Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-10 / 34. szám

(Trianon 15.) február ho 10 Tíz esztendei fegyházra ítélték Huteczky József máriapácsi dofiánykertész gyilkosát 5 oldal. A csendes, búcsúiról hires s/.a bolcsi községnek, Máriapócsnak szomorú szenzációja akadt a múlt év őszén. Október elsejére virradó éjjel egy véres, tántorgó ember zörge­tett be Horváth Béla máriapócsi mozitulajdonos Rakásán, aki a késő éjszakai látogatóban támadót vélt és hatalmas ütéssel igyeke zett magától távol tartani. Ezután látta csak, hogy félig agyonvert ember a késői látogató. Nyomban sagitségére sietett és előbb a csendőrőrsre, majd a körorvoshoz vitte, aki nyomban kórházba utalta a szerencsétlen embert, aki uem volt más, mint Vékey nagybir­tokos első dohánykertésze. Halálos ágyán történt kihall gatása során támadóiul Szluk Fe­renc, Szluk [László és Czerula Illés máriapóesi fiatalembereket nevezte meg. A nyíregyházi törvényszék előtt tegnap tartott főtárgyaláson mind a három vádlott tagadta, hogy bántalmazták volna az elhalt Hu­tóczky Józsefet. Kettőnek sikerült is alibit igazolni, mig Sziuk Fe­renc, akit az elhalt három táma­dója közül tulajdonképpeni gyil­,, kosának megnevezett, hiába ta­gadott, mert vádlott-társa, saját ; sógora, Czerula Illés mondotta ÍI U s?emébe, hogy az eset után kö­vetkező napon neki beismerte Szluk Ferenc, hogy ő mérte a halálos ülést az elhaltra. Tettének okául azt hozta fel, hogy az el­halt volt oka annak, hogy szü leit Vékey nagybirtokos elbocsá totta. Dr, Konthy Gyula egészség­ügyi [tanácsos, törvényszéki or­vosszakértő a boncolás eredmé nyéről tett Itanuságot és előadta, hogy Hutóczky József rendkívül nagyfokú tüdőtuberkulózisa is hozzájárult gyors elmúlásához. Dr. Paksy István kir. ügyész vádbeszédében a vádlottak súlyos megbüntetését kérte, mert vád­lottak cselekedete egy három gyer­mekes családot juttatott szomorú árvaságra. A védők felmentést, legrosszabb esetben is halált okozó súlyos testisértés megállapítását kérték. Hosszas tanácskozás után hir­dette ki Kosinszky törvényszéki tanácselnök a törvényszék ítéletét, amely bűnösnek mondta ki Szluk Ferencet szándékos emberölés bűntettében és ezért az enyhítő kötülmények figyelembevételével 10 évi fegyházra ítélte. Szluk Lászlót és Czerula Illést felmentette. Szluk Ferenc és vé­dője fellebbezést jelentettek be a bűnösség megállapítása miatt. A másik két vádlott^felmentésében a kir. ügyész megnyugodott, így ezekre nézve az ítélet jogerős, Káinoki Bedeö Sándor és Madai Gyula orsz. gyűlési képviselők is részt vettek a Nemzeti Egység negyedik napi propaganda utján A Nemzeti Egység szabolcsi ) szervezeteinek négy napos sereg­szemléjén részt vett Káinoki Bedeő Sándor Nyírbátor képviselője és Madai Gyula orsz. gyűlési kép­viselő is. Egy nap alatt öt gyű­lésen vettek részt, Pátrohin, Nyir tasson, Ajakon, Nyirbaktán és Apagyon. A fogadtatás mindenütt lelkes volt és kijutott az ünnepeltetésből Mikecz Ödön dr. főispán várme­gyei elnöknek, Köllő Gábor köz­ponti kiküldöttnek és vitéz Ele­kes Gábor vm. közp. titkárnak. Az ut első állomása Pátroha volt, ahol Mozga Gyula főbíró és Benyó András főbíró üdvö­zölte a vendégeket. A gyűlés Kiss Dénes g. intéző elnök nyi­totta meg, majd Mikecz Ödön dr. főispán volt az első szónok. A Nemzeti Egység nem szorul rá, hogy más pártokat lecsepül­jön és felmagasztalja magát mon dotta, nagy tapsok között. Utána Káinoki Bed eő Sándor és Madai Gyula szólaltak fel. A gyűlés utolsó szónoka Káinoki Bedő Sándor volt. A következő község Nyírtass volt, de eljöttek ide a szomszé­dos községek lakosai is, hogy meghallgassák a gyűlés szónokait. A vendégeket Gebri János fő­jegyző fogadta. A gyűlést Ra­kovszky Gyula gk. lelkész