Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 98-123. szám)

1933-07-27 / 120. szám

4. oldal. SlKBOLCSIHIHyp 1933. julius hó 27. Filléres vonatok indulnak a BOCSKAY mérkőzésére Az a példátlan érdeklődés, ami a Bocskay vasárnapi ven­dégjátékát várja, arra késztette a Nytve és Nykise vezetősé­gét, hogy a szabolcsi községek­nek a footballsport nagy ese­ménye iránt érdeklődő százai olcsó beutazását is lehetővé te­gye. Több község intézett ugyanis megkeresést a nyíregy­házi egyesületekhez, amelyben olcsó vonatok beállítása iránti intézkedést kért és erre az esetre nagymennyiségű jegyet foglalt le. A Kisvasutak megér­tése folytán teljesül a községek óhaja, mert ezúton is tudomá­sukra hozzuk, hogy vasárnap filléres vonatok fogják őket be­hozni a mérkőzésre. A Bocskay egyébként kom­plett csapatával érkezik Nyír­egyházára. mert ezzel is igyek­szik meghálálni azt a szimpá­tiát, ami vendégszereplését ki­séri. A mérkőzést a bujtosi sporttelepen rendezik olyan mérsékelt helyárak mellett, hogy mindenkinek módjában állhasson azt a sportcsemegét élvezni. Ez annál dicséretre­méltóbb, mert ismerjük azokat a jelentős anyagi áldozatokat, amit a Nykise és, Nytve a Bocskay lekötésével hozott. Az az elgondolásunk, hogy a nyíregyházi csapat vasárnapi összeállítására nézve a közön­séget szavaztatjuk meg, nagy tetszéssel találkozott sportkö­rökben. Ma délben kíváncsi­ságból megtekintettük a gyűjtő­szekrény tartalmát s legnagyobb meglepetésünkre 97 szavazó­jegy összeszámlálása bizonyí­totta akciónk nagy népszerű ségét. A szavazó jegyek igen érde­kes véleményeket tartalmaznak. Vannak, akik Guttmann cen­terjátékát, Murczkót jobbszél­sőnek javasolják, ismét mások Friedmann I. hátvédjátékát ajánlják, de találkoztunk olyan szavazó jeggyel is, amely Csé­mit a csatársorban, Hutflent pedig a középfedezet helyén szeretné látni. A szavazó jegyek feldolgozása folyik. — Katonai és kiránduló térképek állandóan raktáron vannak az Ujságboltban. Vadász­jegy kiváltásához;! szükséges bejelen­tőlap blanketta kapható a SZABOLCSI HIRLAP kiadóhivatalában, Bethlen-utca 1. sz. Telefon 77. — Papíráru, írószer legelő­nyösebb beszerzési forrása az Ujságboltban. Hogyan kell védekezni légi támadások esetén Érdekes előadás a nyíregyházi tűzoltó laktanyában Kedden délelőtt érdekes elő­adást tartott a nyíregyházi ön­kéntes tűzoltó tiszti tanfolyamon vitéz dr. Roncsik Jenő Debre­cen város hivatásos tűzoltó fő­parancsnoka, Az előadáson részt vettek Aranyos István Szabolcs­vármegye tiszteletbeli tüzrendé­szeti főfelügyelője, Pethő János Pestmegye hivatásos tűzrendé­szed felügyelője, vitéz László Árpád nyíregyházi tűzoltópa­rancsnok és Tamáska Endre polgári iskolai igazgató önkéntes tüzoltótiszt, valamennyien a tan­folyam előadói. Vitéz dr. Roncsik Jenő elő­adása nyomán, amelynek során a jövő háborúja esetén hasz nálható, gáz és gyújtóbombák hatását magyarázta sötét színek­ben elevenedett meg az esetleg eljövendő jövő háborújának a képe. A hallgatóság soraiban nem egyszer futott végig a meg­lepetés moraja, amikor egyes gyújtó vagy gázbombák minden élő lényt elsöprő erejét magya­rázta és szemléltetőleg bemu tatta az előadó. Egy esetleges ellenséges lég támadás esetén — mondotta az előadó — elsősorban is a tűz­oltóság kell, hogy hivatása ma gaslatára emelkedve, első se­gélyben részesítse a bajba ju­tottakat és a mérgezetteket. — Részletesen elmagyarázta, hog\ mi a teendő a mérgező, rob­banó és gyújtóbomba támadá­sok esetén, majd áttért a kü lönböző bombafajták hatásának ismertetésére. Ezidőszerint a légi támadások esetén használható bombák há­rom csoportba vannak sorolva. Kék, zöld és sárgakeresztes bo n­bák. Az első csoportba a kék kereszt kereszt alá sorolt gáz­bombák az úgynevezett álarc­törő gázok, amelyek nem any­nyira mérgezésre hanem inkább arra vannak szánva, hogy az ellenséges területen tartózkodó­kat egy bizonyos ideig külön­böző ingerlő hatásokkal harc­képtelenné tegyék. Ezek ellen tökéletesen lehet védekezni a közönséges lég vagy füstszűrő gázállarcokkal. Ezek a repülő­gépekről harmat alakjában le­permetezett anyagok, csak ab­ban az esetben életveszélyesek, ha teljesen szélcsendes nyugodt levegőben hosszabb ideig lélegzi be az ember. A zöldkereszt alá sorolt úgy­nevezett mérgező harci gázok már sokkal veszélyesebbek, mert ezeknek legnagyobb részéből már egyszeri belélegzés is halált okoz, A legveszélyesebbek azonban a sárga keresztes gáz és gyújtó bombák. Ezeknek a legrettene­tesebb a hatásuk, mert ezeknek az anyagjai beszivódnak a földbe és még órák sőt a legtöbbnek napok múlva is megvan a mér­gező hatása, Ezek ellen a gáz­álarcnak sincs hatása, mert ezek az anyagok keresztül eszik ma­gukat a ruhán és rettenetes fájdalmat okozva a csontig ha­tolnak. Ilyenek a host, a hevi­sit vagy halálharmat. A gyújtóbombák közül legve­szélyesebbek a kálium és nátri­—y^ Régi arany fogakat és 14 karatos törött aranyat napi áron veszek Fogászati Laboratórium 2331-10 Luther-utca 13. szám. um, amelyek víztől robbannak és a foszforbombák, amelyeket a napfény robbant fel. A legrettenetesebb hatása a Termit bombának van, amelyet semmivel sem lehet oltani és égése közben 2000—3000 fokos hőt fejleszt s ha vizet ér rob­ban. A szemléltető bemutatáson például egy egészen kis meny­nyiségü Termit egy autódugaty­tyui tökéletesen megolvasztott. Akik ezt az előadást meghall­gatták nehezen lelkesednének egy ujabb háborúért, hogy eze­ket a kicsiben bemutatott hatá­sokat a maguk bőrén megnöve­kedett formában tapasztalják. •wen*——— \ ( >ldusnak lenni nem gyönyörűség. Ala­mizsnát kérni mas emberek­től, azoktol, akik dolgozni tudnak, akik épek és egesz ségesek, mindig lealázó egy kicsit. Erezni az alamizsnat adók legtöbbszór hideg, rí deg, sőt megvető tekintetet, bizony nagyon fajdalmas érzés. Nincs szomorúbb valami a koldusbotnál és mégis, hányan, de hányan veszik nap-nap után kezükbe a koldusbotot, hányan, de hányan tévednek be naponta hazainkba, há­nyan, de hányan rimánkod­nak, könyörögnek egy csepp kenyérért, egy csepp életért. A legapróbb gyermektől az aggastyánig minden korú koldus megfordul házunkban. Nap-nap után többen és töb­ben nyújtják alamizsnáért kezüket. Mert bár mindig, minden időkben voltak kol­dusok, olyan koldusinvázíó sohasem volt, mint nap­jainkban. A társadalomnak köteles­sége, hogy elesettjein segít­senek. Ma, amikor ezer és ezer jótékonycélu egyesület működik, igazán nem lepő­dünk meg, ha koldussal ta­lá'kozunk, ha koldus nyújtja felénk kezét és átérezve szo­morú helyzetüket, segítünk is rajtuk, de . . . Komikusok kabaréja a Korona kerthelyiségében szerdán, julius 26-án, este Csak 1 napig! 9 órakor. Csak 1 napig! Szenzációs műsor keretében fellép: Boross Géza, Gárdonyi Géza, Szenes Ernő, Sass Oly, Kondor Anny, Cziráky Lüsszl. 3 órás műsorban 4 tréfa, 3 bohózat, kuplék, konferanszok, dalok, aktualitások, stb. Belépődíj személyenként 1 pengő. Asztal lefoglalás 1 ... de nagyon visszatetsző dolog, hogy sokan, nagyon sokan játékot, bűnös üzel­meket űznek a koldulasbol. Sokan kihasználják ezt a koldusvílágot es egyszeribe felcsapnak koldusnak s bár tudnának dolgozni s akadna is munka — különösen ilyen­kor, nyáron — a számukra, házról házra járnak s még a csillagot is lesirják az égről. Ezek a lelketlen kufárok kü­lönösen a piaci napokon ül­nek nyeregbe. Nagy baja és betegsége ez a mának. Betegség, melyet gyógyítani lehet és gyógyí­tani ís kell. Könyörtelenül és kíméletlenül kell eljárni ezekkel a zugkoldusokkal szemben, akik az összegyüj tött pénzt rendszerint a korcs­mákban költik el. Lehetet lenné kell tenni, hogy kö­zülök egy ís megtámadhassa a piacon a közönséget, mert nyilvánvaló, hogy ott szok­tak támadást intézni a tár­sadalom ellen. Piackor min­denkinek sürgős a dolga, mindenki siet, fut s az em­bereknek sem idejük, sem kedvük nincsen ahhoz, hogy a koldulóktól az engedélyt kérjék. Ezt használják ki a zugkoldusok, a pálinkára gyűjtők és sajnos igen nagy eredménnyel. Reméljük, hogy az illeté­kesek bölcs rendelkezésükkel megtisztítják a város fórumát a leglelketlenebb zsarolóktól. — Lugkőmérgezésben meg­halt egy kisgyerek. A lugkő egyre gyakrabban szedi áldoza­tait. Szombathi László büdszent­mihályi husz hónapos kisfiú, tegnap lugkőmérgezésben bor­zalmas kínszenvedés után meg­halt. A csendőrség megindította a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy kit terhel a gondatlansá­gért a felelőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom