Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 147-172. szám)

1934-07-28 / 170. szám

4 oldal YÍRYIDÉK mm (Trianon 15.) 1')34 julius h<S 28 Kétszázharmincegy elvámolatlan kendő miatt letartóztattak egy csempészni! A nyiradonyi vonalon szolgá latot teljesítő pénzügyőri nyomozó csoport két detektivjének feltűnt, hogy Balkányban egy általuk mái­elég jól ismert csémpésznő, Katz Lajosné, hatalmas csoma­gokkal száll le a vonatról. Nyom­ban leigazoltatták és csomagjait átvizsgálták. Katzné hamis igazol­vanyokat vett elő és azzal akarta igazolni magát, de a detektívek azonnal elébe tárták rendes sze­mélyi adatait, majd a csomagjai­nak átvizsgálásánál kiderült, hogy kélszázharmincegy darab kendőt hoz magával, amit elvámolatlanul a csehektől csempészett át. Katz Lajosnét nyomban letartóztatták és átkísérték a nyíregyházi kir. ügyészség fogházába. Katzné ügye a napokban már a biróság elé keiül. Nagy tenniszverseny Nyíregyházán A Nyíregyházi Lawn Tennisz Club mint minden évben, ugy az indén is megrendezi Nyíregyháza nemzetközi tenniszversenyét s mint arról már hirt adtunk, ez a verseny is méreteiben épp ugy, a versenyzők jelentőségében mél­tóan Vetekszik az utolsó évek pompás versenyeivel. Az Erzsébet­liget árnyas fái alatt a pompás vörös salak pályákon szombaton, f. hó 28 án reggei veszi kezde­tét a mérkőzés és vasárnap dél­után 2 órai kezdettel játszatja le a rendezőség a ^döntőket. Külön érdekessége ennek a mérkőzésnek, hogy ennek során kerül eldön tésre a Fráter Ernő és Rónay Jenő emlékserlegek sorsa, amit tudvalevőleg a győzteseknek há­romszor egymásután kell meg­nyernie. A tavalyi győztes Straub Elek a budapesti BEAC reprezentatív játékosa, illetve a női egyes szám ban Okolicsányiné Baittrok Ica a MAC Nyíregyházán is jól ismert szimpatikus bajnoknője. A serle­gek védői hetek óta tretiroznak a nagy nyíregyházi találkozóra s miután több budapesti és ungvári reprezentatív játékos nevezése ér­kezett, biztosra lehet venni azt, hogy a serlegek védelme és meg­szerzése jkörül olyan lendületes játék várható, amelyhez hasonlót Nyíregyháza közönsége ritkán lát­hatott. A Tennisz Club számolt a mai viszonyokkal s a legolcsóbb árak mellett biztosit belépést a sport­közönség részére, gondoskodott büfféről s igy semmi akadálya nem lesz annak, hogy a versenyen mindenki jól érezze magát. Nyíregyháza sportszerető közön sége szeretettel várja a „fehér sport" kitűnő résztvevőit s ameny­nyiben az időjárás is kedvez, ugy a fővárosi és külföldi vendégek kedves emlékekkel és értékes tiszteletdijakkal fognak eltávozni Nyíregyházáról. A verseny egyes számairól és jelentősebb eseményeiről lapunk hasábjain fogunk beszámolni. Trópusi hőségben, vastag téli ru­hába hurkolt rendőrik vigyáznak nyíregyháza közbiztonságára Évről-évre Ígérik, de nem adják kl a nyári felszerelést az Izzó napon szenvedő rendőrlegénységnek Valóságos kannibálok módjára végeztek Dollfuss kancellárral. Amikor halálos ágyán papot kért, a terrorista röhejjel adta tudtul az udvaron álló lázadók­nak: a kiskancellárpapot kért... A díványon, hatalmas vértócsá­ban, nyakán és fején piszkos rongykötéssel, lecsüngő karral, feküdt Dollfuss Engelbert. Borzalmas dráma. Főmotí­vuma a vad kegyetlenség, a vérgőzös cinizmus. Ma minden utcasarkon, minden társaságban csak erről a pokoli drámáról beszélnek. Senki sem érti meg, hogy nem lehetett kivédeni a kancellárra törő alattomos tá­madást. Senki sem érti meg, hogy lehetett katonai őrség nélkül maradni, tanácskozni forradalmi pillanatokban. Ez a fejvesztettség mementó, figyel­meztető arra, hogy jobb félni, mint megijedni. Figyelmeztető a szervezkedésre, az összefo­gásra, a jóságnak, a békének, az evolúciónak védelme, biz­tosítása érdekében a röhögéssel pusztító vad indulattal szemben. 