Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 125-147. szám)
1935-06-19 / 139. szám
(Trianon 16) junius hó 19 3 oldal. Római ka!, tanítók gyűlése Nyíregyházán A nyiregyházi-rakamazi esperesi kerületek egyesitett tanitói köre a központi rk. el. iskola dísztermében tartotta évi rendes közgyűlését. Molnár Kálmán esperes elnöklete alatt. Jelen voltak énekes János prelátus, kanonok főesperes, az egyházmegyei főtanfelügyelőség képviselője, Bánkövy Kornél rakamazi tanügyi esperes, Kocsis István vencsellői esperes és a nyiregyházi, valamint a rakamazi esperesi kerület lelkészei, tanitói, tanítónői mintegy kilenc venen. Molnár Kálmán esperes, kemecsei plébános a gondolatokban gazdag megnyitójában „Krisztus és a gyermek" jelszóval a gyermekvédelemre hivja ^fel a megjelenteket. A kat. tanítóság szempontjából világította meg ezt a nagyhorderejű kérdést. Vargha Ferenc ig. tan. vil. elnök meggyőző erővel mutatott rá a mai nyomorúságok okaira s megjelölte azt az utat, mely a boldoguláshoz viheti az emberiséget. Ez az út — mondotta — Rómából indult ki s oda is tér vissza. Énekes János prelátus, kanonok, főesperes életének tapasztalatokban gazdag tárházából nyújtott lebilincselően tanitó és lelkesítő gondolatokat. Mottója: Vigyétek fa gyermeket rajta keresztül a szüI löt, sőt az egész emberiséget Krisz{tushoz, hogy szebb és boldogabb jövendő köszönthessen ránk. Vit. Subik Károly egyházmegyei főtanfelügyelő, Tesléry Károly dr. kir. tanfelügyelő levélben mentették ki magukat s szeretettel köszöntötték a tanítóságot. A közgyűlés táviratilag üdvözölte Szmrecsányi Lajos dr. egri érseket és vit. Subik Károly egyházmegyei főtanfelügyelőt. A megejtett tisztújítás során Vargha Ferenc íg. tanitó lemondásával megüresedett vil. elnöki tisztségre vit. Berencsényi Miklós ig. tanítót, az eltávozás folytán megürült jegyzői tisztségre pedig Lengyel János kemecsei tanítót választották meg. Az esperes elnök üdvözlőszavai után vitéz De~ rencsényi Miklós köszöni meg a kitüntető bizalmat s gyújtó hatású beszédben vázolja a kat. tanitó teendőit az A. C. keretében. Dányi János timári ig. tan. „Hogyan célszerű összegyűjteni, rendezni s községleirássá fejleszteni a tantervi követelményeknek megfelelő szülőföldismereti anyagot" c. dolgozatáért, s az azt követő „Községünk nevezetességei" c. mintatanitásáért, valamint Szlo- I boda Konrád rakamazi tanitó a „Kat. tanitó mint az A. C. népművelési vezetője" cimü előadásáért egyhm. i főtanfelügyelői dicséretben részesültek. Gábry Bertalan nyiregyházi tanitó tartott mélyen szántó gyakorlati utmutatást bőségesen nyújtó izig-vérig gyakorlati emberre valló előadást „Mi a kat. iskola és tanitó teendője az elemi iskolából kikerült, mindkét nembeli ifjúság további állandó összetartása és kat. szellemű nevelése érdekében?" cimen. Énekes János prelátus és többek felszólalása élénk eszmecserét váltott ki. Völgyi Borbála rakamazi tanítónő „Szivgárdagyüléseink tervszerű levezetésének irányelvei és módszere" cimen tertott kedves, alapos készültségre és gyakorlatra valló praktikus előadást, amelynek célkitűzései Molnár János nyiregyházi tanitó gyönyörű előadásában juttatta kifejezésre. Az előadás és a bemutató megérdemelte a jegyzőkönyvi dicséretet. A körlevelek felolvasása, pénztárjelentés és indítványok letárgyalása után a gyűlés fél 2-kor ért véget. II Benczur-képre adakozták: Magyar Általános Biztosító Részvénytársaság 25 gengőt. Polinszky Ágoston, Nagy Lajos ref. lelkész, N. N., Iparos Ifjak Önképző Egylete 5—5 pengőt. Róth Sándor, Irsay Gusztáv 3—3 pengőt. Benigny Andor, özv. dr. Szopkó Dezsőné, Izsay Károly, Török ? László, id. Gaszper József, Stark Ignác, dr. Szentiványt József, Tesik János, Kriston Ferenc, Pulszky Mihály 2—2 pengőt. Kubala Ferenc, Máczay Lajos, dr. Szarka Sándor, ifj. Egri József, Papp Miklós, Karfunkel Mór, Szalay Sándor, vitéz Elekes Gábor, dr. Révész Mór, Barzó Pál, Kubassy Sándor, dr. Süttő Gyula, özv. Török Gyuláné, dr. Steinprincz Elemér, Kende Ignác, dr. Fábry Gábor, Komlós Lajos. özv. Varró Béláné, Kovács Bála 1—1 P. Pártoljuk Nyíregyháza iparát! Vásároljunk Sí/ei Központi Tejszövetkezet által Nyiregyházán gyártott teljes zsíros trappista sajtot Kapható minden jobb ftiszerüzletben Na p 33 filléres részletre kerékpárt Katz Miksa kaphat már Nagy választék cégnél, Takarékpalota. Telefon 3-93. Takarékossági könyvecskére is hosszú részlet. füáziasszonyok figyelmébe! 1 kg „IZSÁK" beeresztőviasz, japonika... —'44 1 kg „IZSÁK" beeresztőviasz. közönséges minőségű ... —'92 1 db „IZSÁK" méhviaszos beeresztő Vz kg-os eredeti dobozokban 1 -40 1 db „IZSÁK" parkettpaszta 7* kg-os ... —"78 1 db „IZSÁK" folyékony parkett-tisztító ... —-78 1 db „IZSÁK" parkettkocka Vio-es ... —'18 1 db „IZSÁK" parkettkocka különleges minőség —-38 1 üveg „IZSÁK" fémtisztitö 1/2 literes csomagolás —'58 1 dob. „IZSÁK" fémtisztitópaszta 1. sz —'18 1 dob. „IZSÁK" uj minőségű tisztítószer kicsi —'14 1 dob. „IZSÁK" uj minőségű tisztítószer szórós doboz ... —'48 1 üveg „IZSÁK" szőnyegtisztítószer 1/z literes csomagolás ... —'96 1 kg naftalin, idei ... —'68 1 üveg „IZSÁK" rovarirtószer Vio-es ... —'68 1 üveg „IZSÁK" kályhaezüst hőálló, 50 grammos —'58 1 dob. „IZSÁK" kályhapaszta —'28 1 db parkettkefe fekete 11 soros 1-20 1 db szőnyegkefe ... —'64 1 db bartwisch 0-ás fehér, garantált tiszta lószőr, nyél nélkül 120 1 db surolókefe 00-ás —'14 1 kg „IZSÁK" brunolin elsőrendű minőségű 1'20 1 kg „IZSÁK" butorlakk kiváló minőségű... 184 40 fiókunk kötelezi cégünket egységes olcsó áron jó áru kiszolgálására. IZSÁK JÓZSEF Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-u. 5. Telefon 57. 8Q3 v 'laBH^HHI Filléres Gyors Siófokra és Balatonföldvárra Jelentkezés szerdán délig a Menetjegyirodában R. T. A szombaton délelőtt induló balaotni filléres gyorsvonatra még szerdán délig lehet jelentkezni a menetjegyirodában. ; Ugyanezen időpontig kell bejelenteni a szállási igényeket is mert a későbbi bejelentésre már nem tud a menetjegyiroda csak feltételesen szállást biztosítani. A szállás Siófokon személyenként P 4.— és Balatonföldváron P 3.70-be kerül költséggel, kiszolgálással együtt. Menetdíj odavissza 7.20 pengő. A fogházban ismerték fel a toivajlásért régen körözött tolvajt A rendőrségnek gyakran meggyült a baja Stefán Géza 23 éves állásnélküli üvegcsiszoló segéddel, aki már különbőző bűncselekményekért hatszor volt büntetve. Néhány hónappal ezelőtt lopásért a nyiregyházi bíróság egy hónapi fogházra ítélte. Stefán azonban azóta is több tolvajlást követett el. Ö törte fel a Fischer üvegcsiszoló cég kirakatát, Jahonnan olajfestményeket, a kat. gimnázium és az izr. templom udvaráról kerékpárt vitt el. A lopott dolgokat aztán Hajduhadházon értékesítette. Stefán ellen elfogató parancsot adtak ki, mert időközben ismeretlen helyre távozott. Tegnap reggel aztán megjelent az ügyészségen, hogy régebben kiszabott fogházbüntetését megkezdje. Az ügyészségen rögtön rájöttek, hogy azonos a körözött tolvajjal, ugy hogy a büntetése kitöltése után ismét számot kell adnia ujabb tolvajlásaiért. Stefán eleinte tagadni próbált, de nagy csodálkozással, — hogy már ezt is tudják - beismerte ujabb bűneit. ÍÜRANIR |FILMSZINHÁZ g TELEFO N 11. SZ. Junius 17—19. Hétfőtől csütörtökig] Nyomorultak II. részi (Szabadság, szerelem) Előadások 5, 7 és 9 órakor.