Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-27 / 21. szám
1984. január hó 27. SZABOLCSI HIRUP 3. oldal. R Vadőr puskája két embert súlyosan megsebesített Két súlyosan sérült embert szállítottak tegnap a mátészalkai kórházba, akiket egy vadőr jjfegyvere sebesített meg. Á két súlyos álla pótban levő ember ifj. Nagy Sándor és Szécsi Bertalan iiki lakosok a kikallgatásuk alkalmával egyöntetűen adták elő megsebesülésük körülményeit. Kedden délután együttesen indultak el Újhelyi Kornél földbirtokosnak a vitkai birtokhoz tartozó uszkai tanyájára, hogy az előző napon ott megtartott körvadászaton elmenekült sebzett nyulakat megkeressék. A két ember, akinél puska sem volt, szembetalálko zott Liga Bertalan vadőrrel. A vadőr rájuk kiáltott, hogy álljanak meg, mire ők az ellenkező irányba szaladni kezdtek. A vadőr az eredménytelen felszólítás után kétcsövű fegyverével mintegy ötven lépésről utánok lőtt. A lövésből öt sörét Az egész város érdeklődéssel várja, mikor tud bizonyosat a Nyíregyházán lezajlott diftéria ellenes oltásokról. Az orvosi hiva tal erre vonatkozólag a következőket jelenti: A fertőző betegségek ' közül a diftéria az egyike azoknak, amely a legtöbb áldozatot szedi. Hála a tudományos kutatásnak, sikerült egy olyan oltóanyagot előállítani, amely, ha a gyermeket kétheti időközönként vele beoltják, tartósan immúnissá teszi a diftéria fertőzéssel szemben és ha ezeket a védőoltásokat éveken keresztül ismételjük, végül, remélhetőleg sikerülni fog ezt a pusztító gyerbetegséget épp ugy, háttérbe szoNagy Sándornak hátulról a fejébe fúródott, míg a közvetlenül mellette álló Szécsi Bertalannak a lapockáját sebesítette meg. A két ember a sérülés után még néhány száz lé pést szaladt, azután összeesett. Liga Bertalan a két megsérült emberre ügyet sem vetve, otthagyta őket és csak az arrajáró szomszéd tanya népe szedte fel a vérben fetrengő embereket, akiket azonnal beszállítottak a mátészalkai kórházba. Liga Bertalan kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy nem vo't szándékában rájuk lőni, a fegyverét csak ijesztésül használta és maga sem tudja megérteni, miképen történt a szerencsétlenség. A vadőr ellen szándékos emberölés cimén indult meg a büntető eljárás. ritani, mint ahogy sikerült a kötelező védhimlő oltással a hólyagos himlőt. Ezen nagyfontosságú oltásoknak a lehetővé tételére az Országos Közegészségügyi Intézet ingyen bocsájtott oltó anyagot rendelkezésre, a belügyminiszter ur pedig felhívta az önkormányzatok figyelmét ezen oltások nagy közegészségügyi jelentőségére azzal, hogy ezen oltásokért az oitó orvosok vagyonosaktól oltásonként 20 fillért szedhetnek, mig a szegényeket azonban ^ingyen tartoznak oltani. Az oltással megbízott kerületi orvos ur azonban — ezidén dr. Valent Mihály — önként lemondott ezen dijakról és még sajnos, igy sem értük el az általunk remélt célt, hogy minél több gyermeket beolthassunk, mert az oltásra beidézett 970 gyermek közül mindössze 534 jelentkezett, akik közül 344 már csak kétszer jelentkezett, mig há romszor oltva már csak 190 gyermek lett és igy teljes védettséget csak ez a 190 gyermek kapott. Bár ezidőszerint még bővebb ta pasztalatok nem állanak rendelkezésünkre, ámbár a diftériában megbetegedetteknél minden esetben utána nézünk, hogy volt-e védoltva. egy esetben azonban saját tapasztalatunk szerint |az eredmény már meg is van, mert egy családnál a 11, 7 és 3 éves gyermekek közül a 3 éves teljesen védettséget kapott az oltások által, mig a két nem oltott nagyobb gyermek a tél folyamán egy hónap leforgása alatt diftérián ment A nyíregyházi büntetőtörvény szék Kelemen tanácsa élőit tegnap három asszony állolt hamisvád büntattével vádolva. Az ügynek az adott különös érdekességet, hogy a vádlottak a sértett és a tanuk mind rokonok voltak. A haragos család tagjai halálos gyűlölködéssel vannak eltelve egymással és ez okozza, hogy többet vannak a különböző bíróságokon, mint otthonukban. Még a nyár folyamán történt, hogv Tóth Jánosné, Tóth Józsefné Tóth Bertalanné gacsályi aszszonyokat rajtakapták amint egy szomszédos gazda kamaráját feltörték és onnan több zsák terményt elloptak. Az öreg Tóthnét és két leányát ezért 1 hónapi fogházra ítélték. Tóthné büntetése kitöltése után bosszút esködött unokája ellen, keresztül, mig a legkisebb gyermek mindezideig egészséges maradt, amit föltétlenül a védoltásnak tulajdonítunk. A vármegyei főorvos ur értesítése szerint vármegyeszerte emelkedő tendenciát mutat a diftéria megbetegedések száma és igy egy ujabb oltási széríeszt fogunk a napokban kezdeni, most már a nagyobb iskolaköteles gyermekek bevonásával is, hogy ezt a jótéteményt gyermekeknek minél nagyobb számára terjesszük ki. Az általunk eszközölt 531 oltásnál semmiféle reakció, vagy kellemetlen tünet a beoltott gyermekeknél nem mutatkozott, igaz ugyan, hogy az oltásokat a 2-3 év közötti {gyermekeknél végeztük, akiknél az eddigi tapasztalatok szerint a legcsekélyebb reakció szokott mutatkozni. mert az terhelő vallomást tett ellenük kiszabadulása után elpanaszolta a csendőröknek, hogy unokája Varga Józsefné szintén résztvett velük együtt a tolvajlásban de neki sikerült kibújnia a büntetés elől. A nagyanya és a nagynénik vádaskodása alapján megindult az eljárás Varga Józsefné ellen is. A megtartott főtárgyaláson a három asszony esküt tett, hogy bűntársuk volt Vargáné. A főtárgyalás alatt azonban sikerült neki alibit igazolni, mert kiderült hogy a jelzett időben a kórházban állott ápolás alatt. A három asszony ellen ezért hamis vád büntette miatt bűnügyi eljárás indult. A tegnap megtartott főtárgyaláson azonban a nagyanya fenntartotta előbbi állításait. A tanuk, a család többi tagjai, szintén terA díftéría-oltásoknak kézzelfogható eredménye van Nyíregyházán Egy család különös háborúsága A nagyanya lopással vádolta saját unokáját, mire az unoka hamisvád büntette miatt feljelentette a nagyanyját FEHÉR HÉT FEHÉR HÉT Ungár Lipót divatáruhá/a, Luther utca 4. Leltári kiárusítás keretén belül rendezett fehér hét alatt eladásra kerülnek elsőrendű minőségben legolcsóbb árakban Ágynemű vásznak, Ágylepedő vásznak, Fehérnemű anyagok, Asztalnemüek, Törülközők, Zsebkendők, Törlők stb. Tekintse meg kirakatainkat! _________ FEHÉR HÉT FEHÉR HÉT