Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 148-173. szám)
1935-07-16 / 160. szám
2 oldal (Trianon 16) 1935. julius hó 16 GALA Nagy táncverseny ! Hangulatos vílágítás ! 3 SÓStÓn • fővárosi jazz-zenekar! Három postaaltiszt negyedszázados szolgálati jubileuma A nyíregyházi postások szombaton este összegyűltek a KIOSzba, hogy három jubiláns kartársukat, névpzerint: Czegle [János, Kalfás János és Király Lajos I. o. postaaltiszteket ünnepeljék 25 éves szolgálati jubileumuk alkalmából. Az ünnepségen Strubert György hivatalvezetővel az élén megjelentek a tisztviselők és altisztek, csaknem teljes számban. Az első felköszöntőt Strubert György hivatalvezető mondotta. Szép beszédében elismerését fejezte ki a három ünnepeltnek, akik meghatva köszönték meg a nem várt elismerő szavakat. Majd Rajtik Antal csoportelnök beszélt és egy egy arany pecsétgyűrűt adott át elismerésképen az ünnepelteknek. A szép társaság a késő éjjeli órákig maradt együtt. A szerbek kiakarják üldözni a magyar halottakat a szegedi temetőből Háborúság dult már régóta a szegedi magyar és szerb görögkeleti egyházak között. A szerbek tiltakoztak az eílen, hogy a magyar egyház halottait a görög temetőben temesse el. A város vezetősége elé került az ügy és Tóth Béla h. polgármester most ugy döntött, hogy a magyar egyháznak is joga van halottait a görögkeleti temetőbe temetni s ebben a szerb pópa nem akadályozhatja meg a magyar görögkeletieket. Elítélték a nagymágocsi csodadoktort Nagymágocson évek óta működik egy Róna György nevü csodadoktor, aktt százával és százával kerestek fel a betegek. A kuruzsló csodadoktor különböző folyadékokat, kenőcsöket és füveket irt elő a betegek számára és mivel betegei közül valóban többen meggyógyultak, egyre inkább fellendült a forgalma. Ez késztette arra, hogy legutóbb már Medgyesegyházán is ^fiókot nyitott. A sok kuruzslást azonban az orvosok már nagyon megsokallták és ezért a csodadoktort feljelentették a járásbíróságnál. A járásbíróság most vonta felelősségre Róna Györgyöt és egészségügyi kihágás miatt 20 pengő pénzbüntetésre itélte. LAPUNKAT PÁRTOLJA, HA A „NYIRVIDÉK-SZABOLCSi HIRLAP"-BAN HIRDETŐ CÉGEKNÉL SZERZI BE SZÜKSÉGLETEIT Táncversennyel egybekötött „Gála-est" a Sóstón Szerdán este hangulatos nyári táncmulatság lesz A balatoni fürdőhelyek mintájára, a Sóstó is megrendezi a maga nyári ünnepélyét. Szerdán este nagyszabású táncversennyel egybekötött „Gála-estét" rendez a Sóstófürdő vendéglője. Az uriközönség a teraszon, rossz idő esetén a termekben táncol. Az asztalnál ülő vendégek döntik majd el, hogy a fiatalság között melyik pár táncol a legszebben. A legjobban táncoló párt megjutalmazzák. Szerdán este tehát, hangulatos világítással, kitűnő jazz zenével, jókedvvel és vidámsággal telt táncos estére van kilátás. Az uri társaságok legjobbjai készülnek szerdán este a Sóstóra és bizonyosra vesszük, hogy ez a kis nyári mulatság kitűnően fog sikerülni. Nagyon ajánlatos asztalokat előre lefoglaltatni a Korona kávéház főpincérénél. inra Rozsdavédő tetőfesíék firnisz és lakk, villanygépen őrlött festékek minőségben kapható a legjobb Brüll Simon festékáruházában íi 1™ Ujfehértón ráomlott a fal három Játszadozó gyermekre Az egyik gyermeket haldokolva hozták be az Erzsébet kórházba Márkus Lajos ujfehértói lakos házában tegnap délután 6 órakor súlyos szerencsétlenség történt és csak a véletlennek köszönhető, hogy nem kívánta három kis gyermek életét áldozatul. Márkus Lajos három kis gyermeke az udvaron játszadozott. — Hat óra felé járt az idő, amikor hatalmas robajjal bedűlt az istálló fala és az éppen ott játszadozó három gyermeket maga alá temette. A nagy zajra pillanatok alatt ott termett Márkus Lajos, aki kétségbeesetten igyekezett három gyermekét a porfelhőtől alig átlátszó romhalmaz aló! kiszabadítani. Legelőször a két kisebb Márkus gyereket sikerűit kimenteni, akiknek arcát, testét elborította a vér. Legutoljára a 12 éves Márkus Piroska került elő, aki olyan súlyos belső ^és külső sérüléseket szenvedett, hogy életbenmaradásához alig van remény. A súlyosan sérült kisleányt Mezőssy Béla nyűg. földmivelésügyi miniszter autója beszállította a nyíregyházi Erzsébet kórházba. A szerencsétlenség ügyében a nyomozás megindult. A délelőtti órákban telefonon érdeklődtünk a kórháztól a kis Márkus Piroska állapota iránt és azt a választ kaptuk, hogy állapota rendkívül súlyos és állandó aggodalomra ad okot. A Tiszántúli Diplomás Blokk szombaton tartotta első összejövetelét. A Blokk kívánságait a következő pontokba foglalták : 1. Az 1883. I. tc. (Képesítési törvény) megváltoztatása olyan értelemben, hogy az egyes megkívánt képesítések legalább négy középiskolával emeltessenek. Tehát négy középiskola helyett érettségi, érettségi helyett diploma. 2. A 60. életévüket betöltőiteknek sürgős nyugdíjazása eltekintve a valóban közérdeket szolgáló, vagy tényleg nehezen pótolható egyénektől. 3. A női alkalmazottak elbo| csátása általánosságban. ! Kivételt képeznek a speciálisan női megindokolt családfenntartás. 4. Az álláshalmozások megszüntetése nemcsak elméletben, hanem gyakorlatilag is. 5. Az állások betöltésénél a korhatár felemelése, az állások nyilvánosan meghirdetett pályázata a törvénynek megfelelő határidővel. A zug kinevezések megszüntetése. 6. Az itt elmondottak figyelembevételével és gyakorlati keresztülvitelével lehetőség fog nyilni arra, hogy a jelenleg állástalan és arra rászoruló diplomás és érettségizett ifjak megfelelő számban a közhivatalokban elhelyezést nyerjenek egy évi gyakorlat után status keretében elhelyeztessenek, de családi pótlékot már a gyakorlati év alatt is kapjanak. E gyakorlati év javadalmazása havi 80 P-ben állapitassék meg, családosoknál ehez járuljon a családi pótlék is. Több értékes terv és javaslat hangzott el a magángazdaság bevonására vonatkozólag is azonban ezek megvitatását tehát azt, hogy hogyan lehet a magángazdaságok keretei közt is minél nagyobb számú diplomást és érettségizettett elhelyezni, a következő összejövetelre halasztották el, mikor ezek az elhangzott tervek és javaslatok kidolgozva, konkrét formában kerülnek az összejövetel elé. Drágult az élet juniusban Juniusban a heti létminimum összege a májusi 57'44 pengőről 58.27 pengőre emelkedett, ami 1.44 százalékos drágulást jelent. Az élelmiszerszükséglet drágulása 5.03 százalékot tett ki. Az 1914. évvel szemben az élelmiszerszükségletnél 10.4 százalék az olcsóbbodás, mig az összszükségletnél még mindig 17.9 százalék (17.065.9-szeres) a drágulás. Száz mai pengő belső vásárlóértéke (békéhez viszonyitva) [84.81 pengőnek felel meg. A nyíregyházi piac árai: ÁLLATVÁSÁR Sertés kövér kg. 60-72 fill. Sertés kövér, közepes kg. — fill. Sertés süldő "20—55 P Sertés koca 30-50 P Malac párja 8-16 P Borjú kg. .. 40—55 fill. Szarvasmarha, vágó, kg. 30-36 f. Fejős tehén db 80-250 P Üsző — P Magyar ökör párja .. — P Egy éves tinó — P Ló, igás 500—700 Ló, kocsi 700-900 Vágó ló 80-150 Tenyész kanca — Csikó egy éves 100-150 TERMÉNYPIAC Buza .. 12-80 Rozs 9-— Árpa 10-— Tengeri morzsolt 13-50 Tengeri csöves — Zab 10-— Tökmag —•— Napraforgó —•— Bab, fiiri f _ ( fehér —•Köles 14-— Lelkes fogadtatás várta Rómában a magyar fiúkat Róma. A Mussolini meghívására Olaszországba utazó 200 magyar fiút Rómában a pályaudvaron lelkes néptömeg ünnepelte. A fiuk fogadásán megjelentek Villiani báró követ és az olasz előkelőségek.