Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 98-121. szám)

1934-05-18 / 112. szám

2 oldat. 1934. május hó 18 SZÍNHÁZ Halász Imre pikáns operettnek nevezett 3 felvonásos vígjátéka, az „Egy csók és más semmi" került színre tegnap a Városi Szin házban az első elfogadható érdek­lődés mellett. Fáy Béla igen ro­konszenves alakítása, Misoga jó­ízű humora, Neményi Lili ked­vessége néha azonban túlzot­tan affektál Rajz Jancsi, Kond­ráttt Ilona és Major Kati vitték sikerre a darabot. A törvényszéki jelenet karikirozása felesleges és sértő volt. Meg lehet azt játszani finoman is. Még akkor is, ha a szerzőnek más volna az intenci­ója. A rendezés tökéletes volt. Ma csütörtök és péntek este a kirobbanó sikert aratott Egy csók és más semmi, vidám operett­sláger a szinház műsorán. Filléres helyárakkal szombaton délután 4 órakor a nagysikerű Több, mint szerelem. Legdrágább hely 1 pengő, legolcsóbb hely 20 fillér. Jönnek a Fehérvári huszárok ! Szombaton este mutatja be a szín ­ház az utolsó évek legnagyobb magyar operettslágerét, a Fehér­vári huszárokat. A friss, magyar levegőjű Fehérvári huszárok or­szágos viszonylatban is a legna­gyobb sajtó és közönség siker. Á Fehérvári huszárok Sik Rezső rendezésében, kitűnő szereposz­tásban, vasárnap és hétfő este fél 9-kor kerül színre. Figyelje a szinház szenzációs pünkösdi műsorát! 20-án, pünkösd vasárnap dél­után fél 4 órakor mérsékelt hely­árakkal a szinház szezonnyitó operettje: Kék lámpás. Pünkösd vasárnap délután 6 órakor filléres helyárakkal : Nyi­tott ablak, vidám katona-operett. Legdrágább hely 1 pengő, leg­olcsóbb hely 20 fillér Pünkösd vasárnap este fél 9 órakor Fehérvári huszárok. 21-én, pünkö-d hétfőn délután fél 4 órakor: Egy csók és más semmi, slágeroperett. Pünkösd hétfőn, délután 6 óra­kor, filléres helyárakkal: Zsákba­macska, a tavalyi szezon slágere. Legdrágább hely 1 pengő, leg­olcsóbb hely 20 fillér. Pünkösd hétfő este fél 9-kor Fehérvári huszárok. Május 22-én kedden este fél 9-kor a Budapesten 200 szor szinrekerült, példátlan mulatságos Helyet az ifjúságnak vígjáték be­mutatója. Jön Timosa! Jön Timosa ! Heti műsor: Csütörtök: Egy csók és más semmi. Péntek: Egy csók és más semmi i Betörésen értek egy asztalosmestert Az egykor jómódú Demján János asztalosmestert ma éjjel betörés közben elfogták Tegnap a késő esti órákban betörőt fogtak a Luther-ház A) épületében. Ebben az épületrész­ben van Schwartz Hugó fűszer­kereskedő üzlete. Az üzletnek az épület udvarára nyiló raktárhelyi­sége van. Ugy látszik, hogy még üzletzárás előtt belopózott a rak­tárt az üzlettel összekötő folyosóra Demján János asztalos s amikor már ugy találta, hogy minden csendes, behatolt az üzletbe, ahol gyertyát gyújtott s ennek a fényé­nél keresett pénzt. Egy utcai járókelőnek feltűnt az üzlethelyiságben imbolygó gyertyafény, értesítette az őrsze­mes rendőrt, aki jelentést tett a főkapitányságon, ahonnan detek­tívek mentek a helyszínre. Közben értesítették a közelben lakó üzlettulajdonost is Amikor a rendőrök megérkeztek az üzlethez, a tettes menekülni kezdett s a pincében húzódott meg, ahol azonban rövid keresés után reá­akadtak s elfogták. Demján, aki valamikor jómódú ember volt, az évek ^óta tartó válság során teljesen tönkre ment s igy jutott oda, hogy lopásra adta a fejét. Kihallgatása során szegénységével védekezett. 1 korai lyár fürdőzésének áldozatai A korán beállott nyár fürdőzé­seinek is vannak halálos áldoza­tai. A nyíregyházi ügyészséghez ma két halálos fürdőzésről érke­zett telefonjelentés. Őszi László 15 éves tiszaka­nyáai gyerek vasárnap fürödni ment a Tiszába. Jd uszó volt és a többiek figyelmeztetése ellenére is a fürdőzésre kijelölt helyen jóval beljebb úszott Örvénybe jutott, ami pillanatok alatt elkapta és magával rántotta. A többiek tehetetlenül nézték a szerencsétlen fiu haláltusáját és amire csónakot kerítettek, Öszi Lászlót elnyelte a víz. Holttestét tegnap délután alig néhány száz méterrel iejebb ve­tette partra a viz. Az ügyészség a holttest eltemetésére a temetési engedélyt megadta. Kis István 17 éves rozsályi fia­talember Csenger község határá­ban a Szamosban fürdött. Für­dés . közben görcsöket kapott és a folyóba fulladt. Holttestét az esti órákban csákánnyal húzták ki a tövet ív közül. A nyomozás meg­állapította, hogy véletlen szeren­csétlenség tőrtént. Ne vásároljunk házalóktól szövetet Rengeteg embert becsaptak az „olcsó" ruhaszövetekkel Napról-napra kapjuk a pana­szokat, hogy milyen rafináltan csapják be a hiszékeny embere­ket a szövetekkel hazaió utazók és ügynökök. Már többször fog­lalkoztunk ezekkel az „üzletekkel" de ugy látszik, még most is so­kan vannak, akik „bedűlnek" a kitűnő rábeszélő képességgel ren­delkező .szövetházalóknak s tel­jesen süány minőségű, használ­hatatlan pamutszöveteket vesznek meg drága pénzért. Nemcsak, hogy jói megfizetik ezeket a rossz szöveteket, hanem még a jó állapotban lévő hasz­nált ruhákat is odaadják cserébe. Figyelmeztetjük ismételten a kö­zönséget, hogy ne vásároljanak ismeretlen ügynököktői, házalóktól szö­vetet, mert rútul visszaélnek ABBAZIA PALAC E HOTEL BELLE VUE iiiwiMijiiiMimigiaMM^^ aaro Közvetlenül a tengerparton a strandfürdő átellenében. Leszál­lított pensioárak. Hosszabb tartózkodásnál és családoknál kedvezmény. Teljes pensio összes mellékköltségekkel már napi 11 pengőtől. Pengőbefizetés. Felvilágosítás és szoba­rendelés Budapesten az állandó irodában " Carlíon szálló (telefon 889—70.) hiszékenységükkel s alaposan becsapódunk. Megbízhatóan s jói csak a hely­beli ismert kereskedőknél vásá­rolhatunk: Ez természetes is, ők vigyáznak, hogy a vevőket jól és olcsón szolgálják ki, mert szük­ségük van á vevőközönségre más­kor is. Nyíregyháza bőven el van látva jól felszerelt üzletekkel, ahol minden igényt kitudnak elégíteni. üeghaft Dr. Polmszfcy Béla ny. ftoovéd fáiisrnoii mm Dr. Polinszky Béla ny. honvéd tábornok orvos tegnap reggel 8 órakor, 74 éves korában Kassán elhunyt. A háború alatt a kassai kerületi parancsnokságnak volt az orvosfőnöke. Nyugdijbavonulása után Kassán telepedett le, ahol nagy tekintélynek és szeretetnek örvendett. A róm. kat. egyháznak elnöke, a Felső Szlovenszkói Va­dász és Védegyletnek pedig disz­elnöke volt. Egyike volt azoknak az önzetlen hazafiaknak, akik a magyar nemzeti eszme ébrentar­tása érdekében értékes munkás­ságot fejtett ki. Dr. Polinszky Béla halála Nyíregyházán is mély rész­vétet keltett, temetése Kassán hol­nap délután fél 5 órakor lesz. Az elhunytban Polinszky Ágos­ton ny. Máv, felügyelő testvér­bátyját, Polinszky Pál városi kul­turtanácsnok nagybátyját gyá­szolja. Megjelent az uj vasúti menetrend Kapható az UJSÁGBOLTBAN állami erdei facsemete és suhángkiszoigáltalás Megjelent a m. kir. földmivelés­ügyi miniszter hirdetménye az állami erdei facsemete és suháng­kiszolgáltatás feltételeiről. Ősszel és a jövő év tavaszán az igénylő birtokosoknak az alábbi feltételek mellett adnak csemetéket: Alföldi erdők, fasorok és szél­fogópászták telepítésére, továbbá az ország bármely részén lévő kopár és vizmosásos terület be­erdősítésére, facsemete államerdé­szeti csemetekertekben "csomago­latlariul átadva teljesen díjmentes. Alföldi fásítások céljaira a ki­szedési költségek megtérítése ellenében. Egyéb fásítások céljaira a megál­lapított ár és az esetleges csoma­golás vasúti szállítások megtérí­tése ellenében. A hirdetmény közli a csemeték árát. Az 1934. év őszi erdősítés­hez szükséges facsemetét és su­hángot ez év julius végéig, a ta­vaszi ültetéshez szükséges fákat pedig október végéig kell igényein i az illetékes erdőhivatalnál. i Holnap, pénteken nagy halvacsora | Szombaton este táncos flecken vacsora K Kitűnő zene! Olcsó árak! * ^ JL Kitűnő zene! Olcsó árak! I 1 <SL £3 O % O Hl I .Nagy tánc! w ** w v Nagy tánc! a 1 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom