. szám)

1935-08-27 / 194. szám

(Trianon 15) 1 H5 augusztus hö 21. S Z ÍBOLC S PHIRLAP 3 olít*' AzOTTaranyéremmel tüntette ki dr. Mikecz Ödön főispánt, a jubiláló Nytve elnökét és dr. Andrássy Dániel ügyvezető elnököt Ünnepe volt tegnap a NyTVE-nek, egy pillanatra összekulcsolódtak a kezek, hogy hálát mondjanak a Gond­viselőnek 30, sikerekben gazdag év eredményeiért és erőt merítsenek a jövő küzdelmeihez, Joga volt a Nytve­nek az ünnepléshez a múltnál és az egyre biztatóbb jelennél fogva is. És szükség is volt erre az ünnep ségre, mert bennsőséges pillanatai, különösen pedig a NyKISE-vel az ünnepélyen is megújított fegyverba­rátsága, annak biztató igéretét nyúj­tották, hogy Nyiregyházán a sport még lendületesebb, a nemzet jöven­dője érdekében még értékesebb lesz. Az ünnepélyre Dr. Kelemen Kornél Ial, az OTT elnökével a magyar sport sok kiválósága érkezett Nyír­egyházára. A vendégeket szombaton este az állomáson a város közön­sége nevében Juhász Mihály főjegy­ző, h. polgármester üdvözölte. Kele­men Kornél dr. kíséretével az állo­másról a Hősök szobrához hajtatott s az őrséget álló cserkészek és fák­lyás leventék sorfala között koszorút helyezett az emlékműre. A tornászok koszorúját Sóós Géza helyezte el. Közgyűlés a vármegye­háza nagytermében Vasárnap délelőtt fél 12-re hívták össze a vármegye nagytarmébe a NyTVE díszközgyűlését. A nagy ter­met zsúfolásig megtöltötte az előkelő hölgy és férfi közönség. Az emelvényen dr. Mikecz Ödön főispán mellett foglalt helyet dr. Ke­lemen Kornél, v. Ujfalussy Gábor ny, altábornagy, a magyar vivószö­vetség képviseletében, Perczel Oli­vér ezredes, állomásparancsnok, Fe­renczy Károly az MLSZ és a KLASZ reprezentánsa, dr. Mikecz László vm. főjegyző, Juhász Mihály városi fő­jegyző, Komáromy Károly a NyKISE elnöke s a NyTVE vezető tisztvi selői. A közgyűlést a Tisztviselő Dalkör éneke vezette be a Magyar Hiszek­eggyel. A magyar imádság akkord jai után dr. Mikecz Ödön főispán mondott megnyitó beszédet. Harminc év történelmi mértékkel mérve, nem nagy idő — mondotta a főispán megnyitó szavaiban — de ez a 30 év, amelynek kezdete a háborúra, forradalmakra s jelene a magyarság legnehezebb napjaira esik, még történelmi mérték szerint is igen jelentős idő. A mai nap azon ban nem záróköve a múltnak, ha­nem uj kiinduló pont a jövőre. Az elmúlt 30 évre visszatekintve hálát ad a Gondviselőnek azokért, akik a sport ügyét a múltban önzetlenül szolgálták s megköszöni mindazok nak a munkásságát, akik becsület­tel szolgáltak s példát adtak sokak­nak. Ma már Magyarországon is megértették, hogy a sport nem csu pán játék, egyesek kedvtelése, ha­nem a nemzet közügye, a nemzet nevelése is egyben. A sportban nem is annyira az egyesek testi készsé­gének kifejlesztését tartja értékesnek, hanem a testületi közszellem meg­teremtését. És ha visszatekint a Nytve elmúlt 30 esztendejére, az el­múlt időben is azt tartja értékesnek a Nytve életében, hogy nem voltak sportprimadonnái, de sokan voltak, akik együttesen küzdöttek az elért eredményekért. Ebben a szellemben köszöntötte Dr. Kelemen Kornélt, akinek támo­gatása nagy érték a sport számára, köszönti á vendégeket, az egykori és jelenlegi aktív sportolókat s a nagyközönséget. fl régi gárda üdvözli az ifjabb nemzedéket Meghatóan bensőséges percei vol­tak a közgyűlésnek azok, amelyekben Hall Géza százados a Nytve régi tornászgárdája nevében poétikus, tüzes szavakkal köszöntötte a Nytve-t. Különösen mély hatást váltott ki dr sasi Szabó László levelének a felolvasása, aki — mint a Nytve első elnöke — távollétében csak le vélben üdvözölhette a jubiláló egye­sületet. Nincs oka arra a Nytve-nek, irja a . levelében, hogy a múltért szégyenkeznie kellene. Sikereket ért el a múltban is a Nytve. Az emlékek varázsos szálaival át­szőtt s nagy tetszéssel fogadott le­vél felolvasása után Hall Géza a Nytve elé tűzött sajátos feladatok teljesítésére buzdított, amelynek egyik legszebb tere, ölbe venni a magyar ifjúságot, a nemzet jövőjének zá­logát. Mielőtt iskolás gyermekeinek harisnyákat fiu- és leányka kötöttkabátokat fiu ingeket és egyéb iutézeti leiszereléseket beszerezné, keresse Jel az olcsóságáról előnyösen ismert Friedmann Testvérek nagykereskedők divatáruházát. (Rákáczi u. 4. szám.) Szabott árak I Harminc év a főtitkári jelentés tükrében A nehezen szűnő tapsvihar után, amely az üdvözlő szavakat követte, Geiger György főtitkár terjesztette be az elmúlt 30 évről szóló jelen tését. Különösen azokra a nagy küz­delmekre mulatott reá, amelyet az Egyesület anyagi gondjainak szaná­lására kellett fordítani. Az anyagi rendezés mellett is azonban sokkal fontosabbnak tartotta a NyTVE uj vezetősége, hogy az anyagilag leg­kedvezőbb sportág, a labdarúgás mellett az athletika, torna valameny­nyi ágát műveltesse s kiváló szak­osztályi vezetők mellett ma már százakra megy azoknak az aktiv sportolóknak a száma, akik a Nytve színeit sikerrel, diadallal képviselik az egyes sportágakban. Lendületes szavakkal és némi büszkeséggel mutat reá arra a he­roikus munkára is, amelyet a Nytve a tornacsarnok létesítésével végzett s ezzel ezer és ezer ifjú, benne négy középfokú iskola ijfusága ré­szére teremtett sporthajlékot. Hogy a jelenben sikerrel működ­het a Nytve, sok érdemes tagjának köszönheti. Nem sorolja fel őket, mert hosszú lenne a sor. Ha vala­kiről meg kell emlékezni, akkor elsősorban dr. Kelemen Kornélról emiékezik meg hálával, akinek tá­mogatása nélkül a Nytve sok fel­adatát nem tudta volna megoldani s hálával és elismeréssel emlékezik meg dr. Mikecz Ödön főispánról, a Nytve inspiráló erejti, fiatalos len­dületű elnökéről s dr. Andrássy Dánielről, a törhetetlen erővel mun­kálkodó ügyvezető elnökről. A Nytve háláját és köszönetét tolmácsolta a vármegye, a város, a katonai ható­ságok s a sajtó támogató munkás­sága elölt. Dr. Kelemen Kornél kiosztja az OTT kitün­tetéseit Nagy figyelem közepette emelke­dik fel szólásra dr. Kelemen Kor­nél, az OTT elnöke. Örül annak, hogy eljöhetett Nyíregyházára, mert igy személyesen győződhetett meg arről, hogy milyen lelkes munka fo­1 lyik itt. A főtitkári jelentésből arró értesült, hogy sikerült nagyszerű, modern tornacsarnokot létesiteniök. Nem osztja ebben a tekintetben a főtitkári jelentés megállapítását, el­lenben éppen az itt tapasztalt munka alapján ígéretet tesz arra, hogy se­gítségére lesz a Nytve-nek abban, hogy valóban modern, jól felszerelt tornacsarnok álljon a közel jövőben e város tornászai rendelkezésére. Viharos kitörő öröm zúgott fel Kelemen Kornél szavaira, amelynek alátámasztására már annyit jelezhe­tünk is, hogy Kelemen Kornál meg­tekintette azt a telket is, ahol tervbe vették a modern tornacsarnok fel­építését. Szavai során reámutatott arra a törekvésre, amely mindenfelé meg­nyilvánul, s amelynek célja az, hogy a jogállam helyébe az energia ál­lam lépjen. Magyarországnak is al­kalmazkodnia kell ehez az áramlat­hoz, részt kell vennie az uj ember­típus kialakítására irányuló munká­ban, Beszélt a sport nagy propagativ jelentőségéről s arról a fel sem be­csülhető értékről, amit számunkra a diákolimpiász szerzett. Be kel! lát­niok tehát azoknak — mondotta, — ha volnának olyanok, akik bármi oknál fogva is közönnyel, vagy más­ként nem támogatnánk a magyar sportot, hogy nemzeti érdekeink (el­len vétenek. És állítja azt is, hogy ha van egy két ember, aki szívvel­lélekkel magáévá teszi a sport ügyét, ott lesz is sport élet. Ilyeneket kiván jutalmazni most az Ott, amikor átnyújtja az OTT nagy aranyérmét dr. Mikecz Ödön főispánnak, a Nytve elnökének és dr. Andrássy Dániel ügyvezető elnök­nek. Ezüst érmet kaptak Geiger György főtitkár és Máczay István István szakosztályi elnök. Bronzérem­mel tüntette ki az OTT Arany Irmát, dr. Gultmann Józsefet és Milotay Gábort. A kitüntetések átadását nagy taps­sal kisérte a közönség. Tiszteletadás a 30 éves Nytve előtt Az emlékérmek átadása után az üdvözlésekre került a sor, Perczel Olivér a nyíregyházi helyőrség tisz­tikara nevében üdvözli a Nytve-t, mert a sport által összeforrasztotta a katonaság és a polgárság szivét. Mikecz László a vármegye közön­sége, Juhász Mihály a város közön­sége nevében fejezik ki jókívánsá­gaikat. Nagy, lelkes öröm kisérte vitéz Ujfalussy Gábor ny. altábornagy sza­Ócska tankönyveket veszünk. Uj és ódon állapotban levőket már most kiszolgálunk vagy előjegyzésben tartunk. Fábián­féle könyvkereskedés. ÍVMROSI I MOZGÓ Ma, hétfőn utoljára Ma, hétfőn utoljára SZERELMI ÁLMOK Előadások a Városiban Hétköznap 6-8-10, vasárnap 4-6-8-10 órakor. Előadások az Urániában Minden nap 3, 5, 7 és 9 órakor. ÜRRMIRi FILMSZÍNHÁZ 2 TELEFON 11. SZ. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom