Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)
1933-11-19 / 215. szám
2. oldal. szfiBQicsimy? 1933. novembar hó 19. Hasznos fadnl h°gy Schnüdthauer Igmándi kescríivizében a természetnek hatalmas gyógyító ereje érvényesül. flyolc hónapi fogházat kapott Vidoven István nyiregyházi gazdalegény, Felhívás a közönséghez a vakok érdekében A Vakokat Gyámolító Magyarországi Egyesületek Országos elnöksége kéri a nagyérdemű közönséget, hogy a most megindított országos gyűjtést, ugy mint a múltban is szeretettel karolja fel, mert a mai nehéz gazdasági viszonyok között, amikor már több vak gyámolított család kilakoltatására is sor került, fokozottabban van szükség az áldozatkész magyar közönség megértő jószivére. Vakjaink nevében emeljük fel szavunkat és bizalommal fordulunk Nyíregyháza minden rendű lakossához, nyissa meg szivét a könyörgő szó előtt s juttasson az élet legszerencsétlenebbjeinek, az örök sötétségben élő vakoknak, akik nem ismerik az élet szépségeit, csak nyomorúságát s akiket a mai nehéz viszonyok miatt az Országos Egyesület a mindennapi kenyérrel sem tudja ellátni. Jól tudjuk a nehézségekből, az élet gondjaiból mindenkinek kijut a magáé. Mégis kérnünk kell minden jószívű embert, hogy a maga kévéséből juttasson valamit azoknak, akik sohasem járnak az élet napos oldalán. Kérjük az egyesületek, a vállalatok és iskolák vezetőit, hogy kiküldött tisztviselőnőnket fogadják megértéssel és adakozzanak szivük sugalatának megfelelően ! Isten parancsa _ szerint az őrök szeretet nevében! Reméljük, hogy kérő szavunk megértésre talál. — A vegytisztitő szakmában legfontosabb a megbízhatóság. Mert tökéletesen vegyileg festeni és tisztítani öltönyöket, felöltőket, kosztümöket, ruhákat csak is a legnagyobb szaktudással, és precizitással lehet. Ez az a szakma amelyben nem lehet kísérletezni, mert egy elrontott ruhát soha többé nem lehet rendbe hozni. Éppen ezért nem szabad kísérletezni, forduljon bizalommal a Papp László vegytisztitó üzeméhez, ahol a munkákat a legkényesebb igényeknek is megfelelően készítik el. A vegyüzem: Vay Ádám u. 65. sz. Telefon: 509. — Felvételi üzletek: Széchenyi ut 2. Telefon: 509. — Véső u. 3. — Kiss tér 2. Alkalmi ruhák 24 óra alatt készülnek. aki tüszúrásokkal akarta született Tagbaszakadt fiatal legény ült tegnap délelőtt a vádlottak padján a nyiregyházi büntető törvényszék Kelemen tanácsa előtt. Gyilkosság bűntettének kísérletével vádolják, mert szeptember 3-án, — amiről annak idején a Szabolcsi Hírlap is részletesen beszámolt — éjnek idején belopózott Juhász József né janosbokori asszony lakására és a tőle házasságon kivül született öt hetes kisgyermekét, amint anyjának lábainál aludt két tüszurással megakarta ölni. A magáról megfelejtkezett ember a tűt a kis gyermek koponyájába szúrta, de a sötétben szerencsére olyan helyen érte a szúrás a kis gyermek koponyáját, hogy a tű nem hatolt lágyrészekbe, s igy nem okozott súlyosabb sérüléseket. A kis gyermek néhány napi kórházi kezelés után minden utókövetkezmény nélkül hagyhatta el a kórházat. A tegnapi fötárgyalásra szuronyos fogházőr vezette az ünneplőbe öltözött előzetes letarmegölnl házasságán kívül gyermekét tóztatásban lévő vádlottat. Üres szemeivel bambán bámul bele a levegőbe és személyi adatainak bediktálásánál értelmetlen, szaggatott szavakkal adja elő, hogy hat elemit járt, édesapjának 50 holdas birtokán gazdálkodik. Arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi e magát, igennel felel. Majd az elnök kérdésére lassan, alig hallható hangon mondja el a borzalmas éjszaka részleteit. — Nem félt az Istentől egy ártatlan kis gyermeket ilyen gálád módon eltenni láb alól, — kérdi Kelemen elnök. — Nem tudtam mit csinálok, szüleim kitagadással fenyegettek és én szégyenemben szabadulni akartam a gyermektől. Az első tanú Garai András gazdalegény volt. Vidoven vallomásaiban arra hivatkozott, hogy Garai mondotta neki, hogy igy a legkönnyebb eltenni láb aiól a gyermeket, mert a tű olyan kis sebhelyet ejt, hogy azt senkisem fogja észre venni. Megfázott ? Náthás ? Rheumás ? A villamos testmelegítő meggyógyítja ! Felvilágosítással szívesen szolgál a Nyíregyházi Villamossági R. T. propaganda irodája, Horthy Miklós-tér 8. szám. Telefon 333. ASP tabletták /?5s£ bsmllak a jeteingl es ^^— Gyógyszertárakban kapható. Garai vallomásában elmondja, hogy ő tényleg mondta azt, hogy olvasta az újságban hogy egy gyereket igy öltek meg, de csak mint elrettentő példát hozta fel, sőt még azt is elmondotta néki, hogy fegyházzal büntették. Vidoven a szembesítésnél szintén igy módosítja vallomását. Vidoven János a vádlott apja tanúvallomása következett. Elmondja, hogy Juhász Józsefné, aki évek óta külön váltan él férjétől, apjával nála szolgált, mint gazdasági cseléd. Az asszony apja elhalálozása után valósággal kivetette hálóját a nála jóval fiatalabb fiára. A fiu együgyű, fejletlen eszű, könnyen befolyásolható. Amikor meghallotta, hogy gyermektartási keresetet indítottak ellene, haragjában azt mondotta a fiának, hogy elűzi a háztól. A fiu különben szótlan természetű — bolondériás ember — mondotta, aki gyakran foglalkozott az öngyilkosság gondolatával is. Majd a védő kérdésére elmondotta, hogy a feleségéhez vérbeli rokoni kapcsolat fűzi és családjukban sok volt a terhelt, a fiu nagyapja és nagybátyja elmegyógyintézetben haltak meg. Hasonlóképen tett vallomást Vidoven édesanyja, akinek szavait sokszor-elfojtotta a sirás. Dr. Konthy Gyula egészségügyi tanácsos, törvényszéki orvos többször megvizsgálta a vádlottat. Megállapította, hogy a család apai és anyai ágon terhelt és rajta is a degeneráltság tünetei látszanak. Szellemileg teljesen fejletlen, valláserkölcsi fejlettsége nincs, könnyen befolyásolható és akaratának teljes elhatározásával nem bír. Hasonlóképen terjesztette elő véleményét dr. Demjé József törvényszéki orvosszakértő is. Juhász Józsefné, mint sértett nem jelent meg személyesen, képviseletében vitéz Csaba Gyula ügyvéd jelent meg. A tanuk és orvosszakértők kihallgatása után, dr. Vernes Lajos királyi ügyész tartotta meg vádbeszédjét és az eredeti vádat módosítva |nem gyilkosság kíséretében kéri a vádlottat Szabott árak! Kályhák, tűzhelyek, háztartási cikkek legolcsóbban beszerezhetők Sipos Testvérek: Szabott árak! Kályhák, tűzhelyek, háztartási cikkek legolcsóbban beszerezhetők Sipos Testvérek: • Szabott árak! vaskereskedésében, Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 2. Szabott árak!