Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 125-147. szám)

1935-06-15 / 136. szám

(Trianon 16) 1935 junius hú 15 3 oldal. Szabolcsmegye törvényhatósága rendkiviili közgyűlései fog foglalkozni a Tiszán­túlt érintő gazdasági helyzetről Értesülésünk szerint az utóbbi időben egyes törvényhatósági bi­zottsági tagok, valamint a Nem­zeti Egység szervezetei azzal a kéréssel fordultak a vármegye fő­ispánjához, hogy a törvény ható ság rendkívüli közgyűlésen fog­lalkozzék a vármegyénket különö­sen érintő gazdasági kérdésekkel és e tárgyban az országgyűléshez valamint a kormányhoz feliratot intézzen. A beérkezett kérelmek az ide vonatkozó törvény előírá­sának nem felelnek meg és ez alapon a rendkívüli közgyűlés nem hívható össze, épen azért kérdést intéztünk Dr. Mikecz Ödön főispán úrhoz, miként szándéko­zik a törvényhatóság gazdasági megsegítését szolgáló kérdéseket a vármegye törvényhatósági bi­zottsága által tárgyaltatni. A főis­pán úr kérdésünkre a következő nyilatkozatot tette: A vármegyei törvényhatósági bizottság csaknem minden ülésén foglalkozott már akár az alispáni jelentés, akár külön indítványok kapcsán a különösen súlyos hely­zetben lévő Tiszántúl gazdasági és ezzel kapcsolatban a vármegye egész gazdasági életének sulyo sabb kérdéseivel és egyetlen al­kalmat sem mulasztott el atekin­tetben, hogy a reális javaslatokat az illetékes tényezők elé jut­tassa. Nyugodtan állithatom ugyanezt a törvényhatóság közigazgatási bi­zottságáról is, amelynek havi ülé­sein beható tárgyalás alapját ké­pezik azok a különböző javasla­tok, amelyek a helyzet javítására megtétettek. Az utóbbi időkben is érkeztek hozzám különböző oldal­ról kérések és javaslatok és én természetszerűleg a legnagyobb készséggel vagyok hajlandó abban az irányban közreműködni, hogy azok komoly és szakszerű tárgya­lás alá kerüljenek, nem vagyok hajlandó azonban esetleges ko­molytalan, kellőleg át nem gon­dolt propoziciók tárgyalására a törvényhatósági bizottságot fel­használni, mert ezzel a törvény­hatóság tekintélyét gyengiteném, amelyet pedig, mint a vármegye főispánjának — megvédeni köte­lességem. A tavaly megtartott Tiszántúli Ankét anyaga a legértékesebb út­mutatásokat adja a tiszántúli gaz­dasági kérdések helyes megoldá­sa irányában és éppen ennek az ankétnak alapján tett máris a köz­ponti kormányzat számos olyan intézkedést' amelyek eddig is jó­tékonyan éreztették hatásukat vár­megyénk gazdasági életére is, Formális kérelem is fekszik előttem, amelyhez a felirati javas­lat tervezete is mellékelve van. E kérelmet, mivel az a törvény ren­delkezéseinek nem felel meg, el kell utasítanom, ennek dacára azonban magam fogom alkalmas időpontban saját elhatározásomból a törvényhatóság közgyűlését ösz­szehivni, ahol a nálam fekvő, kü­lönböző oldalról jött javaslatok alapján megfelelő hozzáértő em­berek által végzett előkészítés után kívánom tárgyaltatni a kormány­hoz és a törvényhozás mindkét házához intézendő feliratunkat. Felfogásom szerint, ha gyakor­lati célt akarunk követni, akkor csak gyakorlati javaslatokkal és olyan kérésekkel szabad előálla­nunk, amelynek teljesítését remél­hetjük, a célt azonban egyáltalá­ban nem szolgálná, ha csupán vágyainkat terjesztenénk élő, mert ezzel, nem akarva is, csak azt a célt szolgálnánk, hogy a nehéz helyzetben élő lakosság elégedet­lenségét fokozva, megrendítsük annak a komoly munkának alap­jait, amelyet az ország minden tényezője együttesen összefogva épen a lakosság talpra állítása ér­dekében követ. Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Nyíregyházi Lawn Tennisz Club pünkösdi nemzetközi tennisz-versenye Várady Brenner Zoltán a nagyszabású verseny három bajnokságát nyerte meg Pünkösd vasárnapján és hétfő jén rendezte meg a Nyíregyházi Lawn Tennís Club szokásos évi nemzetközi versenyét, hatalmas érdeklődés mellett, A hőség elle­nére tenniszezőink ez alkalommal is ^tudásuknak és formájuknak megfelelő játékot mutattak be, úgyhogy a megérdemelt siker nem maradt el. A versenyen kiemelkedő ered­ményt értek el a kisvárdai Kue játékosai. Egyénileg a legnagyobb sikert Várady Brenner Zoltán érte el, aki három bajnokság pálmáját vitte el kitűnő ellenfeleivel szemben. Várady Brenner ma egyike a legjobb fiatal játékosainknak, aki nyeresége nemcsak egyesületi színeinek, de az egyetemes ma­gyar tenniszsportnak. Állandó fejlődésével komoly ígérete a jö­vőnek, akinek nevével még igen sok győzelemmel kapcsolatosan fogunk találkozni. A verseny végeredményei a kö­vetkezők voltak: Férfi egyes szám : 1. Brenner Zoltán KÜE, 2. Rochlitz László KUE, 3. Kulcsár TAC és Klekner DEAC. Női egyes szám: 1. Báró Pe­rényi Katalin KUE, 2. Kubinyi Magda KUE, 3. Gróf Szirmay Gabriella KUE és Komáromy Piri NyLTC. Férfi páros szám: 1. Brenner KUE—báró Vay TAC, 2. Thu­ránszky—Rochlitz KUE, 3. Kul­csár—Losonczy TAC és Vajna DTE—Klekner DEAC. Vegyes páros szám: 1. Brenner —gróf Szirmay KUE, 2. Klekner DEAC-Kubinyi KUE, 3. Thu­ránszky KUE—Okolicsányiné MAC és báró Vay-Vayné TAC. Ifjúsági női egyes: 1. Miskey— Arnhold Nelli. — A nőipariskola növendé­keinek kézimunkáiból és rajzaiból 16—20-ig az iskola helyiségében kiállítást rendez. Az évzáró ünne­pélyt 20-án d. u. 5 órakor tartják meg. Ugy a kiállításra, mint az évzáró ünnepélyre ezúton is meg­hívják az érdeklődőket. IÜRRIÍIR • FILMSZÍNHÁZ •TELEFON 11. SZ. Csütörtökig bezárólag Nyomorultak I. rész: (A megtért gályarab) • Hugó Viktor örökbecsű regénye uj feldolgozásban • A főszerepben : Harry Baur Évzáró ünnepély az ev. reálgimnáziumban Az ev. Kossuth reálgimnázium junius 17-én, hétfőn délelőtt 10 órakor tartja évzáró ünnepélyét az iskola dísztermében. Az évzáró ünnepélyen az iskola igazgatója jelentést tesz az év nevezetesebb mozzanatairól, a tanulmányi ered­ményről s a jutalmazásokról. Dr. Vietórisz József felügyelő átnyújtja a legjobb osztálynak az Öreg Diákok Egyesületének vándordiját. Az évzáró ünnepéiy után kioszt­ják a bizonyítványokat. Az evangélikus vallású közép­iskolai tanulóifjúság részére va­sárnap délben 12 órakor lesz az évzáró istentisztelet a templomba. •••••••••••• ÉRTESÍTÉS. A m. kir. vallás- és közok­tatásügyi miniszter 3000/1935. elnöki számú rendelete értel­mében az 1935/36-ik tanévtől kezdve minden középiskolának 1. osztálya gimnáziummá ala­kul át, igy az Angol­kisasszonyok nyíregyházi intézetében is szep­tember havától az I. osztály mint gimnázium nyílik meg. Nyíregyháza köz­biztonsága májusban Nyíregyháza megyei város te­rületén május hónapban 180 bűn­cselekmény történt. A felmerült bűncselekmények nyomozásából befejezést nyert 123, folyamatban van 57. Eredményes befejezést nyert 101, eredmény nélkül 22 eset. Mennyiségileg a legtöbb volt a lopás 50 esete, a sikkasztás 12 esete és a rablás és zsarolás 10 esete. A bűncselekményekkel elköve­tett kár összege 4181 pengő. Eb­ből az összegből a nyomozás so­rán 1652 pengő kár megtérült. A balesetek száma 6, az ön­gyilkosságok száma 2 volt. — Az eletői áll. elemi is­kola beiratása. Nyíregyháza vá­ros állami elemi iskolájában, az eletói áll. elemi iskolában 18-án és 19-én lesznek a beiratások a leánygimnázium épületében. Pénteken HALVACSORA Fővárosi jazz-zenekar játszik. a Sóstón Szombaton táncos flecken-vacsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom