Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-21 / 16. szám

1934 január hó 21. SZMOLCSI HIBLgp 3 nlrlal A könnyieszáritó asszonyok A közjótékonysággal az elmúlt év őszén kerültem szorosabb ba rátságba. Mikor az őszi szelek előhírnökeként már sárga levelek hulltak a földre, felkeresett hiva­talos szobámban egy hebegő be­szédű alacsony asszony. Gyorsan pergő szavaiból hétköznapi tra­Irta: Szohor Rál gédia bontakozott ki: a férfi be­teg, nem tudták kifizetni lakbérü­ket s most három leánygyerme­kükkel kint laknak a Bujtos sár­guló pázsitján. A kérdést már magamtól is könnyű volt kitalálni: fizesse ki a város legalább egy havi bérüket. Kilenc selyemruha egy nyomortanyán Nem okozott volna nekem sem­mi gondot e szerencsétlen család boldogsága, hiszen nemrégiben kaptam Liptay Jenőtől gyémánt­lakodalma örömére 500 pengőt, amit telszésünk szerint közjóté­konyságra fordíthattunk. De ké­sőbbi sok szomorúságomra — pontos hivatalnok akartam lenni és előbb kiküldtem egy megbíz­ható emberemet környezet tanul­mányra. Másnap reggelre ott fe­küdt asztalomon Írásban a jelen­tés: a hebegő beszédű asszony, iszákos férje és három apró ön­tudatlan leánygyermek kiköltözött a bujtosi gyepre, rozzant butoru kat veri az eső, a szekrény gya­lulatlan hátán szilaj melódiákat kopog a szél A kérgesszivii nagy­mama nem akarja befogadni há­látlan gyermekeit, még a három ártatlan angyalnak sem kegyelmez. De a szekrényben szörnyű leletre bukkant emberem. Kilenc öltő gyönyörű női selyemruha és 12 pár selyem harisnya ^didergett a Bujtos nyirkos barátságtalanságá­ban. A férfi alig egy hete utasí­tott vissza valami kenyeret jelen tő foglalkozást, a hebegő beszédű — Adjon el két selyemruhát — mondtam ki a megfeilebbezhetet len birói ítéletet. Személyesen nem találkoztam többet az asszonnyal. De a fej lemények borzasztó tragédiája el­jutott hozzám. Ugy látszik, nem akart féltett kincseitől megválni s néhány hét múlva lopásért a bi róság elé került. A férfi akkorára már a kórház puha párnáin pi­hente alkoholos testének kábult fáradtságát. Az asszonyt [három havi fogházra Ítélték, abban meg­nyugodott s mint aki leszámolt a világgal és senkire sincs gondja, mindjárt meg is kezdie büntetését. Közben télre fordult az idő, hótakaró borította be a Bujtoson az őszi vetést. Mert a természet gondoskodik a föld magvairól. Csak három ruhátlan leánygyer­mek maradt árván a disznóól piszkos szalmájában. Mire a szom­szédok megtalálták a kékrefagyott angyalokat, küzködtek az éhhalál­lal és a férgek ezreivel. A Ste­fánia védőnői mégis megmentet­ték mind a hármat s mikor útnak indultak szép tisztán és jóllakot­tan a debreceni menhely felé, a legkisebbik angyal csenevész két kis karjával átölelte a védőnőt, keservesen zokogott, mint aki még ilyen boldog nem ,volt soha életében. Ez a szomorú történet, ami azóta sok álmatlan éjszakát oko­zott nekem, két ok miatt jutott most eszembe. Az egyik az a felhívás, amit négy nappal ezelőtt a vármegye főispanja bocsátott ki, segítségért fordulva mindenkihez, nem ázik át, tartóssága csodával határos Az én talpam Ohmatalp Kevés pénzért soká tart akit a Gondviselés bölcsessége nem sorozott az ínségesek közé. A másik pedig az a látogatás, amit ugyancsak négy nappal ez­előtt tettem azok közölt az asz­szonyok között, akik a város könnyeit szárítgatják. Szoba, bánatpadlöval, sóhajajtóval Tudjátok-e ti nyiregyházi pol­gárok, hogy a Vadászházban van egy szoba : bánat padlóval, sóhaj­ajtókkal. A hosszú asztal mellett asszonyok ülnek és körülte hul­lámzik az inség megmérhetetlen tengere. Nyílik az ajtó és egymás­után jönnek férfiak, asszonyok, gyermekek: ruhátlanok, éhesek, megfáradottak, elesettek. A könny­száritó asszonyoknak mindegyik­hez van jó szavuk. Egy csomó galy, vágott fa, fehérnemű, cipő, ruhadarab. Akit üres kézzel bo­csátanak el, az is balzsamot kap háborgó lelkére. A nyomor nyiregyházi portréi Munkás ember cipőt kér. Va laha jobb napokat látott. A lábán szépen fényezett félcipő. Halksza­vu beszélgetés után, mintha gyó­nás volna, kiderül, hogy a házi­gazdától kérte kölcsön. Nyomorék fiatalember, egész teste öröklött bűnök vitustáncát járja. Lehajtom a fejem, nem tu­dom nézni a szenvtdését. Fehér­neműt kér s a könnyszáritó asz­szonyok összecsomagolnak neki egy inget és alsónadrágot. Két­szer is kiesik a szerencsétlen fiu hóna alól. Azután nyugtát tesznek A roncjyos koldus esküvője előtt elé, de a makrancos kezében nem áll meg a toll. Beteg asszony, lázas homlokán gyöngyözik a verejték. Hideg szo­bában lakik és éhezik. Az orvos receptet irt neki, mutatja is: láz­csillapító szerek., A gyógyszert ugyan ingyen adják a patikában, de a k^zolgálásért 30 fillért kell fizetni. Mél>en tisztelt Társada­lombiztosító Intézet, azt tetszik hinni, hogy ez ilyen beteg asz­szonynak van 30 fillérje ? A könny­száritó asszonyok adnak neki. Rongyos koldus jön, aki meg akar esküdni gyermekeinek any­jával. Már tiz éve együtt élnek. Felvilágosítják, hogy az anya­könyvi hivatal ingyen végez min­dent s a templomban sem kell fizetnie. De a rongyain folt hátán folt. Csüggedt mozdulattal végig­mutat magán: lehet ilyen ruhá­ban megesküdni? A könnys/áritó asszonyok a szekrényből egy öltő ruhát vesznek elö. Csak öt napot kell érte dolgozni. Mohó villámok a szemében: — Hogyne dolgoz­nék, — mondja. Útközben talán már lá'ja is a lelkészt, amint meg­áldja őket. Kóiházból jött sárga asszony. Hét pengőért könyörög, hogy egy hónapra kifizethesse lakását, mert férje ágyban fekszik és gyerme­keire senki se fog gondot viselni. A könnyszáritó asszonyok adnak neki. Ki tudja honnan, talán a magukéból. A könnyszáritó asszonyok­nak mindenre van orvossága És végnélkül festhetném még a nyomorúság portréit. Két ajtónyi­tás között: a legszomorúbb tra­gédia, amit az élet ir fáradhatat­lanul és örökké. A könnyszáritó asszonyoknak pedig mindenre van otvosságuk. Cipő, tehernemü, pa­tika, jó dolmány és lakbér. De nem ez a legfontosabb: angyali türelem és jó szó. Kifogyhataila­nul és örökké, mint ahogy az élet termeli a nyomorúságot. Meghatva ülök az asztal mel­lett és szeretném ezekre a jóté­konysági órákra elhívni összes barátaimat és ismerőseimet. — Eszembe jut, hogy esténkint a ka­szinóban elkártyázunk egy pen­gőt, vasárnap délben a sörházban hagvjuk a másikat. Könyveket ve­szünk részletre, amit sohasem ol­gfefel Cnnelc meri tökéletesen szelektív dyn» milcus hongszóróval egybeépített 3+l es BandPoss Európov»v& ( Kész pénzárban P 2 2 A­asszony pedig mosónő, de min den fillérjét selyem cicomára költi. Ilyenkor keményedik meg az ember hivatalnok szive és ragadja magával álszigorusága jóvátehetet- i len utakra. Elutasitotttam kérésé­vel a hebegő beszédű asszonyt. > Három árva egy disznóól szalmájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom