Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)

1933-12-01 / 225. szám

Ara 10 fiilét. Nyíregyháza, 1S98. december 1. Első éYÍelyaa, 225-lk szám. * Péntek LCSI HÍRLAP Sierkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-u. 1. DAÍ ITííáí W i Díí ID Előüaetés 1 hóra 2*50 P, Negyedévre 7'50§P Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * íULlfl&AI PlAilLAl % K««tisztvlsfiifíkiifik2ftsy.á!zfli<ik fimradmJnv Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Ki a bűnös? (pj) Csodálatos, ma már azt kezdik hangoztatni, hogy az eladósodásban az |adósok a „bűnösök," mert könyel­müen vették igénybe a hite­leket, mert földbe, házba fektették pénzüket, mert „fél­tek" a pengőtől. Ez a vád most kezd erőre kapni, a gazdaadós-rendelet nyomán. Ez ellen a nevetséges vád ellen defensiv módon, már iórégen megvédte a gazdá­kat a földmivelésügyi minisz­ter, ujabban pedig egy fő­városi lapban intervju alak­jában Kisfástanya földesura. Mindazoknak, akik ezt a defensiv felfogást vallják, tö­kéletesen és egészben igazuk van. /\mde nagyon kezdenek hangoskodni a vádlók, hol­ott pedig tudniok kellene, hogy hitelt igénybe venni csak ugy lehet, ha van aki a hitelt adja. Már pedig azt is illik tudni, hogy a pengő behozatalakor nem nagyon kellett kérni a hitelt, an­nak igénybevételére egye­nesen rá is beszélték a hi­telezők az embereket. Egye­nesen ráoktrojálták az adó­sokraa kölcsönt; rábeszél­ték azzal, hogy az akkori kamatlább csak alászállhat, nincs mitől aggódni, csak tessék befektetni, alkotni, restaurálni, instruálni a bir­tokot, traktort venni stb. stb. és a befektetés 100 százalé­káig is rendelkezésre áll a hiteltőke „olcsó"', 9—10 szá­zalékos kamat mellett! Ezt ma letagadnia a hitelezők­nek nem szabad. De, ha ma nem tudnak vádaskodni, ha ma bűnöst keresnek az adósban, akkor miért nem vizsgálják, hogy ebbe a bűnbe ki vitte belé az adóst? Ki adott módot reá, hogy ez a bűn elkövet­tesék? Ki más, mint a hi­telező? Ha pedig könnyel­műnek nevezik az adóság­csinálást, akkor még foko­zottabb az a kőnyelmüség, amit a hitelező elkövetett! Kettőn állott akkor is a vásár! Ma reggel foly le a Weís-Berényí párbaj Weis István dr, az OTI vezér­igazgatója ma reggel párbajt ví­vott Berényi hírlapíróval. A pár­bajt a Honréd Tiszti Vívó Club­ban folytatták le, nehéz lovassági kardokkal. Az összecsapás során Weis István súlyosan megsebe­sült. Berényi kardja Weis bal fü lét kettéhasította, sőt utána a nya­kon is hosszabb sérülést ejtett. A sebet a párbajorvosok 17 öltéssel varrták be. Berényi egy lapos vágást ka­pott a mellére s a bal arcán egy kisebb karcolás érte. A felek a párbaj után nem békültek ki. Francia sajtótámadás a Saar-vídék visszaadása ügyében A francia sajtó élénken foglal­kozik Hitlernek azzal a kijelenté­sével, hogy Németország és Fran­ciaország között a béke csak ugy teremthető meg, ha Franciaország visszaadja Németországnak a Saar­vidéket. Ez ellen a francia sajtó heves támadást intéz s tiltakozik még a visszaadás gondolata el­len is. Berlinben a francia vélemény erős Jvisszahatást váltott ki. Né­met vélemény szerint Németor­szág egyáltalában nem tekintheti francia engedménynek azt, ha a Saar vidéket népszavazás nélkül visszaengedik, sőt Németország tett engedményt [Franciaországnak akkor, amikor a békeszerződések aláírásával beleegyezett abba, hogy a Saar vidék népszavazás nélkül jusson francia ellenőrzés alá. Nem ajánlja a népszavazást, mert an­nak eredménye súlyos ítéletét je­lentene a francia politikára. Lelőtte a cigányprímást Győrből jelentik. Körner László magántisztviselő az egyik győri vendéglőben nagyobb társasággal mulatott. Múlatás közben kivette zsebéből pisztolyát s be őle a töl­ténytárt kivéve, Petrik Lajos ci­gányprímásra fogta a fegyvert. Nem vette azonban észre, hogy a fegyver csöve volt töltve. Meg­húzta a ravaszt, a fegyver elsült s a golyó a primás mellébe furó • dott. A golyó a sziv mellett ha­tolt át a testen s a primás hátán jött ki. A súlyosan sérült embert kórházba szállították. Kettős földcsuszamlás történt Rómában Római jelentés szerint a közeli hegyekben két földcsuszamlás tör­tént, amely 3 emberéletet követelt áldozatul/ Négy ember állapota súlyos. Mindkét földcsuszamlás­nál egy-egy ház pusztult el. Öngyilkos gyár­igazgató Bárány Oszkár, a kőbányai mü­selyemgyár igazgatója a Gellért­szállóban öngyilkosságot követett el. Tizenhárom búcsúlevelet ha­gyott hátra s ezekben életuntság­gal okolja meg a tettét. Amennyire a könnyű adós­ságcsinálás mentalitásában éltek az emberek az inflá­ciós-konjukturás idők után ugyanugy ebben éltek a hi­telezők is! Vájjon tudott volna adós lenni bárki is, ha nincs aki neki hitelt nyújtson? Ha most tudnak bölcsek lenni á vádaskodók, akkor miért nem voltak bölcsebbek a hitelinfláció idején ? Mert igenis, hitelin­flációt csináltak azok, akik most hkelinflációt teremtet* tek és ezúton rángatják ki a földet, a házat az adósok kezéből! Ne vádaskodjunk! Ne pe­dig azok, akik maguk a na­gyobb bűnösök! Ha akkor „jónak" ítélték az adóst, ak­kor most ne rontsanak el­lene! Lesz még más gazda­sági helyzet is, amely gyógy­írt hozhat a bajokra, tehát hátrább az agarakkal vádas­kodók! „Die Armut zankt sich" — mondja a német. Ne es­sünk ebbe a hibába! Egy gépkocsi belero­hant a menetelő katonákba Párisban egy zárt oszlopban menetelő katonai csapatba bele­rohant egy gépkocsi. Kilenc em­ber súlyosan megsebesült, közü­lük rövid időn belül kettő meg­halt. Leszállítják a francia tisztviselők fizetését Párisból jejentik. A francia kor­mány kénytelen lesz átvenni azt a javaslatot, amelyet elődje ter­jesztett a kamara elé s amely ja­vaslat bukását okozta. A kormány meggyőződött arról, hogy az ál­lamháztartás súlyos deficitjét a tisztviselői illetmények csökken­tése nélkül nem lehet eltüntetni. Eckhardt Tibor Párisba utazik Eckhardt Tibor Londonból Pá­risba utazik, hogy előadásokat tartson a magyar helyzetről. Ter­mészetesen ott is Jcsak mint ma­gánember fog szerepelni. London­ban Eckhardt Tibor több alkalom­mal találkozott Bethlen István gróffal. Öt embert kivégeztek Kölnben Kölnben ma reggel 5 embert kivégeztek, mert két rohamosz­taghoz tartozó katonát megöltek. Holnap érkezik haza a miniszterelnök A képviselőház részleteiben is elfogadta a gazdaadósságok rende­zéséről szóló törvényjavaslatot s a hólnapi ülésen a Nemzeti Bank alapszabályainak módosítására vo­natkozó javaslat kerül tárgyalásra. Holnap minisztertanács lesz, ezen azonban valószínűleg még nem elnököl a miniszterelnök. Bécsi hírek szerint Gömbös Gyula Dollfuss kancellárral a Semmering­re utazik, onnan Bécsbe megy s csak holnap indul vissza Buda­pestre. A vadászatok alkalmával a mi­niszterelnök öt zergét, Kállay Mik­lós 3 zerjét lőtt. Időjárás Délnyugaton borulás, főleg a Dunántulon havazás, majd ha­vas eső és élénk szél várható. A hőmérséklet nem változik lénye­gesen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom