Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 98-121. szám)

1934-05-31 / 121. szám

1934 május hó 31. StPOLCSI HÍH14P 3. oldal & vasánapi old-öov mérkőzés szomorú következménye Egy játékos eltörte a lábát A vasárnapi '.tomatinnepély be­fejezéseképen old boy mérkőzést játszott a Nytve. A csapatban a Nytve sok sikert hozó régi játé­kosai vettek részt, köztük Kovács Béla OT1 tisztviselő, aki már évekkel ezelőtt visszavonult az aktiv sporttól. Kovács az egyik lefutás közben oly szerencsétle nül csapott össze játékostársával, hogy ballába eltört. Kovács Bélát a mentők az Er­zsébet kórházba szállították. A város sporlközönsége körében ál­talános részvét nyilvánult meg a játékossal szemben, aki családos ember. A szerencsétlenséget a tribün­ről végig nézte Kovács felesége és a kisfia is. Ujfehértón garázdáhodrtak az autós szövetcsalók Annak idején részletesen beszá­moltunk róla, hogy szélhámos szöveKlgynökök több mint ötszáz megrendelőt csaptak be oly mó­don, hogy egy angol gyár ügy­nökeinek és vezetőinek adták ki magukat, majd pedig a vevő nya­kába sózták a szövetet, melyről kiderült, hogy méterenként 3—4 pengőt ér. Ezekből a szöve­tekből azonban három métert 100 pengfért árusítottak az ügynökök. Most Baál Vilmos ujfehértói föld­birtokos jejentette a csendőrség nek, hogy a szövetügynőkök meg­jelentek az ujfehértói tanyákon is és őt is becsapták. Számos újfe­hértói földbirtokost csaltak lépre ismert módszerükkel. Ez alkalom­mal is angoloknak mondották ma­gukat és angolul, franciául be­széltek a vevőkkel. Felmerült az a gyanú, hogy a szövetcsalókau­tójukkal Debrecen felé mentek s ezért szombaton a sorompóknál detektívek vártak és igazoltattak minden autót, azonban a szövet­csalók nyilván nem mertek Deb­recen felé menni és más irányban megszöktek, mert autójuk nem érkezett oda. Be keli jelenteni a régi rendszámú gépjármüveket A m. kir. belügyminiszter fal­ragaszok utján hívja fel az érde­kelteket, hogy azokat a gépjár­müveket, amelyek régi rendszám­mal vannak ellátva, tekintet nél­kül arra, hogy üzemképes, hiányos vagy üzemképtelen állapotban van, legkésőbb junius hó 15-ig bezárólag a m. kir. rendőrség budapesti főkapitányánál Írásban jelentsék be. A bejelen­tésre szolgáló levelezőlapok a nyíregyházi rendőrkapitányságon díjmentesen beszerezhetők. — Gyomor- és bélhurut, az emésztés hiányossága, erős bom­lási és erjedési folyamatok a gyo­morbélhuzamban, bélbaktérium- és gyomorsavtultengés az enyhe ter­mészetes „Ferenc József" ke serüviz használata által legtöbb­ször rövidesen megszűnnek. 1 Nyíregyházi Kamara területén a legrosszabbak a viszonyok az ügyvédek kereseti lehetősége szempontjából Megírta a Szabolcsi Hírlap, hogya Nyíregyházi Ügyvédi Ka­mara vasárnap délelőtt tartotta ezévi közgyűlését. Ezen a köz­gyűlésen ismertették a Kamarának az igazságügyminiszterhez kül­dendő jelentését, amely behatóan foglalkozik az ügyvédség helyze­tével. Ma már köztudattá vált az a megállapítás — mondja a jelen­tés — hogy az ügyvédi generá­ció nagyobb része pusztulásra van ítélve. Ennek legelsősorban ma­guk az tgyvédek az okai,mert nem tudtak az ügyvédi nyomor kérdésé­ben egységes álláspontra helyez­kedni. Főképpen azt kellene hang ­súlyoznia az ügyvédségnek, hogy megmentése egyik legfontosabb közérdek. Az ügyvédi kar az ál­lam életében betöltött szerepénél fogva olyan jelentős tényező, amelynek megmentése érdekében még bizonyos vagyoni áldozattól sem szabad visszariadni A kamara területén működő ügyvédek helyzetének megvilágí­tására a jelentés érdekes statisz­tikát közöl, amelyből kitűnik, hogy a nyíregyházi kir. járásbíróságon a legnag,obb főlajstrom szám az 1932 évi 74453 számról lezuhant 60107-re, a vagyonjogi nem meg­hagyásra irányuló keresetek száma az 1932. évi 6340 ről leesett 5212­re, a fizetési meghagyások száma egy év alatt 26514 ről lecsökkent 21614-re, de nagy mértékben apadt a végrehajtási ügyek száma is, tudniillik 16506-ról 11402 re szállott le. Az átlagos zuhanás tehát egy év alatt 20-30 száza­lék között mozog. De még szo­morúbb lesz a statisztika, ha azt tesszük vizsgálatunk tárgyává, hogy milyen esés mutatkozik a perek értékében, mennyivel keve­sebb ügyben biznak meg ügyvé­deket és milyen rohamos tempó­ban növekszik az általános elsze­gényedéssel kapcsolatosan a sze­gényjogon perlekedőknek a száma. Mivel a kamarák által összeállí­tott statisztika rendelkezésére áll a minisztériumnak, itt csak egy­két példával világítjuk meg a helyzetet. A nyíregyházi kir. járás­bíróságnál a 100—200 P. értékű perek száma 1508 ról 1121-re, a 200—300 P. értékű perek száma 1465-ről 737-re, a 300-2000 P ériékü perek száma 1534-ről 918 ra és a 2000—2500 P értékű perek száma 172-ről 50 re esett vissza. Hangsúlyozza a jelentés, hogy az ügyvédi kereseti lehetőség szempontjából legrosszabbak a viszonyok a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara területén. Ennek főoka az, hogy ennek a vidéknek lakossága túlnyomóan mezőgazda, márpedig a gazda­adós teljesítőképessége a nullára szállott alá és az ügyvédnek ak kor sem tud fizetni, ha akarna is. E tekintetben aggasztóak az idei terméskilátások is. Az is baj, hogy egyetlen ka­mara, területén sincs olyan tul­szaporodás az ügyvédek számá­ban, mint itt. A mult évben 15 jelölt telte le az ügyvédi vizsgát. A jelentés elismeréssel adózik a pénz­ügyigazgatóságnak, különö­sen kitűnő vezetőjének, mert nem kímélik a fáradságot, hogy alaposan megismerkedjenek az ügyvédi kar súlyos helyzetével. Sokan, mint a vizbefulók az utolsó szalmaszálban, az ügyvédi rendtartásban reménykednek. A jelentés ebbe* is pesszimista, mert szerinte eiőbb egészséges, normális viszonyokat kellene te­remteni s csak azután gondol­hatunk uj ügyvédi t.rendtartás lé­tesítésére. A jelentés az ügyvédek helyze­tére vonatkozó része azzal vég­ződik, hogy az ügyvédi nyomor végleges és gyökeres megszün­tetése nem remélhető már s azon kell gondolkodniok az ügyvédek­nek, hogy a kar nagyobb részének pusz­tulása miként lesz olyan kor­10 rf r PENGOERT már vásárolhat KODAK gépet, 1 drb. 8 felvételes hozzávaló filmtekerccsel együtt a Központi Drogériában Nyíregyháza, Zrinyi llona-u. 7. Telefon 237. látok közé számítható, hogy a legkisebb kárral járjon a közösségre. Figyelmeztet a jelentés, hogy nincs olyan húr a világon — ha gyémántszálból fonták is azt, — amelyet a végtelenségig lehetne feszíteni, — de hangoztatja: az, hogy a tradíciókhoz ragaszkodó ügyvédi kar súlyos helyzetében is meg tudott maradni etikai ma­gaslatán — azt bizonyítja, hogy a kar rászolgált a közösség támo­gatására. A jogalkotás, jogszolgáltatásá­ról szóló részben a kamara is sürgeti a túlzsúfoltság megszün­tetésére irányuló azonnali intéz­kedések megtételét. Kéri a jelen­tés, hogy az államkincstár az ere­detileg megállapított 500 ezer aranykoronát juttassa évenként az Ügyvédi Nyugdíjintézetnek. Igy a megrokkant ügyvédek szűkös el­látási ősszeghez juthatnának és ez arra ösztönözné őket, hogy a rettenetes harcot leiadva, prakszi­sukat beszüntessék. A kamara területén működő bíróságokról elismeréssel nyilat­kozik a jelentés. A jogszolgáltatás gyorsasága ma már nem idea, hanem tényleges valóság. Szük­séges a fehérgyarmati és kisvár­dai járásbiróságí épületek gyors átépítése. Joob Dániel és Roboz Imre a Vígszínház Igazgató Nyíregyházán A magyar színházi világ két reprezentánsa Joóbb Dániel a ki­váló dramaturg és Roboz Imre a Vígszínház igazgatói hétfőn Nyír­egyházán jártak, hogy a szini­évad befejeztével az elkövetke­zendő szezonra uj tehetségeket kutassanak fel a vidék színész­anyaga közül. Este végignézték a színházban Az aranyifjú előadá­sát. Értesülésünk szerint az előadás­ért a legteljesebb megelégedésü­ket fejezték „ki Sebestyén igaz­gató előtt, akinek a fővárosi mű­vészkörökben is elismerten jó neve van. Arról, hogy a színészek közül kit vettek komoly kombi­nációba, nem sikerült megtud­nunk, de a fáma azt rebesgeti, hogy Barna Anci személye elő­térbe keiült. A két igazgató míg­döbbenve látta azt a közönyt, amellyel a közönség a színház iránt viseltetik. A színházi berkekben most iz­gatottan várják a látogatás ered­ményét. Diákmajális A jövő héten, kedden tartja szokásos nyári mulatságát az ev. Kossuth reálgimnázium a Sóstón. Az ifjúság reggel vonul ki a Sós­tóra, délelőtt a madarak és fák ünnepét rendezik meg, délben tár­sas ebéd lesz a nagyteremben. Egy teríték ára 2.40 P. Délután tréfás versenyeket rendeznek, a kisebb diákok a terraszo* sza­valóversenyen vesznek részt, öt órakor pedig megkezdődíkja tánc. OLCSÓN óhajt szövetet venni ? Keresse f e I Hartos Lajos " • » grapjaac&rat Lfiltulaeaaatfgí iruhizát Nyíregyháza, Vay Adim-wtca 2. utal (NagTtakarík) ahol Tmul férfid irat U apsrt&ltöayik. nlaaaint fclMtSk, nfiikabat tm koiztümkílmákban. ugyaxíatdn nyári fraakók. lüaztarak* trupiea­loaok* ruhaváaznak éa kaíaorye-véawebhae óriáaí vlUiztákat talál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom