Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 98-123. szám)
1933-07-19 / 113. szám
1933. julius hó 19. < taffiOlCSIHIB Ul> 3. oldal. Feljelentette a fiát, mert ellopott 50 mázsa terményt Torgyán Sándor orosi gazdálkodó feljelentést tett fia Zoltán ellen, mert magtárából párhét leforgása alatt 50 mázsa búzát és gabonát ellopott. A fiu a csendőrök előtt bevallotta, hogy a magtárt sorozatosan dézsmálta és az ellopott terményt Resovszki Lajos gebei terménykereskedőnek adta el, a napi árnál lényegesebben olcsóbban. A terménykereskedőnek bizonyára tudomása lehetett arról, hogy a termény nem egyenes uton került a fiatal Torgyánhoz, mert boletta helyett 2—3 pengő készpénzt adott- Az eljárás megindult. A fiu azzal védekezik, hogy azért lopott, mert apja sohasem adott neki zsebpénzt. A Kossuth-gimnázium egyik volt növendékének verseskötete Kiss Gábor Szolnok város árvaszéki ülnöke, a szolnoki Verseghy Kör főtitkára, akinek akciójára Verseghy Ferenc költő hamvait a budai temetőből Szolnokra szállították, a mai magyar lira ideálista nacionalista művelői között jelentős nevet vivott ki. Kiss Gábor egykor a Kossuth-reálgimriázium diákja volt, együtt járt a jeles költővel, a hősi halált halt Mikecz Dezsővel, Polinszky Pál dr. kulturtanácsnokkal. Már itt feltűnt nemes veretű, tisztult idealizmust sugárzó verseivel, később pedig a fővárosi lapok állandó és kedvelt poétája lett. Kiss Gábor most adta ki költeményeit Szolnoki Hárfa címmelA kötethez Harsányi Zsolt irt verses előszót. A költeményes kötet eszmei szépségére jellemzők Harsányi Zsolt sorai: Nem bánom apját, nevét, rangját. Nem kérdem vénnek, fiatalnak. De ott hallom hangjában hangját Az egy és örök viadalnak. Hallgatom. Ti is hallgassátok, Szava az éltető betegség. Az ezerszer megáldott átok. Melynek neve magyar tehetség. Felmutatok zord emberöltő Éjén boltjára a nagy égnek : Megint egy csillag. Magyar költő. Nektek sugárzik. Szeressétek. A kötet, amelynek sugárzó sorából a hit, a honfiúi fájdalom, a kulturált léleknek a forrongó világa, a természet, az emberek hatására való visszazendülése árad a szivekre, Nyíregyházán az Ujságboltban vásárolható meg. ikMMMnMnMMHfltHHRtí Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal Mindenki harca mindenek ellen Tiszabezdéden Tiszabezdéd, ugyanolyan szabolcsi kisfalu, amilyen nagyon sok van a magyar Alföldön. Az állomásra még be sem fut a vonat, már messziről látni a református templom karcsú tornyát. Amikor megérkezünk, alig kiálltja el a kalauz „Tiszabezdéd", már szol is a kürt és a vonat robog tovább az alig tiz kilométernyire lévő trianoni határ felé. Ennek az 1800 lelket számláló kis falunak a lakossága, mindig lelkiközösségben dolgos munkában töltötte napjait, de egy idő óta forrong és mintha a lelki egyensúly felborult volna köztük, nem koma többé a koma, nem barát a barát, hanem ellenség. Nem a politika vert éket közzéjük, mert hisz itt nem is politizálnak az emberek és mégis pártok és ellenpártok küzdenek, hadakoznak egymással. Mint egy lidércnyomás nehezedik az egész falura a magyar széthúzás átkos szellemeNyílegyenes hosszú utcán megyünk végig. A nádfedeles házak takaros fehérre melyeit falai, meleggé, meghitté teszik ezt a kis falut- Pedig ez mind csak látszat. Az utcán csak gyerekeket látni, mert az emberek a mezőn vannak. Most a torzsalkodás viharában „stilhalte " van, mert szorgos a munka, itt az aratás. A templomi harangszó megkondul és a reggeli szellő elviszi érces hangját, a határokon túlra, oda ahol csak nem rég még szomszéd mesgye volt, ma meg már ránkerőszakolt ország határ. Szerencse, hogy a harang zúgása elnémítja az emberi rosszaság bábeli szavát, mert különben disszonáncia vegyülne annak tiszta szent szavába. Tiszabezdédből a magyar végek lelkekben elsatnyult elsodort faluja lett .. • A szinte végnélkülinek látszó harc előzményeit csak röviden ismertetjük. A kis falu népe szintén beáll a vádaskodok közé és a feljelentések áradatát zúdítják Szanyi Kálmán jegyző ellen. A fegyelmi eljárás megindul, aminek eredménye, hogy Szanyi Kálmán jegyzőt felfüggesztik állásából. A falu örömmámorban úszik, heteken át folyik a legkülönbözőbb portákon a dinom-dánom. Szanyi jegyző a kenyere feletti tort, nem türi néma megadással, most már ő gyűjti adatait feljelentői ellenFormálisan megalakul a község lakosságából a Szanyi ellenpárt. A jegyző a felfüggesztő végzését alaposan előkészítve és alátámasztva megfellebezi egész a közigazgatási bíróságig. Az ítélet kedvező és a meghurcolt testileg és lelkileg összeroppant jegyzőt rehabilitálja, Szanyit visszahelyezik állásába, de mivel az egész falu forr, a kedélyek fel vannak izgatva, naprólnapra incidensek vannak Szanyit egy másik jegyzőségre helyezik át. De Szanyi makacsul kitart faluja mellett, ahová évtizedes munkássága köti. Inkább a nyugdíjaztatását vállalja, de nem hagyja el Tiszabezdédet. Most már ezekután mindenki azt hihetné, hogy a faluban helyreállt a nyugalom. De nem, az igazi harc, az igazi széthúzás csak ezután kezdődött. Juhász Gyula lanitó látva azt, hogy a jegyző ellen egy igazságtalan hajsza indult meg, revidiálta álláspontját. Uton útfélen hangoztatni kezdte, hogy ő megbánta amit tett és mindazt a hajszát, amit a jegyző ellen inditot nem meggyőződésből tette, csak azért, mert ezt papja László Albert kivánta tőle. Most már a gyűlölködés megindult a pap és a tanitó között is. A kis egyház presbitériuma a pap mellett foglalt ál lást és a kíméletlen harcban most már a tanitó lett a célpont. Feljelentés-feljentés után ment a tanitó ellen, az egyházi és polgári felettes hatóságokhoz. Ezek a feljelentések súlyos mulasztásokkal és a pap iránt való tiszteletlenséggel vádolták a tanitót. Juhász Gyula védője, Dr. Erőss János utján megkezdte a kétségbeesett védekezését. Az üggyel foglalkozott az egyházkerületi bíróságtól kezdve, minden fórum. Az ügy aktái már hatalmas kötetekre való anyagot tettek ki, amikor a Felsőszabolcsi Ref. Egyházmegye Bírósága, mint fegyelmi bíróság április 21-én megtartott ülésén Juhász Gyula tanitót állásától megfosztotta és 546 pengő eljárási költség megfizetésére ítélte. Az 50 éves tanitó most izgatottan várja fellebbezésének eredményét. Ezzel a támadások még minMinőségben, formában, kivitelben tökéletes fűzőt, melltartót készít POLLÁKNÉ FÜZÖSZALONJA Egyház-u. 4. (Kerekes palota I. em. Férfiöltönyök és női ruhák vegytisztitását és bármilyen szinre való festését a legolcsóbban P APP vegytisztitó és kelmefestő üzeme eszközöl. VayrAdám-u. 65. szám. Telefonszám : 5 —10. Főüzlet: Széchenyi-út 2. sz. Telefon: 5—09. sz. dig nem ültek el. Most Juhász Gyula tett egyházi hatóságainál feljelentést László Albert ellen. A lefolytatott eljárás tisztázta a pap szerepét és az ellene emelt vádak alól felmentette. Ezzel a becsületsértési és polgári perek lavinája indult meg. A pap, a tanitó és a jegyző között se szeri se száma a feljelentéseknek. A tiszabezdédiek egyebet sem tesznek, mint a törvényt járják. Ezekben a perekben már elitélték a tanitót is, a papot is. A falu egyszerű népe egymás ellen eddig 116 pert tett folyamatba, de ezeknek az ügyeknek a száma napról-napra gyarapszik. Az elmúlt hét egyik napján tűzte ki a kisvárdai járásbíróság annak az ügynek a tárgyalását, amelyet Szanyi Kálmán indított rágalmazói ellen. Az ügy párjátritkitó monstre per lett volna, ha azt a biróság alaki okokból el nem utasítja, mert a járásbíróságra 608 vádlott és tanú volt beidézve. A falu főterén bementünk a korcsmába, Az ivóban az üvegek és a poharak szabályos sorrendben, tisztán állanak, látszik rajtuk, hogy régen nem voltak használatban. A korcsmáros szomorúan panaszolta, hogy Tiszabezdéden még a korcsma sem kell az embereknek, nem érdekli itt semmi őket, mert itt csak egy probléma van, a pap, a tanitó és mindenek felett a jegyző viszálykodása. Tiszabezdéden is folyik az aratás, mint mindenütt másutt, de talán itt még szomorúbb, kilátástalanabb a helyzet. Tiszabezdéd a magyar vég egy elsodort faluja-.Elsőrendű fővárosi hölgyfodrászt alkalmaztam I Ondolálás, hajvágás és speciális vizondolálás a legújabb divat szerint a legmodernebb felszereléssel történik. Vasondolálás 60 fillér, hajvágás 60 fillér, hajmosás 60 fillér, elsőrendű manikűr 60 fillér. Vizondolálás 1 pengő Hajfestés minden színben. Bodnár Pál palota, Vay Ádám-utca 2. szám. Olcsó férfi ing vásár! Zephir és oxford ing Zephir 2 gallérral Freskó ing Gallér minden szám ... 20 48 2 48 2'68 2.98 280 60 Egy ing gyár raktárát megvettem, amíg a készlel tart, az alant felsorolt árakban árusítom : Férfi hálóingek 3'20-tól 4'50 Selyem poplin ing 4'—-tői 5'50 Férfi alsónadrág 98 128 1'48 Szilágyi Barna, Vay Ádám-u. 2. Takarékpalota.