Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 249-250-272. szám)
1934-11-09 / 255. szám
(Trianon 15.) november ho 9 fl^Jftbiraftc || pXK^isíiiíiruF Q Szabolcsvármegyei Általános Tanító Egyesület ni elnöke: vitéz Derencséoyi Miklós Több mint félezer taniló vonult fel a délután fél 3 óráig tartó közgyűlésre Tegnap délelőtt tartotta meg a Szabolcsvármegyei Tanitó Egyesület rendes évi tisztújító közgyűléséi, olyan hatalmas érdeklődés mellett, hogy a vármegyeháza díszterme kicsinynek bizonyult és igen sokan voltak, akik kinn rekedtek a folyosón. Pontosan tíz órakor felhangzott a Hiszekegy és a közgyűlést Szabó Pál igazgatótanitó elnök megnyitotta. A hála és elismerés hangján köszönte meg a tanítóságnak, hogy fáradságot, áldozatot nem kímélve ilyen impozáns tömegben jelent meg a gyűlésen, majd lelkes szavakban köszöntötte a vendégek sorában megjelent lelkes tanitóbarátokat, élükön Dr, Mikecz Ödön főispánnal. A főispán nevénél percekig zúgott a lelkesedés éljenzés és taps, de kijutott ebből akkor is, amikor Énekes János pápai prelátus kanonok, Dr. Mihalovich Sándor gör. kat. kanonok és Dr. Bernsten Béla főrabbi nevét emiitette az elnök. Kitörő lelkesedéssel üdvözölték fáradhatatlan agilitásu és a tanítók sorsát mélyen a lelkén viselő vezérüket Dr. Tesléry Károly kir.' vezető tanfelügyelőt és a tanfelügyelői kar megjelent tagját. De épp ugy kijutott az ünneplésből Dr. Nánássy Andor országgyűlési képviselőnek,- Dr. Spányi Géza főorvosnak, Dr. Ferenczy Károly ref. tanitónőképzői igazgatónak és Orbán András tanárnak, a tanitó képző küldöttjének is. Az üdvözlésekre elsőnek Dr. Mikecz Ödön főispán válaszolt, akit a kisgyülésbe szólított aztán hivatalos elfoglaltsága. A tanítóság — mondotta gondolatokban gazdag beszédében a főispán — mindig felismerte és felismeri azokat az ideálokat, amelyeket nem a rideg paragrafus hanem a magyar sziv irányit. A tanítóság gondja ma mindnyájunk gondja, amellyel minden magyar közéleti fórum foglalkozik. Az ifjúságon keresztül a nemzetet neveli a tanítóság mert az iskolában megtanult matematikai számokat és teóriákat el lehet felejteni, de a nevelés erkölcsi értékét nem. A közgyűlésnek ez az impozáns megnyilatkozása is azt jelenti — mondotta, hogy a tanítóság kö zött egység van és akkor amikor annyi békétlenség, diszharmónia van a magyar közéletben a tanítóság a hamóniáról tesz hitet és a megértés szellemét igyekszik elhinteni azok között, akik el akarják választani a magyart a magyartól. Ehez a munkához kéri minden tanitó támogatását és a közgyűléshez Isten áldását. A főispán felszólalása után Énekes János, Dr. Mihalovich Sándor és Dr. Bernstein Béla tolmácsolták egyházuk üdvözletét, majd Dr. Nánássy Andor és Dr. Tesléry Károly köszönték meg a személyüknek megtisztelést jelentő meleg üdvözlést. Dr. Spányi Géza általános érdeklődés közben tolmácsolta József kir. hercegnek az Iparművészeti Társulat elnökének az üdvözletét és bejelentette, hogy a társulat a nyár folyamán a magyar népi iparművészeti munkák megismertetése céljából tanfolyamokat rendez Nyíregyházán a ta nitóság részére. Bejelentését öröm mel vette tudomásul a közgyűlés. Dr. Ferenczy Kát oly a ref. női tanítóképző igazgató lelkes be „ szédben mutatott rá a tanítóság' hivatására és tolmácsolta intézeLysoform szelvényét beváltja Központ! Drogéria Zrínyi Ilona-utca 7. szám. Telefon 237. •••••••vvvvv tének a tanítósággal együttérző üdvözletét. A gyűlés további során két értékes előadás hangzott el. Orbán András a kir. áll, tanítóképző tanára a falu szociális fejlesztésének szükségességéről, Gábos Kálmán igazgató tanitó a tanítóság gondjairól beszélt. Orbán András rámutatott azokra a megoldandó kérdésekre, melyeknek megoldása a falu előbbrevitelét jelentené gazdasági és'kulturális téren. Különösen szükségesnek tartja a falu vezetősége részéről a saját község alapos megismerésén felépítendő falufejlesztési munkaterv összeállítását, mely felölelné a hatás rendezésére, kiegészítésére vonatkozó megoldásokat. Előadó rámutatott arra, hogy milyen nehézségeket okoz egyes községek határában messzefekvő tanyák lakosságának közigazgatása, ami önként felveti a tanyákból alakítandó kisebb községek, esetleg közigazgatási szervekkel ellátolt tanyaközpontok létesítését. Rámutatott továbbá a fürdőknek, nyaralóknak állami támogatás mellett való fejlesztésének az idegenforgalom szempontjából való sürgős keresztülvitelére. Előadónak az a véleménye, hogy a községek fejlesztésének állami támogatása |és a fejlesztés jutal mazása nemes versengést keletkeztetne az egyes falvak között. Gondolatmenetében érintette továbbá a válságos helyzetbe jutott kisgazdatársadalom megmentésének a kormányraháruló feladatát a mezőgazdasági ipartelepek létesítése, a mezőgazdasági termékek bel és külföldi elhelyezése révén. A falufejlesztés szempontjából elengedhetetlennek tartja azt, hogy minden faluban helyezzen el a kormány okleveles gazdát, aki örökbérletbe kapott mezőgazdasági telepén szakszerűen mutatná be az okszerű gazdálkodás előnyeit s minden tekintetben irányítani a falu elmaradt agrikulturáját. Gábos Kálmán előadásában hangoztatta, hogy a tanítóságot sokszor olyanokért is felelőségre vonják, amikben nsm hibás. Ez az ostorozás fáj a népnevelés munkásainak. A tanítóság figyelmét felhívta az Eötvös-alap támogatására. Az élénk tapssal fogadott előadások után különböző jelentések hangzottak el, majd megejtették a tisztújítást, miután Szabó Pál az Általános Tanitó Eegyesület érdemes elaöke lemondott. A volt elnököt örökös tiszteletbeli elnökké választották. Két komoly jelölt volt: vitéz Derencsényi Miklós és László Zoltán igazgatótanítók. A választásból vitéz Derencsényi Miktós került ki győztesen 40 szótöbbséggel. fl kidőlt fa agyonsújtotta a favágót Id. Csiribán lános68 éves nyiriurai favágó tegnap délután egy hatalmas tölgyfát füréazelt a község határában. Munka közben a fa kidűlt és maga alá temette Csiribánt, akit a több mázsa sulyu fa agyonsújtott. A szerencsétlen ember holttestére csak a szerencsétlenség után néhány órával találtak rá. — Görömbey Péter előadása. Gőrőnabey Péter nagykállói ref. esperes a debreceni kollégiumi diákszövetség tegnapi összejövetelén nagysikerű előadást tartott a debreceni koldusdiákokról. URRNin FILMSZÍNHÁZ Előadások hétköznap es Vasárap 3, 5, 7 9 órakor. VAY ÁDÁM-U. 4. TELEFON 11. SZ. Csütörtöktől hétfőig Kálmán Imre világhírű operettje csárdáskirálynő A főszerepben: Eggerth Márta Nagyságos Asszonyom! Tisztelt Uram! rr Önnek is legnagyobb kincse az egészsége! A Lysoform már 30 éve szolgálja az emberiséget és lehetővé teszi, hogy a súlyos következményekkel fenyető bebetegségeket és fertőzéseket megelőzze. A közeli napokban egyik propaganda hölgyünk bátor lesz Önnél tiszteletét tenni, hogy a világhírű LYSOFORM használatát és előnyeit ismertesse. Ez a propaganda az Ön érdekét szolgálja. Adjon tehát módot arra, hogy a Lysoform használatáról szakszerűen felvilágosíthassuk. Értéktelen utánzatokat utasítson vissza. Lysoform eredeti zöld üvegben valódi. A propaganda előnyeiben csak most részesülhet, kérjük, hogy megbízottunkat fogadja bizalommal és szívesen, mert nagyon hasznos útbaigazítással fog szolgálni. Kiváló tisztelettel LYSOFORM propaganda osztálya Negyven asszony a vádlottak padján Tarpa asszonynépe felvonult a nyíregyházi törvényszékre Tegnap délelőtt szokatlanul Hangos volt a törvényszék második emeleti folyosója. Amerre csak néztünk, mindenfele asszonyt lehetett látni, mert erre a napra tűzte ki a JKelemen tanács Sütő Józsefné és 43 társának a magzatelnajtási bűnperét. A tárgyalásra Tarpa egész asszonynépe felvonult. Amikor Kelemen tanácselnök megnyitotta a tárgyalást és számbavette a vádlottakat — akik közül csak ketten hiányoztak, rácáfolva a vádra, mert gyermekágyban fekszenek — még a közönség részére fenntartotl padsorokat is elfoglalták. Vernes István dr. ügyészségi alelnök indítványára elrendelték a zárt tárgyalást és a hatalmas monstre ügyet zárt ajtók mögött tárgyalták. Az ítéletet már nyilvánosan — a késő esti órákban — hirdette ki Kelemen tanácselnök, amely szerint a vádlottakat bizonyíték hiányában felmenti a vád- és következményei alól a törvényszék. A felmentés miatt az ügyész felebbezéssel élt. Forgalmiadókönyv kapható a Szcboloei Hírlap kiadóhivatalában.