Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)
1933-11-11 / 208. szám
2. oldal. taMoicsiürc up 1933. november hó 10 Nyíregyháza társadalmi élete ismételten egy közszeretetben és közbecsülésben álló munkás tagjával lett szegényebb. Tegnap délután rövid szenvedés után elhunyt Klár Béla földbirtokos. Ötvenhat éves volt. Hatalmas szép szál alakja, nem engedte sejtetni, hogy alattomos kór támadta meg, amely hamarosan végzett vele. Klár Béla nem a hangosan hivalkodók táborába, hanem a dolgos munkás emberek közé tartozott, aki olyan ^hozzáértéssel vezette szakolyi birtokát, hogy azt valósággal mintagazdasággá fejlesztette. A vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt, ahol különösen Szakoly község érdekeit képviselte. Elmúlása nemcsak családját, kiterjedt rokonságát és nagyszámú barátait borította gyászba, hanem a szabolcsi gazdatársadalmat is, a melynek kiváló oszlopos tagja volt. Az elhunytat feleségén kivül fia, Dr. Klár István és egyetlen leánya Dr. Fried Pálné gyászolják. Temetése vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a Kossuth-utcai gyászházbó!, az izr. egyház szertartása szerint. Felmentették a motorkerékpáros gázolót Ez év augusztusában Stima József nyíregyházi fiatalember motorkerékpárjával a Kossuth-utca és Rákóczi-út sarkán elütötte Éva Ilonát, akit súlyos sérülésekkel a mentők szállították az Erzsébet kórházba, ahol megállapították, hogy a leánynak két helyen eltörött a lába, Stima ellen gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt indult meg az eljárás. Ebben az ügyben tegnap tartott főtárgyalást a büntetőtörvényszék Kelemen tanácsa. A tanuk egyöntetűen azt vallották, hogy Stima szabályos baloldalon igen lassan haladt és Éva Ilona egy arra jövő autó elöl ugrott a motorkerékpár elé. A motorkerékpár idejében fékezett, úgyhogy keresztül sem ment a leány lábán, mert az összeütközés pillanatában megállott. Egyes tanuk szerint a leány valami zöld paprikán elcsúszott és az esés következtében törte el a lábát. Az ügyész és a véső által kért bizonyítás kiegészítését a törvényszék nem rendelte el. Dr. Paksi István vádbeszédében a vádlott megbüntetését kérte, mert a gondatlanságot fennforogni látja. Beszédében élesen kikelt a lelkiismeretlen motorosok ellen, akik — mondotta — valósággal bérbeveszik az egyes főbb utcákat és nem törődve a járókelők életbiztonságával, lelkiismeretlenül száguldoznak, Dr. Hubai Balázs ügyvéd bizonyíték hiányában a vádlott felmentését kérte. A törvényszék Stimát felmentette a vád és következményei alól, mert a tanuk vallomásából bizonyítottnak látta, hogy Stima kellő gondossággal vezette a motorkerékpárt és a szerencsétlenséget Éva Ilona gondatlansága idézte elő. A felmentő ítélet ellen az ügyész fellebbezéssel élt. Telt ház fog gyönyörködni holnap este Físcher Anny utolérhetetlen művészetében Fischer Anny nevét a legnagyobb metropolisokban is fénylő transparensek hirdetik. Ennek a kiváltságos tehetségű fiatal magyar művésznőnek a neve ma már ^fogalommá vált a zeneművészetben és amióta a Nemzetközi Liszt Ferenc verseny győztese lett, a világ legelső koncertpódiumai versengenek érte. így nemcsak érthető, de természetes is az a hatalmas érdeklődés, ami a holnap esti hangverseny iránt megnyilvánul. A Korona nagyterme már külsőségeiben is elárulja majd, hogy Nyíregyháza közönsége megkülönböztetett tisztelettel viseltetik a nagy művésznővel szemben és a zsúfolt széksorok lesznek dokumentumai annak a hódolatnak, amely a kiváltságosoknak kijár. A hangversenyre a vármegye legtávolabb eső részeiből is bejönnek, de átjönnek a zeneművészet fanatikusai még Debrecenből is. A hangversenyre jegyek még korlátolt számban Dicker Gyula könyvkereskedésében (Városháza épület) válthatók 2 70, 1"50 és 1 pengős árakban. A nemzeti társadalom egységét dokumentálja, a jövő irányvonalait jelöli ki a Nemzeti Munkahét Itt állunk az ünnepi esemény küszöbén, itt állunk a Nemzeti Munkahét előestéjén. Az egész ország érdeklődésének homlokterében a nagy társadalmi megmozdulásnak, a Tesz által rendezendőhatalmas demonstrációnak, a Nemzeti Munkahétnek gondolata áll. Nincs az országnak olyan városa, községe, tanyája, ahonnan útnak ne indulnának a november 11-én kezdődő fővárosi seregszemlére a nemzeti gondolat harcosai, a Nemzeti Hét katonái. A magyar alkotóerő hatalmas megmozdulása lesz az ünnep, a munka ünnepe, a melynek százezrei a magyar Giovinezzát dalolják. Társadalmi, felekezeti, politikai különbség nélkül szemlélteti a Munkahét a magyar értékeket. Az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság országos arányú felvonulása lesz a Nemzeti Munkahét, amelyen résztvesz minden foglalkozási ág. Megjelennek Budapesten a Tesz kebelén belül működő társadalmi egyesületek, ifjúsági alakulások, részt vesz az egész társadalom, hogy jövőt irányító erővel mutassanak utat a nemzeti erők teljességének kibontakozásához. Kiállítások, kirakatversenyek, vásárok lesznek, amelyeknek keretében impozáns erővel bontakozik ki a magyar ipar, kereskedelem, mezőgazdaság. Kongreszszusokat tartanak a közös nagy eszmék megvilágítására. A Munkahét nagyszerű demonstrációjában ünneplik a Magyar Nótát is és az ünnepi napok gyújtópontja a Nemzeti MunkaP arancs kiadása lesz, amelyet Qömbös Gyula miniszterelnök a ^ossuth-téren mond el a Tesz székházának erkélyéről. A Nemzeti Munkahétre 50 százalékos jeggyel utazhatunk. A szabolcsi csoportok részére külön helyet tartanak fenn s ezeknek a helyeknek. fenntartása érdekében ma' estig kell jelentkezni Nyíregyházán a Nemzeti Egység Pártja irodájában (Károlyi-tér 19. sz.) A Munkahét holnapi programm ja November 11-én, szombaton délelőtt a Nemzeti Munkahét és kongresszusok ünnepélyes megnyitása a Várban. Délután a különböző propaganda hetek ünnepélyes megnyitása a szakminiszterek jelenlétében, a zsűrik kijelölése. Este : ismerkedési vacsorák. Okvetlen hallgassa meg Fischer Anny-t a nemzetközi Liszt Ferenc hangverseny győztesét nov. 11-ikén a Koronában. | Fasor Szanatórium Budapest, VII. ker., Vilma királynő-ut 9. Telefon 31-5-26. Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály. Olcsóbb mint bármely klinika vagy közkórház különszobája. t Napi ellátási dij tiz pengőtől. Kórházi pausálárak idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél. H< t i f \ \ t Tlz nap alatt befejezik Szabolcsban az adógabona beszolgáltatását Szabolcsvármegye egész területén nagy lendülettel folyik az úgynevezett adógabona beszolgáltatása. Dr. Tóth Bálint miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató az ügyben a kővetkezőket jelentette a vármegyei közigazgatási bizottsági ülésen: Szabolcsvármegyében két helyen történik az adógabona átvétele, Nyíregyházán a Termény és Áruraktárnál, Kisvárdán a Gazdák Szeszfinomitó Szövetkezetében. Kisvárdáról még nem érkezett be hivatalos jelentés, azonban értesülése szerint csaknem teljesen megtörtént az adógabona beszolgáltatása Nyíregyházán eddig 350 vagon adógabonát szolgáltattak be s ha a beszolgátatás továbbra is ilyen tempóban halad, remélhetőleg 8—10 nap alatt be is fejeződik az akció, a Futurával megtörténik az elszámolás s a vármegye is hozzájut az őt megillető részhez Az alispánnak arra a kérdésére, vájjon igaz-e az, hogy sok termelő nem tudja beszolgáltatni az adógabonát, mert közben eladta, a pénzügyigazgató azt a megnyugtató kijelentést teszi, hogy nagyon szórványosan megtörtént ilyen eset is, azonban ez egészen jelentéktelen. Gyakoribb eset az, hogy nem minden gazda tud szabványos 79 kilogrammos búzát és 71 kilogrammos rozsot beszállítani, mert gyengébb minőségű gabonájuk termett. Megnyugtatólag jelenti ki, hogy ha 1-2 kilogrammal könnyebb fajsúlya a beszállított termény, az átvétel útjába semmi akadályt sem gördítenek, ellenben ha lényegesen kisebb fajsúlyú gabonát szállít be a gazda, a gazdasági felügyelőség igazolása szükséges ahoz, vájjon azon a vidéken valóban ilyen minőségű buza termett-e, mert ha ez nem igazolható, a terményt nem veszik át. Ezzel akarják megakadályozni azt a visszaélést, hogy senki se vásárolhasson silányabb minőségű gabonát olcsó pénzen s így ne róhassa le tartozását. Ha ilyen esetet valaki mégis megkísérelne, azzal szemben a törvény szigorát alkalmaznák. Általában megállapította a pénzügyigazgató, hogy különösen nagyobb gazdaságaink példaadó módon tettek eleget eddig is kötelezettségüknek. A revizionista angol képviselők gyűlése Lord Róbert Gower, a trianoni békeszerződés revízióját követelő angol képviselők egyik vezére az angol parlament revizionista tagjait értekezletre hívta össze s ezen beszélik meg a parlamentben való együttes fellépésüket, amellyel követelni fogják az angol kormánytól, mint a békeszerződések egyik aláírójától, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a Nemzetek Szövetségénél a trianoni szerződés megváltoztatására.