Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 125-147. szám)

1935-06-18 / 138. szám

(Trianon 16) 1935 junius h ú 3 3 oldal. II földművelésügyi miniszter Nyíregyházán Nagy elismeréssel nyilatkozott a László-tanyai feles gazdálkodásról és a homokkisérieti telep nagyszerű érdemeiről Vitéz Mecsér András: Ha külföldi gazda jön hozzám, Nyíregyházára küldöm Megírta a Nyirvidék- Szabolcsi Hirlap, hogy Darányi Kálmán dr. földmivelésügyi miniszter, a hal­hatatlan szellemű agrárpolitikai zseniek, Darányi Ignácnak örö­köse, feladatainak hittel és lelke­sedéssel vállalója, a Tiszántúli Me­zőgazdasági Kamara gyűléséről a kamara vezetőivel és tagjaival Nyír­egyházára érkezik az immár or­szágos hírű László tanyai fe­les gáazdálkodás és a homokja­vitási kísérletekkel foglalkozó te­lep megtekintésére. A miniszter fogadása Szombaton délután autók, fo­gatok, szekerek végtelen sora vo­nult fel a város határában, a Lász­ló tanyai bérlet bejáratánál, hogy az autóbuszokon érkező tiszántúli gazdákat majd beszállítsa a gaz­daság megtekintésére. Itt történt a miniszter fogadása is. Mikecz Ödön dr. főispán, Virányi Sándor alispán már előző nap este Deb­recenben voltak és résztvettek a miniszter tiszteletére rendezett va­csorán, szombat délelőtt pedig a kamara nagygyűlésén jelentek meg, ahol B miniszter a Tiszántúl meg­segítése kérdésében fontos kije­lentéseket tett. A főispán és az alispán most együtt érkeztek a miniszterrel. A császárszállási fo­gadásnál megjelentek Éber Antal dr. országgyűlési képviselő, aki­nek legutóbbi parlamenti felszó Ialása egyik ösztönzője volt a mi­niszter látogatásának, Szohor Pál polgármester, Putnoky István ny. ezredes, a Frontharcosok vezére, Garay Gyula dr. ügyvéd felelős szerkesztő, Meskó Kálmán várme­gyei aljegyző Szalmay István az MTI vezetője s még számosan. Darányi Kálmán minisz­ter a László tanya felesbérlöi között Öt óra föle jár az idő, amikor feltűnnek az autók, amelyek kö­zül az elsőből Darányi miniszter, Mikecz Ödön dr. és Virányi Sán­dor szállnak ki, közvetlen utánok Vay László gróf a Tiszántúli Me­zőgazdasági Kamara elnöke, vitéz Czeglédy Béla igazgató, Hank Olivér dr. titkár, iró tűnnek fel. A fogadásnál megjelent urakat Mi­kecz Ödön dr. főispán, Virányi Sándor alispán mutatja be a mi­niszternek, akin nem látszik meg a nagy gazdanap fáradalma. Kedves mosollyal fogadja az üdvözléseket, majd újra autóba szállva, kíséretével a László-ta­nyára megy. Négy hatalmas autó­buszon érkeznek a kamara tagjai. A László-tanyán ott látjuk a Ti­szántúl gazdatársadalmának csak­nem minden számottevő tagját. Debrecen városát Dr. Varga Ele­mér h. polgármester képviseli Ve­ress Géza tanácsnokkal. Itt van­nak a pallagi akadémia tudós tanárai, Ruffy Kálmán igazgató­val az élükön, megjelenik Erdő­hegyi Lajos dr v. főispán, felső házi tag, gróf Dessewffy Aurél, vitéz Mecsér András, Gargelyffy Andor, Iilés József dr, Szentpály László dr képviselők, báró Mol­nár Viktor, báró Urbán Gáspár, gróf Teleky Mihály képviselő, Jármy Menyhért, Szalánczy Fe­renc gazdasági főtanácsosok, gazdasági egyesületi elnökök, Kristály Aladár, Zboray Ferenc felőgyelők, vitéz Nagy Pál ny. altábornok, vitéz Toókos Gyula ny, ezredes, vitézi székkapitány és a hajdúsági, békési, szolnoki, bihari gazdatársadalom számos kiválósága. Mintegy százötven kiránduló. A minisztert és kíséretét Csen­gery Tibor, a feles gazdálkodás küzdője, a gazdaság vezetője fo ­gadja a gazdák élén, Csengery Ildikó virágcsokrot nyújt át a ven­dégeknek, majd Darányi Kálmán a feies gazdálkodásban részes 27 gazda sorfala előtt lép el. Minden gazdával kezet fog, mindenkitől szeretettel érdeklődik családjáról, a gazdálkodásról. Mint napsü­tötte táj, ragyog fel a gazdaarc, amikor a miniszter a gyerekek száma felől kérdezi őket... Itt nincs egyke. Az egyik gazdának nyolc gyermeke van, három ka­tona... Dicséretet kap. Ezután a feles gazdálkodás üzem­tervét j 51 szemléltető raj­zot nézi a miniszter. — Jól ismerem már — mondja Csengery Tibornak — azt az egész nagyszerű elgondolást és mindenben helyesnek tartom, csak néhány kérdést szeretnék még itt tisztázni. Csengery Tibor a minszter ér­deklődésére ezután beszél a szi­multánozásró), a legelőkérdésről, a cséplésről és mindazokról a problémákról, amelyek ennél a társas bérletnél felmerülhetnek mint ütköző pontok. A megoldás azonban itt sima, bölcsesség, tiszta szociális érzés és tudás sugallja, kedves egyéniség, megértő ereje oldja fel a nehézségeket. A gazdaérdeklődők bámulattal adóznak ennek a rendszernek... Ez lehet a telepítés megoldásához vezető út, mondják. A miniszter megtekinti a gaz­dák otthonát, beszélget az asszo­nyokkal, gyermekekkel. Az egyik éléskamrában hatalmas óldalsza­lonna, hat sonka, egy szobában baromfi keltető gép, a miniszter megdicséri érte Schubert gazdát, de elismerést (kapnak a gazdasz­szonyok is, akiknek otthona ra­gyog a tisztaságtól, a rendtől. Darányi Kálmán megtekinti a parcellákat is, a 'gyönyörű |termés a kitűnő gazdálkodás sikerét hir­detik. Csengery Tibor a száz­főnyi gazdaérdeklődőnek külön is előadást tart, a miniszter és kísérete pedig tovább sietnek a homokkisérieti telepre. A tudomány diadala a homokkisérieti telep A telepen Westsik Vilmos, a kiváló tudásu szaktanár és jeles pedagógus fogadja családjávál a minisztert, akinek Westsik Sára tanárnő pompás csokrot nyújt át. Darányi miniszter kíséretével nyomban a kísérleti táblák meg­tekintésére indul. Tikkasztó, szin­te fullasztó a hőség, de a társa­ság fáradhatatlan, a hatalmas buza, rizs, csillagfürt, burgonya­táblák bejárásában. Mindenki Westsik tanáira figyel, aki itt a tudás hatalmával uralkodik a sivár homokon és búvár szelle­mének irányításával dúsan termő csodává varázsolják ezt a földet. — Ha mi ennyit tudnánk... mondja magyarázat közben az egyik előkelő gazda — amikor Westsik tanár az agrokémiai és biológiai kérdésekben olyan ott­honosan beszél... Különösen a csillagfürttel való zöldtrágyázás­ról és a müveit és a műtrágyával adagolt föld vetésforgójáról adott felvilágitások, a pusztán szalma­trágyázás mellett is nagyszerű rozstermés, a fagyott táblákat eleven életre hozó és erősítő Péti •15 16 48 48 48 •32 •48 1 drb „IZSÁK" mandtilaszappan kicsi 1 drb „IZSÁK" fürdőszappan ' kicsi 1 drb „IZSÁK" tejkrém száppan nagy. 1 drb „IZSÁK" oyál szappan kü­lönleges illatokban .. .. 1 drb „IZSÁK" Lanolin szappan arcfinomító P — 1 kg „IZSÁK" fürdőszappan ..Pl 1 drb „IZSÁK" kölniszappan ki­váló minőségű 10. sz. .. 1 drb „IZSÁK" kézmosószíppan Vio-ed P —-08 2 dkg „IZSÁK" kölnivíz minden illatban P —-16 40 fiókunk kötelezi cégünket egységes olcsó áron — jó á ru kiszolgálására. HSAM? Zrínyi Ilona-utca 5. Telefon 57 só hatása kelt csodálatot... A miniszter és kísérete sokszor ad kifejezést elragadtatásának, A miniszter és kísérete már a a telep tantermét nézik, amikor több és ujabb csoportokkal fárad Westsik tanár a magyar agrár megújhodásnak ez a csodálatos apostola... A kirándulási fáradt társaság felüdül a kamara által vendéglátó szeretettel és bőkezűséggel adott uzsonnán, amelyet Papp Lajos szervíroz itt is ízléssel és kitű­nően... Este fele járt már az idő, amikor Darányi Kálmán miniszter a gazdák tüntető ünneplése viha­ros éljene közben búcsúzik erről a helyről amely Illés József dr. mondása szerint a tudomány diadala és dicsősége az emberi­ség javára... Vitéz Mecsér András a Nyividék Szabolcsi Hírlapnak nyilat­kozik a László-tanyáról és a homokkisérieti telepről Este fél 9. A Korona terraszán ülünk. Erdőhegyi Lajos dr. felső­házi tag, vitéz Mecsér András képviselő, aki a Nyirvidék-Sza­bolcsi Hirlap munkatársának lel­kesen, a szép nap tanulságaitól inspirálva beszél a László-tanyai feles gazdaságról. Amit a László-tanyán tapasztal­tam, az meglepő, kitűnő. Először is nézzük ennek a rendszernek lelki vonatkozásait. Beszéltem a gazdaasszonyokkal. Optimizmus­sal, lelkes bizakodással beszéltek a jövőről. Ez már a siker záloga. Ami a feles csoportbérlet anyagi oldalát illeti, megmondom kere­ken, ez a rendszer nemcsak a kisgazda bérlőknek nyújt jó eg­zistenciát, hanem jó üzlet Nyír­egyháza városának is. Érdekes és nagy örömet keltő az, hogy az igy széjjel parcellázott föld, ame­fURRNIR | FILMSZÍNHÁZ •TELEFON 11. SZ. Junius 17—19. Hétfőtől csütörtökig Nyomorultak II. rész§ (Szabadság, szerelem) • Előadások 5, 7 és 9 órakor. J lyet egységes terv szerint müvei­nek, minden egyes gazda azzal az érzéssel dolgozik, mintha az ő földjét szántaná-vetné. Ez a ra­gaszkodás az, amelyen megbukik a marxizmus a mezőgazdaságban. Jó jelnek tartom az asszonyok kitőnő hangulatát: sok a gyerek és mind egészséges, erős jó csontozatu. Egyébként a László-tanyai gaz­dálkodás egész sikerének Csen­gery Tibor értékes egyéniségében találjuk legfőbb lelki rugóját. Az ő kötelességtudása, szakismeretei­nek biztossága, meleg magyar szociális érzése arra predesztinál­ják, hogy ide küldjük hozzá egy évi, félévi tanulásra a fiatal gaz­datiszteket, hadd tanulják meg az ö egyéni metódusát, amely ilyen csodálatos sikerekre vezet. Ez a gazdálkodási eredmény is igazolja : minden az embereken múlik. A következő lépésünk most már az, hogy válogassuk meg az ilyen gazdálkodásra alkalmas emberanyagot, azokat az embe­reket, akik hajlandók magukat lelki rabigába hajtani, rabigába, amely tulajdonképpen — felsza­badulást jelent.

Next

/
Oldalképek
Tartalom