Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-13 / 36. szám
6. oldal. (Trianon 15.) 1 93 5. február hó 14. korrajznak egy részletét már alkalmunk volt a Bessenyei Kör irodalmi délutánjának egyikén hallani s várva-vártuk a mii meg jelenését, amelyet immár a győzőknek járó ünnepléssel fogadnak Méreyné Juhász Margit tisztelői. Dismás legendája cimü költeményével osztatlan sikert ért el Vass János a Bessenyei Körben Vass János Írásait ismertük meg a Bessenyei Kör irodalmi szakosztályának hétfői munkadélutánján. Amint ezekqn az irodalmi délutánokon fel-feltünik egy írással foglalkozó egyén, az az érzésünk, hogy a szabolcsi földnek különös inspiráló ereje lehet, hogy alkotásra ihleti nemcsak saját fiait, hanem mindazokat, akiket hivatása ide vezérel. Különös tettvágy, a gondolatoknak formába öntése ömlik el mindazokon, akik a Nyírség légkörébe kerülnek. Vass János lírája is az áldott nyírségi ég alatt bontogatja szárnyait, hogy felülemelkedve a hét köznapok gondolatvilágán, egy szebb, egy tisztultabb életbe vigye magával érzései szárnyán hallgatóságát. Bemutatott költeményeinek egy része, melyeket vitéz Derencsényi Miklósné olvasott fel teljes átérzéssel és szép dialektikával, azt láttatja, hogy monda nlvalóit a szavak oly klasszikus szépségű pompázatába tudja öltöztetni, ami arra enged következtetni, hogy még nagyon sok szép verset fogunk tőle hallani, amelyekben nemcsak a rimek mesterét, hanem az érzések csodás hangszerének biztos kezű dirigensét lesz alkalmunk megismernünk. Különösen Dismás legendája cimü biblikus tárgyú költeményében juttatta kifejezésre írói kvalitásait, de többi versei is kedvesek, hangulatosak. Prózai írásaiban még nem találunk anyi erőt és határozottságot, de témái feldolgozásában, melyek ugyan nem ujak, sok eredeti meglátása van a dolgoknak és nem egy helyen élesen csillan ki metsző szatírája. Írásai nyomán élénk kritika indult meg, amelyben résztvettek S?ik1ay László, Országh Ödön, Dr. Gáspár Margit és Dr. Horthy István, Az irodalmi szakosztály legközelebbi munkadélutánja kivételesen két hét múlva, vagyis február 25-én lesz s azon Szombathy Hona kisvárdai tanárnő költeményével és elbeszélésekkel mutatkozik be. LAPUNKAT PÁRTOLJA, HA A „NYIRVIDÉK-SZABOLCSI HIRLAP"-BAN HIRDETŐ CÉGEKNÉL SZERZI BE SZÜKSÉGLETEIT I Nyíregyházi Tisztviselő Dalkörnek be kellene járni Európa összes nagy városait Ujabb elismerések a nyíregyházi rádióhangversenyröl n Kolozsvári Magyar Dalárda az előadott darabok partitúráit kéri A Nyíregyházi Tisztviselő Dalkör rádiósikeréről számos fővárosi lap megemlékezett s még most is érkeznek levelek, tudósítások, amelyek mint nagy zenei eseményről emlékeznek meg a nyíregyházi hangversenyről. Legrészletesebben a Halló cimü rádiólap irt a Dalkörről. Halló — kezdi cikkét a Halló — a Nyíregyházi Tisztviselő Dalkör hangversenyét közvetítette a rádió. Hát már sok hangverseny élvezetében volt részünk, belföldről, külföldről egyaránt, de még ilyen tökéletes jóban, ilyen tökéletes szépben, hogy szinte sírt a lelkünk mind az örömtől, mind pedig a gyönyörűségtől — soha. Csodálatosan szép hangoknak valami csodálatosan szerencsés találkozása csókolódzik ebben a dalárdában, mint bugó galambok raja a templomok párkányain... S az összetanultság és Krecsák László vezénylése olyan, hogy annál magasabb teljesítmény már el sem képzelhető. A cikk ezután rámutat, hogy dalárdák legnagyobb baja a basszus nyers túltengése. Ez a hiba nem volt feltalálható a kitűnő nyíregyházi együttesben. A Halló cikke a következőkben végződik: A Nyíregyházi Tisztviselő Dalkör kiválóságával páratlan az egész világon. Be kellene járnia Európa összes nagy városait, hogy a magyar névnek és a magyar tehetségnek mindenütt dicsőséget szerezzen... Nem szabad ilthon, szük keretek között hullatni virágait. A Halló lelkendező sorainál is jelentősebb az a levél, amelyet a Tisztviselő Dalkör Kolozsvárról kapott. A Kolozsvári Magyar Dalárda főtitkára, Papp László karnagy, Rezik Károly zeneigazgató nevében ír melegen elismerő sorokat. A nyíregyházi rádióhangverseny felkeltette a kolozsvári magyar dalosok érdeklődését, boldogan hallották a magyar dalt a budapesti rádió közvetítéséből és a szép dalokból partitúrákat kérnek. íme ilyen széleskörű hullámot vetett a szorgalommal, tudással lelkes muzsikalitással megrendezett nyíregyházi hangverseny. Újra jelentős tanítói szemináriumi munka indul meg Szabolcsban Csütörtökön délután pedagógiai előadásokkal, pénteken reggel közös iskolalátogatásokkal Nyíregyházán indul meg a nagyszabású munka — fl szemináriumok március végéig tartanak Tesléry Károly dr. kir. tanfelügyelő aki szellemének egész erejét latba vetette Szabolcsban, hogy megvívja az uj idők uj eszméinek harcát az iskolán át, életre keltette a lelket nemesebbé, a jellemet acélosabbá formáló uj tantervi szellemet Szabolcsvármegyében. SZÍVÓS, mindvégig páratlan munkakedvvel és lelkesedéssel végzett munkásságának első hatalmas eredménye a szabolcsi tanítóság egységének megteremtése, idealizmusának fokozása, módszeres eljárásának állandó javítása sikerült. Tesléry Károly dr. nem áll meg a lendülettel megtört uton. Tovább küzd, épit, szervez lankadatlanul. Itt van előttünk ennek az épitő munkának uj etappe-ját körvonalazó tervezet, az idei pedagógiai és népművelési szemináriumok folyó tanévi beosztása. A szemináriumi munka már február 14-én, csütörtökön délután fél 5 órakor megkezdődik. Ezek az eléadások nyitják meg az egész vármegyére kiterjedő pedagógiai akciót, a március végéig, időnként a vármegye más és más kerületében tartandó szemináriumi sorozatot. A kir. tanfelügyelő szeretettel áthatott szavakban hívja fel tanítóságának jigyelmét a meginduló uj munka jelentőségére és a következőket mondja : „Az a kiváló tanítási és nevelési eredmény, amelyet iskolalátogatásaim alkalmával tankerületemnek csaknem valamennyi iskolájában megállapítottam, igazolja azt a körülményt, hogy Munkatársaim a szakirodalom beható tanulmányozása folytán, nemkülönben és nagyrészben a szemináriumi megbeszélések utján szerzett pedagógiai ujabb ismereteiket a gyakorlati oktatás és nevelés terén a legmesszebbmenően igyekeznek értékesíteni. Tankerületem érdemes tanítóságának ebbeli törekvését a folyó tanévben oly módon kívánom támogatni és elősegíteni, hogy igen tisztelt Munkatársaim egymás munkájába is betekinthessenek és szakismereteiket ezúton is bővíthessék. Evégből ez évi szemináriumainkon közös iskolalátogatásokat fogunk végezni, egyrészt, hogy a meglátogatott osztályokban elért tauitási és nevelési eredményeket együttesen megfigyelhessük, más részt, hogy szerzett tapasztalataink alapján összehasonlításokat tehessünk. A látogatásokra kijelölt iskolák I. és II. osztályában a beszéd- és értelemgyakorlatok félévi eredményét; a III. osztályban egy uj fogalmazás megindítását és levezetését; a IV. osztályban a hazai földrajz tanításának eredményét; az V—VI. osztályban pedig az önálló számolási készséget fogjuk megfigyelni. Ugyancsak foglalkozni kívánok ez évi szemináriumainkon is az iskolánkivüli népművelési munkaterv és a népművelés egyéb időszerű kérdéseinek megbeszélésére f fogom fordítani. Számítva ez alkalommal ís tankerületem érdemes tanítóságának példaszerű hivatásszeretetéből fakadó nemes ügybuzgalmára és mindenkor tanúsított áldozatkészségére, azzal a reménnyel eltelve hívom meg, hogy e közös munkánkban is a lehetőség szerint valamennyien szívesen fognak résztvenni." A kir. tanfelügyelő ezután közli a körzeti beosztást, a szemináriumi előadások dátumát. Február hó folyamán a következő helyeken lesz szeminárium: Nyíregyházán 15-én reggel 8 órakor az ág. h. ev. iskolában. Balkányban 18 án, Nyirmihálydiban 19 én, Nyírbátorban 20-án, Nagykállóban 21 én, Polgáron 25-én, Tiszalökön 26, Gáván 27én, Nagyhalászban 28-án. A márciusi szemináriumok sorrendjét annak idején közölni fogjuk, AAAAAAAAAAAA Legolcsóbb, legrégibb beszerzési forrás! ÉKSZERT ÓRÁT ARANYAT EZÜSTÖT MJIYER TESTVÉREKNÉL vásároljon. Előnyös részletfizetési kedvezmények I Telefon 2-98. TTVTTTfTTTVT Bármily feliratú gu m íb élyegzö eredeti gyári árban megrendelhető a Nyirvidék Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában, Bethlen-u. í. Teltfon 77. bőrönd, reticül, pénztárca vasár Hagy Etey bőrön dös üzletében Rákóczi-u. 1. Gobelin montirozások, rendelések a legszebbén. ZÁLOGCÉDULÁT, nem h ely b e 1 i tis, bármiről, törött aranyat,. ezüstöt veszek. Kepes Zoltán KOSSUTH-TÉR 3. Kleinmann-féle ház órajavitó és vésnöki műhely í