Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 98-123. szám)
1933-07-15 / 110. szám
Nyíregyháza, 1933 julius hó 15. ^ Első évfolyam, 110-ik szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen utca 1. Postatakaréki csekkszám 47139 Telefon 77 * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2"50 P, Negyedévre 7 50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Magyar külpolitika, magyar nemzeti egység Irta : Szabó Gyula ny. községi főjegyző Az európai politikai érdeklődés középpontjában a végzetes válságot felidéző trianoni béke revíziójának kötelező szükségessége áll. Minden becsületes magyarnak át kell éreznie a történelmi erők döntő mérkőzésének közeledését és ebben a magyarság magatartásának fontosságát. Világos, Franciaországnak be kellett látnia, hogy az ő világhatalomra való törekvése, aranyimádata, a főoka a világbéke állandó veszélyének és a gazdasági válságnak. Franciaország az erőszakkal kicsikart imperializmusát a kisantant katonai szervezettségével biztosítja és a leszerelési konferencián vállalt szerepe alattomos szemfényvesztés. Addig míg a francia delegátusok a lefegyverkezésről tanácskoztak, titokban tovább folyt franciaország és a kisantant lázas fegyverkezése. A kisantant katonai hatalma óriási pénzbe kerül és ez a költekezés a drága vámokban keres fedezetet, amivel aztán a kereskedelem. a közgazdasági élet lassú bénulása áll be. Nincs más választása Európának, vagy eltűri továbbra is a franciák és a kisantant országok makacs fegyverkezését és vállalja az uj háborút, a gazdasági válság mérhetet len szenvedései okozta társadalmi kirobbanásokat. Nyilvánvaló, hogy Európa eszére tér és a revízióval azt az országot erősiti meg, amely nyugodt, becsületes, imperialista álmokat nem hajszoló népével a legalkalmasabb a béke megszilárdítására. Páris örül Gömbös és Dollfus találkozásának Párisból jelentik : A francia sajtót ma is élénken foglalkoztatja a magyar miniszterelnök bécsi látogatása. Egyöntetűen örömmel regisztrálják az eseményeket. Hangoztatják, hogy most a dunai kérdés megoldásának küszöbénszinte történelmi szükségszerűség volt Gömbös Gyula miniszterelnök bécsi utja Ausztria és Magyarország köMii zös állásfoglalásának nagy súlya és jelentősége lesz. Gömbös Gyula kiválóan alkalmas a kétállam gazdasági megegyezésének biztosítására mert, amint a német és osztrák helyzet kiélezettségében tanúsított kiváló diplomáciai tapintata is mutatja, nem fog elmenni az Ausztriával való szö\etségben politikai terrénumokra. * JMH1 Csak Páris és Róma őszinte barátsága mellett hoz békét a négyhatalmi szerződés Pertinac az Echo de Paris hasábjain nagy feltűnést keltő cikket irt a négyhatalmi szerződés aláírásának küszöbén. Azt hangsúlyozza a cikk, hogy Páris és Róma őszinte megegyezése nélkül mit sem ér a szerződés, mert a két nagyhatalom közös munkájával biztositható csak az igazi béke. W Hitler: Harccal szereztük a hatalmatjöjjön az alkotások békéje Berlinből jelentik. Hitler kancellár a mai nyilatkozatában kijelentette, hogy a nemzeti forradalomban óriási átalakító erő van, amely áldást hoz a német népre. Most ímár megkezdődik a nyugodt építés munkája. Olyan hatalmat szereztünk harc árán, amelyet nem vehet el tőlünk többé senki, de elérkezettnek látjuk az időt a békére, az alkotó munkára. mw mw Fabinyi miniszter a Balatont tanulmányozza Fabinyi kereskedelmi miniszter ma Siófokra érkezett. A miniszter beutazza a Balatonmenti üdülőket és fürdőhelyeket és a helyszínén tanulmányozza, miként lehetne megoldani a balatoni problémákat. A sorshúzás mai eredménye A ma megtartott sorshúzáson, az alábbi nagyobb nyereményeket húzták ki: 2000 pengőt nyert a 26841 sz. sorsjegy. 1000 pengőt nyert a 19255, 24519, 47426 számú sorsjegyek. Ez az ország pedig Magyarország. Ezért tekint ma felénk egész Európa. Ezért keltenek lázas érdeklődést a magyar külpolitikai ujabb eseményei. Azt kell éreznünk a történelmi forduló pillanatainak jelentőségét és oda kell állanunk áttörhetetlen egységben amögé a férfiú mögé, aki ma Európában a magyar erély, bölcsesség, nyugodt célratörés becsült képviselője Gömbös Gyula mögé. Külpolitikailag döntő pillanatban külpolitikai sikereink függenek attól, tudunk-e egységbe tömörülni, minden pártpolitikai érzést és felfogást félretéve oda tudunk-e állni a Nemzeti Egység kibontott lobogója alá. Befejezték Matuska kihallgatását Matuska Szilveszter kihallgatását tegnap befejezték. Mára csupán néhány részletkérdést intézett a vizsgálóbíró a rémhez. Igy a technikai előkészület mikéntjéről, a kommunistákkal való esetleges összeköttetéseiről kérdezték Matuskát, aki kijelentette, hogy semmiféle kommunista csoporttal nem volt soha összeköttetése. Kényszerleszállást végzett a walesi herceg repülőgépe Londonból jelentik : A walesi herceg ma reggel repülőgépén egy ünnepségre utazott- A gép útközben leszállásra kényszerült. A leszállás egy mezőn történt s a gép is az utasok is szerencsésen földet értek. Szo v j etoroszországban a termés 22 százalékát be kell szolgáltatni az államnak Moszkvából jelentik : Az általános és erősbödő ínség arra kényszeritette a kormányt, hogy ujabb rendeletet adjon ki a gabonatermények beszolgáltatásáról. A rendelet szerint az eddigi 16 százalék helyett az idén már 22 százalékot kellett beszolgáltatniok a gazdáknak az állami raktárakba. A rendelet a szövetkezetek vezetőit személyesen teszi felelőssé a kivetelt gabona hiánytalan beszolgáltatásáért. • Serédy Jusztinián {hercegprímás ezüstmiséje Pannonhalmáról jelentik : Serédy Jusztinián bíboros hercegprímás ma mondotta ezüstmiséjéi annál az oltárnál, ahol huszonötévvel ezelőtt Kohl Medárd püspök őrpappá szentelte. A hercegyrimás egész nap a monostor vendége. Kigyulladt a kiskapusi földgázforrás Az éjjel ismeretlen okból kigyulladt a kiskapusi földgáz forrás. A hatóságok a veszélyeztetett házak lakóit kitelepítette. Időjárás. Ma még derült idő, legközelebb azonban nyugati szelek és zivatarok várhatók erősebb hőcsökkenéssel. Ára 10 fillér