Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 273-293. szám)

1934-12-25 / 293. szám

(Trianon 15.) 1<M4 decetaber h* 25 m ** m * ^. JYVIKXIlíEl. SlncBOBBnttlF 11 -sl legolcsóbban Simkovics szűcsnél I j Gyermekbundák na választékba

n ——— j Dívatprémek A Takarekossag tagjainak 5 es fel havi hitelre j Liim

iimiiwiimi — II — ifll— I. — l. — I I — I.— I I ••• I I I— • .. • — • I — I I — .1 — II — I I I • I — !•--• I— - '- Amikor Krúdy Gyulát, a nyíregyházi diákot, baleset érte a Bujtoson A Bujtos, amelyen ma egyenes, tiszta utcák, csinos, kertes házak beszélnek az üj életre kelt Nyíregyházáról, még a mi diákkorunkban sétahely és a Kossuth gimnázium diákjainak játszó helye volt. Hatalmas jegenyék, rezgőlevelű nyárfák szöktek a szédítő magasba és ezeknek a magas fáknak legmagasabb csú esán fészkelt a vércse, Szabolcs haragos ragadozómadara. Nemcsak bátorság kellett az ide fel mászáshoz, hanem végtelen óvatosság, jó izmok és körültekintés. Krúdy Gyula és e sorok irója voltak elsőrangú dézsmaszedői a vércsefészkeknek. E sorok irója a maga 13 esztendejével hosszúságban éppen fele annyi volt, mint Krúdy Gyula. Magas, sovány, hosszúlábú, hosszukaru fiu kiből a későbbi hatalmas testű Krúdy Gyula fejlődött ki. Az igazat megvallva, én majdnem ugyanolyan szerepet játszót tam, mint a cápa életében a vezető kis hal, mely odavezeti a zsákmányhoz s megosztoznak azon. Nem mintha én nem lettem volna eléggé szabolcsi bicskás, mindenféle veszedelem elkövetésére, de a vastag fára mászás technikája a hosszú kart és hoszszu lábat feltételezi. Az én szerepem az alulról való dirigálás volt. Hiszen egy 8—10 méter kerületü fának nem lehet csak ugy vaktában neki indulni. Már az indulás pontját is jól meg kell választani. A lentmaradt vezényli, hogy hol van az alkalmas legközelebbi gally, melyre fel lehet húzódni, vagy melyen a lábat meg lehet vetni. A fára mászó természetesen csak az orra elibe lát, a lent maradinak kell minden felhasználható támpontot már jó előre meglátni, s oda vezényelni a mászót. Megtörténik tehát, hogy a fát mászó körös-körül többször megkerüli a fát, mig végre a törzsből gallyakba szökkenő részhez elér. Krúdy Gyula nem egyszer tette meg már ezekre a fákra az utat, egy délután többször is. Hiszen a vércsék sem költenek egyszerre; meg azután gyakran lehallatszott a lehangoló szó: „csak tojás van", avagy mégpucosak, tehát emberi nevelésre alkalmatlanok. Hogy egy ilyen kirándulás a faóriások tetejének urai közölt minő riadalmat eredményezett, az elképzelhető, de mi nem csodálkoztunk, hogy némelykor véres arccal jött le a „vércse féA legjobb ízlést kielégítő készáruraktár, országosan elösmert uriszabóság! Székely, Győri és Morvái A „Takarékosság" tagja Miskolc, Győr, Nyíregyháza, Debrecen (szervezés alatt) szek" szedő. Bizony a bátor madarak, a kétségbeesett szülők nem kímélték csőrüket és karmaikat. Egy izben sikerült Krúdy Gyulának kiszedni a fészket. A kicsinyeket „kelebébe" rakta, s megkezdte az óvatos visszavonulást. A famászók tudják, hogy lejönni a fáról jóval nehezebb, mint arra felmenni. Viszont a vezetőnek is pontos irányítást kell adni, mert gyakran megtörténik, hogy a famászó nem lát semmit, csak a lábával keresi a bemondott támpontot. Krúdy Gyula már jól lent járt, már számot adott, hogy hány vércsefiók van. Körülbelül 6—7 méterre lehetett a földtől, mikor egy vastag, de száradt gallyra dirigáltam. Alulról nem látszott, hogy korhadt. Meg is bírta volna, ha nem ereszkedik rá teljes testsúlyával, de kényszerítve volt, mert a következő támpontot csak teljesen nyújtott karral és leeresztett testtel erhette volna el. Abban a pillanatban a gally letört és Krúdy Gyula repült. Széttárt karokkal és lábakkal egyenesen a hasára és mellére vágódott, akkorát szólott, mint egy menkü nagy dob. Fekve maradt. Rémület szállott meg. Gyulusnak vége. Szaladgáltam körülötte a magam kis tehetetlenségében, mint a tyúk a tópartján, kacsa gyermekei után. Kivert a hideg veríték. Szorongattam a Gyulus cipőit, gondolván, ha már Gyulust nem, de legalább a cipőjét haza viszem. Kis idő múlva Gyulus nyögéssel megszólalt, de jajnál többet KAP KI Irta: PALÓC0 már ilyen szerencsétlen ! Az első felesége is hűtlen lett hozzá, ez a második is megcsalja. Pedig mindkettőért tűzbe m^rte volna tenni a kezét. Hát lehet hinni ezek után az asszonyoknak ? Harmadszor már nem házasodik meg. Az egyszer biztos I... Pedig ha az ember ránéz erre az Emmire, meg merne esküdni, hogy a fejében soha sem fordult meg egy nemtisztességes gondolat sem. E mögött a szép boltozatos homlok mögött csak álmok és remények élnek, s ezek is mind össze vannak forrva az urával. A gonosztevőknek rendesen valami kis csekélység okozza vesz üket. Emmi kiejtette a zsebéből ezt a kis cédulát, amire gépírással volt ráírva: — Csakugyan legjobb lesz csütörtök délután háromkor a ligetben a labdázó szatírok előtt találkoznunk. Aláírás sehol. Sem dátum. De bizonyos, hogy ma van az a kérdéses csütörtök. No de hiszen a szemébe nézünk annak az úrnak. Tudom : ez lesz az utolsó tekintete életében! Lám, milyen idegesek az aszszonyok! A tálalón van egy pohár viz. Az előbb a teritőnek az első bid(2rmeier koszorúján volt a pohár. Most kettővel tovább tette. Pedig nem is ivott belőle. Határozottan ideges. Ez eddig nem volt szokása. Igaz, hogy a hűtlenség sem lehet régi keletű. S ha meg nem találja ezt az áruló cédulát, talán sohasem tud meg semmit. Ebéd után zord arccal ült bele a szundikáló karosszékbe, és maga elé teritette az újságot. Egy kicsit behasította a közepét és azon keresztül kémlelte a feleségét. Épen, mint Kellermann Alagutjában a detektív, aki a newyorki pályaudvaron a szentesi zsidó fiát, Woolfot figyelte. Azt, akinek eleinte mindig szük volt a kabát, de a Subway kerekei alatt keresett menekülést a detektiv szeme elől. Ez motoszkált Gábör agyában is, miközben egyre az aszszonyt nézte. Ni, most meg azt a kis horgolt teritőt a másik karosszék hátán már másodszor igazgatja, pedig eleinte sem volt rosszul felterítve. No vári! — Nem jönnél velem a virágkiállításra az"Üllői-utraMegígértem Odönéknek, hogy háromra ott leszünk. Oh, de megátalkodott I Még el sem sápad, csak könnyedén elpirul. Es milyen folyékonyan hazudik ! Talán már vagy ezer éve ugyanígy felel minden aszszony hasonló esetben. — Igazán sajnálom, hogy nem mehetek, de pont háromra Ígérkeztem a varrónőmhöz a Hermina-utra, Gáborban forrt a düh, de nem akart dobbal fogni verebet. Tovább vájkálom a sebet. Hadd fájjon neki is, nekem is. — Hát akkor elkísérlek a varrónőhöz. Jó lesz? Most már csakugyan megijedt Emmi és dadogott: — Nem, nem, te csak szundikálj 1 Igazán kedves vagy. hogy elkísérnél, de én már indulok is, mert ezer apróságot kell még útközben vásárolnom. 8LEzer apróság? Jobban hitte volna,, ha csak egyfélét mond. — És mikor jösz haza ? — Azt hiszem, ötre itthon leszek. Az asszonynak kissé remegett a keze, mikor a fátyolt ráigazitotta a kalapjára. De milyen álnok ! Még meg mer csókolni bucsuzóul, mint máskor és puha édes arcát ide dörzsöli az enyémhez, mint egy hizelgő cica. Borzadva gondolt arra, hogy ez a kedves kis arc hogy el fog torzulni a félelemtől, mikor rajtuk üt ott a labdázó szatírok előtt. Kivette az íróasztalból a revolvert. Mélabúsan nézett szét a lakásban, féléves boldogságának otthonában. Vájjon hogyan fogja viszontlátni ezeket a falakat, bútorokat ? Egyáltalában vissza fog-e ide térni ? Megsimogatta azt a kis horgolt teritőt, amit a felesége ideges ujjai rendezgettek tiz perccel ezelőtt. Talán mégis meg kellett volna mutatni a levelet, hogy kimagyarázta volna. Majd épen, hogy levegye a lábáról 1 Az első aszszonyt sem hagyta kibeszélni. Sőt a közvetítőket is azonnal faképnél hagyta. Végül az aszszony megadta magát. Elváltak. De Émmi nem olyan mindenbe megnyugvó asszony, mint Sárika volt. Erélyes, kitartó. Őt nem lehet meghallgatás nélkül elitélni. Ezért kell a tettenérés, rajtakapás. Pfuj, de csúnya szó