Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 73-97. szám)
1934-04-18 / 87. szám
2 oldal. MOLCSI HIBL1P '934 április hó 18 Boros menü Hát van nem boros menü is, kérdezheti — és nem jogtalanul — az olvasó. Ha már menü, akkor azt el sem lehet képzelni, hogy ne vendéglőben fogyassza el az ember E' ha már vendéglőben étkezik az ember, el lehet azt képzelni, hogy a menü bor nélkül legyen. Legrosszabb esetben sört iszik hozzá az ember. De miért ? Az nem lehet magyar ember. Azt a csúfságot csak sváb teheti meg. És emellett a jó szokás mellett is panaszkodnak a termelők, panaszkodnak a vendéglősök, hogy nem fogy a bor. Itt tehát valami hibának kell lenni, mondhatták a vendéglősök és kezdték keresni a hibát. S megtalálták. Drága a bor! mondják ők Nincs ára a bornak! — mondják a termelők. S mind a kettőnek igaza van. De a vendéglősnek nem papirosigazság, hanem forgalom kell. Már pedig abból, ha a termelővel veszekszik afölött, hogy olcsó-e vagy drága a bor, nem lesz forgalom. Forgalom nélkül pedig vendéglőt fenntartani nem lehet. Megtalálták tehát a hibát a vendéglősök és most a bor ivására, tehát a borforgalom fellendítésére beakarják vezetni a boros menüt. Áll pedig ez a boros menü, a menün kivül ingyen borból. No hát e kell a magyarnak, illetve a termelőnek, majd fog most fnár fogyni a bor. Hogy ingyen borból nem lehet szőlőt kapáltatni. raffiát, rézgálicot venni ? Tudják ezt a vendéglősök is bölcsen. De ha az ember naponta megissza azt az egykét deci bort, egyelőre ingyen, olyan szépen megszokja, hogy anélkül nem fog izleni neki a legsoványabb menü sem és akkor aztán a nagy forgalom folytán az olcsó borból sokkal jobban fo? .telleni mindenre, mint a forgalom nélküli drága borárak mellett tellett. Ugy e milyen egyszerű a borkérdés Kolumbusz tojása is?! A második linzi vasúti szerencsétlenség is merénylet müve Az osztrák államvasutak vezérigazgatósága a vasárnapi vasúti szerencsétlenséggel kapcsolatos szakértői vizsgálat eredményeképen közli, hogy a' szerencsétlenséget ez alkalommal is bűnös kezek okozták . Dohánytermelők részére ' szükséges donánykertész szerződís kapható a SZABOLCSI HÍRLAP kiadóhivatalában Bethlen-u. t. Telefon 77. Kulturvonat Budapestre és Filléres Gyors Miskolcra Folyó hó 22-én a Tisza István szoborleleplezésre 66 százaiékos kedvezményű gyorsvonat indul Nyíregyházáról Budapestre A különvonaton bárki utazhat és kivételesen nemcsak harmad, hanem má sod osziályu kocsi is lesz a vonathoz csatolva, amennyiben legalább egy kocsira szükséges létszámú jelentkező lesz. A vasúti költség oda-vissza 111 ad osztályon P 8 20, Il-od osztálvon P 10 90. A különvonat folyó hó 22 én vasárnap reggel intíul Nyíregyházáról 5 óra 10 perckor és Budapestre érkezik délelőtt 10 óra 22 perekor. Vissza indul Budapestről este 20 óra 24 perckor, Nyíregyházára érkezik éjjel 1 óra 35 perckor. Miután a kulturvonatra a környékből és a közbeeső vonalról is lesz felszállás, csak annyi helyet tudunk biztosítani, amennyi jelentkezőt előre jelentünk a Máv.-nak, miért is a Menetjegyiroda lelhivja a kö zönség figyelmét a mielőbbi jelentkezésre. A miskolci filléres Debrecenből indul és a nyíregyháziak csatlakoznak ára P 3 10. Bészletes felvilágosítás kapható a Menetjegyirodában. Május és juníus vasárnapján oltják be diftéria ellen a nyíregyházi gyerekeket Megírta a Szabolcsi Hirlap, hogy a diftéria megelőzését biztosító oltások ez év tavaszán megismétlődnek Nyíregyházán. Most Bencs Kálmán dr. polgármester elrendelte az oltások megkezdését. A diftéria oltások május és junius hónapok vasárnapjain lesznek — a pünkösd vasárnap kivételével a polgári leányiskolában. Előreláthatólag 4—5000 gyerek beoltására lehet számítani. Akik valamelyes komoly ok miatt lemaradnak a májusi, illetve juniusi oltáSokról, azokat augusztus 5 én és 12-én fogják beoltani. Csehországból nagy menynyiségü propaganda anyagot szállítanak Ausztriába Bécsi jelentés szerint az osztrák rendőrség már jóideje figyeli, hogy Csehországból állandóan érkeznek szocialista röpiratok, amelyek a fennálló osztrák állami és társadalmi rend ellen izgatnak. A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, hogy ezeknek az izgatásoknak elejét vegyék. "Április 9-én a határ közeliben elrejtve egy 130 kilogramm sulyu röpiratcsomót foglaltak le, amely 6300 darab 12 oldalas propaganda füzetet tartalmazott. A csehek ujabban éjjel csempészik át a röpiratokat, ezért megszigorították a határ felöl érkező autók ellenőrzését. Április 14-én éjjel feltartóztattak egy turaautót, amelyben a Brünnben 'készített s Ausztriából kitiltott Arbeiter Zeitung 23,000 példánya volt A lapokat elkobozták, az autó utasait letartóztatták. A lapokat bizalmi embereknek kellett volna átvenniük, akiknek a nevét szintén sikerült megtudni s ezeket is őrizetbe vették. Április 15 én Svechat felől érkezett egv autó, amely szintén az Arbeiter Ztfitung példányait hozta. Az autóban 5000 lappéldány és sok más röpirat volt. Eddig 30 embert ítéltek el kihágás miatt 6—6 hónapi börVAROS! MOZGO Kedd, szerda A második „Mellékucca" Egy asszony nem felejt.,. Főszereplő: John Boles, a „Mellékuca" főszereplője és a iényes kísérő műsor. Előadások 5, 7, 9 órakor. tönre, mihelyt pedig a büntetésüket kitöltötték, hazaárulás címen is megindítják ellenük az eljárást. Nagy müsoros-est az Iparos Székházban. Április 22-én, vasárnap este 8 órai kezdettel az Iparos Székház nagytermében rendezi meg nagyszabású műsoros estjét a Nyíregyházi Iparos Ifjúság önképző Egyesülete A műsort Baksányi Sándor rendezi, akinek neve garancia az est sikere mellett. Öt egyfelvonásos darab kerül bemutatásra. Herceg Ferenc „Péter és Pál" I. felv. játéka, Heltai Jenő „Ballada a három patkányról", Békeffi László : Tyukfarm e. komédiája, Nóti Károly ,,Majd a jegenye" c. bohózata és egy parasztkomédia : „Visoki uram szerencséje' 1 kerül bemutatásra. Kitűnő műsor nagyszerű szereplőkkel s utána tánc reggelig. Belépődíj személyenkint 80 fillér. Meghívók és jegyek Czigler János kosárfonó üzletében (Luther u. 8. sz.) kaphatók. Elkészült a vádirat a román összeesküvők ellen Bukarestből jelentik. A román király és a kormány .ellen tervezett összeesküvés ügyében a katonai ügyész már elkészítette a vádiratot. Tizennégy ember ellen emelt vádat az ügyészség. A vádlottak közül 9 tiszt, 5 polgári egyén. A vádirat vázolja az összeesküvés megszervezését. Az összeesküvés feje és megszervezője Precup ezredes volt, aki már nagypénteken végre akarta hajtani a merényletet, de a bombák nem érkeztek meg s így másnapra halasztották a végrehajtást. A vádirat szerint Precup a tiszti kaszinó tetejéről világító rakétával adott volna jelt arról, hogy minden rendben van. Ki volt osztva mindenkinek a szerepe. A király elleni merénylet után egy század gépfegyvertüz alá vette volna az utcákat, hogy rémületet teremtsen. Egy csoport ezalat birtokába vette volna a telefon és távíró központot. Egy csoport feladata az lett volna, hogy gépkocsikat rekviráljon, közben pedig az utcán lövöldözésekkel zavart keltsen. Megállapították azt is, hogy nagyobb városokban ki vegye át a parancsnokságot. Precup katonai parancshatalmat akart szervezni a saját irányítása atatt. Az összeesküvők valamennyien erdélyi románok. A tárgyalást nem csütörtökön hanem csak pénteken kezdik meg' Szenzációs oicsó tavaszi vásár! Saját érdekében győződjék meg rendkívüli olcsó áraimról. Tájékoztatásul néhány cikk ára : Férfi ing 2- 18-tól Matt kombiné, habselyem 3 98 Alsónadrág —-98-tól Matt nadrág 198 2-98 "" " 1-28 Férfi hálóing 2-98 Matt harisnya, hibátlan Szilágyi Barna divatáruházában Vay Rdáni-u. 2. Takaréképület -r