Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 148-173. szám)

1935-07-19 / 163. szám

WÉK (Trianon 16) 1935 julius hó 19 3 olds' 160 kilométer hosszú és 80 méter széles hajózható csatornát építenek Szabolcson át Megindult a hatalmas munka előkészítése A kormány utasítására Nyíregy­házára érkezett Trtimmer Árpád miniszteri osztálytanácsos, aki hét mérnökkel terepfelvételeket készi tett nagyobbszabásu öntözőberen­dezés megépitése céljából. A tervek szerint egy 160 kilo­méter hosszú és 60- 80 méter széles csatorna megépítéséről van szó, amellyel megoldanák egy­részt Dombrán és a Hortobágy közötti vidékek öntözésének kér­dését, másrészt a hajózható csa­torna megépítésével megkönnyi­tenék a termények szállítását és ezáltal olcsóbbá tételét. A nagy csatorna építési mun­kálatok több esztendőn keresztül adhának munkát a szabolcsi munkanélkülieknek. Az óriási jelentőségű munkála­tokról részletesen befogunk szá­molni. Készül az Élelmiszer Csarnok Nagv építkezések a Luther palotában Megírtuk, hogy augusztus hó elsején megnyílik Nyíregyháza uj élelmiszer csarnoka a Luther pa­lotában. Az építkezések már nagy­ban folynak. Az üzlethelyiségeket elválasztó falakat áttörték, a Szik­szay vendéglő helyiségétől kezdve közös frontra építették a csarnok helyiségét. Óriási nagy és világos lesz az Élelmiszer Csarnok. Kör­alakban futnak az úgynevezett boxok. Középen a két sor eláru­sító között kényelmes ut vezet végig a csarnokon. " 40-50 eláru­sító fülke lesz. Mindent megkap­hatnak a vásárlók. Gyümölcstől a vágott baromfiig minden szak­ma képviselve lesz az ^elárusítók között. Rengeteg jelentkező van már az árusításra, természetesen csak komoly ajánlatokat vesznek figyelembe. Értesüléseink szerint csak egy fűszeresre van még szük­sége az Élelmiszer Csarnoknak. A nyitás augusztus eisején lesz, akkorra teljesen elkészül a mo­dern és szép vásárcsarnokunk s bizonyosra vészük, hogy a kö­zönség támogatni is fogja, ezt a kitűnő uj vállalkozást. Egy állítólagos színésznő végiglopta a várost Ahol megfordult, minden eltűnt — A nyíregyházi rendőrség letartóztatta Tatár Máriát Néhány héttel ezelőtt egy jól öltözött szőke hölgy tűnt fel Nyír­egyházán. Kávéházakban, étter­mekben járt férfiak társaságában. A hölgy színésznőnek, sok he­lyütt táncosnőnek adta ki magát és vigan élt néhány hétig a vá­ros mulató helyein. Néhány napi működése után suttogni kezdtek a városban. A fiatalemberek, akiknek társaságá­ban megfordult Tatár Mária, pa­naszkodtak, hogy pénz és külön­böző értéktárgyak tűntek el, amit csak a hölgy vihetett el. Felje­lentéssel nem fordult senki a rendőrséghez, nem akarván, hogy nyilvánosságrá kerüljenek ezek a dolgok. Ötven-száz pengők tűn­tek el a nő kezén. Sőt a leg­utolsó „hőstette" az volt, hogy fényképezőgépet, cigarettatárcát stb. lopott el s zálogba csapva, a ki­állított zálogjegyeket az egyik mozgószinház sző­nyege alá rejtette. A nyíregyházi rendőrség tegnap aztán letartóztatta Tatár Máriát, akit a rendőrbüntető biró 30 napi elzárásra itélt, majd orvosi vizs­gálatra vitték s a hatósági orvosi bizonyítvány alapján gyógykeze­lés végett az Erzsébet kórházba szállították. A reklám létjogosultságát iga­zolja a szezonvégi vásár létesítése. | •cfl DR'OETKER féle BEFŰZŰPORT! A nyírbátori cserkészek jubiláris zászlóavató iinnepséga Megdobták fácán tolással - visszadobta kövei Labancz István 21 éves pusz­tadobosi legényt összetört fejjel, életveszélyes sérülésekkel beszál­lították a kisvárdai kórházba. Ál­lapota olyan súlyos volt, hogy csak ma reggel lehetett kihall gatni. Labanc elmondotta, hogy a mezőn dolgoztak, amikor egy fészket talált, amiben három tojás volt. Hogy barátját Skorán And­rást'megtréfálja a fácántojást fe­léje dobta, ami fején össze is tört. A rossz tréfának aztán súlyos vége lett. Skorán feidühösödött és hirtelen haragjában egy hatalmas követ dobott a fejére. A súlyos kődarabtól beszakadt a koponyája, ugy hogy eszméletlenül esett össze. A különös előzményü ügyben a nyomozás megindult. Impozáns, szép, lélekemelő ün­nepélynek volt színhelye a Bátho­riak ősi fészke — csonka hazánk keleti végvára — Nyírbátor. 10 évvel ezelőtt alakult meg az ottani tanonciskola kebelében a 956. Vásárhelyi Pál cserkészcsa pat Markóczy János akkor vezér­kari százados, cserkészkerületi ve­zetőtiszt kezdeményezésével. A szervezést Pap Gedeon iparisko­lai igazgató vette kezébe. Ő lett a csapat első parancsnoka s ma is vezeti azt. Tiz év alatt sok szép emlékre tekinthet vissza a csapat. Részt vett minden nagyobb országos cserkész megmozdulás­ban, sőt az angliai jámborén egye­dül képviselte Szabolcs színeit. 10 év emlékeiből julius hó 7-9­én két termet betöltő diszes kiál­lítást rendezett. Most a csapat fennállásának 10 éves határkövénél összejöttek ezek a fiuk, hogy megvalósítsanak egy nagyon szép gondolatot, átadja­nak egy díszzászlót az utódoknak. A disz-zászlót a parancsnok el­gondolása szerint Pohola Erzsé­bet a kiváló tehetségű polg. isk. rajztanárnő tervezte. Hónapokon át tartó gondos elő­készítés után már 13-án szomba­ton este kezdődött az ünnepély. Ekkor érkezett ugyanis Nyírbá­torba Dr. Major Dezső a Magyar Cserkész Szövetség ügyv. elnöke. Már felsorakozott a Gondos Lajos ig. tanitó által vezetett és rövid idő alatt igen jól kiképzett Le­vente-zenekar, a fáklyát s lámpio­nokat vivő cserkészek, az öreg­cserkészekből összeállitott?dalárda, hogy az orsz. elnök fogadására kivonuljon az állomásra, majd sze­renádot adjon a zászlóanyáknak, mikor hirtelen beborult az ég és szép csendesen megindult az eső. Az ünnepélyes fogadás és sze­FILMSZINH AZ TELEFON 11. SZ. Ma, csütörtökön utölsó nap Hívatlan vendég Liane Haid és Paul Hörbiger pompás vígjátéka • Előadások 5-7-9, vasár- és ünnepnap 3-5-7-9. J w : : renád elmaradt s az állomáson Baloghy László községi főjegyző, a szervezőbizottság érdemes el­nöke, Árkossy István g. kat. lel­kész szerv. biz. tag és Pap Ge­deon csapat parancsnok fogadták az országos elnököt, kinek Buzin­kay Lóránd cserkészapród gyö­nyörű csokrot nyújtott át. Vasárnap fél 6-kor felharsant a leventezenekar. Egy £0 főnyi disz­szakassza! kivonult a Máv állo­másra, hogy fogadja a vármegyei cserkész int. bizottság fáradhatat­lan és ifjú lelkületű ősz elnökét, báró Buttler Sándort, valamint az ugyanezen vonattal érkező haza­térő öregcserkészeket, kik egyedül Budapestről 22-en jöttek haza a nagy napra. Bevonulás után 7 óra 30 perc­kor felsorakozott a csapat az ott­hon udvarán a zászló egyházi megáldására. A r. kat. templomban, ahol Pá­linkás József plébános áldotta meg a zászlót és méltatta közvetlen szavakban jelentőségét. A g. kat. templomban Árkossy István lel­kész, a ref. templomban Lányi Pál hitoktató lelkész cserkésztiszt, az izr, templomban Dr. Lember­ger Ábrahám avatta fel a zászlót s mondott mélyen szántó beszé­det. Az egyházi megáldás után a hősök szobránál sorakozott fel a csapat a felavatott zászló alatt Megjelent Sarvay János alezre­des, áll. parancsnok vezetésével a 12. h. gy. e. III. zszlj. és Ka­nabé Sándor őrnagy, határőr­zszlj. parancsnok vezetésével a tisztikar, altiszti- és legénységi-, a vitézi szék-, frontharcosok-, le­venték küldöttei, a község elől járói és nagyszámú előkelő kö­zönség. A szobor diszőrségét for­maruhás frontharcosok látták el, az elhelyezendő koszorút pedig három magyar ruhás polgári le­ányiskolái növendék hozta. A ke­gyeletes ünnepség a Hiszekeggyel kezdődött. Utána dr. Major De­zső helyezte el a koszorút. Be­fejezésül a Himnuszt játszotta a zenekar. Közben a cserkészküldöttségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom