Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 125-147. szám)
1935-06-20 / 140. szám
16. oldal. (Trianon 16 .) 193 4. junius hó 18 . NAGY ANCI a nyíregyháziak kedvenc primadonnája szerdán és csütörtökön a Nápolyi kaland című operett újdonságban vendégszerepel a Városi Színházban. — Jegyek már kaphatók a színház pénztáránál. — Rendes helyárak. II polgári r. kat. Tanító Kör közgyűlése A polgári róm. kat. esperesi kerület Tanitó Köre junius 13-án tartotta évi rendes közgyűlését Polgáron. A gyűlésen a tagokon kívül számos előkelőség is megjelent. így vitéz Dr. Lázár Ferenc járási főszolgabíró, Dr. Bajna Bálint községi főjegyző, a főkáptalani uradalom képviseletében Mondok László intéző s jelen volt Gáspárdv József főfelügyelő az egyházközség világi elnöke is. Dr. Kiss Péter esperes-plébános, kerületi tanfelügyelő szeretettel üdvözölte a megjelent vendégeket és munkatársakat. A gyermekvédelem s a gyermekszeretet jegyében megtartott lendületes és ^magasszárnyalásu elnöki megnyitójában a Krisztus utján járó pedagógia követésére buzdította a tanítóságot. Az elnöki megnyitó végeztével Dubniczky Anna Polgár-Basa tanyai tanítónő a Szivgárda pedagógiáját ismertette szépen kidolgozott szabadelőadás keretében. Az előadással kapcsolatban Dr. Molnár László polgári tanitó mutatta be, hogy miként kell s miként lehet egy Szivgárda-foglalkozást ugy vezetni, hogy az a gyermekek számára élvezetes legyen s a kitűzött célt is elérje Kakucs Imre hajdunánási-réti tanitó az iskoláskoron túl levő mindkétne mü fiatalság további neveléséről tartott értékes előadást. Az előadásokhoz többen szóltak hozzá: Homoródi József Büdszentmihályi tanitó a szülők megnyerésének szükségességét hangoztatta. Papp Mária tiszatardosi tanítónő hozzászólása egy értékes, szép előadásnak is beillett volna. Tarnavölgyi István tiszadobi tanitó néhány gyakorlati tanácsot adott a Szivgárda vezetésére. Lázár PéFordson és Mc. Cornic traktor alkatrészek mélyen leszállított árak mellett kaphatók AUTÓTRAKTOR és Műszaki cégnél, Nyíregyháza, Vay Ádámutca 2. sz. (Takarékpalota) ter tiszalöki plébános a mindent átható szeretet és a jó példa óriási jelentőségét hangoztatta, mely a nevelésben nélkülözhetetlen. A tartalmas hozzászólások bizonyítják, hogy a jelenlevők magukévá tették a gyűlésen elhangzott értékes és szép gondolatokat s hivatásuk magaslatán állva igyekeznek azokat megvalósítani. Bradnász Jenő polgári ig. tanitó köri világi elnök indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy a Hajdúszoboszlón felépítendő üdülő ház költségeihez hozzájárul. Minden tag kötelezte magát, hogy e célra 2 P-t ad. Dr. Kiss Péter esperes-plébános elnök indítványára a gyűlés elhatározta, hogy a Hegyaljára egy tanulmányi kirándulást rendez a Rákóczi emlékek megtekintésére. Für József polgári tanitó, köri pénztáros beszámolója után egyéb tanügyi kérdéseket is tárgyalt a gyűlés. A közgyűlést társas ebéd követte, s mindenki egy tartalmas és szép nap emlékeivel távozott. Ma este lép fel Nagy Anci Telt ház tapsol a „Nápolyi kaland" premierjén a színházban Forró sikerű premierre van kilátása ma este a Városi Színháznak. Nagy Anci, a nyíregyháziak kedvence lép fel az idei sziniévad legsikerültebb operett ujdonságá ban a „Nápolyi kaland"-ban. Békeffi és Lajthai ragyogó operettje biztos sikerre számithat Nyíregyházán is. Minden énekszáma sláger. A darab cselekménye kitűnő, fordulatos, szellemes, újszerű operett; Nagy Anci mellett a főszerepeket Lantos Ica, Lázár Tihamér, Rajz Jancsi, KeményLászló, Viski István, Sík Rezső, Qáthy Pál és Andrássy játsszák. A darab rendezése és kiállítása fővárosi. A mai és holnapi előadáson Nagy Anci, a kitűnő vendégprimadonna játssza a főszerepet. Jegyek a színház pénztáránál válthatók. Panasz a Bessenyei-téri talyigás állomás miatt Nyári meleg napokon közegészségügyileg is káros a piac közepén 18 talyigás ló tartása Napról napra kapjuk a panaszos leveleket és jogosnak is találjuk azokat a sérelmeket, amelyek a Bessenyei téri üzletek tulajdonosait és a piacon árusítókat éri azzal, hogy a nagy nyári melegekben is 18 talyigás ló van napszámra a talyigás standon. Érthető a megmozdulás a kereskedők részéről, hogy. osszák szét a 18 talyigát különböző állomásokra. Ne maradjon csak 5—6 talyiga a Bessenyei téren. A lakosság szempontjából is fontos. A piacon élelmiszereket is árusítanak, közvetlen a talyigások mellett áll, a város egyik legforgalmasabb hentesüzlete, mellette egy vendéglő, füszerüzlet, borbélyüzem stb. Mindazok, ahol szükséges a tisztaság és a légytől való mentesség. Hogyan tudjanak védekezni ezek az üzemek a legyek ellen? Amikor állandóan 16—18 talyigás ló tanyázik naphosszat a város legforgalmasabb és legszebb terén. Egészségügyi szempontokat is érint. A nyári melegekben, a szemét Jtermeli ki a legmérgesebb legyeket, örizhetetlen, hogy a közvetlen közelben levő üzleteket meg lehessen óvni, ezektől a mérges legyektől a közönség is kárát látja, mert a mérges legyek ártalmára vannak a szervezetnek. Hatóságilag meg kell ezt a kérdést oldani ugy, hogy a talyigások se lássák kárát annak, ha széthelyezik őket. Egy kis jóakarattal meg lehet ezt csinálni. A 18 talyigásból 6 maradjon a mostani Bessenyei téri állomáson. A többit részben a Buza téren, a Bethlen utcán, a Kórház mellett, a Bencs László téren stb. lehet elhelyezni. De ugy is meg lehet oldani, hogy bérkocsisok közzé osztják be őket. Azoknak állomás helyei nem sértik a közönség érdekeit. A Bessenyei teret meg kell menteni ettől a nagy talyigás standtól, mert kibírhatatlan piszkot, szenyt hoznak az egész környékre. Értesüléseink szerint az érdekelt, Bessenyei téri kereskedők küldöttségileg mennek a polgármesterhez, hogy ezt a kérdést közmegelégedésre oldják meg. A legszebb üdülőhely • Hajdúszoboszló /"> r f" i rr Gyogyfurdon a teljesen uj, modern berendezésű Mária Lak Major-utca I6l. szám. Villanyvilágítás l Komfort l Olcsó árak l Sósavat ivott szerelmi bánatában Kajati János 19 éves tiszalöki napszámos vasárnap délután szerelmi bánatában sósavat ivott. Életveszélyes állapotban szállították be a nyiregyházi kórházba. Kajati egy odavaló leánynak udvarolt, de valamin összevesztek és ezért a leány kijelentette, hogy ezekután ne járjon már többé hozzájuk. Kajati ezt annyira a szivére vette, hogy kiment a Tisza partjára, lehevert a fűbe és magával vitt kis üveg 'sósavat megitta. Tettét a part mellett csónakázó halászok fedezték fel. — Gyomor- és bélzavaroknál, hasüregbeli vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egy-két pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőn a nyiregyházi és szabolcsmegyei vendégek a legkitűnőbb étkezést legolcsóbban Szabó Mihály fürdőtelepi vendéglőjében kapják Ebéd 3 fogásos menü 1 P Esténként zene! Tánc