Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)

1933-12-30 / 247. szám

1933. december hó 30. SiKBOMsmmyp Tegnap délelőtt 9 órára tűzte ki a folytatólagos tárgyalást He­tey István járásbiró abban az is­meretes ügyben, amelyet Steiner Vilmos volt üzemi igazgató indí­tott rágalmazás vétsége címén azok ellen, akik egy fellebbezés­ben azt állították róla, hogy az Üzemi rt. súlyos veszteségeit az ő helytelen üzletvezetése okozta. A kis tárgyalóterem hallgató­sága számára fenntartott helyet a vádlottak Dr Rimaszombathy Géza, ny. pénzügyigazgató, Dr. Nagy­máthé András, Dr. Kerekes Pál, Dr. SzJcs Jenő ügyvédek, Bru tovszky Mihály, Kiss János, Mar­csek Pál, Morauszky István, Ve­czán József, Pellák János, Mo­rauszky Márton, Schubert József, gazdák foglalták el. A vádlottak egy részének a vé­delmét Dr. Nánássy Imre látja el, mig a főmagánvádlót Dr. Schőn Viktor ügyvéd képviseli. A tárgyalás megnyitása előtt Hetey bíró megkérdezi a feleket, hogy nem lehetne-e az ügyet bé­kés megegyezés alapján elintézni. Dr. Nánássy és Schőn ügyvéd néhány percig tárgyalnak egymás­sal, aztán kijelentik. — Nem. Hetey bíró ezután bejelenti, hogy a vádlottak Steiner Vilmos ellen viszontvádat emeltek durva becsületsértés címén, mert Steiner az egyik beadványban felületesek­nek, rosszhiszemüeknek, és hazu­goknak illette őket. Steiner Vilmost mint viszont­vádlottat hallgatja ki először a bíróság. — Nem érzem magamat bű­nösnek, mert csak az igazat Ír­tam — mondotta — mert amit rólam állítottak nem igaz. Ezzel be is fejeződött Steiner Vilmos kihallgatása "és Hetey biró felszólította Nánássy dr-t, hogy terjessze elő azokat a tényeket, amiket az iratokkal és a tanukkal bizonyítani kíván, A bírói asztalon hatalmas irat­csomók fekszenek, Üzemi zárszá­madások, igazgatósági jelentések és kötetekre menő különböző bi­zonylatok. Bizonyítani kívánom — mon­dotta Nánássy dr. emelt hangon — hogy milyen körülmények kö­zött veszett el az Üzemi rt. alap­tőkéje. — Ennek bizonyítására kéri ismertetni Tavasz Pálnak, a Pénzintézeti Központ revizorá­nak az 1930. évi jelentését, amely­ből kitűnik, hogy az Üzemi R.-t­nak az alaptökéje már akkor tel­jesen elveszett és azt jóval felül­haladóan 160.000 pengő tartozása volt. Igaz ugyan — mondotta — hogy az abban az időben kiküldött szanálási bizottság, amelynek Hof­fer Bertalan, Hunyadi László, Ko­vács András és Pisszer János a Szabolcsi Hétfő jélenlegi lap­tulajdonosa voltak a tagjai, akik ezeket az adatokat lerögzítették és elfogadták, de ez még mind nem zárja ki, azt, hogy az Üzemi Rt. súlyos veszteségeit a helytelen vezetés okozta. Mulasztás terheli szerinte Steiner Vilmost azért is, mert a kereskedelmi törvény ér­telmében neki meg kellett volna kérnie akkor a vállalat ellen a fi­zetésképtelenséget vagy a csődöt, amit ő elmulasztott. A mérlegek összeállítása valótlan volt és ő azzal operált. Csakis tényeket állítsunk és ne feltevéseket Nánássy dr. előterjesztését He­tey biró fétbeszakitja és figyel mezteti: — Csakis tényeket tessék itt állítani és nem feltevéseket. Ezután Nánássy dr. felsorolja a mérlegre vonatkozó számadatokat, majd igy folytatja előterjesztését. — Az Üzemi Rt.-nak olyan előkelő feddhetetlen igazgatósága volt, hogy arról fel sem tételez­hető, hogy tudta volna, hogy meg vannak téves7tve, aláírták volna a mérleget. Ezekre a kö­rülményekre kéri az Üzemi Rt. igazgatóságának a kihallgatását Rámutatott azután azokra a már sokszor hangoztatott jelentéktelen részletekre, amelyek főleg a han­gulatkeltésre igen alkalmasak, és kérte annak bizonyjtását, hogy Steiner Vilmos az Üzemi Rt-vel összeköttetésben levő egyes cé­gektől ajándékokat és más jogta­lan előnyöket élvezett az Üzemi Rt. kárára. Bizonyítani kívánom még — folytatta előterjesztését — hogy a város az általa tulajdonfenntartás­sal az Üzemi részére átadott tár­gyak egyrészét szanálás címén az Üzemi Rt.-től visszavásárolta, igy előállott az a helyzet, hogy a sa­ját tulajdonát képező tárgyakat vásárolta meg. Több lényegtelen bizonyítási kérelem után fejezte be Nánásy dr. több mint másfél órás elő.erjesztését, ami után Dr. Schőn Viktor, a főmagánvádló képviselője tette meg ellenészre­vételeit és terjesztette elő indít­ványát. Schőn Viktor dr.: A kri­tika nem tényállás — A bizonyítás ilyen terjede­delemben lévő felvételét "ellenzem — mondotta — elsősorban alaki okokból. Ellenzem azért is, mert a helytelen üzletvezetés csak kri­tika, ami önmagában nem tény­állás és valódiság bizonyítás tár­gyát nem képezheti. Ebben a kri­tikában van a rosszhiszeműség, tehát meg kell állapítani azt, hogy mit kell bizonyítani. Ami az üz­letvitellel van összefüggésben, az két szempontból vizsgálandó, az adminisztráció és az üzletkötés szempontjából. Nánássy Imre dr. előterjesz­tésében több büntetendő cse­lekménnyel vádolja nemcsak Steiner Vilmost, hanem az Üzemi Rt. egész igazgató­ságát. Álljanak a közérdeket védők a porondra Ezen beadvány vádol minden ellenőrző közeget. Más az, ha az üzletvitelt hibáztatom, más az, ha mérleghamisításról, megtévesztés ről beszélek — mondotta — mert ez utóbbi korlátlan határt ad a rágalmazásnak. Ha a Ivádlottak a közérde ket akarják védeni, álljanak ki a porondra s ott nyíltan mondják ki, hogy ott sikkasz­3. P^al tottak, csaltak, loptak, de ne igyekezzenek az üzletvezetés helytelenségének a leple alatt a rágalmazásaiknak mentes­séget biztosítani. Kéri, hogy ellenbizonyitékul szereztessenek be a P. K. revi­zori jelentései 1925 tői visszame­nőleg. Ezek a revizori jelentések az üzletvezetést valósággal fel­dicsérik és azok halomra döntik a vádlottak feltevéseit, hogy a mérlegek hamisak. A vádlottak közül itt valame­lyik közbeszól; — Bírósági könyvszakértők is vannak. — A bírósági könyvszakértők ellen semmiféle kifogásunk nincs — folytatta előterjesztését Dr. Schőn Viktor — majd kérte Dr. Váradi Szatmári Károly pénzügy­minisztériumi könyvszakértő ki­hallgatását, aki felülvizsgálta több izben az Üzemi Rt. üzletvezeté­sét, könyvvezetését és mérlegeit. Ellenzi a bizonyítását annak, hogy jogtalan ajándékokat fogadott el az Üzemi Rt. hátrányára. — Szívesen hozzájárulok — fejezte be előterjesztését — az összes igazgatósági tagok kihall­gatásához, akik majd bizonyítják, hogy az ügyvitel minden kérdé­séről tudomással birtak és azt Steiner legjobb tudása szerint, becsülettel, tisztességgel vezette. Nánássy Imre dr.: Steiner Vilmos puritán ur volt Dr. Schőn Viktor felszólalása után ismét Nánássy Imre dr. ügyvéd szólalt fel. A két ügyvéd között pár perces izgalmas vita fejlődik ki. Majd Nánássy a kö­vetkezőket mondotta: — Ezennel kijelentem, elhiszem, hogy Steiner Vilmos feddhetet­len, puritán ur volt, de azt, hogy az Üzemi Rt.-t helytelenül ve­zette, fenntartom és errenézve ké­rem a bizonyítás elrendelését. Az ügyvédek előterjesztése után Hetey István dr. járásbiró kihir­dette hatórozatát, amely szerint elrendeli a valódiság bizonyítását az Üzemi Rt. üzletvezetésére és a mérlegek valódiságára vonat­kozólag. Elrendeli továbbá a dr. Schőn Viktor által előterjesztett Dr. vá­radi Szatmáry Károly pénzügy­miniszteri könyvszakértő kihallga­tását. Elutasítja a bíróság a Stew ner Vilmosnak jogtalanul felvett ajándékokra vonatkozó bizonyí­tását. Majd Hetey biró úgy határozott, hogy Váradi Szatmáry megidézé­sével egyidejűleg fogják a bizo­nyítási eljárást lefolytatni és a tárgyalás folytatására uj határna­pot tűz ki. Könyv, papir, írószer az Ujságboltban Fasor Szanatórium Budapest, VII. ker., Vilma királynő-ut 9. Telefon 31-5-26. Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyó­gyászat, idegosztály. Olcsóbb mint bármely klinika vagy közkórház különszobája. Napi ellátási dij tíz pengőtől. Kórházi pausálárak ideg­betegek esetében, továbbá szüléseknél. Feltűnő olcsó újévi árusítás! 1-80-tól Gyermek pulóverek, gyapjú ... Gyermek téli nadrágok minden nagyságban ... Férfi gallérok minden színben ... —-50 Gyermek mackó nadrágok nagy választékban. 1-48 Női meleg nadrág Férfi ingek ... . Férfi alsónadrág 1 '80-tól 2'—tői —•99-tól Női kombinék, csipkés ... 140 198 Tiszta gyapjú gyermek kamásli ... —*48 Női és férfi gyermek harisznyák... —-98 Szilágyi Barna, ÖLÍ Itt több bűnüggyel vádol­ják meg az Üzemi R. T. egész igazgatóságát — mondotta Schőn dr. az üzemi ügy tegnapi tárgyalásán

Next

/
Oldalképek
Tartalom