Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 122-146. szám)

1934-06-02 / 123. szám

2. oldai. 1934 június hó 2 SZÍNHÁZ Tessék beszállni! Látványos, énekes, táncos operetirevfi Harmath Imre irta és Márkus Alfréd szerezte a zenéjét. Revü Budapesten 100 as szériát ért el a Royal Orfeum­ban Nehéz feladat egy vidéki igaz­gatónak kiáüitásos darabnak az előadása. Sebestyén igazgató mindent megtett a siker érde­kében Illuriót keltően szép a színpad, a Rex óceánjáró hajó fedélzete, a karszemélyzet szép ruhái. Az egész előadás hangu­latos, gördülékeny. A táncok remekek. A zenekarral dicsé retre való munkát végzett B. Bruckner karmester, de még igy is sok helyütt baj volt vele. A szereplők élén Major Kató és Barna Anci álltak. Mindket­ten kedvességben, táncban első­rendűt produkállak. Minden számukat isméteiniök kellett. A toalettjeik is nagyon ízlésesek, szépek. A siker oroszlánrésze azonban Rajz Jancsié Amit bravúros táncokban produkált, az nagy artistáknak is dicsére­tére válna. Fáradhatatlan tán­«os, kedves s közvetlen, óriási sikere volt a Tes-ék beszállni szerdai premierjén Misoga Lászlónak. Remek humorával most is lelke volt az előadás nak. Mint táncost nagyon meg kell dicsérnünk Thai z Imrét is. Kitűnő groteszk figura, R jz zal a táncduettje ragyogó pro­dukció. Fay Béla „Borodin her cege" is kitűnő alakítás. Nagy sikere volt Vértess Lajosnak Ellenben a Simeket és társát Texasban nem volna tanácsos színpadra engedni. De a nagy „filmdiva" Gréta Garbó altere­gojának sem jósolhatnánk ott valami nagy sikert. Ezek azonban csak epizó­docskák voltak abban a nagy siker tengerben, amely végig söpört a színház nézőterén a „Tessék beszállni!" premierjén A rendezés, a nagyszerű Sik Rezső érdeme és a zeneka ban a kitűnő „Roffay ur* a kis Raffay Kica dirigált, mint kar­mester meglepő zenei intelli genciával, rutinnal és sok sok kedvességgel. A Rex óceánjáró hajó sikerrel startolt. Nyíregy­házán is... Tessék beszállni a szezon leg­nagyobbsikerü operettrevOje ma pénteken, szombaton és vasár­nap este fél 9 órakor kerül szinre. Aranyifjú szombaton délután 4 órakor, filléres belyárakkal. Legdrágább hely 1 P. Junius 3 án vasárnap 3 elő­adás, délután fél 4 órakor Ti mosa, mérsékelt helyárak, dél után 6 órakor Egy csók és más semmi, mérsékelt helyárak és vasárnap este fél 9 órakor pe­dig a Tessék beszállni kerül szinre. Junius 4 én Trianon évfor­dulójának napján Őzen a Har­gita nagyhatású színmű kerül szinre. Csak 2 napig junius 5 én és 6 án kerül szinre Dubarry klasszikus nagyoperett Darvas Ibolya operaénekesnő fellép­tével. Jön! JÁVOR PÁL, az Ida regénye, Rákóczi induló stb. filmek főszereplője, a Vigazin ház kiváló művésze, a Pénz nem minden vígjáték főszer* pében. Helyet az ifjúságnak a szezon legnagyobb sikerű vígjátéka legközelebb junius 7 én csütör­tökön este fél 9 órakor kerül szinre. A kemecsei ut elején felgyújtottak egy szal­makazlat amely a szomszédos Frledmann­fatelepet veszélyeztette Tegnap délután 6 óra tájban telefonon értesítették a tűzoltókat, hogy a kemecsei uton a Fried­mann-féle fatelep szomszédságá­ban lángokban áll egy boglya szalma. Amire a tűzoltók a hely­színre érkeztek László Árpád pa­rancsnok vezetésével a lángok a szélben átcsaptak egy asztagba, amiben 300 kéve zsup volt fel­halmozva. A könnyen égő szalma és zsup lángkévéi magasan tör­tek fel az ég felé és a kíváncsiak ezrei futottak a ttiz színhelye felé, ahol csak a kirendelt rendőrsza­kasz tudta fenntartani a rendet. A tűzoltóság egy órai munka után eloltotta a tüzet, amely a nagy szélben egyre jobban veszé­lyeztette a szomszédos fatelepet. Á tüzet minden valószínűség sze­rint gyújtogatás okozta. A szalma és zsup asztag az országút mentén volt elhelyezve és azt valószínűleg lelkiismeretlen bűnös kezek gyújtották fel. A nyo­mozást a rendőrség ebben az irányban megindította. tA irt Aon /137/lánaL saját érdeke, hogy a Debreceni fMIflUtCII Hét ai k ai máv a| a Tiszántúli Ipari Kiállítás és Áruminta Vásáron a II. sz Gyáripari Pavillonban levő jjl'lCMnjdZUdK kiállítását megtekintse. 2612 3 Városszerte nagy sikerrel indult meg a Mansz toborzó munkája A Magyar Asszonvok Nemzeti Szövetsége országszerte lelkes agi­litással indul a reáváró uj felada­tok utján. A nemzeti gondolat aktiv erővé lendűlése azt az asszonytábort mozdítja a női mozgalmak élére, amely a forra­dalmak és a megszállás gyötrel­mei után elsőnek hirdette az eti­kai megtisztulás nemzeti paran­csát és vállalta a szerte hullott kévének összefogását, a nemzeti gondolat jegyében való egység megteremtését. Ez a Mansz tör­ténelmi érdeme és ez ad indítást ma az uj cselekvésekre. Nyilván­való, hogy eljött a nemzeti irányú összefogás tizenkettedik órája az asszonytábor számára is. Ennek megérzése, mint delejes áram fu­tott át a nemzet asszonyainak, leányainak szivén, hogy uj tet­tekre serkentse a magyar női tábort. Nyíregyházán a Mansz-mozga­lom uj aktivitásra hívásával Tor­may Cecilé országos elnök Dr. Mikecz Ödönné főispánnét kérte fel, aki a küldetés hitével, a ma­gyar asszonyi lélek kötelességtu­dásávai vállalta a küzdelmes, de győzelmes feladatot. Tormay Ce­cile kérelméhez képest a főispánné előkészítő bizottságot hívott össze, amelynek lelkes asszonyai haza­fiúi lélekkel kezdték meg a szer­vező munkát. Ezek az asszonyok az einöknő ügyszeretetétől áthatottan, az esz­mei cél, a nemzetpolitikai gondo­lattisztánlátásával vállalták a mun kát és az egész városban megin­dult a nemzeti gondolat szervező­munkája, a Mansz tagok toborzá­sa. Örömmel látjuk ennek a to­borzásnak eddigi eredményéből, hogy a nyíregyházi asszonyok megértik a fenkölt célt, megérzik a magyar asszonytestvéri sziv dobbanását és táborba szállanak a jövőért, gyermekünkért, hazán­kért való munkára. A tagtoborzás olyan messzeme­nő sikert igér, hogy a legközelebb összehívandó Mansz alakulógyűlés népes, lelkes manifesztáció és a munkára kész, szorgos asszony­tábor diadalmas egységbe tömö­rülése lesz erőssége a férfiharcok­nak, részese a féifisikereknek, amelyeket, mint egykor Eger vá­rának megvédését ma sem lehet asszonyaink tettereje és szuggesz­tív lelkisége nélkül hathatósan megvívni csonka hazánk ostrom­lott várában, a gazdasági válság ezer veszélyt rejtő viharában. üjra él a flyii Szerdán este Szohor Pál főjegy­ző, az egykor olyan szép felada­tokat vállaló és ebben serényen tevékenykedő Nyit vezetője, szű­kebb irodalombaráti körben fel­vetette a Nyit újraélesztésének gondolatát. 5 a terv nagy tet­széssel találkozott, mert ma újra szüksége van olyan baráti össze­jövetelekre, amelyekben a bizalom megerősitése a cél azok között az emberek között, akik önzet­lenül készek az irodalom szol gálatára. A különböző irodalmi akciók egymástól távol működve sokszor ellentétbe keverednek anélkül, hogy egyiküknek is szán­dékában volna ez és az erők összefogása sokkal jobban művel­hető a bizalmas baráti körben, mint a külső szervezkedéssel, amely könnyen féltékenységet és félreértést kelt egymás irányában különösen a fiatalabb és idősebb nemzedék között. A Nyit pénte­ken délután tartja ezentúl is ösz­szejöveteleit a Korona kávéházban, ahová először a régi tagokat hiv­ják össze, majd ezek meghívják az ujakat mindenféle politikai, vagy egyéb különbségre tekintet nélkül, csupán azt nézve, hogy a nemzeti polgári közösség gon­dolatvilágában él e az iroda lom­barát, aki a Nyit törekvéseit kész­séggel fogja támogatni. Köhögését rekedtségét, to­rokfájását megszünteti a MARGIT GYÓGYVÍZ, Kapható mindenütt. — Halálozás. Ziska István la­katos tanuló 17 éves korában, tegnap este meghalt. Temetése a Nádor utca 31. sz. gyászházból az ág. h.ev. egybáz szertartása sze­rint szombaton délután 4 órakor lesz a déli temetőbe. — Anyakönyvi hírek. V. 29. Születés. Horváih íren ref. Pász­tor Judit ref. Farkas Irén rkath. megyeri S'abolcs Pál Sándor, László rkath. Bojtos Ilona Zsu­zsanna evang. Bacsó Ilona rkath. Garai Sándor evang. Havacs Jó­zsef gka h. Halálozás, id. Garaj István földm. evang. 58 éves, Pozor Mária evang. 93 éves, me­gyeri Szabolcs Pál Sándor László rkath. 2 n3pos. Házasság. Ferencz György földm. evang. és Droppa Erzsébet evang. i Ma este Halvacsora J Szombaton Táncos flecken i i i •i Fővárosi jazz-zenekar játszik. HANGULAT ! TÁNC ! OLCSÓ ÁRAK I Sóstóni

Next

/
Oldalképek
Tartalom