Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-03 / 50. szám
1934 március hó 3. folffiQLCSIHlBllP 5. oldal fflIREK LÁTTÁTOK az uj japán hadiemlékmű képét ? Három japán katona menetel rajta a biztos halálba. Ez a három japán felrobbantotta a kínaiak egyik fontos hadállását. Mind a három tudta, hogy meg fog halni, de azt is tudta, hogy hazája ügyének, a köznek, a jövőnek, a gyermeknek hasznára lesz. Meghaltak a többiekért. Nem ellenséges golyótól, hanem egy óriási, erkölcsi erő mérlegelésének, számadásának férfias megvonásával- És most tegyétek a közért vért áldozó katonák képe mellé azt a hirt, hogy a fővárosban elsikkasztották az ínségesek péntél. És gondolkozzatok, mit mond e két ténv egvmás mellett... NAPIREND Március 3. Szombat. Róm. kat. Kunigunda. Gör. kat. Eutróp. Prot. Kornélia. Izr. Adar 16. A nap kél 6 óra 38 perckor, nyugszik 5 óra 47 perckor. A hold kél 8 óra 23 peickor, nyugszik 7 óra 3 perckor. Magyar napirend: Csak ez a bomlott világ tudta kitermelni azt a szovjet izü gyakorlatot, amit Csehország folytat, amikor a nem zetek önállóságáról szaval a nemzetek közvéleménye előtt s ugyanakkor a legdurvábban beleavatkozik a szomszéd államok alkotmányos jogaiba. Minden lépést, amely más államban, nevezetesen pedig nálunk, vagy Ausztriában a magasabb jólét biztosítására vezet, háborús oknak tekint. És Európa nagy nemzetei, amelyeknek pedig épugy bőrére megy ez a kétszínű játék, érthetetlenül tűrik egy megalomániába esett, judáspénzen nagyranőtt náció pöffeszkedéseit. Ezen a napon született id. Andrássy Qyula gróf 1823-ban, meghalt Bod Péter történetíró 1769-ben. — A történelem egy napja : Kossuth indítványa a felelős minisztérium felállítására 1848-ban, a bresztlitovszkí béke a központi hatalmak és Oroszország között 1918-ban. Egész héten a Szopkó, Gonda (Nyírvíz palota) és Török gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A várost kád és gőzfürdő nyitva, vasárnap és ünnepnapon csak d. e. 11 óráig adnak ki jegyet. A szerkesztőség délután 3-tól 6-ig fogad. — Értesítés. A „Voge" f. hó 4-én d. e. 11 órakor a Kiosz székházban rendes választmányi gyűlést tart. Kérjük az érdekelt vasutas tagjainkat, hogy azon íJiind jelenjenek meg. Elnökség. — Köszönetnyilvánítás. Sarkadi Adolf né elhunyta alkalmából Lichtmann Lukács Vilmos és neje koszorumegváltás címén 10 P-t adományoztak szegényeinknek. Fogadják hálás köszönetemet. Dr. Flegmann Jenőné izr. n. e. elnök. — A munkásság a revízió ért. A szegedi munkásság közgyűlést tartott, amelyben elhatározták, hogy a magyar munkásságnak külföldi összeköttetését a revízió érdekében kell felhasználnia. — A Szabolcsi Hirlap sorsjegyosztályán sorsjegyek a következő húzásra már előjegyezhetők és kaphatók a kiadóhivatalban (Városháza épület. Telefon szám 77.) — Kálmán Éva vasárnap d. u. 5 órakor tartja a gyermekkolón első táncóráját. Jó minőségű fütőszenet 10 perc alatt 25 kg-os zsákokban házhoz szállítunk. Nyíregyházi Kereskedelmi R. T. Luther-palota. — Telefon 3 83. — Halálos késdobálás. A mult év novemberében Horváth Jenő ondoli cigány Dömötöriben mindenféle mutatványokkal szórakoztatta nézőközönségét. Kést dobált a levegőbe, amely mindig hegyével a földbe fúródott. Az egyik dobás rosszul sekerült, úgyhogy a kés a nézőközönség sorában álló Sárközy Anna térdébe fúródott. A kést csak operációval sikerült eltávolítani. A szerencsétlen teremtés a műtét után vérmérgezésben meghalt. A törvényszék a késdobáló cigányt három hónapi fogházra ítélte. — A gyöngyösi gimnázium ebben az évben ünnepli fennállásának 300 éves évfordulóját. Juniusban a gyöngyösi öregdiákok szövetsége nagy ünnepséget rendez. — Aki négyből megbukik, többet nem járhat iskolába. A minisztertanács letárgyalta a középiskolai reformot. A középiskolák tanterve az alsó négy osztályban azonos, csak az ötödiktől válik el gimnáziumi, reálgimnáziumi és reáliskolai irányban. Pótvizsgázni csak egy tárgyból lehet, de egymásután kétszernél többször nem. Két ismétlés után ujabb bukás esetén nem lehet folytatni az iskolát, valamint négyből való bukás esetén sem. Főiskolára csak olyan érettségi bizonyítvánnyal lehet menni, amely erre nézve külön engedélyt tar. talmaz. — Meghalt munkaközben. Zámbori István 38 éves nyirkércsi útkaparó a Ramocsaháza és Nyirkércs közötti országúton végezte napi munkáját, amikor hirtelen összeesett és meghalt. Halálát szívszélhűdés okozta. AKI MER, AZ NYER! De csak ugy, ha sorsjegyét a .SZABOLCSI HIRLAP" sorsjegyosítályán veszi meg! — Magyar tanulmányi bizottság utazik Moszkvába. Április közepén magyar tanulmányi bizottság utazik Moszkvába. A bizottság gyárosok képviselőiből és a külkereskedelmi hivatal megbizottaiból fog állani. Állami tisztviselő nem lesz tagja. Ha majd Ön is rájön, mit tud az „Igmándi" Alkalomadtán csak azt fogja használni! — A Levélbélyeggyüjtők Első Hazai Egyesülete 50 éves fennállásának emlékére 1934 május 6-13 között rendezi a II Országos Bélyegkiállitást (JUBILEHE), melynek fővédnökségét dr. József Ferenc kir. herceg és Anna kir. hercegasszony vállalta. A kiállítás alkalmából a m. kir. posta hi vatalos emlékbélyeget bocsát ki, mellyel bármilyen küldemény bérmentesíthető. Az ugyanabban az időben tartott nemzetközi vásár látogatói a bélyegkiállitáson a belépője gyekből 60 százalékos kedvezményben részesülnek. Tüdővészeseknél legjobb a MARGIT GYÓGYVÍZ, még vérzések esetében is. Kapható mindenütt. — Anyakönyvi hirek. II. _'8. Születés. Csernyik Isíván evang. Jáhinszki utónevet nem kapott fiu rkath. Páll (Nemes) Irén ref. Maczurik József evang. ChrenkójAndrás evang. Répánszky Tibor Zoltán rkath. Bakai Zsuzsanna evang. Huszánszki Sára rkath. Gerga Mária Margit evang. Házasság. 27. Kecskó György földm. evang. és Baksa Erzsébet evang. Nagy János kosárfonó rkath. és Tóth József napsz. gkath. és Zsurakovszki Erzsébet gkath. — Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedők nek a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosit. — Eljárás indult két szövetcsaló ellen. A vidéki városokban sürü egymásutánban keresik fel a vevőközönséget hivatalokban és magánlakásokban olyan egyének, akik a „legprímább" angol szövetet potom pénzért igyekeznek rásózni a hiszékeny vevő nyakára. Debrecenben most két ilyen ügynök ellen indult eljárás. Az egyikről, Makower Miksáról kiderült, hogy Magyarország területéről már évekkel ezelőtt kitiltották. Társa, Fruchter Ármin is több izben állott már a büntető bíróságok előtt szövetcsalás miatt. A vizsgálat során megállapították azt is, hogy 8 pengő értékű silány anyagért 60—100 pengőt is fizettek a hiszékeny vásárlók. Nagyon jó lesz, ha a nyíregyháziak is figyelemmel kisérik ezeket a szövetárusokat, nehogy hasonló kellemetlen meglepetésben legyen később részük. — Agy vértódulás, szivszorongás, netiéz légzés, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság a természetes „Ferenc Jószef" keserűvíz használata által igen sokszor megszüntethetők. Ma, pénteken premier! Körzetbemutatás ! Tndjdk-c a Jiui lányok, hogy lrct féle szerelem van .' <<i követ el nagyobb biiut, az anya vagy a filmen világosított lánya? Táncol-e. vagy ölelkezik a mai fiatalság ? / Erre a kérdésekre ad választ az Rrtatianság ára ' című modern erkölcsrajz HelyáraíTíol50 fillérig. A 9 órai előadások ketten | egy jeggye l — Debrecen diófaerdőt létesít. Debrecen város kertészeti felügyelője, Pohl Ferenc, tervet dolgozott ki egy diófaerdő létesítése érdekében. A terv szerint a város 2000 kat. holdon diófaerdőt létesít s ennek a terméséből évenként 150000 pengő hasznot remélnek. Debrecen városa foglalkozik egy 40 holdas szilvás létesítésének gondolatával is. RÁDIÓ Március 3. Szombat. 4 00 Meseóra. — 500 A Szociális Missziótársulat előadása. — 5'30 Kárpáth Zoltán dr. magyar nótákat zongorázik. — 6 00 Gajáry István dr. felolvasása. — 6'30 Gramofon. — T20 Rádió amatőrpósta. — 140 Ida Aaw L.oo eszt dalokat énekel. — 810 Helyszíni közvetítés a Városi Színházból.— 11.15 Jazz-zene. Állandó hétköznapi közvetítés 645 Torna. — 945 Hirek. — 10 00 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — 11'15 Nemzetközi vizjelző szolgálat. — 12'00 Déli harangszó, utána hangverseny, közben — 12 30 Hirek. — 1'30 Időjelzés. — 2'40 Hirek, élelmiszerárak. — 4 45 Időjelzés, hirek. Meghívás. A Nyíregyházi Ipari Hitelszövetkezet, mint az O. K, H. tagja évi rendes közgyűlését az 1934 évi március hó 11-én d. e. 11 órakor, határozatképtelenség esetén 1934. március hó 25-én d. e. 11 órakor tartja az Ipartestületi Székház helyiségében, melyen a mult évi jelentések, a zárszámadások fmegvizsgálása és a felmentvény megadása, a mérleg megállapítása, az eredmény hovaforditása, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása és netáni indítványok tárgyában hozatnak határozatok. A tagok száma 381, az üzletrészek száma 880. A megvizsgált mérleg és eredményszámla a szövetkezet helyiségében kifüggesztetett. A szövetkezet tagjait a közgyűlésre ezúton is meghívja az Igazgatóság. Fizessen elő a Szabolcsi Hírlapra.