1 Jóbarátok asztaltár­sasága nagy kirándu­lást rendez a Méhesbe A karitatív munkájáról jól is­mert Jóbarátok Asztaltársasága nagyobbszabásu kirándulást ren­dez a Méhesbe. Az előkészületek nagyban folynak, hogy a megje­lent Jóbarátok és vendégek minél jobban érezzék magukat. A Méhes­beli kirándulás sikere már előre biztosítottnak látszik. Ételről, ital­ról és szórakozásról a rendezőség gondoskodik. Cigánymuzsika szó­rakoztatja majd a vendégeket. A vasárnapi kirándulás reggel 6 órakor már megkezdődik s egész nap tart. A Jóbarátok Asztaltársasága ez­úton is kéri tagjait és a hozzá­tartozókat, hogy a kiránduláson — a jótékony célra való tekintet­tel — minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Beiratkozások a tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület miskolci jogakadémiái án az 1934—35. tanév I. felére. Az 1934—35 tanév I. felében a fojy­tatólagos joghallgatók beiratása 1934 szeptember hó 1—20-ig lesz. Akik valamely elháríthatat­lan akadály miatt a rendes határ­időn belül nem jelentkezhetnek beiratkozásra, akadályoztatásukat hiteles okmányokkal igazolva, utólagos beiratkozás iránt kér­vényt nyújthatnak be a dékáni hivatalba ; az utólagos beiratko­zásra engedélyezhető határidő azonban 1934 évi október hó 6-án tul semmiesetre sem terjed­het. — Az újonnan felvettek 1934 szeptember 11 —13-ig iratkoznak, ha e határidőn belül nem irat­koznak be, helyük mással fog be­töltetni. Forgalmiadó­könyv kapható a Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában. Trópusi hőség fekszik a vá­rosra, a járó-kelők izzadva osonnak az utca árnyékos ol­dalán a fal mellett. Az újságok hasábszátnra közlik a kánikula, a hőhullám áldozatainak tör­ténetét. Aki csak teheti, behú­zódik a hűvös, elsötétített szo­bába s csak estefelé, az eny­hülés beálltával merészkedik ki a nyári álmát alvó városba. Aki csak teheti De vannak olyanok, akiket hivaiá-uk arra kötelez, hogy a pokoli hőség­ben is reggeltől estig talpon, égő napsütésben teljesítsenek szolgálatot. E sősorban a de­rék, megbízható rendőrlegény­ségre gondolunk. Nem irigylésreméltó az a szolgálat, amelyik hosszú órá­kon keresztül kényszerű nap fürdőt parancsol valakire, nem irigylésreméltó a 40 fokos me legben, még akkor sem, ha ezt a szolgálatot a leglengébb, nyári ruhában lehetne ellátni. Foko­zottan keserves azonban az ilyen szolgálat akkor, ha azt nyakig begombolt téli meleg egyenru­hában kell végigcsinálni. Nincsen olyan emberi szer­vezet, amelyiket ez a pokoli hőség meg ne viselne olyan ruhában, és olyan megerőltető szolgálatban, mint a rendőröké. Felesleges szenvedéseknek teszi ki ez a minden esztendőben megkéső, vagy sokszor teljesen elmaradó nyáriruhamizéria azo­kat az embereket, akik mindig becsületesen, közmegelégedésre látták és látják el szolgálatukat. Értesülésünk szerint a fővá­rosi rendőröket már elláták nyári felszereléssel. Nem tudjuk és nem tudja a közönség meg érteni, hogy vidéken miért kell ezzel az akcióval állandóan megkésni, miért kell előbb megvárni, amig a nehéz szol gálatban néhány ember kidűl, Az OMTK pasztőrözött tea vaj ára minden kereskedésben 10 dkg-ként 28 íillór. vagy kórházba kerül. A polgárság kéri ebben az esetben az illetékes fórumokat, hogy gyors intézkedéssel ves­senek véget ennek a lehetetlen állapotnak és tegyék elviselhe­tővé a szolgálatát annak a rendőrségnek, amelyikkánikula, hőség és hőhullám dacára be­csülettel vigyáz a polgárság vagyoni és közbiztonságára. FOOTBALL külsők és belsők, különleges és olcsó kivitelben. Ragasztó és fujtató felszerelések KIIHADFI^ műszaki és IVURrtRCIV rádió üzletében Telefon 476. Zrínyi Ilona-utca 8. sz. KRESKA RÁDIÓLABORATORIUM. RÁDIÓ Julius 28. Szombat. 4 00 Harsányt Gizi előadása, — 500 Szász József előadása. — 5 30 Budapestt Koncert Szalonzenekar. — 6'35 Mit üzen a rádió. — 710 Gramofon. — 815 Budapesti Hangverseny Zenekar operettelő­adásának közvetítése. — 920 Hirek, ügetőversenyeredmények. W15 Időjárásjelentés. — 10 45 Jazz-zenekar. — 1115 Cigány­zenekar. BUDAPEST II. 405 Magyar nóták. — 6'40 Hirek. Állandó hétköznapi közvetítés 6'45 Torna. — 9'45 Hirek. — W00 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — 11'15 Nemzet­közi vizjelző szolgálat. — 12'00 Déli harangszó, utána hangver­seny, közben ~ 12 30 Hirek. — 130 Időjelzés. — 2 40 Hírek, élelmiszerárak. — 4'45 Időjelzés, hirek. — A has gyakori teltsége, a rekesz erősebb feltolódása, máj­tájéki fájdalmak, emésztési ne­hézségek, gyomorbélhurut és sár­gaság a természetes , Ferenc József" keserűvíz használata ál­tal megszüntethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irá­nyuló vértódulások ellensulyoz­hatók. Bármily feliratú gumibélyegző eredeti gyári árban megren­delhető a Nyirvídék Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalá­ban, Bethlen-u. í. Telefon 77.

Next

/
Oldalképek
Tartalom