Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 198-222. szám)

1934-09-02 / 199. szám

5 oldal. Amikor egy pénzes­levéfihordó a minisztert buktatta meg a választáson Érdekes adatok a 60-as évek egyik nagy választási küz­delméről Ki a nagyobb úr? Lankadatlan erővel folyt a sza­vazás egész nap. Cifra szerszá­mos hires paripák repültek az uri határokkal, bennük feszengve egy-egy kortes felügyelete mellett a becses kormánypárti választó polgár. Vig dalolás és a Kossuth­nóta hangjai mellett, andalgó, majd csárdásütemü tánclépések­ben vonultak fel a függetlenségi választók. Ha az egyik turnusban lemaradt valamelyik jelölt, a kö­vetkező turnusban már egyenlí­tett és egyforma eréllyel folyt a küzdelem. Végre kifogyott minden tarta­lék. Elők és holtak egyaránt le adták {szavazatukat. Szavazat­egyenlőség van. Az utolsó pilla­natban egyik élelmes kormány­párti kortesnek eszébe jut, hogy Mészáros bácsi, a pénzes levél­hordó még nem tett eleget alkot­mányos kötelességének. Nossza hamar csak elő egy négyes foga­tot, hogy hamarabb fordulhassa, nak. Néhány perc múlva már jön is visszafele a döntő szavazóval a batár. Prüszkölnek a lovak, vigan cserget a cifra dolmányos kocsis és büszkén dülleszti keblét az élelmes kortes. Csak Mészáros bácsi, őszbevegyülő szakállában turkálva, ül néma megadással a főúri alkalmatosságban. Hogyne, mikor mindenki őt nézi. Gulyáskavaró kanál, mint választási argu­mentum — De az ellentábor résen van ám. Az árgus szemű Soltész Ma­riska veszi elsőnek észre a vesze­delmet és már ront is mindene­ken keresztül a csizmadiaszin előtt gulyásfőző Mészárosné asszonyom­hoz, s haragtól kipirult arccal, élénk gesztusok közepette beszéli el a csúfságot, amelv menten megesik a függetlenségi táboron, ha Kos­suth apánknak hűséges katonája Mészáros bátyánk a németre szaval. — Mészárosné azonban nem az az asszony, akit ilyen nyilván­valóan elkövetett választási stra­tégia kihozna a flegmájából. Tudja ő, hogy kell ellensúlyozni ezt a sakkhuzást. Már robog is keresztül a téren, kezében vészt­jóslóan forgatva a nagy főzőka­nalat, a választási helyiség elé. cppen jókor érkezett. Mészáros uram most száll ki a hintóból és amint hűséges élete párja elébe toppan, remegő ajkán olyasmi mormolások hangzanak el, mintha a pokolba kívánná az egész ün­nepies aktust, Mészárosné asz­szony nagyon gyanús mozdulato­kat végez a fakanállal férje ura orra alatt, miközben a következő ítéletet hirdeti ki' dermesztő csendben : — Hallod-e te ember, ha meg­teszed ezt a csúfságot, hogy el­árulod Kossuth Lajos Őfelségét, akinek neve legyen örökké áldott és leszavalsz az ellenségre, hát evvel a főzőkanállal verlek agyon és aztán ráadásul még elválok tőled. — S mint aki jól végezte dol­gát, sarkon fordult és otthagyta . kékülő-zöldülő urát a bámész- I kodó kortesek között. — Mészáros bátyánk nagy ne­hezen betámolygott a szavazóhe­lyiségbe s mikor a választási el­nök megkérdezi tőle, hogy hát ki éljen, kire akar szavazni, legyőzve félelmét, a kormánypártiak nagy megrökönyödésére harsányan ki­áltott fel: — Éljen Kossuth apánk ! Éljen Vidliczkay követünk! — Igy győzött a függetlenségi eszme ts igy bizonyosodott be, hogy egy asszony nagyobb ur, mint egy eleven miniszter. Bán Tudja On, mi a Takarékosság melynek tábláit Nyíregyháza 20 üzletének kirakatában látja ? A Takarékosság egy kereskedelmi szervezet, melybe Nyíregyháza 20 cége azért tömörült, hogy a mai súlyos gazdasági helyzetben módot nyújtson Önnek arra, hogy szükségleteit készpénz nélkül 5 és fél havi hitelre besze­szerezhesse. — Bővebb felvilágosítást a Takarékosság irodája Nyíregyháza, Rá­kóczi-utca 1. Takarékpalota, készséggel ad ugy helyben, mint vidékre. A Takarékosság kötelékébe tartozó cégek: Blumberg József. Kesztyű, fűző, fény­képészeti cikkek. Brűll Simon. Festék-, lakk- és háztar­tási cikkek. Cipőkülönlegességi Áruház. Cipőáruk, Rákóczi-utca 4. ,Energia" rádióipari és kereskedelmi vállalat Nyíregyháza, Bethlen-u. 4. Grünwald Miklós, Bencs László-tér 2. Zománcedény, takaréktűzhely, vasáruk Hungária Ruhaáruház Városházépület. Férfi-, fiü- és gyermékruhák. Katz Gizella és Mór. Női kalap, ruha, kabát. Központi Drogéria. Pipere cikkek. Fény­képezőgépek és kellékek. Kréisler Simon Utódai rőfös-, divat-, szőnyegáruház, Takarékpalota. Lichtenberg Sándor. Cipőáru. Előzékeny kiszolgálás. Mayer Ágoston. Divatáru és férfikalap. Zrínyi Ilona-utca 2. Sándor Rezső. Órás és ékszerész. Simkovics Lajos szűcs, szőrmeáruk. Luther-utca 5. Steiner Vilmos. Virágcsarnok. Horthy Miklós-tér. Schwartz-féle Ruhaáruház. Takarék­palota. Férfi és gyermekruhák( Stern Sándor. Uri-, nőidivat és vászon. Szántó Ernő. Könyv, papír, írószer, tan­könyvek, hangszer és zenemű. Székely, Győri és Morvái. Mértéksza­bóság és kész ruhák. Wassermann Sámuel. Vay Ádám-utca 2. Takarékpalota. Üveg, porcellán. Zöldhelyi Sándor. Női és fárfiszövetek, szőnyegek, mindenféle rőfősáruk. Szolid árak. B rohanó dobozt, amint az autút az egyszerű ember nevezi, a kis Monte­negró még kisebb falucská­jában, Polusinban, még csak most csodálhatták meg a jámborkecskepásztorok. Soha életűkben ilyen ördöngössé­get még nem láttak. Ló, sza­már, öszvérnek ezideig az az alkalmatosság, amellyel sze­mély- és poggyászszállításukat lebonyolították. Ez is bizo nyos fokú lukszust jelentett már náluk. És most beron­tott hozzájuk a csoda. A lő nélkül rohanó skatulya. A civilizációnak ez a térhódí­tása nem is volna baj. A baj ; ott kezdődik, hogy ezt a cso­dát világgá kürtölték és a kisántántnak nevezett paten­tirozottkulturtársaságról nem­csak itt a „Keleten ', hanem lassan a protektorátus Nyu­gat előtt is lepattog a mes­terségesen, divatcicomaként fölragasztott kulturmáz. Las­san kiderül, hogy a fölénk helyezeti keleti kultur empé­riumok messzebb mennek a kulturától, mint a zulukaffe­rek vagy a négerek. Mi ré­gen ismerjük szomszédainkat. Örülünk, hogy lassan a ma­gas pártfogók is megösmerik pártfogoltjaikat. Pirulni nem nekünk lesz okunk 1 Hki csak próbálta, dicséri a jó és olcsó Csillagszeszt féregirtásra. — Csillag fémtisztitó és Csillag butorpadló fényesítő. S ób adeía ve g26 fillér üveggel együtt. — Kizárólag kapható p3p3("|| I festékkereskedésében. Telefon 143. szám. • rVUUL. „Takarékosság" tagjainak bevásárló helye. Felhívás a Sidol t. fogyasztóihoz! Több oldalról azt a hirt terjesz­tik, hogy az ÓRIÁS üvegben, 1 pen­gős árban forgalombahozott SIDOL minősége nem azonos a többi pa­lackok tartalmának minőségével. Nyomatékosan hangsulzozznk i. t. Sidol-fogyasztóink előtt, hogy az ÓRIÁS üveg tartalma teljesen azo­nos egyéb nagyságaink minőségé­vel és kérjük az i. t. háziasszonyo­kat, hogy a jövőben is kifejezetten 5idolt kérjenek és mást ne fogadjanak el. Minden más készítmény utánzat. GOTLZ LIPÓT Sidol ve­gyitermékek gyárn rész­vénytársaság Budapest, VII. Cserei-utca 14. szám. Kállay Tamás autóbalesete Kállay Tamás tegnapelőtt Debrecenben járt s Balilla ko­csiján akarta folytatni útját Nyí­regyháza felé. Hadházon egy sor szekér állta el az utat s Kállay Tamás, aki kitűnő úr­vezető hírében áll, a kocsik kö­zött előzni akart, a sárhányója azonban > beleakadt egy sze­kérbe, amely {felborult. A Ba­lilla nekivágódott egy kerítés­nek s ugy összetört, hogy nem lehetett rajta tovább folytatni az utat. Az összetört Balillát bevontatták Debrecenbe. Kállay Tamásnak snmmi baja sem történt. — Uj folyóirat indult meg. „Állam és Polgár" címmel uj időszaki folyóirat indult meg szeptember elsejével. A folyó­irat évenként 10-szer jelenik meg. Programja: az állam és a polgár közötti jogviszonynak, tehát a társadalmi rendszerek­nek tárgyilagos bírálata. A tár­sadalomtudományi folyóirat szerkesztője Pikler J. Gyula ny. főv. statisztikai aligazgató. A lap előfizetési ára egy évre 5 pengő. — Felhivás. Értesítjük az i. t. tagjainkat, hogy a f. évi szep­tember hó 2 án tartandó Nem­zeti Napon testületileg fogunk felvonulni az ereklyés ország­zászló emlékművének felavatá­sára. Felkérjük ennélfogva tag­jainkat, hogy a jelzett napon d. e. 11 óráig a Kereskedők és Gazdák Köre helyiségében fel­tétlenül megjelenni szívesked­jenek, mert nagy súlyt helye­zünk arra, hogy Nyíregyháza város kereskedői ezen hazafias ünnepélyen minélnagyobb szám­ban és a részükre kijelölt he­lyen vegyenek részt. — Keres­kedők és Gazdák Kőre. Füszer­kiskereskedők Egyesülete. Omke nyíregyházi fiókja. • 2x Kiváló erős iskolacipők és cserkészcipők garantált minőségekben. Őszi divatcipö újdonságok Olcsó szabott árak! remek választékban beérkeztek Nyári áruk leszállított árban! LICHTENBERG cipőáruházába Zrínyi Ilona-utca 1. Nyíregyháza Telefon 351

Next

/
Oldalképek
Tartalom