Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 50-74. szám)
1933-05-18 / 64. szám
Nyíregyháza. 1933 május hó 18. Első évfolyam, 64-ik szám. Csütörtök Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen utca 1. Postatakaréki csekkszám 47139 Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2'50 P, Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény. A magyar ipar nemzeti hivatása Kilenc-tiz éve annak, hogy a békeszerződések szellemének gazdasági következményeként egymásután jelentkezett Európa országaiban az a tünet, hogy a külföldi árukat minél inkább kiküszöbölve a belföldi ellátásra rendezkedjenek be. Ez az önellátásra való törekvés eredményezte azt, hogy az akkori magyar kormánynak is foglalkoznia kellett a vámtarifa kérdésével. Mér akkor mondotta Gömbös Gyula a következőket: „A magyar kereskedelemnek, iparnak és mezőgazdaságnak összefogó együttes gazdasági rendszert keM alkotniok, meri Magyarország nem lehet kizarólag mezőgazdasági állam." Gömbös Gyula ma is szórói-szóra azt hirdeti, amit ezelőtt kilenc évvel: a nemzet érdekében kell működnie minden foglalkozási ágnak s ez alól nem vonhatja ki magát se az ipar, se a kereskedelem. Erre vonatkozólag csak a minapában fejtette ki programját Gömbös Gyula, előbb a kereskedők érdekképviselete előtt, legutóbb agyáriparosok közgyűlésén. A magyar élet politikája parancsolóan diktálja, hogy minden ipari tényező eszköz legyen a nemzet életében. Az uj magyar idők tízparancsolata diktálja ezt a követelményt, amely megfellebbezhetetlenül irja elő az ipar nemzeti jellegének fontosságát. Elképzelhetetlen, hogy amikor a mezőgazdaság a nemzet élniakarásának asztalra termeli a fehér kenyeret s a kereskedelem, reméljük megszívlelte nemzeti hivatását, ugyanakkor az ipar ne ébredjen nemzeti feladatának öntudatára. Az egyetemi ifjúság Bleyer Jakabnak az egyetemi katedráról való lemondását követeli Bleyer ma reggel Budapestre érkezett s nyilatkozik a tüntetésekkel kapcsolatban Az egyetemi ifjúság ma délelőtt tovább folytatta a tüntetést Bleyer Jakab egyetemi tanár ellen. A kora reggeli órákban nagyobb diákcsapat gyülekezett az egyelem Muzeum körúti épülete előtt. Az épületbe a diákokat csak s?ig<>ru igazoltatás után akarták beengedni, erre az ifjúság benyomta a kaput s mintegy ötszázan nyomultak be a folyosókra A folyosón maga a dékán vette kezébe az igazoltatás irányítását s mindazokat a diákokat, akik idegenek voltak, eltávolították az épületből. A diákok ezután a délelőtt folyamán gyűlést tartottak s elfogadták azt a javaslatot, hogy memorandumot intéznek a dékánhoz s ebben kultuszminiszteri intézkedést kérnek Bleyer Jakab ellen. Követelik, hogy Bleyert azonnal mozdítsák el állásából s tanszékére magyar professzort ül tessenek. Kijelentette azonban a diákság azt is, hogy ez a követelésük nem irányul sem a magyarországi német kisebbség, sem Németország ellen. A diákságnak kizárólag Bleyer személye ellen van kifogása. Bleyer JaKab ma délelőtt haza érkezett Budapestre. Az újságírók nyomban felkeresték s előttük Bleyer a következő nyilatKina összeomlás előtt áll Pekingi jelentés szerint a kínaiak parlamentért küldtek a japán csapatok főparancsnokságára, amelyben fegyverszünetet kéltek. A japánok a kérést megtagadták s tovább folytatják előnyomulásukat, annyival is inkább, mert Kina az összeomlás jeleit mutatja. Magyar-jugoszláv gazdasági tárgyalások Tomisics Juraj a jugoszláv kormány képviseletében ma délelőtt Budapestre érkezeit s felkereste Kállay Miklós földmivelésügyi minisztert, hogy a két ország közötti exportra vonatkozólag tárgyalásokat kezdjen. kozatot tette: Sajnálom, hogy az egyetemi ifjúságot félrevezették- A botránynak az az oka, hogy parla menti beszédem elferdítve jeient meg a sajtóban, Beszédemben semmi kivetni valót nem lehet találni. Én telve vagyok hazaszeretettel, de természetesen hűségesen ragaszkodom az én sváb népemhez. Ettől a felfogásomtói nem tántorít el semmi sem, álláspontomon semmit sem változtatok. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy távollétemben feleségemet záptojással dobálták meg. Jelentkezzék az a gyáva, aki ezt megtette, majd elbánok vele. Az újságíróknak arra a kérdésére, hogy mit szól az egyetemi ifjúság követeléséhez, a melyben a katedrájáról való eltávolítását követelik, a következő kijelentést tette. Erre a kérdésre nem tartozom választ adni. Ez nem tartozik az ifjúságra s nem rettent el semmi fenyegetés- Ha felettes hatóságom ebben az ügyben kérdést intéz hozzám, akkor felelek. £z ha az lenne ennek a következménye, hogy megfosztanának állásomtól, ugy nem én iennék az első, akit igazságtalanul fosztanak meg katedrájától. Papén kancellár Bécsbe utazik Bécsből jelentik. A osztrák fővárosban nagy szenzációt keltett annak a hire, hogy Papén kancellár hivatalosan értesítette az osztrák kormányt arról, hogy legközelebb Bécsbe utazik. Politikai körökben Papén bejelentett hivatalos látogatását jó jelnek, a békére való törekvés megnyilatkozásának tekintik, mert a német igazságügyminiszternek két nappal ezelőtti barátságtalan fogadtatása éppen az ellenkező állásfoglalásra szolgáltathatna okot. Papén látogatásának célja az, hogy a Németország és Ausztria között JJ ezidőszerint fennálló ellentéteket kiegyenlítse. A miniszterelnök ma terjeszti elő a kormány programmját A képviselőház ma délutáni ölésén 5—6 óra között felszólal Gömbös Gyula miniszterelnök is és válaszolni fog azokra a kérdésekre, amelyek a költségvetéssel kapcsolatosan eddig elhangzottak, végül bejelenti a kormány legközelebbi jövőre vonatkozó terveit. A miniszterelnök május 23-án Szekszárdra utazik s részt vesz az uj főispán installációján. — Ugyanekkor nyújtják át a miniszterelnöknek Szekszárd város díszpolgári okievetét. A miniszterelnök ezt az alkalmat arra használja fel, hogy nagyobb beszédben tájékoztassa a közvéleményt a kormány politikájáról. Meghalt a Pénzintézeti Központ igazgatója A Pénzintézeti Központ igazgatója, Leszi Jakab ma délelőtt hirtelen rosszul lett, összeesett és meghalt. Halálát az orvosi vizsgálat szerint szivbé nulás okozta. Elfogták a Társadalmi Szemle nyomdavezetőjét A Társadalmi Szemle cimü kommunista lap, szerkesztőjének, Madzsar Józsefnek a kommunista üzelmekben való részvétel miatt történt elitéltetése után is megjelent. A rendőrség hosszas nyomozás után megállapította, hogy a lapot hol nyomják s a nyomda vezetőjét s egyben a lap további kiadóját Faust Imre személyében elfogták. A kisantant egységes revizióellenes tüntetésre készül Bukarestből jelentik. A Curentul a revizió kérdésével kapcsolatosan arról emlékezik meg, hogy a kisantant államok és Lengyelország egyöntetűen fognak állást foglalni s egy napon rendeznek tüntetést a revizió követelői ellen. A lap ugy véli, hogy a revizionisták tábora mintha már megcsappant volna s csak Hitlernek Németországban való uralomra jutása élesztette volna fel a tüzet. Ára 10 fillér