Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)
1933-04-13 / 36. szám
Nyíregyháza, 1933. április 13. Csütörtök I. évfolyam. 36. szám. I HIfiU? Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-u. 1. sz, Postatakarék csekkszám 47.139 Telefon: 77. szám. POLITIKAI NAPILAP Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7'50 P. Köztisztviselőknek 20% engedmény. R pánszláv veszedelem Irta: Brenner Mihály kir. tszéki t, elnök Midőn a pánszláv korifeusok látták, hogy a nyugati népek bölcsessége a balkáni háborút a Balkánra szeparálta, uj tervbe fogtak. Tudták, hogy szándékuk véghezvitelében legnagyobb akadály Magyarország. Azért azt a pokoli tervet készitették, hogy Magyarország ruthén lakta területén oroszországi vallásra való áttérési, — úgynevezett sizmatikus, mozgalmat indítanak. Ennek keretén belül mindent elkövetnek, hogy a magyar hatóságok a területén üzőtt visszaélések miatt a mozgalomba beavatkozzanak. Emiatt azután a „szent" synódus által kiadott lapjaikban világgá kürtöljék (Viruje Cerko), hogy Magyarország a lelkiismereti szabadság elnyomója s mint ilyen rászolgál, hogy a vallási áttérés miatt üldözött népek felszabadítása céljából Oroszország ellene háborút kezdjen. Ezzel lett volna megindokolva a háború megindítása. Már a háborút megelőzőleg 15—20 évvel Iza község egy néhai elvetemült lelkésze a ruthén gyermekeket oroszországi nevekre keresztelte (Ananiás, Alexi, Vladimír stb.) Ez a jelenség azt mutatta, hogy Iza község a legjobb bázis a terv végrehajtására. Azért innen több, 20 éven felüli, csupán 4 elemi iskolát végzett fiút kiemeltek az ökör szarvától s elvitték a havasokon keresztül Oroszországba, ahol egy év alatt papokká szentelték. Az összes theológiai tudományuk abban merült ki, hogy megnövesztették a szakálukat, felvettek egy reverendát s visszajöttek a falujokba a fejőkbe vert azzal a „tudománnyal", hogy Magyarországon a pravoszláv (oroszországi) vallásra való áttérést tüzzel-vassal eszközölni fogják. Kötelességük volt hirdetni, hogy Magyarország földjében az oroszok tóent csontjai nyugosznak s csak a latin papok árulása folytán laknak ott magyarok és g. kath ruthének. De a cár megelégelte. Tovább nem türi ezt az állapotot s a kétszáz milliót tevő (ebben is hazudtak) oroszok ura seregei élén eljön s a magyarokat kipusztítja, vagyonukat elkoboztatja s az áttért ruthének között szétosztatja. Vorobcsuk Jura kőrösmezei lakos, mielőtt kötélnek állott volna, Hlusmanyuk Olena segítségével, aki a havasokon keresztül a leveleket, könyveket, újságokat, szentképeket stb. hordta Magyarországba, kiment Oroszországba, hogy személyes tapasztalatot szerezzen abban a tekintetben, hogy hol van jobb dolga a paraszt embernek? Megállapította, hogy az orosz nép dalai mind szomorúak, míg a Magyarországban élő ruthéneké vigak. Meghiusult a deoreoeni „Arany Bika" ellen tervezett bombamerénylet Végzetes katasztrófától menekült meg Debrecen egyik leghatalmasabb épülete, az országosan ismert Arany Bika szálloda. Ismeretlen tettes bombamerényletet akart elkövetni az épület ellen, a merénylet azonban egy szerencsés véletlen folytán meghiusult. Az éjszaka folyamán, eddig még meg nem határozott körülmények között egy 15 centiméteres tüzérségi gránátot helyeztek el az Arany Bika épületében levő üzlethelyiség redőnye mögött. A bomba elhelyezése olyan volt, hogy ha a rollóhoz hozzányúlnak, a bomba ütést kap s nyomban felrobban. A kereskedő azonban ma reggel szokásától eltérően nem a főajtón, hanem az üzlet hátulsó ajtaján ment be s az üzlet ajtaját belülről akarta kinyitni. Meglepetéssel vette észre, hogy egy hatalmas bomba van az ajtóhoz támasztva, Nyomban értesítette a rendőrséget s a rendőrséggel együtt a tüzérségi szakértő is megérkezett a helyszínre s megállapították, hogy ha a bomba felrobbant volna, ami az első ajtó kinyitásával feltétlenül bekövetkezett volna, az Arany Bika épületének nagyrésze feltétlenül elpusztult volna. A rendőség széleskörű nyomozást indított a tettes kézrekerítése érdekében. Mussolini érvényre juttatja revíziós tervét Rómából jelentik : Az olasz fővárosban Európa sorsát eldöntő fontos tárgyalások folynak tegnap óta. Az olasz, német és osztrák államférfiak tanácskozásain kivül a francia követ is felkereste Mussolinit, hogy információt szerezzen a tanácskozások menetéről. A német követ bemutatta a francia emlékirat szövegét. Az emlékiratból nyilvánvalóvá válik, hogy Franciaország a kisantant nyomása alatt még merevebben elutasitó állást foglal el a Mussolini tervvel szemben. Mussolininak minden törekvése arra irányul most, hogy Németországot és Angliát megnyerje tervének, mert tudja, hogy ha Európa három nagyhatalma a revízió mellé áll, Franciaország kénytelen lesz ez előtt az akarat előtt meghajolni. Kifosztották a kállósemjéní vasúti pénztárt Az elmúlt éjszaka ismeretlen tettesek betörtek a kállósemjéní MÁV állomás épületébe, a pénztárszekrényt felfeszítették s az ott talált 142 pengő 20 fillér összeget kitevő pénztári készletet ellopták. A betörést reggel, a szolgálat megkezdésekor vették észre, Nyomban értesítették a csendőrséget. A csendőrség széleskörű nyomozást indított a tettesek kézrekerítése érdekében. Herríot az amerikai adósság megfizetése mellett foglalt állást Párisból jelentik. Herriot Húsvét hétfőjén indul Amerikába, a gazdasági konferenciára. Útjára igen sokan kisérik el a francia gazdasági és politikai élet reprezentánsai közül. Herriot kijelentette, hogy kifejezést fog adni annak a véleményének, hogy az Amerikával szemben fennálló tartozásokat meg kell fizetni. Herriot nyilatkozata nagy meglepe tést keltett s erős ellenszenvet váltott ki bizonyos francia politikai körökben. Az Action Francaise azt irja, hogy sülyedjen el az a hajó, amelyik Heriot-t viszi, ha kötelességet vállal arra, hogy Franciaország megfizeti amerikai tartó zását, Ebből Vorobcsuk azt a helyes következtetést vonta le, hogy az oroszországi népnek nincs meg az a szabadsága, ami a magyarországi ruthénnek, de megállapította azt is, hogy az orosz határ tömve volt katonákkal, míg a galicíai határon egy katona sem volt. Ezek az orosz katonák kérdésére kijelentették, hogy Húsvétra be kell törniök Magyarországba. Ez 1912. év tavaszán történt. Nagy tömegekben (e sorok írója egyedül Vorobcsuknál 2 szekérrel foglalt le) szétosztott imakönyvek többnyire a cárért és a „szent" synódusért való imádságokat tartalmaztak. Ennek az volt a célja, hogy ha már vallásuk feje a cár, követelni fogják az áttértek, hogy annak a földnek is, ahol laknak, cár legyen az ura. Volt még egyebek között igen sok lepecsételt, kb, 2 deci nagyságú tiszta vizzel telt lapos üveg, melyeket a parasztok között szintén kiosztottak s melyekbe ciril betűkkel az a felírás volt befújva, hogy „Szűz Mária lábanyomából viz." Mindezeknek a költségét a „szent" synódus viselte. Ezek után lehet e kétség a tekintetben, hogy a „szent" synódus Jézusnak, vagy a pánszlávizmusnak állott-e a szolgálatában? Kegyelmet kapott Pintér százados Emlékezetes az az érdekes bünügy, amelynek szereplője Pintér András százados volt, aki barátját és fellebbvalóiát, Kiss Miklós őrnagyot agyonlőtte. Kiss ugyanis Pintér feleségének, Radulescu Helénnek udvarolt. A honvédtörvényszék Pintér Andrást 10 évi börtönre ítélte, a legfelsőbb honvédtörvényszék az ítéletet halálbüntetésre változtatta át. Kormányzói kegyelemmel az ítéletet 10 évi börtönre mérsékelték, a kormányzó pedig most 3 év után a büntetés hátralevő részét kegyelemmel elengedte. Pintért az édesanyja várta a fogház ajtajában, akivel együtt első utja a szemben levő kápolnába vezetett. 15 millió pengőt fordit a kormány beruházásokra A kereskedelemügyi miniszternek már rendelkezésére áll az az összeg, amelyet beruházásokra fordíthat. Fabinyi kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy a tárcája keretében folyósított 15 millió pengőből közel 9 millió pengőt fordítanak Máv. beruházási célokra, 22 uj villamos mozdonyt építenek, 24 benzinmotoros kocsit olajmotorossá alakítanak át, javítani fogják a vonatok világítását s az első és második osztályú vonalakon elvégzik a szükséges sincserélési munkálatokat. Romániában havazik Bukarestből havazik : A romániai hideg váratlanul nagy havazásokat hozott. Moldvában és Bukovinában 7—8 C. fok a hideg. Bukarest utcáit ma reggel óta több cm. magas hóréteg borítja. A havazás a hegyvidékeken komolyabb bajokat is okozott s a forgalmat több mellékvonalon be kellett szüntetni. Zemplénvármegye uj főispánját kinevezték A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére leveldi Kozma Györgyöt Zemplén vármegye főispánjává kinevezte. Megszökött egy fegyenc Hartáról A hartai fegyházból tegnap délután megszökött Koncz Sándor nagykállói születésű fegyenc, akit lopás és orgazdaság miatt ítéltek el. Elfogatása iránt a szükséges intézkedéseket megtették. Sok vizet találtak a dombovári telitő olajban A dombovári telitőtelepen végzett vegytani vizsgálat kiderítette, hogy a talpfák telitésére használt olaj nagymennyiségű vizet s a szerződéstől eltérő mennyiségű kátrányt tartalmazott. Ezzel a talpfapanamában szereplők sorsa is megpecsételődött. A francia aviatika fekete napja Tegnap két súlyos repülőszerencsétlenség történt Franciaországban. Marseille mellett egy hydroplán lezuhant, 5 utasa a vi/.befulladt. Biarritz mellett egy magánrepülőgép kigyulladt és lezuhant. Három ember az életét vesztette. \ Ára 10 fillér.