Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 73-97. szám)
1934-04-05 / 76. szám
6 oldal. f &KBOLCSI HIBUIP 1934 április hó 5 Leányklub műkedvelő gárdája két színdarabbal, dalokkal, tánccal fogja szórakoztatni szombaton és vasárnap közönségét A Szociális Missziótársulat Leányklubja olyan hatalmas közönséget toborzott össze már Nyíregyházán a jótékonykodás táborába műsoros előadásai révén, hogy méltán jmegirigyelhetné tőle ezt bármely hivatásos színigazgató is. Ennek a páratlan sikernek a titka viszont nagyon egyszerű. Megtalálni műsorban és szereplőkben azt, ami és aki a közönségnek tetszik. A Leányklub a sikernek ezt a titkát teljes egészében tudja és minden alkalommal igyekszik is a közönség ebbeli kívánalmának megfelelni. A szombati és vasárnapi műsoros esten is a közönség kedvelt műkedvelői lépnek fel. A nagy népszerűségnek örvendő Raksányi páron kívül fellép Nagy Endre is, ez a szintén kivételes színjátszó képességű műkedvelője a Leányklubnak, aki mint tenniszbajnok fogja eddigi színpadi sikereit gazdagítani. Kollár Gyula magyar dalokat fog énekelni. Simkovits Nelli egy Valcert táncol. Az egyfelvonásos színdarabokban fellépnek Zachár László, ki a magyar paraszt jellegzetes alakját alakítja mesterien, továbbá Lőwe Icu, Szathmáry Mária, Csupek Ilona és JLőrinczy Zoltán. Nyíregyháza megyei város polgármesteti hivatalától. K. 5908—1934. HIRDETMÉNY Nyíregyháza megyei város helyhatósága közhírré teszi, hogy a császárszállási gulyalegelői idei bérei a következők: Egy éves állat után 8 pengő, 2 éves állat után 10 pengő, 3 és több éves állat után 14 pengő. Pásztorbér minden egyes állat után 2 pengő. Az állatok beiratásának határideje helybeli birtokosokra április hó 1. napjától április hó 22. napjáig, idegen birtokosokra április 23. napjától május hó 6. napjáig terjed. Az állatokat kihajtani szándékozók e körülményt a kitűzött időben a legelő és pásztorbér egyidejű befizetésével a város számvevőségén jelentsék be. A gulyakihajtás napja később lesz kihirdetve. Nyíregyháza, 1934. március 29. Szentpfitery Endre, s. k. 1754-2 városi tanácsnok. 498-1933. végreh. sz. Árverési hirdetmény. A nagykállói m. kir. járásbíróságnak 1933. P. 4462 számú végzése folytán közhírré teszem, miszerint Scháfer Testvérek bej. cég végrehaj ató javára 679 P 36 fillér től-e és jár. erejéig 1933 évi december hó 4. napján bíróilag lefoglalt és 1610 P re becsült termény, lovak, tehenek, stb bői álló ingóságok 1934. évi április hó 17. napján [délután 3 órakor kezdetét veendő és Geszieréd község határában, a Szőke tanyán, adósok lakásán megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek azonnali készpénz fizetés mellett, szükség [esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nagykálló 1934. március 19. Lévy Elemér 1619 bir. végrehajtó. Uárosi Mozgó fi fejedelem nagy szerelme SZEMÉLYEK: A császár Lipót, anhalt-dessaui fejedelem A fejedelem-anya Chalisac báró Greschke, káplár Foese patikus Anneliese, leánya Hörbiger Pál W1LLY FRITSCH Ida Wüst Gustav Waldau Hermann Speelman |akob Tiedtke TRUDE MARLEN jön! GUSTAV FROHLICH Mesebeli herceg Jön MEZŐGAZDASÁG A dohánypalánták Irta: Balogh Gyula m. kir. gazd Erre a rendkívül veszedelmes melegágyi "betegségre és az ellene való védekezésre óhajtom fehivni a dohánytermelő gazdaságok figyelmét, mert a nyálkás rothadás leginkább 2—4 hetes palántákban okoz nagy, sokszor igen súlyos, majdnem pótolhatatlan veszteségeket. A betegség a tudományos megállapítás szerint leginkább a vetett mag utján terjed, bár annak kikelését nem hátráltatja, mint. hogy a betegség a növénnyel együtt fejlődik és azt a fejlettebb állapotában rombolja össze. Ha a betegséget behurcoltuk, a palántákon a levelek fejlődése közben lelankadnak, majd az egész növényzet piszkos, nyálkás tömeggé tapad össze, igy az egész tömeg a melegágy földjén fekszik. A betegség kisebb nagyobb foltokban lép fel és igen gyorsan terjed, ha meggátolni nem sikerül néhány nap alatt az egész melegágy területén képes elvégezni pusztító munkáját. * Fellépését esetleg sikerül meggátolni megfelelő gondos eljárással ezért a kővetkezőket ajánlom: 1. A sűrűn kelt melegágyakat ritkítsuk, hogy erős, zömök palánták fejlődjenek, minthogy ezek ellenállóbbak. 2. Óvakodjunk a melegágyak túlságos öntözésétől, mert ez esetben a palánták szövetei gyengébbek. 3. Szellőztetésről és a palánták edzéséről gondoskodjunk, mert evvel ellenállóbbak lesznek a fejlődő palánták. 4. Permetezzük a melegágyakat eleinte fél, majd kékőbb 1 százalékos bordói lével 5—6 naponként a baktérium csiráinak pusztítása végett. 5. Ne vessünk csak szakszerű, higanyos eljárással csávázott magot. 6. A melegágy földjét vetés előtt 3 nappal 2 százalékos formalin nyálkás rothadása tanácsos, törvényszéki szakértő, oldattal öntözzük meg és takarjuk le vetésig, vagy pedig a fertőtelenitést végezzük ugy, hogy forró vízzel áztassuk át a meleg ágy földjét, vetés előtt egy nappal. 7. Tartsuk a melegágyakat gyommentesen és ne hagyjunk szegélynövényeket a melegágyak szélén, mert ezek különféle betegségek terjesztését segítik elő. 8. A melegágyi földet minden évben teljesen változtassuk, de a helyet is legalább 2—3 évenként, a telepet és környékét pedig tartsuk tisztán és gyommentesen. 9. Molinókat évenként használat előtt lúgban főzzük ki és mossuk le a melegágyi deszkákat ugyancsak forró lúggal. 10. Beteg melegágyakból kikerül palánták után "magot ne termeljünk, mert igy kiküszöbölni a betegséget nem tudjuk. 11. Ajánlatos a melegágyat káliműtrágyaoldattal megöntözni, egy melegágyra 35 dekát számítva, mert ez a palánták fejlődését sokszor meggyorsítja, megerősíti és a betegség terjedésének idejét megrövidíti. Ha a betegség mégis fellépne, ugy igyekezzünk a foltok terjedését meggátolni és elhatárolni. Hintsük be a foltokat és azok széleit egyenletesen 1 suiyrész rézgálicpor és 20 sulyrész fahamu keverékkel, kaparjuk össze és óvatosan távolítsuk el, majd a foltott újra egyenletesen hintsük be az előző fertőtlenítőszerrel. Ha sikerülne a foltok nagyarányú terjedését meggátolni a fenti módon és az a melegágy nagyrészére átterjedne, sőt esetleg az egész területet tönkretenné, ez esetben az egész melegágyat öntözzük meg 2 százalékos formalinoldattal, vagy mésztejjel és földeljük le 15—20 cm. vastagon, majd a kihordáskor vigyázzunk arra, hogy olyan területekre ne hordjuk, hol még a dohánytermelés számításba jöhet. Express hirdetések Kuglibabák, golyók, sétabotok, rózsakarók az összes gyermekjátékok özv. Sándorffvné üzletében Nyíregyháza, Vasúti-út. Lakasok vizsgalását és azoknak féregtelenitését felelősséggel vállalom. Nánássy irt, Nánássy takarít. Kállói-utca 50. 119 0—2 Sezlonok matracok, díványok, hajlitottszékek, fotelok, rökamiék legolcsóbb beszerzési forrása Kardosnál, Selyem-utca 25. Mindennemű kárpitos munkát olcsón készítek. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, Állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér Házak, iöldek adásvételénél saját érdekében kérjen ajánlatokat RUBÓCZKY JÓZSEF ingatlanforgalmi irodájától Zrínyi Ilona-utca 8. sz. 1210 Bokorrózsa. 2 éves szép fajokban kívánatra futó is, 10 drb. 4 pengő becsomagol a, postára feladva sxállit HornokFaiskola Nyíregyháza, Kert-u. 54. 1444-i Garantált tiszta hálószoba bútor eladó.' Ugyanott 2 rézplakett is eladó. Megtekinthető d. e Szegfii-utca 95. ]3 3—10 Házmesternek alkalmaznék gyermektelen házaspárt április 15-ére Cira * kiadóban. 1589-S Szülőnők ügyeimébe! Grósz Sándorné oki. szülésznő Uj-utca 15. szám alól Kótójiutca 45. szám alá költözőit. 1592 Hosszú bizonyítvánnyal főzni tudó jobb leányt keresek. Körte-u. 21. 1591 ELADÓ egy alig hagzuált legújabb typusu gramofon lemezekkel. Cim * kiadóban. 1590 2 Udvari 2 szobás lakás kiadó. Keveset használt jégszekrény eladó. Bocskaiutca 26. !09 ELADÓ minden elfogadható árén egv Ganz-motor és Hoffer-csépló. — Toldi-utca 45. 1581-4 Város belterületén több háztelek, konyha, éléskamra, márványlap, különféle bútorok, előszoba fel eladó. Értekezni Rákóczi utca 15. Dohánytőzsde, SZÉNA, ZAB és GABONASZALMA van eladó Tatár Boriska gazdaságában Ramocsaházán. l6l0-2 Gyermektelen házaspárhoz jól fóz6 mindenes felvétetik cim a kiadóba 1611 Fiatal helybeli fűszeres segéd állást kaphat. Brisiyán Kálmán Hatzel tér 7. Olcsó házvétel ! Három utcai, két udvari szoba, kouylts, sfeit, kamrák istálló, furott kut stb ból álló adómentes ház, a piachoz 5 percnyire pár tzer pengővel átvehető. Gazdálkodásra igen alkalmas. Esetleg földért vagy szólóért elcserélném. Cim: Merkúr nyomda. Bercsényi «. 3. A szerkesztesert felelós : Dr. G A R A Y GYULA A kiadásért felelős ; a Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Betéti Társasag, Kovách B. ést Tana, kiadótulajdonos Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a „Merkúr" nyomdaban Nyíregyházán, Bercsényi-u. 3. sz.