Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 98-123. szám)
1933-07-20 / 114. szám
Nyíregyháza, 1933 julius hó 20. Első évfolyam, 114-ik szám. * Csütörtök Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen utca 1. Postatakarék! csekkszám 47139 Telefon 77 * POLITIKA! NAPILAP * Eíőfizeíes 1 hóra 2'50 P, Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Nálunk senki sem hal éhen Irta: Dr. Dencz Ákos min. tan., országgyűlési képviselő. Gazdasági válságok a múltban is kísérői voltak a háborús eseményeknek. Minél tovább tartott a háború, minél nagyobb területre terjedt az ki, minél több nemzet sodródott bele, annál tovább tartott a nehéz gazgasági válság és tett tönkre, zúzott semmivé megmaradt nemzeti vagyonokat, értékeket. Ez a mostani gazdasági válság immár három esztendeje tart és eddigelé azt mondhatnók, hogy a válságok történetében páratlanul áll. A földkerekségnek minden számottevő nemzete részt vett a világháborúban és az ennek végével kötött békekötéseknek nevezett csomók anynyira összekuszálták a népeket földrajzilag, történelmileg, nyelvileg, gazdaságilag, hogy azoknak közmegnyugvásra való megoldása a mai békealapokon úgyszólván teljesen lehetetlen. Pedig a cselekvés órája percről-percre sürget, mert a jelenlegi helyzet mindinkább tarthatatlanná válik. Ebben a válságos helyzetben egyaránt szenvednek a győző és legyőzött államok. Az angol király népéhez intézett legutóbbi szózatában oda nyilatkozott, hogy a következő idők talán még az eddiginél is nagyobb megpróbáltatásokat hozhatnak népei számára. Magyarország szintén azok közé az államok közé tartozik, amelyek a válságot, fájdalom, ugyancsak megsínylették. Közismertek a gabona- és jószág-árainknak nagy zuhanása, a buza és vágó-állatkivitelünk fokozatos visszaesése, ugy hogy vegyük az 1932. év első felét — ez a statiszDaladíer, Paul Boncour, Izmed pasa, Vajda-Vejvoda miniszterelnök részvéttávirata Gömbös Gyula miniszterelnökhöz Budapestről jelentik: A budai Kapisztrán János helyőrségi templomban ma délelőtt impozáns gyászoló közönség részvételével mutatta be Haas tábori püspök az engesztelő szentmiseáldozatot vitéz jákfai Gömbös Gyuláné ielkiüdvéért. A pontifikálás nagy papi segédlettel történt- A küiföldről a mai napon is számos részvéttávirat érkezeit a miniszterelnökhöz. Igy táviraíot küldött a többek között Dalaider francia miniszterelnök, Paul Boncour, Papén, Izmed pasa, Vajda-Vojvoda román miniszterelnök. wm Magyarországra Is ellátogat az Azur-flotta Rómából jelentik: Balbóék flottája európai kontinentális túrája során okvetlen felkeresi Magyarországot Jis. Ehhez a nagy örömet keltő hirhez a szakkörökből azt a megjegyzést fűzik, hogy Budapesten nem szállhat le a repülőraj, minthogy a Duna nem alkalmas a 24 repülő kikötésére. Egyedül a Balaton jöhet számításba, ahol akadálytalanul horgonyt vethetnek Balbóék. Karsai Jenő megnevezi bűntársát Karsai Jenő, aki tegnap a fővárosban ki akart rabolni egy pénzes levélhordót, ma megnevezte bűntársát, aki nem más, mint István öccse. Karsai Istvánt, aki szerelősegéd, előállították a rendőrségen, ahol rémülten tiltakozott a gyanúsítás ellen még akkor is, amikor tudtára adták, hogy bátyja vallott ellene. ( Gömbös Rómába utazik Politikai körökben bizonyosra veszik, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök a közeli időben Rómába utazik Mussolinihez, akivel gazdasági kérdésekről tárgyal- A miniszterelnöknek ez a római utja szervesen beleilleszkedik gazdasági célokat szolgáló külföldi útjainak programmjába. tika áll e pillanatban rendelkezésemre — külkereskedelmi forgalmunk körülbelül 43 százalékkal esett vissza az 1931. év hasonló időszakához képest. Ezek az adatok eléggé mutatják a magyar mezőgazdaság szomorú helyzetét. De, ha ez igy is van, azért, mégis, túlzás volna azt állítani, hogy ebben az egész földkerekséget átfogó nagy nyomorúságban a mi helyzetünk lenne a legrosszabb. Kikapcsolom itt örök fájdalmunkat és sérelmünket, trianoni területi megcsonkitottságunkat, tisztán csak abból a komoly problémából indulok ki, hogy hol van a legtöbb éhező ember? Nálunk aligha, mert kis agrárországunk mindig megtermi azt a felesleget, amely a lakosságának eltartására szükséges. Legfeljebb az elosztás kérdése körül lehet nézeteltérés s ebben az inkább emberbaráti és adminisztrációs munkában az állam és a társadalom mindig megértették egymást és akcióink célt értek. Minden időben jutott szegényeinknek egy darab ruha, egy falat kenyér, nálunk senki éhen nem halt és nem is i fog éhen halni. „Felhőkarcoló méretű" fogadtatás várja ma este Newyorkban Balbó flottáját Londonból jelentik. Balbó Azurflottájával délután 2 órakor ke! útra Chicagóból Newyorkba, ahová este 7 órakor érkezjk meg. Newyork lázasan készül az olasz repülő hősök fogadására, amely „felhőkarcoló méretű - lesz. A kikötőben 400 000 olasz és 1 millió amerikai kért bebocaójtást a kordonon belül fenntartott helyre. A kikötő vízén több száz motoros, a parton százakra menő rendőri készültség von erős kordont, hogy megkímélje Balbóékat a túlságosan heves ünnepléstől. Ötven rádióállomás közvetíti a fogadtatás eseményeit a vízen, repülőgépeken, a parton és a felhőkarcolók tetején. Balbót és társait megérkezésük után fényes lakoma várja, amelyen résztvesznek az Egyesült Államok egyházi, katonai és polgári előkelőségei teljes számban. Henderson elhagyta Berlint Berlinből jelentik. Henderson ma reggel elhagyta Berlint. Piccard nem szállt ma fel Chicagóból jelentik. Piccard professzor mára tervezett sztratoszféra repülése a kedvezőtlen idő miatt elmaradt. Willy Post ma felszállt Irkuckban Willy Post -na reggel 7 órakor kedvező időben felszállt és kelet felé repült Irkuckból. A protestánsok nagy egyházi hete Nagykőrösön A reformált egyházak Nagykőrösön tartják ezidei gyűlésüket. Az Országos Református Lelkészegyesület augusztusban 23tól 29-ig gyűlésezik, az Országos Református Presbiteri Szövetség gyűlése augusztus 27-én lesz. A református napok meghívóit most küldte szét Baltazár Dezső püspök, elnök. Időjárás. Inkább derült, meleg idő várható. Budapesten ma délben 25 fok C volt a hőmérséklet. A tengerszintre redukált légnyomás 765 mm. volt. A légnyomás változatlan irányzatot mutat. Ára 10 fillér