Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)

1933-11-07 / 204. szám

1933 november hó 7. talffiOLCSIHIBUJ* 5 oldal. HÍREK FELRÖPPENT már a szegény iskolás gyerme­kek téli ebédeltetési akciójának első galambja és kering a meg­értő emberszivek körül, beko­pogtat csőrével mindenütt, ahol tavaly bebocsátást talált. A mult évi ebédeltetési akció sok sikert hozott, sok örömöt szer­zett és a legmagyarabb csele­kedet volt. Mert lehet-e magya­rabb cselekedet annál, ha a nemzet jövendő tagjait mentjük meg? És minél súlyosabb a helyzet, minél több a kenyeret kérő száj, annál inkább meg kell hallgatni a tanítók kérő szavát, akik száz és száz Ínsé­ges magyar iskolás gyermek számára szeretnék megteríteni az emberszeretet, köny őrület asztalát. NAPIREND November 7. Kedd. Róm. kat. Engelbert. Gör. kat. Lázár. Prot- Rezső. Izr. Markesv. 18. A nap kél 6 óra 52 perckor, nyugszik 4 óra 35 perckor. A hold kél este 7 óra 54 perckor, nyugszik d. e. 11 óra 56 perckor. Magyar napirend: Egy cseh lap . határaik fokozott védelmét sürgeti. Egyet azonban nem árul el: ki ellen kell védekezniük? Mert hogy a mi ideiglenes hatá­raink felől nem fenyegeti vesze­delém, az bizonyos. Ámbár a mi igazságunk fenyegető növekvését nem lehet letagadni, ez ellen azonban nem tehet semmit a fegyver. Ezen a napon született Erkel Ferenc zeneszerző 1810-ben, Gyu­lán, meghalt Endrődi Sándor köl­tő 1920-ban. Egész héten át az Osgyáni, Gergelyffy, Haissinger K. (Beth­len-utca) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A városi kád és gőzfürdő nyitva, a sóstói kádfürdő zárva van. A szerkesztőség délután 3-tól 6-ig fogad. — Szent Imre-ünnep. Teg­uap délelőtt bensőséges ünnepen elevenítették fel Szent Imre királyfi glóriás emléket a kir. kat. gim­názium növendékei. Az ünnepség a köponti elemi iskola dísztermé­ben volt, ahol ünnepi beszéd, szavalatok, énekszámok élesztették a Szent Imrére gondolás tiszta lángját az ifjúság szivében. — Előadások a szabolcsi községekben a gazdarende­letről. Szabolcsvármegye iskolán­kivüli népművelési bizottsága sür­gős felhívást intézett a községi népművelési bizottságokhoz, hogy a november havi népművelési elő­adásokon a gazdaadósságok ren­dezéséről szóló kormányrendele­tét a vármegye gazdaközönségé­vel részletesen megismertessék. A rendeletet népszerűen magyarázó füzet a községi elöljáróságoknál szerezhető be. — Dulien Klára hegedűmű­vésznő Nyíregyházán. Novem­ber 19-én lesz a Bessenyei Kör első bérleti hangversenye, amelyen a fiatal hegedüművésznő, Dulien Klára lép fel. A nyiregyházi ze­neértőközönség nagy érdeklődés­sel várja a fiatál és vonzó egyé­niségű művésznő fellépését. Har­sányi Zsolt estje november 26-án lesz. — A nyírbátori Honsz Cso­port f. évi november 19 én d. u. 3 órakor tisztújító közgyű­lést tart, amalyre a Szabolcs­vármegyei Csoportot és a Nyír­bátori kerületbe tartozó hadi­gondozottakat ezuíon is, tiszte­lettel meghívja az előkészítő bizottság. —A Nyiregyházi Tisztviselő Dalkör folyó hó 11-én, aiaz szombaton este fél 9 órai kez dettel a Kurucz Béla-féle va­súti vendéglő I. oszt. éttermé­ben — a már ismert keretek között és formában — társas összejövetelt tart. Ezen össze­jövetelre működő, pártoló és alapító tagjait, valamint a dal­kör minden barátját családos­tól szeretettel meghívja az El­nökség. — Felhívás az OMKE ta­gokhoz. Az OMKE nyiregyházi kerülete f. hó 3-án értekezést tartott a Háztulajdonosok Szövet­ségével és ennek során a bolt­béreknek a mai viszonyokhoz megfelelő mérséklése céljából kö­zös engedékeny eljárást határoz­tunk el, amelynél a Háztulajdo­nosok Szövetségének vezetősége azt az Ígéretet tette, hogy jogos kívánságok teljesítésénél segítsé­günkre lesz. Felkérjük tehát ke­reskedőtársainkat, hogy mindazok, akik jogos és méltánylást érdemlő alapon boltbérmérséklést akarnak igénybevenni, szíveskedjenek ezen szándékukat az OMKE nyiregy­házi kerületének ügyészénél, dr. Nemes László, nyiregyházi ügy­védnél (Vay Ádám-utca 22. sz.) f. hó 10-ig a hivatalos órák alatt d. u. 3—6 óra között bejelenteni. Az OMKE nyiregyházi kerülete mindezen bejelentésekkel foglal­kozni fog s igyekezni fog oda­hatni, hogy ezek a méltányos kí­vánságok lehetőság szerint "elfo­gadtassanak. OMKE nyiregyházi kerülete. — Áldott állapotban levő nők és ifjú anyák a természe­tes „Ferenc József" keserűvíz használata által rendes gyomor­és bélműködést érnek el. — Házasság. Labay Antal kir. járásbirósági végrehajtó folyó hó 4-én déli 12 Jórakor tartotta esküvőjét Raska Em mával a róm. kath. templom­ban. — Károly napja. Nyiregyhá zán a szeretet, a tisztelet, a ba­rátság felemelő érzésvilágával ün­nepelték Károly napját. Klekner Károly dr. igazgató főorvost a róm. kat egyházi képviselőtestület és egyháztanács, a kat. tanári és tanitói testület, az orvosi kar kö­szöntötte mély tisztelettel és ra­gaszkodó szeretettel. — Tesléry Károly dr. kir. tanfelügyelőt lel­kes szeretettel vették körül mun­katársai, tanitói, tisztelői és bará­tai nevenapján és hálás szavak­ban méltatták értékes működésé­nek nemzeti és általános kulturá­lis jelentőségét. — Országosan köröznek egy eltűnt tiszabüdi gyereket. B. Tóth Bertalan tiszabüdi la­kos 16 éves András nevü fia még a mult hónap első nap­jaiban eltűnt szüleinek lakásá­ról. A rejtélyes körülmények között eltűnt fiu kézrekeritésé­re országos körözést rendellek el. A kétségbeesett szülők nem is sejtik, hogy a jómagaviseletü gyermek hova tűnhetett, mert a legtávolabbeső rokonoktól is megjött már az értesítés, hogy ott nem járt. Kéri a rendőr­ség, aki Tóth András tartózko­dási helyéről valamit tud, azon­nal jelentse a nyíregyházi ka­pitányságon. — Reklám-típpek kará­csonyra, bő kirakatrovat és sok érdekes cikk, hír, reklámujdon­ság van a Reklámélet ui szá­mában. Dr. Barinkay Ferenc, dr. Vajda István és Lovászy Károly irták a lap főbb főbb cikkeit. A megvalósítható rek­lámötletek mindig különös érté­ket képviselnek a kereskedő számára. Szerkeszti: Balogh Sándor. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Buda­pest, V., Bálvány-utca 12. Kér­jen mutatványszámot. — Öngyilkosságot követett el egy 76 éves községi irnok. Hangéi Géza 76 évtts községi ir­nok Gáván tegnap reggel bal­kezén felvágta az ütőeret és mire a takarítónője telfedezte az öngyilkosságot meghalt. Han­géi agglegény volt. Tettét élet­untsága miatt követte el. Isme­rősei előtt régóta hangoztatta, hogy unja életét. A Nyiregyházi Villamossági R. T. Igazgató­sága, Felügyelőbizottsága és Tisztviselői kara őszinte szomorúsággal tudatja, hogy a vállalat Fel­ügyelőbizottságának tagja Dr. Szopkó Dezső ur f. hó 5-én elhunyt. A megboldogultban vállalatunk ügybuzgó támo­gatóját vesztette el, akinek emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Nyíregyháza, 1933. november hó 6-án. — Elfogták az ötpengősök hamisítóját. Az utóbbi időben a Tiszántúlon rengeteg hamis öt­pengős került forgalomba és a csendőrség, rendőrség együttesen teljes erővel keresték a pénzha­misítót. Most az ügyben rendkí­vül érdekes fordulat állt be, ameny­nyiben sikerült elfogni egy em­bert, aki minden valószínűség szerint az ötpengősöket előállító hamis pénzverde vezetőembere. Még szeptember 13-én történt ugyanis, hogy a sarkadi postán egy Richmann Béla nevü fiatal­ember ötpengőssel fizetett, amely gyanús volt. A pénzt felküldték a királyi pénzverdébe, ahol megál­lapították, hogy az ötpengős rend­kívül tökéletes hamisítvány. Azon­nal nyomozni kezdtek a hamis pénz készítője után, akit most si­került elfogni Török Lajos sarkadi kereskedő személyében. Török La­jos eleinte kétségbeesetten taga­dott, később azonban bevallotta, hogy már 1931 óta készit hamis ötpengősöket, amelyek az utóbbi időben már olyan jól sikerültek, hogy alig lehet a hamisakat meg­különböztetni a valódiaktól. 45 fiilér az UJSÁGB OLTBAN 250 darab hófehér, csipkés szélű PAPÍRSZALVÉTA. Gyümölcs szezonban minden háztartásban nélkülözhetetlen. — Anyakönyvi hírek. Szü­letés : Dobák Mária Juliánná ághv., Szekeres András ághv., Munkácsi András gk., Linczen­bold Erzsébet rk,, Váradi Éva izr., Szilágyi József gk., Petró­czi Erzsébet rk., Zajácz József ághev., Balogh László János rk., Madácsi Ferenc Imre rk., Grexa Juliánná ághev., Dankó Julián­ná gk., Schreiber Alice Valéria rk., Csengeri András ághev., Rózenberg Edit izr., Pataki Irén ref. — Házasság: Tóth István földm. rk. és Fekete Mária rk. — Halálozás: Dankó Pál gk. 15 napos, Csicseri Pál lakatos­segéd ref. 32 éves, Elekes La­josné Cserei Matild 28 éves gkel., Gulyás Demeter földm. gk. 44 éves, Klein László izr. 2 éves. — A Cukorbetegek Szö­vetségének alakuló közgyű­lése. A Cukorbetegek Magyar­országi Szövetsége, amely a cu­korbetegek orvosi instruálását. a gyógyszerek olcsó beszerzését, olcsó diétás étkező felállítását, a szegénysorsu betegek ingyenes kezelését és tagjai szociális érde­keinek védelmét tűzte ki céljául, november 12-én, vasárnap d. e. 12 órakor tartja alakuló közgyű­lését ideiglenes egyesületi helyi­ségeiben (V., Berlini-tér 5. sz. I, em.) Akik meghívóra igényt tar­tanak, jelentsék be címüket a Cukorbetegek Magyarországi Szö­vetségének szervező bizottságánál (V., Visegrádi-u. 3. sz., telefon 29-8-74.) írásban vagy telefonon. Egyházak részére adófőkönyv nyom­tatvány kapható lapunk kiadóhivatalában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom