Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 98-121. szám)

1934-05-16 / 110. szám

Ara 10 fillér. Nyíregyháza. 1934. május 16. ^ II. évfolyam, 110 (357) szám Szerda ••erkesztOaég és kladOüi Tatai tíetiilen-u. 1. Postatakarék! csekkMáro 47139. Telefon 77. * POLITIKÁI NAPILAP * tílöllzeieis i üora áau t, Negyeuevre i'ba P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény A nemzeti egység A trianoni békeszerződés aláírása után Magyarország különösen súlyos helyzetbe került. Az egész nemzet olyan végzetesnek érezte a csapást, hogy az első pilla­natban megtorpant s a re­ménytelenség hangulata vett erőt az országon. Pár esz­tendei torpadás után meg­indult a szanálás munkája. Magyarországba is megle­hetős nagyösszegü tőke áramlott be s ennek termé­szetes következménye volt az a jelenség, amit szaná­lási konjunktúrának szoktak nevezni: egy látszólagos fel­lendülés, sőt a jólétnek bi­zonyos foka. Ennek a fellendülésnek is meg kellett, hogy jöjjön a böjtje, mert hiszen éppen a trianoni békeszerződés rendelkezései folytán az or­szágnak minden előfeltétele hiányzott ahhoz, hogy olyan életszinvonalat tartson fenn, mint amilyen a szanálás esztendeit jellemezte. Amilyen mértékben ren­dült meg a világgazdasági helyzet, ugyanolyan mérték­ben nehezedett meg az idők járása a csonkaország fe­lett is. Ily nehéz helyzetben vette át az ország kormányzását Gömbös Gyula miniszter­elnök. aki tehát szerényebb keretek között kevesebb le­hetőséggel, de megsokaso dott felelősséggel kezdte meg a kormányzást. Tudta, hogy a takarékosság utján kell tovább haladnia, ha meg akarja kímélni a nem­zetet a katasztrofális össze­omlástól, de egyben belátta azt is, hogy annak az épí­tőmunkának, amelynek hi­vatása az uj Magyarorszá­got megteremteni, szilárd alapokra van szüksége. Kor­mányralépése első pillanatá­tól kezdve reformokot hir­detett és a magyar nép iránt érzett mélységes szeretetével hirdette ezeknek a reformok­nak fundamentumát: a nem­zeti összefogás gondolatát. Bombát helyezlek Dollfuss asztalára Bécsből jelentik: Ma reggel Dollfuss kancellár író­asztalán egy bombát találtak. A bomba nem volt meg­töltve, ellenben egy papírlap kevert mellette ezzel a fel­írással: „Kancellár ur. a mi kezünk idáig is elér í" Ottó királyfi Baselben tartózkodik Berni jelentés szerint Ottó ki­iál>fi május 13 án Baselbe érke­zett s Jenó főhercegnél szállt meg. Ottó és Jenő főherceg Ausztria belpolitikai kérdéséről, valamint a Habsburg háznak Ausztriába való visszatéréséről tárgyalt. Jenő főherceg az egyetlen Habs­burg, akinek Ausztriába való sza­bad beutazási és tartózkodási en­gedélye van. Gömbös és Eckhardt között a titkos választójogban megegyezés jött létre Erdélyi Aladár képviselő az egyik fővárosi lap munkakársa előtt kijelentette, hogy Gömbös miniszterelnök és Eckhardt Tibor között csak a titkos választójog kérdésében jött létre megegyezés. Továbbmenő megegyezésről szó sincs, erről nem is tárgyaltak. II római egyezmény Londonból jelentik. Az olasz­osztrák magyar egyezmény szö­vege csak a késő éjszakai órák­ban vált Londonban ismeretessé, mégis több lap foglalkozhat vele s általában megemlítik, hogy az egyezmény jelentős kedvezménye­ket nyújt Magyarország részére. Az egyezmény, az angol felfo­gás szerint, ujabb védőpajzsot jelent a nemet osztrák csatlako­zással szemben s egyben alkalmat nyújt arra, hogy más államok is csatlakozzanak hozzá. Olaszország az egyezmény kap csán ujbM síkra szállt Ausztria és Magyarország függetlensége érdekében. Római jelentés szerint az egyez­mény jelentős segítséget nyújt Magyarország számára a gazda­sági termények és az élőállat ki vitele terén. Magyarország 50 000 drb. élőállatot szallithat ki Olasz­országba a most megállapított mérsékelt tarifa mellett. Az Ausz­triába irányuló magyar buzaki­vitel az Olaszországra megállapi tott árnál sokkal kedvezőbb. Gömbös miniszterelnök a római egyezmény minden részletéről a jövő hét folyamán tájékoztatja a házat. agyonvertek egy gazdát Miskolci jelentés szerint a tria­noni határ közelében lévő Mátra pusztán ismeretlen tettes agyon verte Frank Gusztáv gazdálkodót. A gazdát lakásán holtan találták s mellette sirt két éves kis fia, akit a tettes szintén bántalmazott. Mi után a lakásból semmif le érték sem hiányzik, valószínűnek lát szik, hogy a gyilkosságot bosszú­ból követték el. A tettest keresik. Malomtüz Győri jelentés szerint az elmúlt éjszaka Petró György malma ki­gyulladt. a tűzben a malomépület teljesen leégett a benne felhalmo­zott terménnyel együtt. A Népszövetség ülése A Népszövetség ma délelőtt 11 órára hirdetett nyilvános ülését nem tartotta meg, ehelyett ismét zárt ülés volt, amelyen adminiszt­rációs kérdésekkel foglalkoztak. Eltemették Szeged polgár­mesterét Somogyi Szilvesztert, Szeged város volt polgármesterét ma dél­előtt helyezték el örök nyugvó­helyére a város egész társadal­mának osztatlan részvéte mellett. A fogadalmi templomban felállí­tott ravatalához ezrek zarándo­koltak. Ma hajnalban holttestét átvitték a városháza épületébe, ott ravatalozták fel s onnan te­mették el. A gyászszertartást Glattfelder Gyula csanádi megyés püspök végezte, majd gyászbe­szédet mondott s utána újból be­szentelte a koporsót. Somogyi Szilvesztert a foga­dalmi templom kupolája alatt levő sírboltban temették el közvetlenül Klebelsberg Kunó fülkéje mellett. Palesztinában árviz pusztít Jeruzsálemből jelentik. Napokon át tartó felhőszakadás után Tibe­riás községet az árviz teljesen el­seperte a föld színéről. Eddig 25 haloitat találtak meg. sok ember nyomtalanul altünt. Hasonló sors érte Abadi falut is, ahol 3 ember fulladt a vízbe. Trockij nincs Svájcban Genfi jelentés szerint Trockij még nem lépte át a svájci határt. Tevfik Rüsdi Bécsbe utazott Tevfik Rüsdi bej török külügy­miniszter, Belgrádból Bécsbe való útjában ma délelőtt átutazott Bu­dapesten. Egyik hir szerint a Bécsben fekvő feleségét látogatja meg, más hir viszont arról szól, hogy Bécsben találkozik Litvinov­val s vele folytat tárgyalásokat. Agyonütötte az áram Hajdúszoboszlón Hűse Vilma 13 éves leány felmászott a vil­lanypóznára, hozzáért a magas­feszültségű árammal telt dróthoz s holtan zuhant le. Osztálysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzá­sán a köveikező nagyobb nyere­ményeket sorsolták ki: 10,000 pengőt nyert 71012. 4,000 pengőt nyert 48473. 2,000 pengőt nyert 59644. 1,000 pengőt nyert 34843 és 75687. Időjárás Élénk nyugati és északnyugati légáramlással sok helyen zivatar várható, a hőmérséklet nyugat fe­lől csökken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom