Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 273-293. szám)

1934-12-25 / 293. szám

(Trianon iá.; december i.i 25 MILOTAY ISTVÁN dr.: Hz artézi kút HlBOMSIIlBtlr Mikor mint második gimnazista kis diákot bevittek Nyíregyházára, szorongó félelemmel és kíváncsisággal álltam meg egy hatalmas faalkotmány előtt, amely a régi, földszintes Központi Vendégfogadó mellett, a Piac-téren sötétlett. Esőtől, vihartól feketére mondatott nagy deszkatorony volt ez. Ott állt már évek óta, mint magáramaradt, tanácsialan emléke egy hősies erőfeszítésnek. A várost elkapta akkoriban a korszellem s elhatározta, hogy artézi kutat furat. A munka megindult s folyt éveken át, eredmény nélkül, mig vé^re abba kellett hagvni az egészet. Ennek az artézi kútfúrásnak rozsdásodó gépeit, vascsöveit, kerekeit aztán, mielőtt végleg szétbontották volna, bede- zkázták s eltették jobb időkre. Így állt ott a fatorony ezt a jobb időt várva hallgatagon, titokzatosan. Ha arra jártunk, nagy izgalommal leskelődtünk be a deszkarepedéseken a sötét félhomalyba. Fent a gerendák közt verebek itöttek tanyát. Sokat törtük rajta a fejünket, hogyan lehetne a fészkeikhez hozzáférkőzni Az odabenn rozsdásodó gépek, kerekek, emelőrudak a felnőttek számára egy nagy közéleti harc emlékeit idézték, amely annakidején, éppen az artéz kut Ötletétől, két részre bontotta a város társadalmát. Először akörül eszlottak meg a velemények, legyen e egyáltalán artézikut, v gy nelegyen? A haladó korszellem hivei a legyen mellett foglaltak állást. Azt mondták: ha Hódmezővásárhelynek, Szentesnek, Kecskemétnek van s ha már Debrecenben is fúrják, miért ne legyen éppen Nyíregyházának ? Az ellenpárt hivei, a konzervativek ezzel szemben azt az ősi igazságot hangoztatták, hogy eddig is meg volt a város artézi nélkül, mégse volt semmi baj, ezután is meglehet. Minek az a pénzpocsékolás I Lassan-lassan aztán elvi alapokra tolódott át az egész vita. A hatvanhetesek akarták a fúrást, a aegy ven nyolcasok ellenezték. Az előbbiek a maradi kuruckodást emlegették, az utóbbiak a bécsi közösügyes politika tékozlását. hatalmi tébolyát. Az öreg Nyirvidék óvatosan a középutat képviselte. Azt mondta: a negyvenayolcas zászlót fenn kell lobogtatni, de a kutat is meglehet csinál í, ha éppen muszáj. Mikor aztán a bécsi politika győzött s a kútfúrást visszavonhatatlanul elkezdték, két ujabb pártra szakadt a közvélemény. Az optimisták és a pesszimisták pártjára. Az előbbiek azt mondták: igenis lesz viz, biztos, mint a kétszer kettő Hiába gáncsoskodjak a maradiak. A pesszimisták azt mondták: akkor iszunk mi abból a kútból, ha majd a Bujtos meg az Eletó kiszárad s ha az Érfolyón kőhidat építenek... Lesz viz, vagy nem lesz viz ? I Ez a kérdés feszült a levegőben. Jóbarátok meghasonlottak, sok családi békesség felborult, talán eljegyzések is felbomlottak, lova gias ügyek keletkeztek, mindenki szakember lett, ártézikut tekintélynek érezte magát. Az egyik részről izgatott reménykedéssel, a másikról fojtott kárörömmel vár ták az eredményt A furas haladt, néha viz is jött, legtöbbször csak sár jött s végül, már nem tudom, a furó tört e el, a város kasszája merült-e ki, vagy egyszerűen azért lehetett be züntetni a fúrást szégyen nélkül, mert Debrecenben is hiába fúrtak, — abbahagyták a dolgot A konzervatív világnézet föllélegzett: ám mégis van igazság. A haladópárt azt mondta kissé szégyenkezve: a fúrás csak szünetel, az idő kérekét nem lehet megállítani Maradjon minden a helyén, hogy jobb idők jöttén újra lehessen kezdeni az egészet. Így maradt meg a duló csatákból méla emléknek a piaci fatorony... Az öregek, ha elmentek mellette, szégyenkeztek, vagy guásÁcLéSa TUNGSRAM DUPLASPIRALLAMPAT nyosan mutattak rá. Mi fiatalok már értetlenül néztünk a rozsdás szerkezetre s az egész omládozó emlékből csak a verébfészkek érdekeltek bennünket. Experimentumok nélkül ÉBER ANIALdr. Irta: Ha az év végével visszapil antunk az elmúlt gazdasági esztendő eseményeire, mint legkedvezőbb jelenséget az> kell megemlítenünk, hogy változatlan maradt kormányzatunknak az az elhatározás, amellyel gondosan őrködik a pengő vásárló erejének fenntariása fölött. A gazdaságtörténelem számtalan példát mutat abban az irány ban, hogy nagy válságok idején a legkülönfélébb országok kormányai a legrfgibb időktől kezd ve valutapolitikai beavatkozásokkal, pénzroniással igyekeztek pillanatnyi nehézségeken úrrá válni. AAAAAAAAAAAA Sonkapácolás prágai mód<>n a 3 sonka védjegyű Magyar Sonkapáccal ideális. Eredeti csomagokban a Központi Drogériában Zrinyi Ilona-utca 7. szám. Telefon 237. •••••••TVVTT A történelem viszont azt is mutatja, hogy mindezek a kísérletek végeredményben nemcsak eredménytelenek maradtak, hanem ellenkezőleg, o'y gazdasági károkat és oly erkölcsi igazságtalan ságokat okoztak, amehek hltrá nyai sokszorosan fölértek a pilla natnyilag mutatko7Ó előnyökkel. Ná'unk is az 1931. évben be köszöntött világválság óta sokan és nyomatékkal követelték, hogy a kormányzat va utapoiiiikai beavatkozással nyujison orvoslást. Kétféle irányban sürgették ezt. Az egyik azt kivánta, hegy tör ténjék meg a pengő devalvációja vagy devalorizációja, ami köny nyebbség az adósok javára, viszont megterhelése a hitelezőknek, akik közé a kisbetevők is tartoznak. A másik azt óhajtotta, hogy történjék fokozott bankjegykibocsátás, infláció, amely a pénz nevleges értekének fenntartása mellett a pénzszaporitás eszközeivel idézzen fel konjunktúrát. Mind a két politika súlyos hiba és erkölcstelen igazságtalanság lett volna. Nem szabad és nem lehet a-Ttöz- és magánlisztviselő ket megegyszer megcsalni azzal, hogy mesterségesen leszállítóit értekü penzben fizessük amúgy is minimális illetményeiket. Nem lehet ujabb megkárosításnak kitenni a szerencsétlen nyugdijasokat. Nem lehet durva kézzel beavatkozni az adós és hitelező közti jogviszonyba és ezzel a tőkegyűjtés iránti — amúgy is csekély — hajlandóságot még jobban lelohasztani, cs nem lehet a munkásságot megkárosítani azzal, hogy a minimális munkabér fenntartásával a reálmunkabért lecsökkentsük. Mindezek gazdasági bűnök és erkölcstelenségek lennenek, amelyek jellemzése nem lehetne enyhebf, mint a valódi pénzhamisításé. Talán gazdagabb és tökével ellátoitabb országok megengedhetik maguknak az ily hibák fényűzését. de reánk ma is áll az, amit Széchenyi száz évvel ezelőtt mondott: „Ha nekünk, magyaroknak, egyet nem szabad tenni, bi zonyosan experimentumokat nem szabad tenni." E mellett azonban regisztrálnunk kell azt is, hogy az általános áralakulás egy ev óta a mi szen pontunkból inkább kedvező volt. Az árszínvonal — a Gazdaságkutató Intézet kiadmánya legújabb számának adatai szerint — 11 százalékkal volt magasabb, mint 1933. szeptemberében és 4 százalékkal emelkedett a juliusi szint folé. Minthogy pedig az emelkedés jórészt a mezőgazdasági cikkek áremelkedésének kö veikezménye, végre az agrárolló, amely 1934. elején 34 százalékig nyilt ki, 24 százalékra szűkült össze. Bár ez exportunk szempontjából nem is nézhető előnyösnek, mert a magasabb belföldi árak természetszerűleg csökkentik export-lehetőségeinket, de egyrészt igen kívánatos volt, hogy a mezőgazdasági ol ó megszűküljön ts így aga dtközönség vasárlóereje e> fi'etőképessége némileg megjavuljon, másrészt elejét vettük annak, vagy legalabb is megnehezítettük, ahi< valóban inflációt akarnak vagy tudatlanságból, vagy egyoldalú érdekek szempontjából. A közölt a sok szenvedés között, amelyeket a világválság szerencsétlen országunk szegény lakosságára ráhári:ott, legalább a mesterséges pénzrontással járó szenvedes nem szerepelt. Örömmel állapítjuk meg ezt az év végével és bizton reméijük, hogy a jövőben sem lesz komoly magyar allamfériiu, aki ezen a végzetes utón akarna bajainkon segitenL Akik azon panaszkodnak, hogy „nincs pénz", hogy a kormán/ hozzon forgalomba pénzt, hogy a Jegybank bocsásson ki pénzt, es hasonlókat, azokat fel kell világosítani, hogy nálunk nem a pénz kevés, hanem a tőke kevés, ezt pedig nem lehet bankó kibocsátással kiegyenlíteni. „A tőke nem gyarapodik azért*, — mondja Ricardo — „hogy a forgalmi közeg szaporodott." A töke hiányán a kormány c ak okos, józan és megfontolt gazdasági politikával, a gazdaság menetébe való minél kevesebb beavatkozással seglihet, de semmiesetre sem olyan intézkedésekkel, amelyek a pénz értékét csökkentenék. Bús sorsom dala Daloltam és muzsikáltam eleget Elűztem sok lélekről a felleget, Addig űdtem és hajtottam a borút, MÍ4 egyszercsak mind az én [ zíveinre hullt. Most itt állok terhe a'a t szótlanul, Nem pendül meg vigasztalan [-ernmi húr, Nincs egy csillag a bánatom éjjelén, Én Istenem, de hiába éltem én! Tarnavölgyi (Fiák) András Keletbélyegzők kaphatók lapunk kiadóhivatalában