Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)
1933-04-02 / 27. szám
1933 április 2. ffrMOlCSIHIBLJlP 5. oldal. HIREU VÉGRE EGY BECSÜLETES HANGOT HALLUNK a kisantant oldaláról. Spalejkovics, a párisi követ becsületes, nyílt őszinteséggel jelenti ki, hogy a Dunamedence államai között csak a kölcsönös bizalom politikája teremtheti meg a népek jólétét. Ennek a bizalom megteremtésének pedig az ára nem más, mint egy szövetség létesítése, melynek folyományaként Magyarországnak vissza kell kapni a követelt területeit. Természetesen ilyen előzmények után következne az, mondja a jugoszláv követ, nogy a magyarok mint szövetségesek, Belgrádban és Zágrábban is otthon volnának. Min denesetre tanácsos volna az összes érdekelt keleti diplomáknak követni jugoszláv kollégájuk példáját. Elmenni nyugatra, megtanulni, hogy a nap, az igazság napja, kell hogy keleten is felragyogjon és azt megakadályozni semmiféle diplomáciai cselszövéssel nem lehet, anélkül, hogy abba bele ne pusztulna maga a megakadályozó is. Lassan rá fogja kényszeríteni a gazdasági élet összes ellenfeleinket, hogy felismerjék saját javukra is a mi rajtunk elkövetett igazságtalanság reparálásának szükséges voltát, aminthogy ezt a párist jugoszláv követ már felismerte. NAPIREND Április 2. Vasárnap. Róm. kath. A. 5. Judica. Gör. kath. A N. b. 5. v. Prot. A. 5. Áron. Izr. Nizan 6. Nevek magyarázata: Áron, héber szó. Jelentése: „megvilágosodott". A nap kél 5 óra 38 p-kor, lenyugszik d. u. 6 óra 30 p-kor. A hold kél reggel 6 óra 30 p-kor, lenyugszik éjjel 1 óra 35 perckor. Magyar napirend: Román megszállott területen a magyarnak kevesebb joga van, mint a szerbnek. A kormány nem tagadja, hogy ez a megkülönböztetés a magyar revizió-mozgalom miatt van. Nemtelen, aljas bosszű ! De mi mégis küzdünk a revízióért, „ha lehull a két kezünk is, ha mindnyájan ottveszünk is." Ezen a napon 1872-ben halt meg Morse amerikai technikus, a távíró feltalálója. Városi gőzfürdő egész héten át nyitva van. Kedden és pénteken a nők részére. Vasárnap délig a dr Szopkó, Haissinger (Széchenyi-u.) és a Török Gyula gyógyszertárak, vasárnap déltől egész héten át a Lányi—Gonda, Fejér Ferenc (Rákóczi-utca), Illés Zsófia (Deák F.-u.) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Április 3. Hétiő. Róm. kath. Rikard. Gör. kath. Nikéta. Prot. Keresztély. Izr. Nizan 7. Nevek magyarázata: Keresztély, latin szó. Jelentése: „Krisztust követő." A nap kél 5 óra 36 p-kor, lenyugszik délután 6 óra 32 p-kor. .4 hold kél délelőtt 10 óra 7 p-kor, lenyugszik cjjel 2 óra 21 p-kor. Ezen a napon halt meg Murilló spanyol festő 1682-ben, Tóth Béla iró 1907ben.Április3-án született Verseghy Ferenc iró és dallamszerző 1757-ben, Irving amerikai iró 1783-ban. — Orvosi hir. Dr. Liener Jenő gyermekorvos kb. két hétre a budapesti gyermekklinikára utazott. Helyet'ese Dr. Pataky Tibor gyermekgyógyász, Lutherutca 18. — A Szepesi Asztaltársaság ma (szombaton) este fél 9 órakor tartja szokásos összejövetelét a Korona éttermében. | — Ügyvédi hir. Dr. Gáspár (Glück) József ügyvéd irodáját Nyíregyházán, Bocskay ucca 3. szám alatt (a kir. törvényszékkel szemben) megnyitotta, — Április 30-ig lehet folyamodni a nyíregyházi áll. tanitóképzőbe. Lukács Béla, a nyíregyházi m, kir. áll. tanitóképző-intézet igazgatója most tette közzé az 1933—1934. iskolai évre vonatkozó pályázati hirdetményét. A nyír egyházi m. kir. áll. tanitóképző-intézet I. évfolyamán felvételért pályázhatnak azok a kifogástalan erkölcsi magaviseletű tanulók, akik a 14. életévet már betöltötték, de a 16. évet még nem lépték tul, továbbá akiknek a polgári iskola, vagy középiskola IV. osztályáról szóló félévi értesítőjük, illetőleg ugyanazon osztályról szóló bizonyítványuk általános jeles, vagy legalább általános jó tanulmányi előmenetelt igazol. Általános jó bivonyitvány a felvétel szempontjából az, amelyben a rendes tantárgyakból legfeljebb egy elégséges fordul elő. A folyamodók kérvényüket a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz címezve legkésőbb folyó évi április hó 30-ig az intézet igazgatóságához nyújtsák be. A más uton benyújtott folyamodványokat iktatás és tárgyalás nélkül viszküldik a folyamodónak. Azok a tanulók, akik középiskolai érettségi vizsgálatott tettek, a tanitóképző-intézet IV. évfolyamába folyamodhatnak, ha tanulmányi előmenetelük legalább jó rendű. Az érdeklődőknek a felvételre vonatkozó, vagy azzal kapcsolatos bármilyen természetű felvilágosítást az intézet igazgatósága ad, tehát minden ilyen irányú tájékoztatásért az igazgatóságához kell fordulni. A megkeresésekhez válaszbélyeg csatolandó. — Az összes tavaszí és nyári divatlapok megérkeztek és az Ujságboltban kaphatók. — A Jamboree hiénák igyekeznek saját céljaikra felhasználni a Cserkészvilágtáborozást. Albumokkal, könyvekkel és egyébb dolgokkal próbálkoznak. A Cserkészszövetség felhívja a közönség és a parancsnokok figyelmét, hogy csak olyan könyveket fogadjanak el, amelyeket a vezetőtisztí testület lebélyegzett és ajánl és csak olyan egyénekkel álljanak szóba, akiknek a Jamboree táborparancsnokságtól igazolványuk van. Minden más esetben jelentsék tel az illető szélhámoskodókat és tegyenek róla a szövetségnek is jelentést. — A nyíregyházi diákok színházi bérletének árát véglegesen a következőkben állapította meg Sebestyén Mihály igazgató. Páholyülés, zenekari ülés 3'50, földszint, erkély 3, karzatközép és oldalkarzat elsősor 2, oldalkarzat 1 P. A bérletjegyek egy meghatározott helyre szólnak. — A Legújabb Divat április, tavaszi száma megjelent és az Ujságboltban kapható. Városi — Molnár Rózsi tanárnő tart előadást csütörtökön a Bessenyei Körben. A Bessenyei Kör szabadliceális szakosztályának előadássorozatán csü törtökön Molnár Rózsi festőművész, rajztanár tart előadást. A kitűnő művésznő a kor lelkéről és a művészről fog beszélni. Müvészlélek ihletével és látásával szól hallgatóságához az érdekes előadó, akinek bizonyára népes hallgató sága lesz. A csütörtöki előadás délután fél hétkor kezdődik. — A Jótékony Bajtársak asztaltársasága ma este szombaton este 9 rakor a Szikszay-féle vendéglő külön termében kötelező összejövetelt tart. A tagokat ezúttal is meghívjuk. „Szabott árak, jó minőség Á sikernnek titkai, Ezért vezet férfi ruházatban, Székely, Győri és Morvái" — A nyíregyházi Ref. Nőegylet április hó 2-án, vasárnap este 6 órakor a templomban vallásos estélyt tart. Az igét Tantó János megyaszói lelkész hirdeti. Ez alkalommal mutatkozik be az újonnan alakult vegyeskar, Molnár Sándor hitoktató lelkész vezényletével. Czirbesz Bertalan VIII. o. tanuló szaval. Híttestvéreinket a vallásos estéiyre ezúton is szeretettel meghívjuk. Az elnökség. — Húsvéti illatszerpiac kiemelkedő szenzációja a Favorit Illatszertár négy tavaszi illata, orgona, lóhere, nárcis, gyöngyvirág. Filléres illatszeráruda. Luther utca 8, — Bélrenyheség, a máj és az epeutak bántalmai, gyomor- és bélhurut, arany eres bajok esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan és táj dalom nélkül megszünteti a hasiszervek pangását. Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a bélmüködést kitűnően szabályozza- A Ferenc József keserűvíz gyógyszertarakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Az egész vármegye kereskedői képviselve lesznek Vértes Emil ma esti előadásán. Ma, szombaton este 9 órakor lesz az Omke előadása a Kereskedők és Gazdák Köre nagytermében. Az est előadói, Vértes Emii a Fővárosi Kereskedők Egyesületének elnöke, a budapesti nemzetközi vásár igazgatója és dr. Varranay Aurél közgazdasági iró, az Omke titkára. Az előadás iránt nagy érdeklődés mutatkozik, s azon résztvesz a vármegye kereskedőinek számos kiküldötte is. Tudomásunk szerint a hatóságok és a különböző érdekképviseleti egyesületek is nagyszámban készülnek az érdekesnek ígérkező előadásra. — Pászkaszétosztás. A statuspuo izr. hitközségnél a pászka szétosztása április hó 3 án hétfőn kezdődik, naponta délelőtt 9 órától 12-ig, délután 3-tól 5 óráig. zgo Március 31-én, április 1-én és 2-án, péntektől vasárnapig A repülőtechnika bravúros csodafilmje ! ? ieni vaiaszói e ti tt un Főszereplők : Hans Albers, Paul Hartmnnn, Sybille Schmitz Rendes helyárak. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. mwi r ,fmnMf^fTK-'*B".T^'ffrv r^i'TTmiTf " f-vnn—fi-aürr '-vi'-rtus kariíashoz kefe r'T^ | gyári 1 drb 00. súroló kefe 18 fillér. 1 drb. szőnyegkefe 80 fillér. 1 dra. parkettkefe 1*30 fillér. 1 drb. 00. japán 1 drb. kézi partvisch 1'20 fillér. lábtörlő 1.18 fillér. ízsay Károly Telelőn: 245. Luther-u. 6. TAVASZI FÉNY CSODÁJA. Mára az iskolánknak udvarára mint aranyszőrű drága paripa idetáncolt a szűz tavaszi fény s az apró, kicsiny gyermekek szemén ujjongva villant kacagó öröm. Egy befogott nagy zsibongó körön kivül maradt sok kis csizma, cipő, miket ronggyá tett bús pocsék idő s meztelen labak csattantak a földre, mint bátor, vidám élniakarás; nem volt egy percnyi nyugtonmaradás : „csigák' indultak szédítőn pörögve, gombok csörrentek zsebben és falon — és a sugárvert, lármás udvaron kinyílt a bajos ispilángi rózsa . . . gyönge lánykarok egymásba fogódzva lebegtek mint szép szines lepkeszárnyak. Majd hátára a sugár-paripának felvágódott száz égő nyugtalan»íg s vágtatni kezdett — félrecsapva sapkát egy nekipirult tüzes kis csapat talán arra, hol önkény vert falat a magyar juss és igazság előtt . . De hírtelen a meglendült erőt leszereli egy élesszavu csengő, a napsugárt is elnyeli a felhő és szajat tát az iskolaterem — a csend hidegen az udvarra toppan s örömök úsznak titkos sóhajokban egy felhőn fönt a a tavaszi egen. Fiák Andris Nagy érdeklődéssel várják a bécsi fiuk csodakórusát Április hó 4-én este fél 9 órai kezdettel lesz a Városi Színházban a Wiener Sángerkaneben egyetlen hangversenye, amelynek Hans v. Urbanek a zenei vezetője. A műsor nagy száma az Abu Hassan cimü vigopera. Majd egyházi, világi, népies kardalok kerülnek bemutatásra. Helyárak: Páholyülés 3 pengő, Zsöllye 3 pengő, Támláss:ék 2 pengő 50 fillér, I. hely 2 pengő, Erkély I. sor 2 pengő 50 fillér, Erkély II—III. sor 1 pengő 80 fillér, II. emeleti zártszék 1 pengő 20 fillér, II. emeleti ülőhely 70 fillér. Diákálló 50 fillér. Jegyek a Szántó-féle könyvkereskedésben kaphatók. Néhány külföldi kritika a Wiener Sangerknaben hangversenyeiről : Deutsche Presse Prag. Egy ily friss és nemes összhangot csak kiválasztott és alaposan képzett hangú énekesek birnak produkálni. „ESTIA" Athén. A dalos madarak, mert ez a Wiener Sangerknaben mellékneve Bécsben, az athéni közönséget tegnap a legnagyobb fokú lelkesedéssel töltötték el. Dánische Zeitung. Aki ezeket a fiukat nem hallotta, az el sem tudja képzelni, hogy mily tökéleteset tudnak nyújtani. Berlingske Titende. A közönség ugy érezte magát, mintha földi hüvelyétől megszabadult volna. A gyermekek tényleg ellenállhatatlanok, az énekművészet fenoménjei. A lelkesedés őszinte és véget nem érő volt. A DINAMIUUS HANGSZÓRÓVAL EGYBEÉPÍTETT 5+1 MMPJÍS 7050-EŐ Ruhát Alapítva 1914-ben. művésziesen fest, vegyileg tisztit, gallért, kézelőt hófehéren mos, tükörfényesen vasal, úgyszintén bútorszövetet és csipkefüggönyt kifogástalanul TISZTIT és FEST Olcsó árak! app László Gyors kiszolgálás! vegytisztitó üzeme Nyíregyháza, Vay Ádám u. 65. Telefon 5-10. Felvételi üzletek Széchenyi-űt 2. Telefon 509, Véső ucca 3. szám és Kis-tér 2. szám. 243-10 Alapítva 1914-ben,