Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)
1933-12-07 / 230. szám
4 oldal MOLCSIHIBI JLP 1933. deoember hó 7. A nyíregyházi ügyészség fogházába szállítottak egy lelkiismeretlen tarpai szülésznőt A tarpai csendőrség az utóbbi időbea egyre több bizalmas értesítést kapott arról, hogy lelkiismeretlen asszonyok való sággal tömegesen hajtaaak végre tiltott műtétet. A nyomozást megindították, melynek során mintegy 59 esetet nyomoztak ki, akik mind beismerésben vaanak. A tiltott műtéteket két odavaló szülésznő és egy Magános asszony hajtotta régre, anyagi ellenszolgáltatásért. A nyomo zás azt is megállapította, hogy a tiltott beavatkozásnak halálos áldozata is van. A csendőrség a terhelő bizo nyitékok alapján Fioze Piroska sstlésznőt letartóztatta és bekísérte a a nyíregyházi ügyészség fogházába. Ficze Piroska éa társai ellen a nyomozás még folyamatbin van. Gróf. Apponyi Albert községi polgári leányiskola Mikulás ünnepe A aői lélek sok szép erénye közül: az áldozatkészség a könynyeket mindenkor felszárítani siető könyörülő szeretet talán a legszebb, a legmeghatóbb. Ez érzés fejlesztését tűzte ki elsősorban feladatául az iskolák Ifjú sági Vöröskereszt Egyesülete. És ha ez az egyesület igazán arra hivatott kéz vezetése alá kerül, akkor valóban e téren gyönyörű eredményeket tud elérni az iskola. E tény igazságának fényes bizonyítékát láttuk városunk gróf Apponyi polgári leányiskolájában folyó hó 5-én rendezett Mikulás-ünnepélyen. Az iskola vöröskeresztes leánykái nagyszerű vezetőjük, a már legmagasabb helyről is többször elismerésben és kitüntetésben részesült Zvarinyi Kornélia tanár szakavatott irányítása mellett kifogyhatatlanok voltak az ügyességben, a buzgóságban. Jobbnál jobb, kedvesebb íél ked vesebb műsorszámokat: szavalatokat, monológokat, színdarabokat mutattak be és az iskola valamennyi 330 növendéke megkapta a Mikulás bácsitól a maga külön csomagját, telve minden jóval. A polg. leányiskola növendékei közül még a legszegényebb sem panaszkodha tott arról, hogy ez évben nála nem járt a jó Mikulás bácsi. Az önkéntes adományokból, begyült fillérekből pedig majd elkészülnek karácsonyra a meleg ruhák, cipők, hogy ujabb örömet és boldogságot hozzanak az arra rászorultaknak. „Aki a szegénynek ád, Istennek kölcsönöz." Teljes üzemmel dolgozik a rétközi kendergyár A rétközi kendergyárral kapcsolatban annyi ellentétes hír került forgalomba, hogy ezek tisztázására kívánatosnak tartottuk munkatársunkat Rétközre kiküldeni. Különösen gazdakörökben terjedt el az a hir, hogy tekintettel a kendergyártmányok piacán is uralkodó dekonjuncturára, ez e gyár is korlátozta üzemét és c»ak a rétközi uradalomban termelt kenderkóró feldolgozására fog szorítkozni. Munkatársunk megtekintette a teljes üzemmel dolgozó gyárat, majd felkereste a kendergyár jelenlegi vezetőjét, ki a legnagyobb készséggel a következőkben infor málta. Tagadhatatlan, hogy a nemzetközi kenderpiacokon az árak erő sen estek és az árak előreláthatólag továbbra is lanyhulni fognak. Törekvésünknek tehát oda kell irányulnia, hogy gyárunk egyensúlyát biztosítsuk és a szorosan összefüggő mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi érdekeket összeegyeztethessük Ez pedig csak a beszerzési ár csökkentésével érhető el. Termelésünk a mezőgazdaságban gyökeredzik. A mezőgazda ma a legtöbb gazdasági növény termelésénél még önköltségét sem tudja biztostiani és deficitjét az ipari növények értékesítésénél próbálja behozni. A kenderkóróért még ma is|a konjuncturális árat szeretné kapni, nem számolva azzal, hogy ugy a nyers, mint a kész áruknak ára 100—150 szá zalékkal esett. Gyárunk a jövő évre 4 pengő 50 filléres bevál tási árat irányzott elő és ezzel a szomszédos termelőknek kat. holdanként 60—70 pengős tiszta jövedelmet biztosit. Sajnos, a távolabb fekvő birtokokon nem fizetődik ki a MÁV üzletpolitikája miatt a kendertermelés, mivel a gazda jövedelmét a tulmagas fuvardíj emészti fel. A Nyiregyházavidékí Kisvasutak vezetősége megértve a mai