Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 75-97. szám)
1933-06-10 / 82. szám
1933. junius hó 10. frnffiOLCSIHIB UP 5 oldal HIREK AZ UTASFORGALOM Szabolcsvármegyében is erősen megcsökkent az előző évi eredménnyel szemben — állapította meg a közigazgatási bizottság ülése. Fájdalmas megállapítás ez. mert az anyagi leromlás eredményes kihatással van sok ember megélhetési lehetőségére. Ha benne Nyíregyházát figyeljük csupán, nemcsak azt látjuk, hogy az autóbuszjáratok szűnnek meg, hanem azt is, hogy kevesebben jönnek a városba, kevesebbet ad el a kereskedő, csökken az iparos forgalma és ez a folyamat kihat ott is, ahol a kereskedőnek, iparosnak kellene fizetést teljesítenie. Ebben a szomorú helyzetben csak a jobb jövőben való törhetetlen hit tudja megtartani a csüggedő embert. NAPIREND Junius 10. Szombat. Róm. kat. Margit. Gör. kat. Antonina. Prot. Margit. Izr. Sivan 16. Nevek magyarázata : Margit, görög szó, gyöngy. A nap kél 4 óra 3 perckor, lenyugszik este 7 óra 55 p.-kor. A hold kél este 10 óra 39 perckor, lenyugszik reggel 5 óra 54 p.-kor. Magyar napirend: A megértés és együttműködés szerződése cimet viseli a négyhatalmi egyezmény okirata. Oly jólesően simogató szó mindkettő : megértés, együttműködés. Mi magyarok eddig is megértőek voltunk s hajlandóságunk őszinte az együttműködésre. De együttműködni csak ugy lehet, ha jogos és méltányos kívánságainkat is figyelembe veszik. Ezen a napon halt meg Camoés, a portugálok nagy költője 1580 ban. — Ampére Andreé francia fizikus 1836-ban, — Lechner Ödön építőművész 1914-ben Budapesten. Egész héten a Lányi-Gonda, Fejér Ferenc (Rákóczi-utca), Illés Zsófia (Deák F-u.) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A városi gőzfürdő egész héten át nyitva van. Kedden és pénteken a nők részére. A Sóstói strandfürdő nyitva reggel 6-tól este 7-ig. A szerkesztőség délután 3tól 6-ig fogad. — Az ev- Kossuth reálgimnázium rajzkiállitása vasárnap reggel 9 órakor nyilik meg az iskola rajztermében. Ceruza, szénrajzok, pasztell, aquarell, olajfestmények, tervezések s a gyűjtő egyesület gyűjteményei teszik értékessé a kiállítást. — Kálmán Éya f. hó 11-én, vasárnap délután fél 4 órai kezdettel tartja gyermektáncvizsgáját, melyen előadásra kerül I, részben: Éjjel az erdőn. II. részben: Babatündér és más műsorszámok. Belépődíj 1'50 P, gyermekek és diákok részére 50 fill. 2x — Harmincéves tanári jubileum. Hírt adtunk már arról, hogy a városi felsőkereskedelmi iskola tanári kara és a volt növendékek szövetsége holnap, szombaton délután 6 órakor a Sóstón rendezendő összejövetel keretében óhajtja megünnepelni az intézet fáradhatatlan, lángoló lelkesedéssel dolgozó tanárának, Bácskai József ig. helyettesnek harmincéves tanári jubileumát. A rendezőbizottság szeretettel meghivja erre az összejövetelre és az ezt követő társasvacsorára mindazokat, akiket Bácskai Józsefhez a tanítványi szeretet és hála kapcsai fűznek, akár pályája elején, Szatmáron, akár Nyíregyházán voltak tanítványai, de szeretetlel várja a rendezőbizottság mindazokat, akik egy három évtizedes nevelői munka nemes értékei előtt megjelenésükkel elismerésüket óhajtják kifejezni. A résztvételt szombaton délig a kereskedelmi iskolában bejelenteni kéri a rendező-bizottság. — A Record nyári száma megjelent és az Ujságboltban kapható. Vidéki rendeléseket azonnal elintézünk. — Megjelent a Keletmagyarország legújabb száma. A nyíregyházi riport'ap ma megjelent számának főbb cikkei: Sorozatos afférok és lovagias ügyek. A nyári vendéglők pünkösdi reményeit elseperte a szél. Egy nyíregyházi fiatalember arab feleséggel jött haza. 25 évi tagdíjbefizetés után 81 pengő végkielégítés. Az „Igazgató" ur Budapestre csalt fel nyíregyházi lányokat- Nyíregyházi fiuk karrierje Olaszországban. Szenzációs suttogások, hirek, érdekességek stb. — Talált tárgy. A napokban egy talált kapukulcsot szolgáltattak be a rendőrségen. Igazolt tulajdonosa azt — a hivatalos órák alatt — átveheti— Kilopták az ágyából az ágyneműt. Özv- Cipcer Ferencné rakamazi asszony házába tegnap éjjel az utcai ablakon keresztül bemásztak és a szobában lévő vendégágy összes ágyneműjét, 4 párnát, 2 dunyhát és 1 lepedőt elloptak. A betörők magukkal vitték még az asztalterítőt és a függönyt is. A csendőrség a tettesek kézrekeritésére megindította a nyomozást. DIADAL Péntektől vasárnapig Csábítson el kérem o Előadások 5-7-9 órakor. A P O L L O Péntektől vasárnapig • CHAPUN - BUSTER ' ZORO-HURU Előadások 3-6-9 órakor. — Uj weekend-vonat indul junius 15-től Nyíregyházáról. Értesítjük az utazó közönséget, hogy Szerencs—Debrecen között az 1741. számú vonat és Nyíregyháza—Szerencs között az 1744. sz. vonat junius 24. helyett már junius 15-ikétől kezdődőleg, továbbá Debrecen Hortobágyi halastó között az 5542. és 5543. számú vonat ugyancsak junius 15-től kezdődőleg további intézkedésig, de legkésőbb szeptember 3-ikáig vasár- és ünnepnapokon közlekedni fog. Egyben értesítjük az utazó közönséget, hogy junius 15. és szeptember 3-ika közötti időben ugyancsak vasárés ünnepnapokon Szerencs és Miskolc között 1737. szám alatt egy uj motorvonat fog közlekedni. Indul Szerencsről 10 óra 40 perckor, Miskolcra érkezik 11 óra 30 perckor — Turistatérképek, kirándulótérképek a Bükk-ről, Mátráról, Balatonról stb. állandóan kaphatók az Ujságboltban. — Fogházbüntetést kaptak, mert megverték a mezőőrt. Frank János és Walter József tiszaeszlári lakosok január 14-én Szabó János mezőőrt, aki figyelmeztette őket, hogy a lopott fát tegyék le, bottal alaposan megverték. A nyíregyházi törvényszék bűnösnek mondta ki őket hatósági közeg elleni vétségben, s ezért Frank Jánost és Walter Józsefet 3—3 heti fogházra ítélte. — Makacs székrekedés, vastagbélkatarus, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz, reggel és este egy-egy pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. — Gyümölcsszezonban minden háztartásban nélkülözhetetlen a papírszalvéta, mert a gondos háziasszony megvédi vele a drága asztalneműit. Finom, hófehér damaszt papírszalvéta 100 darab 20 fillér az Ujságboltban. Kerékpárosok! 1686—5 „Solingen" ballon kerékpár „Steyr-Waffenrad" strapa kerékpár... „Puch" túra kerékpár „Automoto" verseny kerékpár „Wittler" strapa kerékpár „Turul" kerékpár »Ipag" strapa kerékpár A kerékpárok pumpával, csengővel, friss gumikkal teljesen felszerelve értendők. Gummiáruk, kerékpáralkatrészek, villamossági cikkek, rádió alkatrészek, rádiólámpák legolcsóbban kaphatók NAGY LÁSZLÓ Rádió, Kerékpár Keresk. Vállalatánál Nyíregyházai Jókai-utca 4. szám. Bessenyei-tér sarok. P P P P P P P 138 — 125 — 126 — 135 — 121'— 125-— 120'— — A Kálvineum tanítónő képzőjének rajz- és kézimunka kiállítása szombaton és vasárnap reggel 9 órától este 7-ig áll nyitva az érdeklődő nagyközönség számára. Amit a hangyaszorgalom és a finom ízlés kedveset, Ízlésest, gyönyörködtetőt, sőt meglepőt csak alkotni tud, az mind feltárul ezen a kiállításon a legszemléletesebb és legszakszerűbb elrendezésben. Minden érdeklődőt szívesen lát az igazgatóság. — A székrekedés megszűntnek tekinthető. A mai nehéz viszonyok mellett egy gonddal kevesebb. Fddig a székrekedésben szenvedőknek kúrára kellett utazniok, hogv egy időre rendbe hozzák bélmüködésüket. Ez most egy csapásra megszűnt. Forgalomba került egy .Citrosal" nevü készítmény, mely mesterséges, kristályos, citromos ízű karlsbadi só, melyet egyrészt kellemes citromillata közkedveltté tett, másrészt oly csekély összegért szerezhető be, hogy használata mindenkinek lehetővé van téve. — Pedagógusokat érdeklő rajzkiállitás. A pedagógus-világot, elsősorban az elemi iskolák tanítóságát, élénken érdekli a kir. áll. tanítóképzőben megnyílt rajz- és slöjd-kiállitás. A kiállítási teremben a modern rajzmüvészeti nevelés értékes dokumentumai láthatók a tanitónövendék-ifjuság tantervét bemutató finom ízlésű grafikai és pikturális lapokon. Feltűnnek a szines papirtervezések, a népiskola rajztanitásának ízlésesen kiállított, pontos tanmenetei, amelyeket valamennyi tanítójelölt kidolgozott. Értékesek a szemléltető-képek és komoly studium. kézügyesség e sikerei az agyag és famunkák, a primitív eszközök felhasználásával készült fizikai szemléltető eszközök, amely utóbbiak nagyrészét az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület tagja! készítették. — A kiállítás magas színvonala Probszt Vilmos rajztanár, Horváth János Vöröskereszt egyesületi vezető érdeme. — Nyári divatlapok, Rekord, Legújabb Divat, Beyer stb. stb. kaphatók az Ujságboltban. — Ideges embereknek és lelkibetegeknek az enyhe természetes „Ferenc József" keserűvíz rendes bélmüködés, jő emésztést és elegendő étvágyérzetet teremt. Világhírű idegorvosok véleménye alapján a Ferenc József viz használata az agy- és a gerincvelő megbetegedéseinél is kiválóan ajánlható. — Katonai térképek minden léptékben kaphatók az Ujságboltban. Filléres papírszalvéta 100 drb 20 fillér az UJSÁGBOLTBAN Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal