Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 150-174. szám)
1933-09-16 / 162. szám
2. oldal . nyíregyházi ügyvédek és íz figyvédifjuság i. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara 1933. évi julius 18-án megtartott választmányi ülésében egy nagyjelentőségű határozatot hozott, amely határozatot megfelelő publikálás céljából összes tagjainak és a Kamara területén bejegyzett összes ügyvédjelölteknek megküldött. Ezen határozatban a Kamara annak megállapítása mellett, hogy azt észleli, hogy az ügyvédjelöltek nem folytatnak kellő intenzív ügyvédi joggyakorlatot, szigorúan meghagyja ugy az ügyvédeknek, valamint a jelölteknek, hogy semmiféle mellékfoglalkozást nem folytathatnak. Idejöket az ügyvédjelöltek csakis ügyvédi természetű tevékenységben tölthetik el. Ezenfelül szabályként állítja fel a Kamara, hogy egyszerű behajtási ügyekben való ténykedést, valamint kisebb értékű eljárásokat és levelezést nem tekinti komoly ügyvédjelölti ténykedésnek, hanem csak azt, amikor az ügyédjelölt komoly, érdemleges és jogászi munkában fejt ki tevékenységet, akár perirat készítése utján, akár tárgyaláson. Mindezeknél fogva felhívja, ugy az ügyvédeket és az ügyvédjelölteket, hogy utóbbiak csakis olyan irodákban jegyeztessék be magu kat, ahol alkalmuk |van ilyen komoly és az alapos jogi tudást elsajátító munkát kifejteni, előbbieket pedig arra, hogy csakis akkor alkalmazzanak vagy jegyeztessenek be ügyvédjelöltet, ha ilyen komoly munkát nyújthatnak a náluk bejegyzett ügyvédjelölteknek, mert ha nem, a bejegyzést mindkét féllel szemben álbejegyzésnek fogja minősíteni, amely azután mindkettő ellen meginduló fegyelmi eljárást fog maga után vonni. A Kamara eme eljárását azzal indokolja, hogy a kar érdekei elleni merényletnek minősítendő az, ha egyes ügyvédek ilyen fent leirt álbejegyzésekkel elősegítik az amúgy is gazdasági válságban sínylődő ügyvédi kar szaporítását. Továbbá indokolja azzal is, hogy a legutóbb Pécsett megtartott vándorgyűlés is határozatiig mondotta ki, hogy a túlzsúfoltság megszüntetésének egyedüli ellenszeréül azt tartja, ha az ügyvédi hivatás gyakorlását csak azoknak engedik meg, akiket intenziven neveltek erre a pályára. Az ügyédjelöltek erre az átiratra egy memorandumot készítettek, amelyet a Kamara választmánya a sajtó és a közhatóságok vezetői elé terjesztettek oly célból, hogy ebben saját állásfoglalásuk érvényre jusson. S uaOLCSIHIBLJlP Ingyen kap mintát és ismertetést EUKUTOL 6 arc és bőrápolókrémből, ha ezt a hirdetést kivágja és beküldi Gellért Lajos mérnök és Társa Budapest, VII. Károly király-ut 3/a. 3257 I A memorandum kiemeli, hogy az ügyvédjelöltek helyzete teljesen azonos az ügyvédség, az általános helyzet, valamint a magyar ifjúság kérdéseivel. Kiemelik, hogy saját problémáik megoldását az ügyvédi kérdés {megoldásával óhajtják összhangba hozni, azonban nem hallgathatják el, hogy az ügyvédi kérdés megoldása terén már többször olyan javaslatok hangzottak el, amelyek az egész kérdés komplexumot egyszerűen a jövő ügyvédgeneráció elvetélésével, az ifjúság érvényesülésének elvágásával és kifejlődésének ko rai megfojtásával kívánják meg oldani. A Szabolcsi Hírlap társas tanulmányi utat rendez a Villanygyár megtekintésére Kedden délután 4 órakor indul az első csoport A „Szabolcsi Hirlap" céljául tűzte ki, hogy a nyíregyháziakat megismerteti Nyíregyházával. Ebből az elgondolásból kiindulva, már négy társas utat rendeztünk a nyíregyházi Relé állomás megtekintésére. Ez az akciónk a közönség körében nagy népszerűségre talált, azért most a Villanygyár megtekintését tűztük ki ujabb programmul. A nyíregyházi Villanytelep egyike a legmodernebbül felszerelt ilyen telep az országban, amely a városon kívül, majdnem az egész vármegyét ellátja árammal. Hatalmas gépkolosszusai és speciális beren- , dezései külön látványosságot j jelentenek. Komáromy Károly, a Villa mossági R. T. igazgatója ké relmönkre készséggel állott ren delkezésünkre. Az első ilyen csoportos tanulmányi utunkat 19 én, kedden délután 4 órakor rendezzük meg. Tekintettel arra, hogy a társasuton csak korlátolt számban lehet résztvenni, felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy részvételüket legkésőbb hétfőn délig jelentsék be a Városháza épületben lévő szerkesztőségünk és kiadóhivatalunkban. A telep megtekintésének szakszerű kalauzolását, a vállalat mérnökei vállalták magukra. Megvizsgálják Vidoven István elmeállapotát, aki kötőtűt szúrt gyermeke fejébe A Szabolcsi Hirlap részletesen beszámolt arról a borzalmas gyilkossági kísérletről, amelyet Vidoven István jómódú nyíregyházi fiatal gazda követett el, aki Juhász Mihályné jánosbokori asszony lakására belopózva éjnek idején kötőtüszurással meg akarta ölni 5 hetes gyermekét. A merénylőt elfogták és beszállították a nyíregyházi ügyészség fogházába, ahol most állandóan öngyilkossággal fenyegetőzik. Vidoven mindig azt hajtogatja cella társainak, hogy nem birja a fogházat ^és ha nem engedik szabadon megöli magát. Az elvetemedett apa, még egyetlen egy alkalommal sem érdeklődött gyermeke hogylétéről. Az ügyészség most elrendelte a zavarosan viselkedő legény elmebeli állapotának megvizsgálását. Munkatársunk ismételten felakarta keresni Juhász Mihálynét az Erzsébet kórházban, de az már tegnap felhagyta a kórházat kis gyermekével együtt, akinek a szerencsés véletlen folytán nem történt komolyabb baja. Az orvosok megállapítása szerint, ha a tű 2 milliméterrel mélyebbre hatol, a gyermek sérülése halálos, vagy örökre elveszti szellemi képességét. Malmok részére szükséges Szállítási bárcakönyv kapható a Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában, Bethlenutca 1. (Volt Rottaridesz, most Fehér Juliska dohánytőzsdéje mellett) Telefon 77 ízléses nyomtatványt. Egyszerűt s művészit, Pontosan, olcsón a MERKÚR NYOMDA készít. Bercsényi-u3. Ma, pénteken utoljára A FÉRJFOGÁS Fényes kisérő műsor. Elöadások'5-7-9 órakor Október végéig megtörténik a gazdaadósságokrendezése A gazdaadósságok rendezése kérdésében állandóan folynak a tárgyalások. A felmerült többféle terv között a legtöbb kilátása a megvalósításra a Nyulászi-féle tervnek van, amely tudvalevőleg a rövid lejáratú gazdaadósságoknak hosszúlejáratú kölcsönökké való konvertálását célozza. Miután ennek a tervnek a megvalósításánál igen fontos szerep jut a Nemzeti Banknak, a tárgyalások most elsősorban a Nemzeti Bankkal folynak. A Nemzeti Bank vezetősége természetesen a legkomolyabb megfontolás tárgyává tette ezt a kérdést. Az valószínűnek látszik, hogy a Nemzeti Bank nem fog külön jelzálogosztályt felállítani a gazdaadósságok fundálására, de nem is fognak külön jelzálogintézetet felállítani erre a célra, hanem minden valószínűség szerint, ha ez a terv kerül megvalósításra, a Pénzintézeti Központ kebelében fognak erre a célra jelzálogosztályt felállítani. Ezt már az is valószínűsíti, hogy elsősorban a vidéki pénzintézetek vannak érdekelve a gazdaadósságoknál. A gazdavédelmi i ítézkedésekről szóló rendelet október végével lejár és a törekvés mindenképpen az, hogy még eddig az időpontig a végleges megoldást megtalálják. Az osztálysorsjáték húzása Az osztálysorsjáték tegnapi húzásának eredményei: 2 ezer pengőt nyertek: 49248, 82117. Ezer pengőt nyertek: 6403, 19592, 43125, 66610. 800 pengőt nyertek: 43330, 48910. 600 pengőt nyertek: 36903, 74516. 500 pengőt nyertek: 9712,15420 19114,29097, 38893, 46461, 46672 48040, 64388, 68422. RÁDIÓ Szeptember 16. Szombat. 4 00 Harsányi Gizi előadása. — 5 00 Petneházy Imre előadász. — 5 30 Radics Lajos tárogatózik. — 6 30 Mit üzen a rádió. — 8 00 Sík Sándor verse. — 8 05 Operettelőadás. — 1020 Horváth Rezső cigányzenekara. Állandó hétköznapi közvetítés 6 45 Torna. — 9 45 Hírek. — 10 00 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — 11'15 Nemzetközi vizjelző szolgálat. — 1200 Déli harangszó, utána hangverseny, közben — 12 30 Hírek. — 130 Időjelzés. — 2 45 Hírek, élelmiszerárak. — 4'45 Időjelzés, hirek.