kor szavát, lehetővé tette lényeges fuvardíj kedvezmé nyével, hogy a Bodrogközön intenziven foglalkozhassunk kender termeléssel. Vitathatatlan, hogy a kendergyár a ma elérhető legmagasabb beváltási árat biztosítja termelőinek és igy jelentős jövedelemhez juttatja a szomszédos gazdaságokat. Mivel ilyképen a nyersanyag maximális értékkel lép be a gyártási folyamatba, további célunk lehetne a gyártási ár csökkentése. Ezt azonban csak részben vihetjük keresztül, mert alkalmazottaink rendes melélhe tését kell elsősorban szemelőtt tartanunk és az önköltség másirányu leszorításával is a munkabérek csökkentésének kiküszöbölésére kell törekednünk. A termelés racionalizálásánál tehát nem maradt más hátra, mint uj, modernebb gépek beszerzése, amit a legnagyobb eredménnyel sikerült is keresztülvinnünk és igy nemcsak a munkás fáradtságát csökkentjük, hanem jobb és olcsóbb árut állítunk elő. Számbavéve, ho^y évenként cca 1500 kat, hold föld tulajdonosai részére biztosítjuk azt a lehetőséget, hogy a kevésbé rentábilis mezőgazdasági termelés helyett ipari növény termelésével foglalkozhatnak és az ezen termésből előállított kész áru mintegy 90 százalékát vámkülföldre exportáljuk, ugy minden magasabb elmélet nélkül megállapíthatjuk, hogy gyárunk igen jelentős nemzetgazdasági tényező és megérdemli, hogy ugy a gaz datársadalom, mint a hatóságok megértéssel támogassák. Munkatársunk' a legteljesebb elismeréssel és megnyugvással távozott Rétközről azon biztos tudatban, hogy a rétközi kendergyár Szabolcsvármegyére ál dásos munkáját még évtizedekig folytathatja. S Régi arany FOGAKAT Z S és t ö r ö tt * | ARANYAT : napi áron vesz | STEINER íj • fogászati laboratórium • • Kossuih-utca 3. I | [ezelőtt [utíier-u. 13. ) g 6 Kérem az tíi cimre ügyelni 1 1 • •• IMSSM APOLLO DIADAL VÁROSI Érvényes Érvényes Érvényes XII 5-9 iá XII/5—9-ig XII 5—9-ig 2 személy részére 2 személy részére 2 személy iészére 10 fillér személyen10 fillér személyen10 fillér személyen| kénti kedvezményre kénti kedvezményre | kénti kedvezményre MOZI VÁROSI MOZGÓ Szerdától péntekig a Pillangó kisasszony kerftl bemutatóra, A némeiül beszélő, film a ragyogó szépségű kis japán Gésa szerelmi drámáját matatja be egy amerikai hadnaggyal. A ssegény kis Cso Cso Szán élete valósággal bms melódtája annak a szomorú élettragédiának, amely a japán teaháztól végig kisérti egy bfibájos törtéaeten keresztftl a heppiendig. A film csodálatoaaa azép japán miliője egy uj rendezői világot tár elénk. A főkzerepeket Silvia Sidaey, Cary Grant és Cbarlite Ruggles játscák. Diadal Mozgó Péntekig a Tflidékli asszony cimft hatalmas filmrertt matatja be. A hirdetések bftszkéa jelzik, bogy a szezon legdrágább filmje. Rogy os téayleg igy van csak azok hiszik el, akik látták, mert olyaa káprázatos kllsőségekkel még film alig késztlt mint ex. Amerika öldöklő színházi tempóját vissi. A filmben 8 sztár egyaierre lép fel és 200 gyönyört görl statisztál a káprázatos revt ke relébea Tekintettel a hatalmas érdeklődésre, ajánlatos jegyekről előre goadoskodni. RÁDIÓ December hó 7. Csütörtök. 1115 és 3 30 Üzenetek a rádió kiállításról. — 400 Bura Sándor és cigányzenekara. — 5 00 Kolbai Károly előadása. — 5 30 A m. kir. Operakáz tagjaiból aiakult zenekar. — 630 Angol nyelvoktatás. — T45 Külügyi negyedóra. — 800 Hosszú Zoltán vidám vidám előadása. — 8'45 Mocsányi és Lakos zeaekar. —1000 Hírek és időjárásjelentés. — 10'20 Katonazene. Állandó hétköznapi közvetítés 645 Torna. — 9 45 Hírek. — 1000 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — U'15 Nemzetközi vizjelző szolgálat. —1200 Déli harangszó, utána hangverseny, közben — 12 30 Hírek. — t'30 Időjelzés. — 240 Hirek, élelmiszerárak. — 4'45 Időjelzés, hirek. Téli Divatlapújdonságok érkeztek az UJSÁGBOLTBA Értesítem a n. é. közönséget, hogy a Zrínyi Ilona-utca 4. szám alatt lévő fióküzletemet beszüntettem és főüzletembe (Vay Ádám-utca 12. szám.) az alatti árak mellett hozom forgalomba: Női cipők 4- 5 6 1 pengős árakban. Friedmann Cipőáruház