Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 223-248. szám)
1934-10-23 / 241. szám
2. oldíl. (Trianon 15.) mj4. október hó 21. Megindult a Bessenyei Kör liceális előadásának sorozata Nádai Pál előadásában a magyar Géniusz örök erejét hirdette Ünnepi hangulatu előadással indult meg szombaton este a Bessenyei Kör liceális előadásainak sorozata. Ezen az estén a Kossuth gimnázium nagyterme megtelt a nemzeti kultura nagy erőértékei iránt fogékony közönséggel. [Ott láttuk Geduly Henrik püspököt, Énekes János prelátust, Kleker Károly dr. Vietórisz József dr., Horthy István dr. elnököket és kulturéletünk számos kitűnőségét, Az előadáson megjelentek az Országos Iparművészeti Társulat küldöttei, élükön Szablya János ügyvezető elnökkel. Azlelőadó délutánt Scharbert Ármin dr. a Bessenyei Kör liceális szakosztályának elnöke nyitotta meg, aki az emberi eszmények fejlődése menetén kimutatta az egyes korokban a nyers erő és a szépség a tudás erejének eszmei szembenállását. Az erő és szépség a hellénisztikus korban talált összhangzatos müvelésre, |a későbbi korokban újra a matériális erö kultusza kerekedett felül. Ma is a nyers erő jjia hatalom forrása, nekünk magyaroknak azonban a szépség és " tudás, a "műveltség eszményeit kell követnünk, mert eljön az az idő, amikor ezek az erők uralkodnak az anyag felett. Scharbert dr. rámutatott, hogy ennek a jövőnek előkészítése érdekében tevékenykedik a Bessenyei Kör is, majd meleg szavakkal üdvözölte az estén megjelelent Szablya Jánost és kíséretét, továbbá Nádai Pál dr. előadót és a közönséget. Ezután Szablya János lépett a pódiumra a jelen voltak tapsai közben és tolmácsolta József Ferenc dr. kir. herceg üdvözletét, azt fejtegette, hogy ma, mint a kereskedelmi miniszter a TESZ ülésén mondotta, a magyar háziipar és iparművészet nemcsak a nemzeti műveltség megnyilatkozása, hanem az ország jövedelemforrásai között is igen tekintélyes. A háziipar és iparművészet alkotásaiból a külföldre vitt áruk az elmúlt évben 3 millió pengőt jövedelmeztek. A közönséget a háziipar és iparművészet Törött aranyért ezüstért, arany pénzekért, fogaranyért, drágakövekért legmagasabb árat fizetnek Mayer Testvérek órás és ékszerészek Róm. katolikus bérpalota. iránt való támogató érdeklődésre hivja fel a nyíregyházi kiállítás alkalmával. A lelkes szavakat megtapsolták, majd Nádai Pál tartotta meg előadását a magyar iparművészet fejlődéséről. Amikor ennek a művészetnek őserejü formáit kutatta, felidézte a Szent István napi körmenet hangulati, mozgás Jés ritmusbeli szépségeit. Itt a főurak szines történelmi viselele, az egyházi ornátusok, az idegent is lenyűgöző népies csoportok jelképezték a magyar iparművészeti törekvések erőforrásait, a főúri rendet, a népet, az egyházat. Az első kép, amelyet az előadó, mint a ma gyar lelket ihlető szépséget a hallgatóság elé vetített, a szent korona volt, majd sorra jöttek a koronázási palást, Mátyás kálváriája, a Kolozsváry testvérek Szent György szobra, a lőcsei Pál mester szárnyas ültárának pásztor alakja, az Ernst-gyüjtemény két magyaros vonatkozású széke. Kimutatta az előadó, hogy az Árpádok és a vegyesházbeli királyok korában a bizánci, az olasz és a délnémet hatások mutatkoznak, de erős lendülettel tör fel a magyar lélek intuíciója is. A keleti és népi elemek, sőt pogány motívumok inspiráló erejének kivetítése a székelykapu és kopjafa. Nádai Pál ismertette Lechner magyar épitőmüvészeti Törekvéseit, majd Lajtáék, Györgyi és mások alkotásaiban, Zsolnay eozinos porcelláiiremekeiben, a skálának csipkéjében, Lux szobáiban, székely kerámiában stb. mutatta ki a magyar temperamentum, a magyaros izlés, a magyar örömérzés, magyar zamat kifejezésre juttatását, ha nem is a struktiv elemekben, legalább az ornamentikában. Bő szemelvényekben ismertette az Iparművészeti Főiskola különböző művészeti és anyagfeldolgozásbeli, technikai törekvéseit és mindenben megláttatta a magyar népi erőből való ihletettség zeneiségét. A népi gyökerű törekvéseknek a nemzeti esztétikai cél mellett szociális szempontjai is vannak. Meleg szavakkal méltatta különösen Szablya Frischauf Ferenc tanár iskoláját, amelynek finom lelkisége, gondossága a magyar szépség fénylő eredményeihez jutott. Az előadót, akit szellemes szavakban Spányi Géza dr. köszöntött, hálás szeretettel tapsolták meg, mint a szépséggondolat gazdag skálájú igehirdetőjét. A békeidők boldog, gondtalan éjszakája volt a tegnapi szüreti bál Szivderitően boldog és gondtalan báli éjszaka volt az Iparos Ifjak Önképző Egyesületének tegnap esti szüreti bálja. Mintha csak a szép békeidők egy remek báli éjszakáját varázsolták volna tegnap este az Iparos Székházba. Színpompás, ragyogóan szép felvonulásokkal kezdődött a hagyományos szüreti bál. A terem zöld díszben, szőlőfürtökkel és almákkal diszitett girlandokkal ékeskedett. Alatta sétált a báli ifjúság hatalmas tömege. Festőien szép a kép. Szebbnél-szebb magyarruhás leányok és fiatalemberek kacagó, jókedvű Jtársasága hullámzik e teremben. Husz táncos pár csárdásával kezdődik a mulatság. A felvonulás szines, tarka szinpompája elkápráztatja a nézőközönséget. [A katonazenekarból összeállított .szalonzenekar szolgáltatja a tánchoz a zenét kitűnően. Éjfél után tetőfokra hágott a hangulat, vidáman ropják a csárdást a párok, a fiatalemberek pedig jókedvvel lopják a szőlőt, amiért ha észreveszik, büntetést kell fizetniök a „tőrvénybirónak." Van itt kisbíró falurossza, szőlőcsősz és ehez hasonló. Derűt fakasztó, vidám hangulatos, szép báli éjszakával ajándékozta meg a fiatalságot tegnap este az Iparos Ifjak Önképző Egyesülete. Elfogtak két szélhámos csavargót Szuronyos csendőrök két elegánsan öltözött aktatáskás fiatalembert kisértek be meglakatolva a nyíregyházi ügyészség fogházába. A fiatalembereket Mátészalkán fogták el, ahol hosszú hetek óta ütött szélhámoskodásuk megfeneklett. Lebovics Ábrahám és Schiff József hosszú hónapok óta az egész országot végig koldulták és könyöradomány gyűjtésükhöz aszerint, ahogy azt a helyzet •egkivánta mindig más és más jogcímet találtak ki. Hol rabbi jelöltnek, hol századosnak, néhol pedig nyomorgó médikusnak adták ki magukat, természetesen nevük állandó változtatásával. Jól jövedelmező szélhámosságukra alaposan felkészültek, mert minden eshetőségre el voltak látva különböző előkelő helyekről és személyektől ellátott ajánlóVÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ Hétfő, kedd Egy uj magyar filmsiker! lila Akác Romantikus történet a béke világából. FOX HÍRADÓ és a fényes kisérő műsor Előadások hétköznap 5-7-9, vasárnap 2-4-6-8-10 órakor. levelekkel. A két behízelgő modorú szélhámos napokon keresztül Nyíregyházán is koldult és gyüjtöivükön ott látjuk majdnem minden felekezet adományát és a magánosok komoly összeget kitevő könyöradományait. Mátészalkán a plébániai hivatalban jelentek meg először, ahol menekült tisztviselőként szerepeltek, azután nyomban az ottani rabbit keresték fel, hogy mint átutazó rabbijelölteket támogassa őket. Az egyik helyen ahol nem szívesen fogadták őket olyan agresszíven léptek fel, hogy a háziak jelentést tettek a csendőrségnek. Ez azután a két szélhámosnak vesztét okozta, mert zsebeik átkutatásánál, több mint negyven különböző névre kiállított ajánló levelet találtak náluk. Lebovicsot és Schiffet az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte és megkezdték bünlajstromuknak összeállítását. Annyi imár bizonyos, hogy számukra a könyöradomány gyűjtés jövedelmező mesterség volt, mert amerre megfordultak nagy lábon éltek és valósággal szórták a pénz t — E hízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes .Ferenc József" keserüvizkúra a bélmüködést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsirmennyiséget megfelelően lecsökkenti és a testet könnyeddé teszi. Megkezdtem rendkívüli olcsó őszi árusitásomat! Flanell-pizsamák Gyermek szvetter .. Női szvetter Férfi poulover Téli bolyhos nadrág 5 — P.től 1-98 tői 3 50 „ 3 50 „ 1 98 „ Szilágyi Barna Férfi oxford ing 2 48 Férfi hálóingek 198 tői Alsónadrág —'98 „ Kombiné 117 . Próbavásárlás meggyőzi Önt áruim minőségéről és olcsóságáról 1 uri és női divatüzlete Var Á^^ t o