Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-01 / 48. szám

2. oldal. < ftKBQiCSlHIBL iU> 1934 máruius hó 1. Egy óra alatt kerékpáron Debrecenbei Nyíregyházára Egy debreceni fiatal technikus érdekes kísérleteket végez. Uj­rendszerii kerékpár találmányával nagy sikerre számit s ha talál­mánya megfelel a várakozásnak, íorradalmositani fogja a kerék­pározást. Eddigi kísérletei leg­alább is azt a feltevést igazolják, hogy számítása beválik. A vállalkozó szellemű technikus azt hiszi, hogy a Debrecen és Nyíregyháza közötti 50 kilóméte­res utat egy óra alatt képes lesz megtenni kerékpárjával. Egyik debreceni laptársunk kért fel arra, hogy vegyünk részt a kísérlet ellenőrző munkájában. A kísérletet szombaton hajtják végre. A kerékpáros Debrecenből dél­előtt 10 órakor indul s állítólag 11 órakor Nyíregyházán lesz a Korona előtt. Készségesen állunk a vállalkozó magyar fiatal ember rendelkezésére s kívánjuk, hogy kísérlete sikerrel is járjon. 200.000 pengőre emelte fel a kormány a kisipari hiteikeretet Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy a kiskereskedelmi és kisipari kölcsönök alig szá­mottevő hitelkeretét Nyíregy­házán is kiutalták. Tegnap délben a fővárosban megtartott Nemzeti Egység pártjának kis­ipari értekezletén Fabinyi Ti­vadar kereskedelemügyi mi­niszter is megjelent. Fabinyi miniszter nagyobb beszédben ismertette a kor­mány kisipari politikáját. A közszállitási szabályzat módo sitásánál — mondotta — igen nagy súlyt helyez arra, hogy a közszállitásokból megfelelő arányban részesüljenek a kis iparosok. A kormány a múlt­ban kisipari hitelakciót indított és 120 OüO pengőt fordított erre a célra. Bejelentette egyúttal a kereskedelmi miniszter, az egy­begyűltek nagy tetszése közben, hogy a kisipari hitelakcióra szánt összeget a kormány 200 000 pengőre emeli fel. A miniszter felszólalását igen nagy tetszéssel fogadták a je­lenvolt képviselők és az ipa­rosság kiküldöttei. A kisipari hitelnek 200.U00 pengőre való felemelése igen jelentős segít­séget nyújt a kölcsönre szo­ruló iparosságnak. Most, hogy a kormány 200000 pengőre bővíti ki a hitelkere­tet, természetesen a városok is ugyanilyen arányban egészitik ki a maguk hozzájárulását, úgyhogy a jövőben 400 ezer pengő fog rendelkezésre állni a kisipari bitelek céljaira. Most Fabinyi kereskedelmi miniszter intézkedése követ­keztében ugy Budapesten, mint a vidéken az eddiginél sokkal több kisiparos kaphatja meg az üzeme folytatásához szükséges kölcsönt. Fizessen elő a Szabolcsi Hírlapra. Március 4-nek nagy sporteseményei Mikecz Ödön dr. elnököl a Nytve közgyűlésén Vasárnap délelőtt tartja ez évi rendes közgyűlését a Nytve a vá­rosháza tanácskozó nagytermében. Mint értesülünk, a közgyűlés im­pozáns keretek között fog végbe menni, miután arra meghívót kap­tak mindazok a közületek, melyek az utóbbi két évben együtt ha­ladnak a Nytvével a magyar egye­temes sport sokat ígérő ország­útján. Szokatlan számokat nyújt ez a közgyűlés tagjainak és az érdek­lődőknek, mert ekkor számol be a vezetőség az elmúlt év esemé­nyeiről. Ezek a számok elevenítik majd íel azt a lüktető életet, mely ebben az egyesületben az utóbbi évek alatt kivirágzott. Délután a Nytve és Nykise fut­ballcsapatai játsszák meg bajno­ki mérkőzésüket. A nagy találko­zás mindig érdekesség számba ment, most azonban izgalmasság­ban bővelkedő meccsnek lehetünk majd tanúi, mert mindkét csapat érzi a győzelem, vagy vereség súlyát A Nytve azért, mert be akarja bizonyítani, hogy a nagyobb tu­dás árán vágott a Nykise elébe, az utóbbi pedig azért, mert be­akarja bizonyítani, hogy csak bal­szerencse okozta utóbbi veresé­geit. Este 7 órakor a Nytve Bethlen utcai tornacsarnokában disztornát rendeznek, amelyen a Nytve gyer­mek, fiu, női és férfi tornászcsa­patai számolnak be felkészült­ségükről. A számok között zenés, ritmikus gyakorlatok is lesznek. A bemutató után 1 P árban tár­sas vacsora. Jelentkezés a torna­csarnokban délután bármely idő­szakban Surányi József művezető­nél. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ew&a-jBiSíitisJZ&^&i^zn^ »' Hi» «> w ii' m wiiiii i ITMH... Mielőtt uj biztosítást köt, j vagy bármilyen vitás biztosítási ügye van, forduljon a • Szabolcsi Hírlap Biztosítási Osztályához \ ahol díjmentesen állnak rendelkezésére. nyíregyházán eddig soha nem látott nagy arányokban bontakozik ki a „Szabolcsi Hírlap" műkedvelő versenye Akcióba léptek a város összes jótékonysági egyesületei A tiszta bevétel a városi inségakció céljait szolgálja Március 11 én, vasárnap este rendezi meg a Szabolcsi Hírlap nagy műkedvelő versenyét. A ver­seny előkészületei alatt az érdek­lődésnek eddig még soha nem látott nagy arányai bontakoznak ki. Ezt bizonyítja a város bekap­csolódása is, azzal, hogy egy gyönyörű ezüst serleget ad ván­dordíj cimén a műkedvelő ver­seny győztesének. Az előadás tiszta jövedelmét a Szabolcsi Hirlap az inségakció szolgálatába állítja. Eddig 9 egyesület neve­zett be a versenyre. A Nyíregyházi Városi Dalegylet műkedvelő csoportja bemutatja Nóti Károly parasztkomédiáját: A pulyká-t. A Szent Gergely Ének- és Zeneegyesület Köpeczy Boócz Lajos drámáját a „Jóéjsza­ká"-t játssza. A Kereskedő Ifjak Egylete László Miklós ^bohózatát, az „Éjféli látogató"-t, az Iparos Ifjak Önképző-Egylete „Fegyver­szünet", Lőrinczy Miklós vígjáté­kát, a Gör. Kat. Énekkar a „Gu­rul a dollár" bohózatot, a Nyír­egyházi Levente Egyesület az „Ökör" c. parasztjelenetet, a Nyír­egyházi Ref. Nőegylet Leánycso­portja helyi szerző darabját, „Férj­hez adom a lányomat", Torma Margit tehetséges fiatal írónő vig­játákát mutatják be. A Nyíregy­házi F. C. Mill csapat műkedvelő csoportja Török Rezső paraszt­komédiáját játsza, melynek címe: „Istentől a gyerek." És végül az Izr. Dalkör eljátsza Lőrinczy Mik­lós bohózatát, a „Néma ember"-1. Kitűnően megválasztott darabok s a legjobb műkedvelő gárda sze­replése biztosítják az ezt nagy VÁROSI MOZGÓ Ma utoljára Csak 2 napig Ramon Novarró főszereplésével KAIRÓI ÉJSZAKÁK és STAN és PAN a vizes nyolcasok Előadások 5, 7, 9 órakor. HUNGÁRIA RUHAÁRUHÁZBAN már láthatók a tavaszi divat szenzációs újdonságai! Nyíregyháza legelegánsabb férfiruhaáruháza minőség­ben, szabáaban, ízlésben a legtökéletesebb ! Elsőrendű mértékutáni szabóság! Legújabb íéríiszövet­kiüönlegességek ál­landóan raktáron ! Mindenki nézze meg kirakataimat! sikerét. A verseny győzteseinek pedig értékes dijak és egy egy felejthetetlen sikerű szép est em­lékei maradnak meg. Az előadásra a jegyek 1.50, 1.20 és 80 filléres ülőhelyek már is elöjegyezhetők lapunk szerkesztőségében. Óriási érdeklődés előzi meg u izr. Leányegylet tea-estélyét Március 3-ikán, szombaton este rendezi meg a nyíregyházi izr. Leányegylet nagy szabásúnak Ígérkező teaestélyét. A tánchoz a kitűnő Bartalis jazz zenekar ját­szik Debrecenből. Az estélyen megrendezik az idei báli szezon első nagyszabású táncversenyét is, melynek győztese értékes díjban részesül. Az izr. Leányegylet szom­bati teaestélye feltétlen nagysike­rű lesz. A meghívók már szét­mentek s akik tévedésből nem kaptak s igényt tartanak rá, for­duljanak Goldmann Magdához. A bizto­akar, sorsjegyét a „Szabolcsi Hirlap" sorsjegyosztá­lyán szerezze be. OBHH — Különös postarablás. Az elmuit héten, kedden éjszaka a ráckozári postát kirabolták és Kiss Emma postamesternőt súlyosan megsebesítették. A postamesternő pontos személyleirást adott a rablóról s a személyi adatok alap­ján országos körözést rendeltek el a tettes kézrekeritésére. Kecske­méti híradás szerint most szen­zációs fordulat következett be az ügyben. Olyan bizonyítékok me­rültek fel, amelyekből azt lehet következtetni, hogy a rablás csak mese s a pénztárból hiányzó 1620 pengő elsikkasztásának leplezé­sére szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom