Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 175-200. szám)

1933-10-19 / 190. szám

Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 1993 október 19. ^c Első évfolyam, 1904k szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-u. 1. Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Segítsetek A lombhullató ősz végén tiz hónap óta mindig be­kopogtat a nyomorúság iránt érzékeny szivek ajtalán a kormányzóné kérő szózata. Arra kéri a magyar társa­dalmat, hogy könyöradomá­nyával, vagy természetbeni adományával járuljon hozzá mindenki annak a körülöt­tünk kiáltó, szörnyű nyo­mornak az enyhítéséhez, amelynek ha nem ís meg­szüntetése, de legalább el­viselhető mértékre való csökkentése nemcsak em­beri érzésünk által diktált parancs, hanem a józan ész meggondolásának következ­ménye is. Egy bizonyos, hogy eb­ből a nyomorenyhitő akció­ból, amely pedig valameny­nyi hasonló célzatú társa­dalmi megmozdulás között a legönzetlenebbül, minden fillért, minden adományt tisztán és kizáróan a nemes célra fordít, nem mindenki és nem anyagi erejéhez mér­ten veszi ki a részét. Sőt azt kell megállapítanunk, hogy megértést mindig in­kább a szűkösebb anyagi javakkal rendelkezők részén találtunk, azok ellenben, akik jövedelmük, anyagi javaik jó részét kedvtelésből, divat­ból, vagy más, nem éppen tiszteletre méltó okokból a külföldön költötték el, a leg­kevésbbé vették ki részüket a magyar inség megszünte­tésére irányult akciókból. Pedig, ha jól meggondol­juk a dolgot, — bár min­denkinek van veszíteni va­lója, — sokat csak azok ve­szíthetnek, akiknek sok ada­tott az élet javaiból. Ha ez a szerencsétlen társadalom, amely évek óta nyög ezer baj terhe alatt, nem birja el a megpróbáltatást, nem azok ellen zudul fel, akik megér­téssel voltak bajai iránt, ha­nem azok ellen támad, akik sohasem nyitották meg sem zsebüket, sem szivüket a magyar élet elesettjei előtt, Kifosztották az Ibusz Vígadóban levő pénztárát Az elmúlt éjszaka az Ibusznak a Vigadóban levő helyiségében vakmerő kasszafúrók garázdálkod­tak. A pénztár valamennyi fiókját felfeszítették, a páncélszekrénye­ket megfúrták s a pénztárban ta­lált valamennyi értéket elvitték. A betöréses lopást reggel vették észre. A rendőrség kiszállott a helyszínen. Megállapították, hogy a betörők igen könnyű szerrel ju­tottak be a magas földszinti ab­lakon át a pénztárhelyiségbe. A kasszafurást a legmodernebb esz­közökkel követték el. A tettesek gummi kesztyűvel dolgoztak, úgy hogy legkisebb újjlenyomatot sem hagytak hátra. A betöréses lopás végrehajtásának módjából azt kö­vetkezteti a rendőrség, hogy a bűncselekményt a fegyházból nem­rég kiszabadult nemzetközi betö­rők követték el. A kár teljes ösz­szegét még nem állapították meg, annyit azonban máris sikerültmeg­állapitani, hogy csupán külföldi valutában 50.000 pengőt vittek el a betörők, a magyar pénznemben való kar szintén jelentékeny. Előfizetés 1 hóra 2 50 P, Negyedévre 7'50|P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Gömbös Gyula kiszállt kocsijá­ból s a kölcsönös üdvözlések utan a miniszterelnökkel és a hadügyminiszterrel a váróterembe vonult vissza, ahol az államférfiak egy órán át tanácskoztak. Egy óra múlva tovább ment a vonat s este éri el a török ha­tárt, holnap pedig Istambulba érkezik. Benes Ausztriát egy Németország elleni blokkba szeretne belevonni Bécsből jelentik, Benes cseh külügyminiszter ma reggel Bécsbe érkezett. Az osztrák hatóságok széleskörű intézkedéseket léptettek életbe egy esetleges Benes ellen irányuló tüntetés megakadályo­zására. Benes Dollfuss kancellár láto­gatására érkezett Bécsbe, útjáról hivatalos jelentést nem adtaíc ki, maga Benes is csak annyit mon­dott, hogy látogatásának kizárólag gazdasági természetű céljai vannak. Ezzel a lakonikusan egyszerű és rövid magyarázattal szemben jól informált körökben ugy tud­ják, hogy Benes bécsi látogatása szoros összefüggésben áll a né­metországi eseményekkel. Cseh­ország nem kevesebbet szeretne, mint azt, hogy Ausztriát belevonja egy cseh irányítás aiatt álló szer­vezetbe, amelynek az lenne a célja, hogy Németországot telje­sen izolálja s esetleges háború esetén teljesen tehe etlenné tegye. Benes délelőtt felkereste Doll­fuss kancellárt, majd udvariassági látogatást tett Miklas szövetségi elnöknél. Gömbös miniszterelnök ma délben utazott át Szófián Szófiából jelentik. Gömbös Gyula miniszterelnök vonata ma reggel 8 órakor érkezett meg a bolgár határon levő Dragomán állomásra. A határállomáson a szófiai magyar követ fogadta és üdvözöite a miniszterelnököt. A miniszterelnök kérésére minden nagyobb szabású ünneplés mel­lőztek a bolgár földre való érke­zésekor. Még igy is igeh sok bolgár új­ságíró érkezett Szófiából a ha­tárra, akik valósággal megostro­molták a miniszterelnököt kérdé­seikkel. A miniszterelnök bolgár nyelven válaszolt az újságírók kér­désére és elmondotta, hogy Bul­gária és Magyarország között nincs ellentét s reméli, hogy sikeiülni fog a két ország között olyan szoros kapcsolatot teremteni, amely mindkét állam gazdasági igényeit teljes mértékben ki fogja elégí­teni. A bolgár újságírók meglepetés­sel hallgatták, hogy Gömbös Gyu­la anyanyelvükön beszél velük, s amikor ennek kifejezést is adtak, Gömbös mosolyogva csak ennyit jegyzett meg: Emlékeztetem az urakat arra, hogy nemrég 3 bolgár egyetemi hallgató magyar nyelven üdvözölt engem Budapesten, a legkevesebb tehát, amivel én ezt a figyelmet visszonozhatom, ha én az önök szülő földjén bolgár nyelven üd­vözlöm önöket. Rövid tartózkodás után a vo­nat tovább indult s délben futott be a szófiai pályaudvarra, ahol Musanov miniszterelnök és a bolgár hadügyminiszter várták és fogadták Gömbös Gyulát. . A fogadtatáson a bolgár király képviseletében megjelent a test­őrség parancsnoka, résztvett az olasz követ, a szófiai török követ s még számos más előkelőség. Nincs ellentét Kállay Miklós és Imrédy Béla között Az egyik fővárosi reggeli lap­ban olyan hir jelent meg, hogy a gazdaadósságok rendezésének kér­dése körül Kállay Miklós föld­mivelésügyi miniszter és Imrédy Béla ípénzügyminiszter között el­lentét merült fel s ez az ellentét a hétfői minisztertanácson kifeje­zést is nyert. Imrédy és Kállay Miklós együttesen annak közlésére hatalmazták fel a Magyar Távirati Irodát, hogy ilyen ellentét közöt­tük nem volt s minden ilyen hí­resztelés minden alapot nélkülöző kitalálás. A szovjet bombázza Mandsukuot Londonból jelentik. Pekingi je­lentés szorint a szovjet repülő­gépei megjelentek Mandsukuo felett s hosszabb időn át bom­bázták az uj állam fővárosát. A bombázás következtében 20 japán katona is életét vesztette. A japán hadsereg megtorlásra készül a szovjettel szemben. A gazdaadósságren­deleta szakminiszterek előtt A gazdaadósságok rendezésére vonatkozó [kormányrendeletet a hétfői minisztertanács teljes egé­szében 'letárgyalta s az alapelvek kérdésében egységes megállapo­dásra jutottak. Ma délelőtt Imrédy Béla pénz­ügyminiszter és Lázár Andor igaz­ságügyminiszter a rendelet jogi részét vitatták meg, majd Kállay Miklósnak a fővárosba való visz­szatérése után véglegesen is meg­szövegezik a rendeletet. Időjárás Hűvösebb északi szél, sok he­helyen eső, a magasabb helyeken havas eső, legtöbb csapadék a déli és délkeleti részeken várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom