Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-21 / 64. szám

4, oldal. 1934 március hó 21 munkáját, amely különösen Petőfi kitűnő maszkirozásában tünt fel, Fekete András borbély és (fodrász végezte Ízléssel, hozzáértéssel. A színmű után felhangzott Schubert magyar indulója Bartl Ödön ta­nár dirigálásával, majd Kállay Iván tüzes átérzéssel adta elő Szatmáry István Márciusi dalát, majd szép magyaros triót mutat­tak be a növendékek hegedűn, zongorán és harmoniumon, végül az énekkar előadta Czuczor har­cias Riadóját. A hazafias szellemtől áthatott kulturdélután művészi színvonala a tanítóképzőben folyó szerves és céltudatos nevelőmunka igen szép eredménye volt és nagy hatást keltett. A köztisztasági-telep kihelyezéséért küzd egy egész városrész Dögtemető a lakóházak árnyékában A Bocskai utca végén a zsidó kórház abbamaradt épülete hir­deti az alkotásokra járó rossz idők jelét, de alig megyünk egy pár száz lépéssel odébb, erre rá­cáfol az az uj városrész, amely csak az elmúlt néhány év alatt épült. A Temesvár tér, a Nagy­várad utca és Csatári telep lakói azonban bánva bánják, hogy ott építették fel kis családi házukat, mert a városi köztisztasági hiva­tal telepe elvette azt a nyugalmu­kat amire vágytak. Már a Bocskay utca végén kel­lemetlen büz bántja az orrunkat és mennél kijebb megyünk, annál elviselhetetlenebb kezd lenni az áporodott illat. A városi köztisz­tasági hivatal telepe a népes és forgalmas országúttól, alig egy kőhajításnyira fekszik. A környék lakói állandóan kér­vényezik a várostól a telep kihe­lyezését, de minden hiába. Nincs pénz. És ebben a két szóban ben­ne van ennek a városrésznek min­den keserűsége és elkeseredése. A köztisztasági telepre nehéz bejutni, de nem azért mintha ma­gas kerítés barikádolná el a nem épen esztétikus látványtól, hanem azért mert a két láncrakötöt ha­talmas kutya vad ugrándozása és csaholása szinte félelmetessé teszi a bejutást. A telep néhány hold földterü­letén szabadon kiöntve fekszik a kihordott fuvarok szennytartalma. Valóságos mocsarak vannak, amik elásatlanul fertőzik meg a környék levegőjét. Közvetlenül az országút mellett van a bekerített dögtemető. Hatal­mas földgödrében betakaritatlanul egymásra vannak dobálva az el­hullott állatok, s a rádobott né­hány lapátnyi homokot a kóbor kutyák felkaparják és az állati csont­Az újonnan megnyílt Clüb Táncíntézet tf 44 március 8-án kezdte meg tánctanfolyamát. Diákok és gyermekek részére március 13-án. Agyermek­tanfolyamon óvónői fel­ügyelet. Beiratkozás egész nap a táncintézetben. Club Tánciskola vezetősége Egyház-utca 4. I. em. 4. vázak éktelenkednek döbbenetes látványt nyújtva. A dögtértől alig száz lépésnyire házak vannak, akiknek lakói elke­seredetten panaszolják, hogy éj­szakánkint kísérteties vonitásokra ébrednek, amint a kutyák a dö­gökön lakmároznak. Egy fáskamaraszerü épületben van az összefogott kóborebeknek a ketrece. Ezeknek a szerencsét­len, végzetüket érző páriáknak idegtépő ugatása a környék min­dennapi muzsikája. Amikor a telepfelügyelőt meg­kértük, hogy a kamara lakattal lezárt ajtaját nyissa ki, hogy az összefogott ebeket megnézzük, ka­ján mosollyal mondotta. — Szívesen kinyitnám, de a kulcsot már két napja elvesztet­tem, s azóta én sem tudok be­menni. Ugylátszik a kutyasiralomház­ban a hatralévő rövid földi életü­ket is megkerestetik a halálraítélt kutyáknak. Amikor a telep környékén hire futott, hogy azt kimentünk meg­tekinteni az egész környék lakos­Meghívó. A Nyírvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság folyó évi március hó 31-én, déli 12 órakor Nyiregyházán, az intézet helyiségében tartja fifiV. évi rendes közgyűlését, melyre a tisztelt részvényesek ezennel meghivatnak. Tárgysorozat : 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság üzleti jelentése az 1933. évről, a mérleg- és eredményszámlák bemutatása és az igazgatóság­nak a tiszta nyereség felosztására vonatkozó indítványa. 2. Határozathozatal a tiszta nyereség felosztására vonatkozó in­dítvány felett és az igazgatóság és felügyelőbizottság részére adandó felmentvény tárgyában. 3. A felügyelőbizottság díjazásának megállapítása. 4. Igazgatósági tagok választása. 