Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 147-172. szám)

1934-07-21 / 164. szám

(Trianon 15.) 1^34 julius ho 21 3 oldal i í í i L Engedélye

zett szezonvégi kiárusitás! ö&

eLXuSr' 20-30 százalék engedmény! 5chwartz-féle Ruhaáruház, Takarékpalota Mosó ruha 750 P-től Selyem vászonruhák 1S — P-től Tropical öltönyök 26Ptől Játszó fiuruhák Mr — P-től Takarékossági hitel 5 és fél hónapra ! i í i i i II szabolcsi káposzta sorsáért aggódik Demecser vidéke U Nemzeti Egység mozgalma a gazdák érdekében A Demecser és környéki: Gégény, Kék, Beszterec községek káposztatermelői Megyery Pál Nemzeti Egység kerületi elnöke és Széli Sándor demecseri főjegyző kezdeményezésére folyó hó 15-én Demecserben a községek főjegyzői és főbirói és mintegy 200 termelő résztvételével a káposzta termés szállításával és értékesítésével kapcsolatos nehézségek elhárításának megtárgyalására értekezletet tartottak. Az értekezleten Széli Sándor főjegyző a következőkben ismertette az utóbbi években mindinkább súlyosabbá váló termelési és értékesítési nehézségeket és azokat a megoldási lehetőségeket, amelyekkel bizonyos mértékig segíteni lehetne: Demecser és az azt környező Gégény Nyirbogdány, Kék, Beszterec községek köztudomás szerint évtizedek óta káposztaterméssel foglalkoznak, különleges, direkt káposzta termelésre való talajuk egyenesen erre kényszeríti lakosait. Ennek a néhány községnek a főjövedelmi forrása a káposzta volt, ez mind a nagyobb és kisebb birtokosoknak, mind a harmados zsellérembereknek a tisztes megélhetést is biztosította, emellett adófizetési kötelezettségüknek is pontosan eleget tudtak tenni. Hiszen az is köztudomásu, hogy ezek a községek csak még nem is régen a vármegye legjobb adófizető községei voltak. A községek fejlődése az egyesek életviszonyai minden tekintetben kielégítőnek volt mondható. Elszegényedtek a káposztatermelő községek Sajnos ez az állapot az utóbbi pár év alatt nagyott változott és a helyzet ma az, hogy azok a községek, melyek csak pár évvel ezelőtt még a vármegye irigyelt gazdag községei voltak, ma teljesen leszegényedve, adóssággal és adótartozással tele, a legnagyobb nehézségekkel küzdve tudják magukat ugy a községek és egyházak mint azoknak egyes tagjai fenntartani. Pedig ezeknek a községeknek a lakosai — apraja és nagyja, férfia és nője — éppen olyan becsületes szorgalommal, józan élettel dolgozik ma is mint ezelőtt. Ha súlyos helyzetnek az okát keressük, nagyon könnyen megadható a válasz: a káposzta termés értékesítésének lehetetlensége. Ezt a kérdést két szorosan összefüggő részre kell osztani. Az egyik a szállítással kapcsolatos nehézség, a másik az értékesítési nehézség. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a káposzta tömegtermés. Igen jó minőségűnek, hogy ugymondjuk „fajsúlyúnak" kell lenni annak a káposztának, amelyből 16 szekérrel ki van egy 100 mázsás vagon. Nem lesz talán érdektelen azt sem elmondani, hogy a káposztának mint tömeg idény terménynek a szállítása értékesítése vagonirozása nem vonható más gazdasági terményekkel egy elbánás alá. Mindig ugy volt, nem is lehet másként, hogy a káposztát előbb ki kell szállítani az állomás rákterületére, ott összerakni és ugy várni az eladásra. Amint már előbb emiitettem, egy vagon káposztának a kiszállítása a legjobb esetben is 16—18 fuvart vesz igénybe, ami a rövid esős napokon egy fogatnak körülbelül négy napi munkát ad. Tehát — ha egyáltalán lehetne ilyenről beszélni — még előre eladott káposztát sem lehet egyenesen vagonba rakni, de nem hogy ilyenről még beszélni is lehetne, hanem bizony majdnem mindig hét számra ott kell a csomóba rakott káposzta mellett az esős, szeles őszi időben éjjel-nappal vigyázni, várni mig vevő jön rá. A vasút az elfoglalt területért bizony dijat számit fel, mentül tovább fekszik ott a káposzta és ezáltal természetesen vészit súlyából, értékéből, annál többet, átlagban körülbelül 2 pengőt vagononként. A káposzta kálváriája Ha aztán eljön a várvavárt nap, hogy bár csak bizonyos csekély előleg fizetése mellett, de mégis akad vevő, következik a vagonbarakás, illetve előbb a vagon kiállítás. Ez is igen tanulságos történet azoknak, akik nem ismerik a káposztaszállitás rejtelmeit. A vasút felszámit minden vagonért 1 pengő 10 [fillér kocsikiállitási dijat. Ennek á megfizetése ellenében jogom van termelő társaim segítségét igénybe véve nekifeküdni a részemre kiosztott vagonnak és odatoszitani a káposztacsomóhoz. Ezek az előzetes s szállítási költségek, amihez jön az igen súlyos tarifa, utvámdijak, Budapestre szállításnál csarnoki, kirakási és közvetítő kereskedői költségek. Nem csodálkozhatunk tehát akkor, ha a termelő itt helyben a vasúthoz kiszállítva és vagonba rakva csak 50—60 pengőt kap egy vagon káposztáért. Ha már most figyelembe vesszük még azt, hogy amint már emiitettem egy vagon káposztának a 6—8 kilométer távolságról való állomási kifuvarozásához még jó uton is 16—18 fuvar szükséges, megállapítható, hogy jóformán csak a kifuvarozás dija van megfizetve. De van ennél rosszabb eset is az, amikor a kápoztatermelés tekintélyes része a vasúti állomásra kiszállítva eladatlan marad, azt onnan még ugyanannyi fuvarral vissza is kell szálHiányos MENIŰSZEKRÉHYEK kiegészítése legolcsóbban a KÖZPONTI DROGÉRIABAN Nyíregyháza, Zrínyi Ilonautca 7. szám. Telefon 237 litani. Annak egy része a hosszú állás következtében tönkrement, csak csekély értékű trágyának használható fel, egyrészét pedig kényszerűségből a jószággal kell feletetni, a gazda és munkás pedig keseregve törölheti meg szemét és fogadja meg hogy soha többet nem ültet káposztát. Zárójel közt megjegyzem, hogy ez a fogadalom addig érvényes, mig nem jön az uj ültetés ideje, mert hátha „bevág" s akkor kárpótolva van az elveszett munka. Hiszen olyan könnyen megvigasztalható a mi népünk s olyan kevéssel boldoggá, megelégedetté tehető 1 Ha az előbb elmondottakon kivül azt keressük, hogy mi a fő oka a káposztatermés értékesítési lehetetlenségének, a felelet csak egy szó: Trianon ! Ez Is Trianon biine Demecser és környéke káposzta termésének tekintélyes részét már földrajzi fekvésénél fogva is a Felvidék, Galícia, Lengyelország szállította és fogyasztotta el. Fogyasztanák azok most 'is, de pár kilométerre tőlünk Záhonynáljnár határ, szomszádaink bevitelt nem engednek, csonka országunk pedig képtelen jarra, hogy termeivényét saját maga elfogyassza. Felvetődik ezek után a kérdés, olyan bajok-e ezek, amelyekbe kénytelen kelletlen bele kell nyugodni, vagy pedig lehet rajtuk segiteni ? Ha nem lehet teljes egészében eloszlatni és megszüntetni, de segiteni lehet. Tudjuk, hogy nemcsak Demecser és vidéke termel káposztát, hanem az ország más részei is, tehát ezeket a körülményeket is figyelembe kell vennünk. Két dolog fontos és pedig az egyik a fuvardijak mérséklése, a másik az értékesítéshez piac teremtése. Fuvarmérsóklés, értékesítés A fuvardijak mérséklése olyan formán volna megoldható, hogy mindenekelőtt a rakterületi és kocsikiállitási dijak mint — |hogy enyhén szóljak — méltánytalanok, teljes egészében töröltessenek, az utvámdijak mérsékeltessenek, a vasúti fuvartarifa pedig akként lenne megállapítandó, hogy a bármely vasúti állomáson feladott és az országba bárhova egy bizonyos távolságon túlra egységes fuvartarifa állapíttassák meg, hogy ez által az ország egyik vidéke sem legyen előnyben a másik fetett. Miért keljen mintegy büntetésül sokkal kevesebbet kapni annak, aki Szabolcsban Jlakik, mint annak, aki például Győrben, vagy éppen Vecsésen lakik. Igaz, hogy a vasút elsősorban üzleti intézmény, de talán nem méltánytalan és szerénytelen, ha egy kimondottan agrár állam termelői az agrár állam fenntartásához némi engedményeket és támogatásokat kérnek. Mert bizonyos az is, hogy a vasút még mindig jobbai jön ki, ha csak a legminimálisabb haszonnal is elszállíthat pár ezer vagon káposztát, mint ha egyszer csakugyan odajutunk, hogy nem lesz érdemes a káposztát meg sem termelni. Termelni nem próbálkozunk azzal, hogy „hátha bevág." Ez belátással, jóakarattal keresztül vihető. Ennél nehezebb és még fontosabb rész volna a megtermelt káposzta részére piac teremtése, az értékesítés lehetőségének megadása. Ez hatósági beavatkozás nélkül nem igen volna keresztül vihető. Nem pedig azért, mert a magyar gazda gyenge, szervezetlen és legfőképen szegény ahoz,