nyi­totta meg és a lelkes hangulat­ban lefolyt gyűlést Kiss László elnök zárta be. Aja' on, Rétközberencs és Anarcs népe is összegyülekezett, hogy hitet tegyen a Nemzeti Egység gondolata mellett. Dél­után Nyirbaktán, majd Apagyon tartottak gyűléseket. A gyűlés után a kultúrházban nagysikerű műsoros estét tartottak. SZEMEDRE DRE! t ^ÁBo T U N G SR A du^ou^pCt^MAmpÁSt Nyíregyháza ötven év előtt 1885-őt irtak. A Nyirvidék ötö­dik évfolyamának útját járta. Heti­lap volt. Itt van előttünk az 1885. évi kötet Csupa érdekesség, meg­ható vallomás a félszázad előtti Nyíregyháza életéből. 1885. február 6. A város kép­viselőtestülete Bencs László he­lyettes polgármester elnökletével izgalmas közgyűlést tart. A gyűlés Somogyi Gyula dr.-nak Krasznay Gábor porgármester ellen beadott vádinditványát tárgyalja. Sexty Károly dr. Hudák Károly, id. Krúdy Gyüla, Lukács Ödön ref. esperes Krasínay védelmére keltek, So­mogyi Gyula mellett csupán Sütő József ügyvéd szólalt fel. Bodnár István is nagy beszédet mondott a polgármester védelmében, So­mogyi Gyula felszólalásában in­dokolni igyekezett lépését. A gyű­lés a vádind tványt elvetette. — A Nyíregyházáról Nagykál­lón, Nyírbátoron át Mátészalkára tervezett helyiérdekű vasút ügyé­ben értekezletet hivnak össze. — A városi felső leányiskolá­ban félévi vizsga volt, amelyről nagy elismeréssel emlékszik meg a Nyirvidék tudósítója. Dicséri a növendékek ildomos viselkedését, egész napon át tanúsított éber figyelmét, határozott és folyékony feleletüket, csínnal készített tér­képeiket, rajzaikat, dolgozataikat. És dicséri a tanerőket, akik az áldozathozó városnak, a szülőknek, a hazának javára működtek. I Uj fővárosi ruhaszalon társult a Horváth Kalapszalonnal. (Luther-ház átjáró) A budapesti belváros egyik legkitűnőbb ruhaszalonja Nyíregyházán rendezkedett be s módjában áll estélyi ruhák, délutáni és angol ruhákat a légelegánsabban és feltűnő olcsó árban elkészíteni. Báli és jelmezvirágok minden szinben megrendelhetők. A Horváth Kalapszalon a MODELL KALAPUJDONSÁGAIT minden elfogadható áron KIÁRUSÍTJA. — A nyíregyházi tűzoltók a Hárs-hoz címzett vendéglőben farsangi társas estélyt rendeztek. A tudósítás így emlékszik meg róluk: Kedélyesen öntözgették azt a nedvet, amelytől még job­ban ég és lángol a sziv, a lélek és a vér: a nyiri vinkót. Adja Isten, egészségükre. — Gáváról irják: Az értelmi­ség Rolkó Albert gyógyszerész ur házában jótékony célú balyus bá­lát redezett a gávai temetőben felállítandó hullaház és őrház;épi­tési költségei javára. A négyese­ket harminc pár táncolta. A jöve­delem 55 forint volt. — Krasznay Gábor, a „Sza­bolcsvármegyei Honvéd Egylet* elnöke értekezletre hivja a volt negyvennyolcas honvédeket az „Országos Honvédgyülés"-en való képviseltetés tárgyában. — A miniszter a nyíregyházi elsőfokú ipariskolának 320 forin­tot adományozott. 30 forinttal ke­vesebbet mint 1883—1884-ben. y&i wt Ok ha&fiajtója 1. Tiz liter borba fogadott, de a hetediknél megnémult Prekecs Mihály kikindai nap­számos egyik barátjával abban fogadott, hogy tiz liter bort egy­ültő helyében megiszik. A nap­számos csak a hetedik liter vé gére jutott el, amikor hirtelen le­fordult a székről és eszméletét vesztette. Súlyos alkohol mérge­zéssel a kórházba szállították. Néhány nap múlva állapota ja­vult, de az orvosok véleménye szerint örökre néma marad. Szezonvégi kiárusítás engedélyezve 14 napig! Olcsó Áruház Férfi ing fehér 2*20 Színes kemény galléros .. 2-80 Pouplinette egész nagy .. 3-48 Férfi hálóing 2*98 Női bolyhos nadrág .. .. 1'68 Gyermek bolyhos nadrág .. 1-28 Férfi poulover 3'20 Női hálóing 1-98 Takarékátjáró udvar mellett. Bessenyei-tér 15. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom