Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)

1933-08-25 / 144. szám

1933 augusztus hó 25. Hétfőn Nyíregyházán találkoznak a Tíszahajózás résztvevői 3. oldal A földmivelésügyi miniszté­rium vízügyi főosztálya gróf Széchenyi István emlékére ha­józást rendez a Tiszán Tokaj­tól Szegedig. A hajózásnak az a célja, hogy megállapítsák an­nak a lehetőségét, milyen kö­rülmények között lehetne a sze­mély- és áruforgalom céljaira igénybe venni a Tiszát ez egész magyar szakaszon. Az első terv az volt, hogy Záhonytól kezdő­dően építik ki a tiszai hajó­zást, ettől a tervtől azonban anyagi okok miatt el kellett állni s egyelőre csak Tokajt veszik a hajózás kiinduló pont­jának. A hajózásra a meghívó je­gyeket a földmivelésügyi mi­nisztérium már kibocsátotta s a hajózás résztvevői, a rendező Borbély György szolnoki főis­R ánnal az élükön hétfőn este fyiregyházára érkeznek, Hét­főn este a vendégek tiszteletére társas vacsorát rendeznek, kora hajnalban pedig autókon To­kajba megy a társaság s a „Lukács Béla" termes gőzösön indulnak a tiszai útra. Az útnak két szakasza lesz. Az első szakasz Tokajtól Szol­nokig tart, a második szakasz pedig tovább folytatódik Sze­gedig. Az eddigi hivatalos bejelen­tések szerint körülbelül 60 elő­kelő vendég érkezik Nyíregy­házára, akiknek fogadtatására a szükséges intézkedéseket meg­tették. Dr, Kállay Miklós földművelésügyi miniszter nemzetmentő telepítési akciójának megvalósulása a László-tanyán Dr. Mikecz Ödön főispán látogatása a városi kishaszonbérleteken A magyar gazda sorsáért aggódó nemes együttérzés, szociális jólé­tét megalapozni törekvő becsüle­tes, őszinte akarat, látogatásra ösztönözte vármegyénk főispánját a város tulajdonát képező László tanyai kishaszonbérleteken. Üdvözöljük Szabolcsvármegye főispánjának e látogatásában meg­nyilvánuló rendkívül értékes er­kölcsi tartalommal telitett tényét, mint már annyiszor tapasztalt kormányzati működését, össze­sűrítve abban a jól megérdemlett bírálatban, mely egyben ma már vármegyénk közvéleménye is, hogy siet mindenütt ott lenni, bátorító, buzdító szóval lelkesíteni és segí­teni ott, ahol céltudatos, tervszerű, komoly alkotó munkát sejt. Köszönjük a magyar kisgazda nevében e nemes lélek sugallta kormányzati ténykedést, mert an­nak folyamán kigyakorolt bánás­módja eredményeiben ifel nem becsülhető erkölcsi hatású hatal­mas lökőerő annak a kérges te­nyérnek, amely a mai nemzetgaz­dasági válság által reá kénysze­ritett nélkülözései közepette sem adta fel az annyira imádott ma­gyar rögből való alkotás vágyát. Dr. Mikecz Ödön főispán, dr. Bencs Kálmán kormányfőtanácsos, polgármester, Gyurikovits Lajos városi gazdasági intéző és dr. Garay Gyula gazdaszövetségi ügyész társaságában kedden dél­után szállott meg a László tanyai Curián, melynek tornácán a főis­pánt Pápai Mihály gazdaszövet­ségi elnök meleg szeretetből fakadó keresetlen szavakban üdvözölte Csngery Tibor házigazda társasá­gában. A látogatás hirére pillanatok alatt összegyülekeztek a László­tanyasi hishaszonbérlők, számsze­rint harmincketten 1 Becsületes magyar szemükből az őszinte öröm és hála csillogott az állam­kormányzat helyi reprezentánsa felé, akinek egyéniségét jellemző nemes egyszerűsége csakhamar felszabadította a lelkeket szertar­tásos merev formáiból, hogy fesz­telen beszélgetésnek engedjen tág teret. Meghitt barátságos csevegés közben indult körútjára a népes társaság. Mindenütt, amerre jár, rend, tisztaság, hygiénia, tudatos tervszerűség, szakavatottság, mind­megannyi csalhatatlan prespektivái egy fokozatosan fejlődő, a mai kor követelményeinek megfelelő gazdasági kulturának. A nyitott szemmel szemlélő ösztönösen érzi, hogy e majorság vezetői melegen érző szivü, de egyben kérlelhe­tetlen fegyelmet követelő férfiak, akik osztoznak alárendeltjeik jó és rossz sorsában, egyben azon­ban elvárják üzemterveik feltétlen respektálását. Csengery Tibor, a tervgazdaság rendkívül megnyerő modorú, ki­tűnően képzett irányitója, Gyuri­kovics Lajos gazdasági intéző szakavatott segítségével bámu­latraméltó, gazdasági szakszem­pontból egyenesen imponáló al­kotásokat létesítettek, a tanítói és nevelői munkásságnak oly kézzel­fogható eredményeit produkálták rövid 10 hónap alatt, amely mun­kásság szociális és termelő hatá­sai előtt tisztelettel hajtjuk meg az elismerés lobogóját. A magyar intenzív mezőgazda­ság ragyogó képe bontakozott ki a tanítványok, a kishaszonbérlő gazdák céltudatos munkássága ál­tal elért eredményekben! Láttuk a magyar kisgazdát a modern termelés szolgálatában, hallottuk tőlük az elkövetkezendő gazdasági évben megvalósítani szándékolt üzemterveik tekintetében kifeje­zésre juttatott kívánságaikat, a magnemesités bevezetését, tejgaz­daság létesítését, magtermelést, betonirozott trágyatelep létesítését stb. és láttuk, hogy az 1069 kat. holdas egységes kezelésű birtokon egyetlen talpalatnyi föld sem ma­radt őszi szántás nélkül. És amikor mindezt [láttuk, kell, hogy belekiáltsuk ez ország köz­véleményébe, s ezen keresztül a nagy világgazdaságba: Levegőt, termelési módot és eszközöket a magyar kisgazdának! Minden ál­dozatot meghozni annak a ma­gyar fajtának, amely földiránti szeretete által hajtva képes alá­rendelni gazdasági konzervativiz­musát egységes vezetés szolgála­tának egy a mai kor követelmé­nyeinek mindenben megfelelő gaz­dasági üzemterv céltudatos végre­hajtására, képes harmincketted magával békés egyetértésben egy minden tekintetben nagybirtoki jelleg prosperitását eredményezni, képes fajtájának makacsságát ma­gasabb szempontok tervszerű megvalósítására tanulnivágyással párosult engedelmes szelídséggel alárendelni. * Nagyméltóságú dr. Kállay Mik­lós földmüvelésügyi miniszter Ur! Vármegyénk szülötte, büszkesége! Becsületes magyar lelkünk sze­retetével kérjük: jöjjön ide közi­bénk a László-tanyára, [ha orszá­gos gondjai közepette, elfáradt lélekkel töpreng a magyar kis­gazda jövendőjén ! Jöjjön és lássa nagy nemzetmentő gondolatának, a telepítés eszméjének mindent átfogó magvai mily televény ta­lajba gyökereztek itt a László­tanyán ! Jöjjön és csak egy kicsit segítsen bennünket, mi elsimítjuk a magyar gond mélyen szántó barázdáit s erőt adunk nagy müve méltó befejezéséhez. Egyházak részére adófőkönyv nyom­tatvány , kapható lapunk kiadóhivatalában. ízléses nyomtatványt, Egyszerűt s művészit, Pontosan, olcsón a MERKÚR NYOMDA készit. Bercsényi-u. 3 Elitélték sikkasztásért a buji Hangya üzletvezetőjét A buji Hangya igazgatósága feljelentést tett volt üzletvezetője Tóth János ellen, mert az J500 pengővel nem tudott elszámolni. Az üzletvezető sikkasztás bűntet­tével vádolva ma adott számot a nagy összegű hiányról, a nyír­egyházi büntetőtőrvényszéken Brenner Mihály tanácselnök egyes bíró előtt. Tóth János azzal védekezett, hogy ő nem sikkasztotta el a pénzt, mert abból 600 pengőt ki­hitelezett, ami azután dubiozzá vált, míg a hiány többi része egy rajta 'kivül álló ismeretlen okból állhatott elő. A könyv­szakértő véleménye szerint, a kintlevőségben feltüntetett tételek legnagyobb része fiktív, mert nem létező nevekre van beállítva. A bíróság bebizonyitottnak látta a Hangya kárára elkövetett sik­kasztást és ezért Tóth Jánost bű­nösnek mondotta ki és 4 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet ellen Tóth fellebbe­zéssel élt. A Hangyát ért kárá­ból különben 800 pengő, az üz­letvezető kauciójából megtérül. A császárszállási útsza­kaszt a vasúti sinek baloldalára helyezik át A Nyíregyháza—Debrecen kö­zött levő országút átépítési mun­kálataival már az egész vonalon elkészültek, kivéve azt az útsza­kaszt, amelyet Császárszállás mel­lett a vasútvonal rövid távolsá­gon két helyen ís átszel. Egy íz­ben már azzal a leirattal fordult a kereskedelemügyi miniszter a városhoz, hogy járuljon hozzá az útszakasznak a sinek másik ol­dalára való áthelyezéséhez, ameny­nyiben a sinek mentén, [a terve­zett uj útvonal területén van a város birtoka s az ut áthelyezése a város tanyáját átszelné. A város annak idején megtette a szükséges intézkedéseket az út­vonal áthelyezésére, a vonalra eső fákat kivágatta, az utat azon­ban nem készítették el. Most ujabb leirat érkezett a minisztériumból s a szakosztá­lyok ugy határoztak, hogy érte­sítik a minisztériumot állásfogla­lásukról s az utáthelyezéshez szükséges földterületet átengedik. A város megteszi ezt annál-in­kább, mert ezzel is hozzájárul a munkanélküliség enyhítéséhez. — A serdülő ifjúságnak reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József" keserű vizet kell adni, mert gyomor-, bél- és vértisz­titó hatásának fiuknál és leá­nyoknál igen fontos eredmé­nyeket köszönhetünk. A gyer­mekklinikákon a Ferenc Jó­zsef vizet már a kicsinyek makacs szorulásakor kitűnő si­kerrel alkalmazzák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom