Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 273-293. szám)
1934-12-23 / 292. szám
SZABÓIK FÖLDJE . . . , A NYÍRVIDÉK-SZABOLCSI HÍRLAP GAZDASÁGI MELLÉKLETE Uj földbirtokreform Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület közgyűlése mindig jelentős eseménye a magyar gazdatársadalom életében. Ez természetes és érthető is. Hiszen minden felszólalás és vélemény hivatott gazda részéről történik, aminek meghallgatása, mérlegelése az egész gazdatársadalom érdekében fontos is, kívánatos is. A most vasárnap megtartott közgyűlés, mintha az eddigieknél is kiemolkedőbb és jelentősebb esemény lett volna. Ezt nemcsak az ismert gazdabajok sokaságának, súlyos voltának tulajdonithatjuk csupán, de inkább ama életbevágóan fontos javaslatoknak, amelyeket „telepítés" és „hitbizományi reform" néven ismerünk s amelyek nemsokára a törvényhozás elé kerülhetnek, mint legfontosabb programpontjai a kormánynak, amelyekkel legalább isegyidőre nyugvópontra akarja hozni a magyar élet legsúlyosabb, legsorsdöntőbb kérdését: a földkérdést- Méltán érdekelheti az egész ország közvéleményét, a földnélküliek sokaságát éppen ugy, mint a kisgazdát, hogy milyen álláspontot foglal el ebben a kérdésben a kormány, de egyben az is, hogyan vélekedik maga az érdekelt nagybirtok, amelynek érthetően eleven húsába vág mind a telepítés, mind pedig a hitbizomány küszöbönálló reformja. A közgyűlésnek jelentőségét fokozta, hogy azon maga a földművelésügyi miniszter is megjelent államtitkárával s a minisztérium főbb tisztviselőivel együtt s azon fel is szólalt, hogy előre tájékoztassa s megnyugtassa a gazdatársadalmat a kormány reformpolitikájának szükségszerűsége, szociális volta s kellő gazdasági alátámasztottsága felől. Maga az elnöklő Somssích László gróf olyan szavak kíséretében emlékezett meg a telepítésről, amelyek hivatottak annak bizonyítására, hogy a magyar nagy birtokososztály most isméitónak mutatkozik az 1848as ősökhöz, akik lehetővé tették a maguk áldozatkészségével a vérnélküli forradalmi átalakulást- Somssich gróf szavaiból kicsendült annak a felfogásnak az igazsága, hogy a kormány történelmi feladat megoldására Vállalkozik a telepítéssel, melynek végrehajtása történelmi szükség s amellyel egészen uj vágányokra tereli a magyar agrártársadalom életét és fejlődését. Hiszen, hogy többet ne mondjunk, ez a kérdés s ennek sikeres megoldása nyithatja meg csupán az utat a többi szociális javaslatokhoz s teheti sikeressé az egyke elleni küzdelmet éppen ugy, mint a helyes és okszerű családvédelmet. — Engem — mondta az elnöklő Somssich gróf — ebben a telepítési kérdésben egyáltalán nem vezetnek nagybirtokos szempontok. Csupán azt óhajtom hangsúlyozni, hogy a föld és a telepítés nem lehet politikai jelszóvá s nem szolgálhat agitációs anyagul. A földbirtokreform nagy áldozatába kerül az államnak, a megváltást szenvedő gazdáknak s a földhözjuttatottaknak egyaránt. Ha már megtörtént, legalább tanuljunk a történtekből. Sajnos, egy roszszul sikerült földreformra tekinthetünk vissza, amely arra int mindnyájunkat, hogy teljes felelősségérzettel nyuljunk a telepítés kérdéséhez. Földet csak azok kapjanak, akik kellő szakértelemmel s megfelelő anyagi eszközökkel rendelkeznek. Ne biztassunk ma senkit könnyelmű földszerzésre, mikor Nagyobb fafeldolgozóvállalat megbízásából veszek mindenféle nyár, füz és diófa rönköt; tölgy és akácerdőt lábon vagy kitermelt gömbfában, úgyszintén kész tölgy és akác szőllőkarót. Lazarovits Miklós fakereskedő Nyíregyháza. Telefon 167. Príma linóleum Ideál padlólakk P 178. — Kapható kizárólag 1 lzsay Károlynál Luther-utca 6. szám. Telefon 2-45. Nyírvidéki temetkezési vállalata NYÍREGYHÁZA, LUTHER UTCA 1. SZÁM. KÁROLYI és KilMSZ Vállalja temetések rendezését a legegyszerűbbtől a legfényesebb kivitelig. — Haloltszállitást az ország bármely részére, saját e célra berendezett autónkon. Telefon 240. Mérsékelt árak! Hentes és mészáros üzletemben mindennap frissen készült virsliit, mindennemű Ízletes felvágottat szolgálok ki. Hentes és mészáros áruban csak elsőrendű árut bocsátok nb. vevőim rendelkezésére. Olcsó ár->k. Előzékeny szolid kiszolgálás. Íf|. Hegedűs András h eés e s mészá ro S KORONA-ÉPÜLET. TELEFON 347. ma még a tehermentes birtok se jövedelmez s a kisgazdák több .'mint hatvan százaléka veszteséggel dolgozik. Ugy juttassunk földet magyar kisembereknek, hogy boldoggá tegyük őket, ne pedig koldusbotot adjunk vele a kezükbe, nyomorba taszítva azokat, akiket boldogítani kötelességünk Kállay miniszter teljes megértéssel • fogadta az OMGE elnökének felfogását és kijelentését. Habozás nélkül jelentette ki, hogy tanultunk a multakon s nem akarunk ismét a már egyszer elkövetett hibákba esni. Játék ; könyv, papír, babaáru, társasjáték, csillogo karácsonyfadíszek legnagyobb választékban. — Kirakatainkban állandóan friss áru ián könyvkereskedésében. Ezért [meghallgatunk minden tanácsot, amelynek főforrása a jóakarat. Figyelembe vesszük tehát Somssich észrevételeit és szempontjait is. — Mert — úgymond — nem az a célunk, hogy meglévő egzisztenciákat tönkretegyünk, hanem az, hogy ujakat teremtsünk. A mult század végén nem törődtünk az elhulló gazdatársadalommal, se a mezőgazdasági munkásság vészes és végzetes kivándorlásával a tengerentúlra. Ma azonban nincs és nem is lehet olyan kormány ebben az országban, amely ne támogatná és ne képviselné teljes szívvel és teljes erejével a magyar mezőgazdaság érdekeit. Érthető lelkesedéssel fogadták ezt a miniszteri kijelentést, amely nemcsak szó, — elröppenő hang, hanem akarat és komoly elhatározás is, amely ott lüktet a Gömbös kormány programjában és intézkedéseiben egyaránt. Nemcsak az a siker igazolja ezt, amely ott jelentkezik az agrártermények árainak 22 százalékos emelkedésében, a földhitel kamatlábának leszállításában s az agrárolló 36 százalékos magasságának 24 százalékra való leszorításában, de még inkább ama javaslatok sorozatában, amelyeket a nyáron megtartott pannonhalmi és bakonyi minisztertanácsokon határoztak el, hogy a 1 IS NAGY Célszerű ajándékok legolcsóbban I B Karácsonyi Vásár Wirtschafter Ármin Vasüzletében ' BHSJ1159 33W KSS1 Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 3. szám. ImSBI 585 5® E33 ffiB ®ST ESS ?7S SiJ" f.>r gr® Kp { Telefon 90