5. Javaslat az alapszabályok 41. §-ának módosítására. Nyiregyháza, 1934. március hó 17-én. Az igazgatóság. JEGYZET: í. A részvényesek, kik a közgyűlésen résztvenni óhajtanak, az alapszabályok 22. § a értelmében részvényeiket a hozzátartozó még le nem járt szelvényekkel együtt legkésőbb három nappal a közgyűlés megtartása előtt: Nyiregyházán az intézet pénztáránál, vagy Budapesten a Magyar Leszámitoló­é» Pénzváltó-Banknál (V , Dorottya-u. 6.) elismervény ellenében tetenni tar­toznak. 2. Az igazgatósági és felűgyelóbizottsági jelentés, az í933. üzletévi mér­leg- és eredmény-számla 1934. március hó 22-től kezdve az intézet helyiségében az üzleti órák alatt a részvényesek által megtekinthetők. A Nyírvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság mérlegszámlája 1933. december hó 31-én. VAGYON: Pénztárkészlet P 176,395 88, Értékpapirkészlet P 10,820—, Váltótárca 4,540.22560, Szavatosság mellett folyósított kölcsönök P 2,159.648 —, Jelzálogkölcsönök P 345,267'87, Adósok P 163,537 53, Nyugdijtartalékalap értékei P 110,021 "35, Egyéb va­gyontételek P 4,500—, Átmenő tételek P 42,131 "97, (Nyilvántartási­számlán P 266,666 90). Összesen P 7,552.548 20 TEHER; Részvénytőke P 217,500—, Tőketartalék P 99,092-10, Tartalékalap P 200,487 90, Értékcsökkenési tartalékalap P 4,000—, Nyugdijtartalékalap P 110,021-35, Betétek P 881,415-59, Magyar Le­számitoló- és Pénzváltó-Bank folyószámlái követelése P 544,767-55, Egyéb hitelezők P 3,814-54, Visszleszámitolt váltók P 2,998.407-30| Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Banknak továbbadott kölcsönökért vállalt szavatosságok P 2.159,648-—, Engedményezett törlesztéses jel­zálogkölcsönök P 269,860 09, Egyéb tehertételek P 490 50, Átmenő tételek P 47,468 68, (Nyilvántartási számlán P 266,666 90), Nyereség P 15,574-60. Összesen P 7,552.548-20. A Nyírvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság eredményszámlája 1933. december hó 31-én. TERHEK: Kamatok P 203,264-92, Személyzeti és dologi kiadá­sok P 64,258-76, Adók és illetékekíP 18,023'06, Leírások P 16,111*34, Közjótékonysági adományok P 475-—. Nyereség P 15,574 60. Össze­sen P 317,707 68. JÖVEDELMEK: Nyereségáthozat mult évről P 8,558-12, Kama­tok P 304,842 61, Különféle bevételek P 4,306 95. Összesen P 317,707-68. Az igazgatóság. A felügyelőbizottság. sága odacsődült és valósággaj sírva panaszolták tűrhetetlen hely­zetüket. Elkeseredésüket fokozta, hogy éppen akkor kapták meg a várostól a telep kihelyezésre vo­natkozó kérvényük ujabb elutasí­tását. Ez a környék nem várja a ta­vasz eljöttét, mert most már nap­ról-napra kezd elviselhetetlenebb lenni a helyzetük. A köztisztasági telep kihelye­zését kérik. Kívánság talán még sohasem volt jogosabb mint ez. HÚSVÉTRA olcsó és megbízható üveg- és porcellán edények Kálmán Péter cégnél Takarékpalota. Bessenyei-téri oldal. Viszonteladóknak külön kedvezmény! Nagy tüz volt Mándokon Március 17 én Berecz Aron törvénybiró fia ülte lakodal­mát. Több mint 100 ember volt a lakodalomban. A legna­gyobb egyetértésben és vig­ságban telt az este. Az öregek, fiatalok egyaránt járták a jó ropogós magyar csárdást. Éjjel 12 órakor, amikor a hangulat a tetőfokon volt s az uj asszony bemutatkozása kö­vetkezett, egy ember futott be a szobába s elkiáltotta magát: — Tüz van! Erre e hallgatott a zene, el­tűnt a jókedv az arcokról s rohantak az emberek a tüz irá nyába. Nagy láng világitott a Rákóczi-utcában, mintba a iél falu égne. Azok, akik azon a ré­szen laktak, lélekszakadva fu­tottak hazafelé. Akkorra már lángban állott öt gazdának a csűrje és ólja. A száraz zsup­tető s akácgerendák oly erő­sen égtek, hogy közelébe sem lehetett jutni. Nem volt egyelőre más teendő, mint a tüz to­vábbterjedését megakadályozni. Sikerült is elfojtani a tüzet, megakadályozni a továbbter­jedését. Ha a tűzoltók nem fejtenek ki emberfeletti munkát és a Rochlitz gazdaság nem állítja összes lajtjait a tűzoltóság ren­delkezésére a Mándoki urada­lommal együtt és nincs kéznél mindkét uradalom vízvezetéke, mely az összes szükséges víz­mennyiséget biztosította a víz­szegény községben, a lakodalmi tor könnyen egy utca porrá­égésével végződik. A tüzet a jelek szerint gyújtogatás okozta. A kár értéke kb. 12000 pengő, aminek kisrésze biztosításból megtérül. — Talált tárgy. A napokban 1 pár férfi keztyüt adtak be a rendőrségen. Igazolt tulajdonosa azt a hivatalos órák alatt átveheti a Rendőrkapitányságon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom