Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 50-74. szám)
1933-05-30 / 73. szám
4 oldal 1933 május hó 31 • ben a porban, mint a gótok és vandálok Afrika homokjában. Pedig: paradicsom lehetne a föld, mondja Dosztojevszkij, ha akarnátok. A Duna völgyében arra kell törekedni, hogy olyan hangulat keletkezzék, amely kereskedelmi-, vám-, forgalmi- és valuta szövetség létrehozására alkalmas. A gyógyítás másik eszköze, a szabadságnak a gazdasági élet minden vonatkozásában való helyreállítása. Azokra a teendőkre, melyek ezen a téren a kormányzatra és a magángazdaságra várnak, nem is kell részletesebben rámutatni. Mindennek ellenkezőjét kell tenni, amit eddig tettek Elég talán, ha annyit mondok, hogy mindannak az ellenkezőjét kell tenni, amit eddig tettek. Meg kell szüntetni a gazdasági beavatkozást, abba kell hagyni, a sikertelen invenciókat, mert ha a vámfalak lebontása együtt jár a belső forgalmi korlátozások megszüntetésével, a termelő azt fogja termelni, aminek piaca van és a kereskedő oda viszi az árut, ahol fizetőképes fogyasztót talál. Ha bizunk a kapitalizmus jövőjében, akkor vissza kell adni a kapitalizmus éltető erejét, a szabadságot és tizenöt év botlásaival és kudarcaival gazdagodott tapasztalatokkal, a közgazdasági nacionalizmus helyébe uj programmot kell választanunk : vissza Cobdenhez 1 Mi bizunk Cobden-ben Mi bizunk benne és szentül hisszük, hogy azokat a falakat, amelyek közé most beszorítják az egyes nemzetek gazdasági erejét éppen a nemzetek gazdasági erejének egészséges ösztöne fogja szétfeszíteni. És ez az egeszséges életösztön meg fogja találni útját a cobdeni liberalizmus irányában, amelynek életképessége ma sokkal nagyobb, mint a háború előtt volt, mert minden politikai eredetű elzárkózás ellenére a kulturvilág gazdasági életének elvei és egymással való összetartozásai sokkal egyetemesebbek, egymástól való függősége sokkal döntőbbek, mint az előtt voltak, és ezekben a nagy arányokban az egyéni szabadságnak, az egyén kezdeményezésének, találékonyságának még nagyobb szerepe lesz, mint a múltban volt. A világgazdaság most börtön cellákba zárja önmagát, de a börtön kapuját ismét a liberalizmus fogja megnyitni az emberiség előtt. Az előadás után, amelyet szűnni nem akaró éljenzés fogadott, Ungár Béla elnök meleghangú köszönetet mondott Halasi Fischer Ödön dr.-nak. Társas ebéd a Koronában A Korona kistermében ízlésesen teritett asztal várta az előadás résztvevőit, hogy fehér asztal mellett ünnepeljék az előadót és városunk illusztris vendégét, Éber Antalt. A bankett első felköszöntőjét dr. Szabó Miklós mondotta. A vértelen háború, a gazdasági harc, már több mint egy évtizede folyik, de azért reménykedve várjuk a gazdasági kibontakozást, mert ez igy már sokáig nem mehet. A gazdasági rend megteremtése nem utópiaEnnek a szolgálatában áll a Cobden szövetség, mely zászlójára azt irta, hogy csak a nemzetek békés atmoszférája hozhatja meg a gazdasági és kulturális békét. A Cobden Szövetségről elmondhatjuk, hogy az az ország gazdasági parlamentje és a közgazdasági tudományok akadémiája. Az, hogy a Cobden Szövetség erre a magaslatra emelkedett, elsősorban Halasi Fischer Ödönnek az érdeme, akinek tudása, széles látóköre, szónoki képessége predesztinálják arra, hogy a közgazdasági élei és a Cobden vezére legyen. Szabó Miklós dr. Halasi Fischernek a nyiregyházi kereskedők társadalmának háláját tolmácsoltaDr. Füredi Sándor emelkedett szólásra. Az Európát 19 évvel ezelőtt lángba gyújtó tüzek még most is égnek — mondotta. A nemzetek között gyűlölet van, a gazdasági anarchia tombol, aminek egyik legsúlyosabb áldozata a kereskedelem. A vámvédelem, a kartell és a közterhek tankjai lehengerelték a kereskedelem azelőtt egyenes, felfelé ívelő tiszta ulját. Ebben a chaoszban voltak és vannak mégis emberek, akik megtudják mutatni a kivezető utat. Ezen kevesek közé tartozik Éber Antal, aki a lelkek kiengesztelő apostola, a gazdasági élet fanatikus harcosa. A kereskedők szeretetét és ragaszkodását tolmácsolja. Herczeg Kornél a szív őszinteségéből fakadó szavakban köszönti Tóth Bálint pénzügyigazgatót, aki Nyíregyháza társadalmának és minden polgárának szeretetébe férkőzött. Zugó tapsok között kezdte meg Halasi Fischer Ödön felszólalását. A sok taps és elismerés súlya alatt állok itt — mondotta — hogy megköszönjem az irántam tanúsított meleg fogadtatást. Négy évvel ezelőtt jártam itt, de mikor most ismét idejöttem, ugy éleztem, mintha hazajönnék. Talán akkor sokan nem értettek egyet velem, de az idő azóta sajnos, engem igazolt. Annyival is inkább ugy érzem, shogy hazajöttem, mert ennek a városnak képviselője Éber Antal. Első poharát Hoffmann Mihályra ürilette, aki ma ünnepli házasságának 40-ik évfordulóját. Könnyű itt a szerepem — folytatta Halasi Fischer felszólalását, mert amit előadtam, csak lelkemből sarjadzó igazságok, de nehéz annak olyan igazi harcosának lenni, mint Éber Antal, akinek én csak tanítványa vagyok és csak árnyéka lehetnék Éber Antal, akinek a sors megadta, hogy kényelmesen visszavonulva élhetné életét, elől áll a harcos fronton. Az ő devizája, a vad, a könyörtelen igazmondás és ebből a jégtömlőből fog a gazdasági élet beteglázának a javulása bekövetkezni. Éber Antal hirdeti, hogy utat kell szabni a tehetségnek és lehetőséget az yapjut vásárol külföldi cég megbízásából legmagasabb napi áron Magyar Általános Takarékpénztár Részvénytársaság fiókja Áruosztálya Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 7.fszám. 1482-2 Telefonszám 221. érvényesülésnek, ezért tekintjük mi is őt vezérünknek. Mióta ő a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, azóta nem elhagyatott a kereskedő, mert ő bátran megmondotta, hogy ebben az országban sok az excellens uram és kevés az egzisztencia," de addig fog küzdeni, mig ez nem megfordítva lesz. A gazdasági életben sokan azt hiszik magukról, hogy „sasok,* pedig csak „aviatikusok," sokan .hősnek* tüntetik fel magukat, pedig csak „szájhősök." A cselekvő igazi hős Éber Antal, aki az igazságok rendithetetlen kürtöse, olyan, mint a hajókürt, mely a legnagyobb ködön is áthatol és a végén győzedelmeskedik, mert mindenki meghallja. Nyíregyháza társadalmát köszönti, aki Ébert követévé választotta és emeli po,harát a küldetések emberére, Éber Antalra. A résztvevők percekig ünnepelték Halasi Fischert és Éber Antalt. A taps elültével Éber Antal emelkedett szólásra Azt hittem, hogy ma ezen a gyönyörű előadáson csak a hallgatóság szerepét fogom betölteni, de mert érdemeimen felül aposztrofáltak, felszólalok. Beszéde során meggyőző erővel mutatott rá arra, hogy szerinte ma nem lehet tervgazdálkodást folytatni, amire elegendő bizonyíték az intervencionalizmus visszássága. Az érdekes közgazdasági fejtegetések után emelkedett hangon folytatta felszólalását. Ha Halasi Fischer ugy jön ide, mintha haza jönne, az azért van, mert ezt a várost áthatja a demokrácia levegője. Itt nincs gőg, lenézés a kisemberek iránt. A nép iránti szeretet sehol sincs meg ugy, mint itt. Ez a szeretettől való áthatottság keresztül vonul dr. Bencs Kálmán polgármestertől kezdve az egész városi hatóságon. Polinszky Pál dr. kulturtanácsnok most nincs itt, hát nyiltan megmondhatom, hogy az ő működése szivből fakadó. Itt nem ugy mint Pesten, nem rideg légkörből fakad az ada kozás. Itt kis pénzből nagyobb melegséget adnak, mint a fővárosban hatalmas összegekből, majd aposztrofálta azokat a meleg szavakat, amik az iparosok gyűlésén Tóth Bálint és Juhász Mihály jóságáról elhangzottak. Én nekem is a legkedvesebb napjaim, amit Nyíregyházán eltöltök, — mondotta — mert itt az emberekben benne él az egymás iránti megbecsülés, benne él az az érzés, hogy a kisembereket támogatni kell. Nem azért beszélek igy, mert ismét lesznek majd választások, hanem azért, mert ezeket igy érzem. Különösen örömmel jövök ide, mió ta a vármegye élén M ikecz Ödön dr. főispán áll, aki ennek a ked Mielőtt bevásárlását eszközölné, árÍmat n yTá!kozás Uul f közlöm ?ne ehány acikknek naz ómit°: Férfi oxford és freskós ingek P 2 80-tól Selyem harisnya P 1'68, 128 Férfi alsó nadrágok —'98 f.-től Női nadrágok, trikó P 1'68, 148 Férfi hálóingek P 4.80, 3'60 Hálóingek gyönyörű mintákkal P 2"38 Férfi gallérok, minden szám P —'20,„—''48, —60 Női kombinék P —98 SZILAGY I BARNA Vay Adám-u. 2. Ta k"t l o, a.