Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 50-74. szám)

1933-05-31 / 74. szám

4 oldal 1933 május hó 31 • SZÍNHÁZ Angyalt vettem feleségül Vaszary János vígjátékát mu­tatta be tegnap este a színtár­sulat. A vígjáték tele van ötlet­tel, mulatságos helyzettel, ugy hogy a közönség az egész elő­adás alatt nem fogyott ki a ka­cagásból. Az előadás sikerét a színészek kiváló játéka is alá­támasztotta. Mezei Mária, Ke­mény, Fáy és Misoga a főbb szerepekben eleve biztosították a darab sikerét, de a kisebb szerepek kreálói is époly lel­kesedéssel járultak hozzá a sikerhez. Ma, kedden este rengeteget kacaghat, ha megnézi a kitűnő Jó házból való urileány nagy­szerű előadását. Szerdán este a Tűzmadár 1 Ke­vés darab olyan izgalmas és mégis annyira irodalmi, mint Zilahy Lajosnak Tűzmadár ci­mü színmüve, amelynek Nyír­egyházi bemutatója tavaly volt és amelyet Sebestyén direktor egyenesen a közönség kívánsá­gára hoz vissza az idén. Ki­tűnően megírt darab, remek fi­gurák, izgalmas fordulatok. A darab sikerében azonban fel­tétlenül osztozhatnak Sebestyén Mihály, az előadás rendezője, Mezey Mária, Kemény László, Fáy Bélá, Barna Anci, akik a darab főszerepeit játszák. Örömhír! Örömhír 1 Csütörtö­kön este ötödször Zsákba­macska! Fehér ló- Nehéz feladat elé állítja a színházat ennek a ha­talmas operettnek előadása, de a feladattal érdemes foglaikoz ni. Londonban 8Ü0, Berhr ben 600, Bécsben 400, Budapesten 150 előadást ért meg a Fehér ló, Miskolcon is 32-szer ment állandóan telt házak előtt. Ragyogó uj díszletek Tirolba varázsolják a nézőt, sok csil­logó, gyönyörű ruha hangula­tpssá teszi Tiroit- Megjelenik Őfelsége I. Ferenc József is a kis tiroli fürdőhelyen és a na­gyon bonyolult szerelmi hábo­rúságot a császár bölcsessége csillapítja le. Vitéz Jakabffy Dezső mesteri rendezése lehe­tővé teszi, hogy a revü minden szépsége maradéktalanul meg őriztessék még a nyíregyházi kis színpadon is Török Emil fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a zenés rész tökéletes le­gyen és az előadás sikere ér­dekében dolgozik a színház teljes gárdája, hiszen még a jelentéktelennek látszó kis sze­repeket is szerető színészek játszák. Pénteken, szombaton este 8 órakor, vasárnap este fél 9 óra­kor Fehér ló. — A Legújabb Divat juniusi száma megjelent és az Ujság­boltban kapható. SPORT Helyőrségi sportversenyek Nyíregyházán A helyőrségi sportversenyek egymásután zajlanak le váro­sunkban, melyeken honvédsé­günk tagjai mérik össze erejü­ket, hogy nemes vetélkedésben döntsék el az egyes bajnoksá­gok sorsát. Ezeknek a versenyeknek vá­logató jellegük is van, mert a helyőrségi versenyek legjobbjai Debrecenben részt vesznek a vegyesdandár bajnokságokon, majd az ott is sikeresen sze­replő versenyzők a jövő évre tervezett hadsereg versenyen indulnak. Az eddig lezajlott tiszti és legénységi lóverseny, katonai terepsport és járőrverseny, hely­őrségi lóverseny, tiszti vivóver­seny élénken mutatták a nyír­egyházi helyőrség sportbéli fel­készültségét és az elért ered­mények ulán bizalommal te­kinthetünk a jövő hónapban Debrecenben eldöntésre kerülő vegyesdandárversenyek elé. Á helyőrségi versenyek ke­retében f. ho 31-én, szerdán kerül eldöntésre a helyőrségi tiszti tennisz bajnokságok sor­sa. Itt emiitjük meg, hogy ugyj ncsak 31-én kezdődik a legnehezebb versenyek egyike a pararcsorliszti lovaglás, Ez a verseny éjfélkor indul és Nyír­egyháza környékén 25 km.-es nappali lovaglásbol áll, meg­nehezítve a nappali lovaglást 10 akadállyal. Junius hó 1-én a NyTVE bujtosi sporttelepén lb órai kezdeítel befejező ünnepélyes sportversenyt rendez helyőrsé­günk, melyen a gyalogezred legénysége egy harcgyakorlatot is bemutat. Ezen a versenyen kerülnek kiosztásra az összes helyőrségi versenyek helyezett­jeinek a dijai. Legyünk tan.ui ezeknek a versenyeknek, melyekben hon­véd fiaink tesznek tanúságot sportbéli felkészültségükről és merítsünk hitet az ő küzdeni tudásukból mi is. Megjelené­sünkkel mutassuk meg szere­tetünket honvédségünk iránt. Helyőrségi tiszti tenniszverseny A helyőrség tisztikara május 31-én, szerdán bajnoki tennisz­versenyt rendez. Eldöntésre ke­rülnek férfi egyes, férfi páros és vegyes páros versenyek. A versenyek a kora reggeií órák­ban, 8 órakor kezdődnek a lo vassági laktanya vörös-salak pályáin. Belépődíj nincs. A ren­dezőség ezúton is meghívja az érdeklődőket» a bajnoki mér­kőzésre Nyíregyházi atléták sikere a debreceni atlétikai versenyen Vasárnap rendezte meg a DEAC a nagyerdei egyetemi sporttelepen országos atlelikai versenyét, amelyen a NyTVE két atlétája, Móna és Bálint is elindult. A várakozásnak meg­felelően mindkettő eredménye­sen szerepelt, Bálint a 200 mé­teres síkfutásban kitűnő ered­ménnyel harmadik lett, Mona pedig a nap legszebb verse­nyében, az 500 méteres sikfu tásban negyedik helyen vég­zett. Ebben a versenyszámban a győztest és a helyezetteket a legminimálisabb lérkülömbség választotta el­Részletes eredmények : 200 méteres szenior síkfutásban 3-ik Bálint (Nytve) 25 3 mp. 500 méteres szenior síkfu­tásban 4-ik Móna (Nytve) 1 p 13'2 mp. Nyíregyházi fiatalok verskötete Hirt adtunk már arról,, hogy Juhász Ferenc és Lyacho­vits István, városunk legfiata­labb, de igen "tehetséges diák­poétái saját kiadásukban eddigi szerzeményeik legjavát könyv­alakban közrebocsátva a nagy­közönség rendelkezésére adják. A mű néhány nap múlva *ki­kerül a sajtó íalól és reméljük, hody városunk fiatal poétáinak munkája — már csak az elő­jegyzésekből is ítélve — nagy kelendőségnek örvend. A szép és igen csinos kivitelű verses­kötet darabonként egy pengős árban a szerzőknél, valamint lapunk kiadóhivatalában és n helybeli könyvkereskedésekben előjegyezíethető és junius hó 1-én mér át is vehető. Nyári gazdasági tanfolyamot rendeznek a tanítók részére A vallás és közoktatásügyi miniszter a földmivelésügyi mi­niszterrel egyetértőiig elhatá rozta, hogy a pápai m. kir mezőgazdasági szakiskolánál és putnoki m. kir. gazdasági felső leánynevelő intézetnél folyó évi julius hó 10-étől kezdődő négy hetes gazdasági tanfolyamok rendeztessenek elemi iskolai ta­nítok, illetve tanítónők részére. A tanfolyamokra kizárólag olyan elemi népiskolai tanítók vé'etnek fei, akik valamely gaz­dasági irányú továbbképző nép­iskolában a gazdasági tárgyak tanítását jelenleg is ellátják, a a 66.569 —1902. sz. Szervezet 30. §-a értelmében kiadott jo­gosítvány alapján. A felvételi kérelemhez ennélfogva csato­landó a gondnokság, vagy is­kolaszék elnöke által kiállított ily irányú igazolvány. A tanfolyamra felvett hallga­tók teljes ellátásban részesül­nek és részükre az oda és visszautazással kapcsolatban fel­merült vasúti utazási költség is megtéríttetik. A teljes eüatás igénybevétele minden tanfoiyam­hailgatóra nézve kötelező. Ezen kötelezettség alóti feimentes Fürdőtrikók Tennisszdresszek Pijamák mérték utén a MERINÓ KÖTÖÜZEMBEN. Párisi modellek megérkeztek. 1508-4 senki részére nem engedélyez­hető. Az emlttett tanfolyamokra va­ló felvételért folyamodók kér­vényeiket a felettes kir. Tan­felügyelőhöz címezve, legkésőbb folyó évi junius hó 15-ig nyújt­sák be, mert később benyúj­tott kérvények nem fognak fi­gyelembe vétetni. A kérvények mellé az alábbi kérdésekre feleletet adó kimu­tatás okvetlenül csatolandó: 1. Kérelmező mióta tanit a gazdasági irányú továbbképző népiskolában gazdasági tárgya­kat? 2. Mennyi a gazdasági irá­nyú továbbképző népiskola 1932 1933. tanévben beiskolázott tanulónak száma? 3. Van-e az iskolának gya­korló területe és az miiyen nagyságú ? 4. Van-e az említet/ iskolá nál tanfolyamot végzett tanerő? Figyelemreméltó felhívás I j Mindennemű kárpitos cik- jj kek : u. m. Matrac és roletta- < grádlik, afrik és lószőr, he- \ vederek, zsinegek, rolettaru- • dak, valamint pokróc- és flanell takarók, viaszkos <j vásznak, futószőnyegek, \ szalmazsákok, iskolai és va­dász hátizsákok legolcsób­ban. Továbbá szőlőkötöző jutafonal és gyapjuzsák. Wiener Adolf cégnél Nyíregyháza, Bessenyei-tér 15 Osgyáíti gyógyszertár mellett, Legolcsóbb bátor beszerzési forrás SUHANESZ bútorcsarnokában NYÍREGYHÁZA, LUTHER-HÁZ. Gyönyörű kombinált szekrények, recamierek, hálók, ebédlők állandó nagy raktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom