Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)
1933-11-03 / 201. szám
4. oldal fttKBOLCSI HIBL IP 1933 november hó 3. Kegyelettel áldozott Nyíregyháza közönsége a halottak emlékének Halottak ünnepének előestéjén, Mindszentek délutánján megindultak az őszirózsás kertek, a szeretet örök tüzében égő hű szivek a halottak országa, a temető felé. A város minden utcájából, minden házából ünneplők sokasága jött a kegyelet, az emlékezés mély átérzésével, az elmúlás törvényének kemény parancsát engedelmesen, megadással átérezőn és megvallón, az elköltözött kedvesek, a némaságukban is áthatón, mindenbe mélyen besugározón beszélő hantok felé. Az Északi-temető monumentális kapuján a délután fényében megcsillant az aranykereszt, a temető bejáratánál a jótékonynőegyletek tagjai és cserkészfiuk álltak az élet elesettjei, a betegek, a szenvedők javára gyűjtő persely mellett. A sírokon gyertyák csillagai gyúltak ki, a temető virágos költészete, az eltávozottak után vágyó sziv poézisének mély szimbólumai keltek életre. A nagy feszület alatt őszi rózsák halma, gyertyák lángjának fényözöne példázta a halhatatlan lélek igazságába, a feltámadásba vetett hite. Kigyulladtak a fekete kandeláberek és sötét fátyolos lobogásuk a gyász komor fenségét éreztette át. A temető mélyéből karének zengése szállt elő, a kir. áll. tanítóképző itthon időző növendékeinek ének kara adott elő egy-egy gyászdalt az elhunyt tanitónövendék társak sírjánál, ahová az ifjúság a tanári testület vezetésével elzarándokolt ezen a napon. Minden sirra egyegy diák rövid emlékező beszéd kíséretében koszorút helyezett és a siron gyertyákat gyújtott. A fiatalság megható emlékezésének ünnepét sokan vették körül érdeklődéssel. Metsző novemberi szél süvített át a virágos sirok felett, kemény hideg dermesztette a kezet. A temető küzönsége azonban sötét esti órákig kitartott. Mindenkit megnyugvással töltött el a temető példás rendje, szépsége, kulturája, a művészi érzéssel készült uj síremlékek sora, az elők gondossága a holtak birodalmában. A küzdő, tépelődő, vergődő jelenben az élet céljáról, meddőségéről, a vég leselkedő fekete árnyáról feledkező élők legalább egy napon, egy délutánon, egy rózsás, gyertyafényes, könnyes temetői ünnepen ráeszméltek, hogy minden törekvés hiu, minden hadakozás dőre, minden irigység, gőg, nagyravágyás, sértés és sértődés, minden emberi elbizakodottság pára, felhőfoszlány, semmiség a halál bizonysága, közelsége mellett. Az élet hiúságok vására. Modern Kölcsönkönyvtár az Ujságboltban. Físcher Anny november lí-í koncertje, felejthetetlen zenei élmény lesz Nyíregyházán Rohamosan közeledik a november 11, amikor bemutatkozik Fischer Anny városunk és vármegyénk közönségének. Ez az est nemcsak mint zenei, de mint társadalmi esemény is kimagasló dátuma lesz Nyíregyházának, mert a koncerten a vármegye minden reprezentábilis személyisége részt vesz. A boldog békeidők fényes hangversenyestéi fognak felidéződni. A művésznő olyan nagyszabású műsort állított össze, amely csak világvárosi hangversenyeken, világhírű művészek fellépése szokásos, mert ezzel is leakarja róni Fischer Anny azt a szeretetet, amely iránta eleve megnyilvánul. — A nagyszabású hangverseny jegyei elővételben 2"40. 1 50 és 1 pengős árakban a jegyelárusitással megbízott Dicker-féle könyvkereskedésben válthatók. November 5-én nagy szüreti napon megy át Nyíregyháza közönsége Sátoraljaújhelybe Filléres Gyors szállítja a vidám utasokat A Máv. mer.etjegypolítikája lehetővé tette, hogy a nyíregyháziak rövid idő alatt, olcsón, kényelmesen átmehessenek a romantikus szépségű sátorhegyekhez, az ősi Ujhelybe, a triánoni határ egyik sajgó sebéhez. Ez a vidék még a tokaji bor lángolóan tüzes italának vidéke, az újhelyi szüret felér egy tokajival. Valóságos tokaji szüretre megy tehát a nyíregyházi közönség, amikor az idei újhelyi szüreti napra, november 5-re, vasárnapra a rendelkezésre álló olcsó Filléres Gyorssal átrándul a turisztikai szempontból is vonzó Sátoraljaújhelyre. Zemplén uri társadalma és munkás, lelkes népe szeretettel várja a nyíregyháziakat november 5«én. Kellemes, olcsó, kitűnő hangulatu szüreti kirándulásról van szó, készüljünk reá, beszéljük meg, tervezzük meg. Jól járunk, érdemes lesz egy kis újhelyi vigadás az újhelyi szüreten. A Filléres gyors menetjegyének ára 2.20 P s a jegyeket már most le kell foglalnunk a Menetjegyirodában. A műnk iskolája a nyíregyház! kereskedelmi iskola A városi felső kereskedelmi iskola tanári kara évek óta állandóan figyelemmel kiséri a legújabb pedagógiai törekvéseket és igyekszik belőle mindazt, ami jó, megvalósítani. Mind többet emlegetik, hogy a munka iskoláját kell megalkotni, azt az iskolát, ahol a növendékek öntevékenységét minél jobban állítsák be a tanítás szolgálatába. Főtörekvés az, hogy a növendékek minél kevesebb iskolánkivüli megterhelésével, nagyobb eredményeket lehessen elérni s biztosítani azt, hogy az elvégzett anyag* nak minimumát még a leggyen gébb tanuló is elsajátítsa. Több értekezleten foglalkoztak a tanári kar tagjai ezeknek a kérdéseknek megoldásával, Két esztendővel ezelőtt mintatanítást tartottak Bácskai József helyettes igazgató és Gál István tanár, az első a francia nyelv, az utóbbi az angol nyelv tanítási módszerét mutatván be. A mult évben a magyar nyelv és irodalomból voltak mintatanitások, dr. Marsó József és dr. Mérei Ferenc tanárok tartották. A mintatanításokon a tanári karnak legalább 5—6 tagja vett részt és utána igen tanulságos értekezlet volt. Az idén a tanári kar arról óhajtott meggyőződni, hogy az ország legjobb iskoláiban mit eredményeztek ezek a törekvések. Az intézet igazgatója : Margócsy Emil c. kir. főigazgató november 4-től 12-ig tanulmányútra megy, 25 tanárnak 25 óráját fogja látogatni, a budapesí Gyakorló Kereskedelmi iskolában, a Kereskedelmi Akadémián és a Vas-utcai Székesfővárosi Felső Kereskedelmi Iskolában. Tapasztalatairól külön értekezleten :fog majd beszámolni. Ezután fog következni az idei mintatanitás, amelyet Gratz Vilmos és Hasznos Imre tanárok fognak tartani a magyar kereskedelmi levelezés módszeres tanítását bemutatván. A tanári kar mindent elkövet, hogy a mai nehéz viszonyok között is fejlessze a reájuk bízott iskolát, hogy az minden tekintetben megállja helyét. NÉVJEGYEKET olcsó árban készít a MERKUR-NYOMDA. Az Idén már az ezerkoronás hadikölcsönök után is fizetnek segélyt A belügyminisztérium hadikölcsönosztálya október 1-én kezdte meg az idei segélyért beadott kérvények elintézését. Eddig öthatezer kérvény sorsáról döntöttek, [úgyhogy még sok-sok tízezer kérvényező várja kétség és remények között, nyomorúsággal küzdve az illetékes tényezők döntését és segélyének kiutalását. Az összes kérvények elintézése csak március végére várható. A segélyezésre az idén is 3,200,000 pengőt fordítanak, a tavalyi összeget tehát nem szállították le, úgyhogy az idén körülbelül 32—35.000 lesz a segélyben részesülők száma. Fontos intézkedés, hogy az idén enyhítették a segélyezés feltételeit. Tavaly ugyanis csak azok részesülhettek hadíkölcsönsegélyben, akiknek 5000 koronán feíüji hadikölcsön címletük van, 5000 koronán alul csak a legkivételesebb esetben folyósitotíak segélyt, 2000 koronán alul pedig semmi körülmények között sem. Most léptették életbe azt az enyhébb szabályt, hogy már azoknak a hadikölcüöntulajdonosoknak is kiutalnak segélyt, akiknek 1000 korona, illetőleg ezen felüli címletű hadikölcsönük van, de természetesen csak akkor, ha nagyon szegények és feltétlenül rá vannak utalva a segélyre. A segélyek összege 10 pengőtől 900 pengőig váltakozik, aszerint, hogy a kérvényezőknek mekkora névértékű címlete van. MOZI Rózsahegyi Kálmán a Diadalban Hétfőn kezdi meg a Diadal a modern magyar népszínmű irodalom remekének, Gárdonyi Géza a „A bor" című drámájának előadását. A filmművészet csodája ez a darab. Rózsahegyi Kálmán, Jávor Pál alakítanak benne a magyar parasztfigurák ösztönös, sokszínű ábrázolásával. Igazi irodalmi kultura, amit ebben a filmben a Diadal nyújt, bízonnyára óriási érdeklődést keltve. Hétfőtől vasárnapig mutatjak be a filmremeket a Diadalban. Most, mától vasárnapig „A hajnali őrjárat" hatalmas testvérfilmje, „A légi kikötő" megy a Diadal pompásan fűtött mozitermében, amely kedves téli szórakozási helye a nyíregyháziaknak. Baltaoigyi szenet kizárólag a KOHN JEREMIÁS CÉGTŐL szerezheti be. Viz-utca 30. Telefon 93. Ne fe!ej tl e g í af' OLCSÓ RRÜHHZBR Címre ügyelni. BESSENYEI-TÉR 15. Takarék átjáró mellett. menjen vásárolni, mert szép árut rendkívül olcsón ott vehet.