Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)

1933-04-12 / 35. szám

Nyíregyháza, 1933. április 13. Csütörtök I. évfolyam. 36. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-u. 1. sz. Postatakarék csekkszám 47.139 Telefon: 77. szám. Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7'50 P. Köztisztviselőknek 20% engedmény. i pénzügyminiszter expozéja Ezért a költségvetésért, amely a Ház asztalán fekszik, felemelt fővel vállalhatja a felelősséget Im­rédy Béla pénzügyminiszter. A ma­gyar élet számadatai vannak abban felsorolva s minden adathoz exisz­tenciák sorsa, társadalmi és gazda­sági ágak prosperálása s a magyar élet ütemének reálitása fűződik. Nagy megnyugvást jelent az 1933 34 évre előirányzott államköltségvetés adatainak tanulmányozása, mert ebből a dicséretreméltó kormány­zati munkából kitűnik, hogy igen bölcs mérséklet és előrelátás szel­leme irányítja országunk ügyeit. Mindenekelőtt mély hatást tett a Ház minden oldalán az a nagy­arányú megtakarítás, amit a pénz­ügyminiszternek sikerült elérnie a folyó évi költségvetéssel szemben. Több mint 41 millió az az összeg, amit Imrédy Bélának sikerült lefa­ragnia, anélkül, hogy ebből komo­lyabb gazdasági vagy pénzügyi bo­nyodalmak származnának. Nyilván­való, hogy ez a költségvetési lefa­ragás abból a szempontból történt, hogy az állam gazdálkodását alkal­mazzuk az ország teherbiróképes­ségéhez, ami a fennálló gazdasági nehézségek közepette a közterhünk elviselhetése szempontjából bizo­nyos követelményeket is támasztott. Különösen a dologi kiadások terén olyan mérvű csökkentéssel állunk szemben, amit szerény véleményünk sífcerint tovább folytatni nem lehet, mert ez a túlságba vitt takarékosság állami életünk bizonyos területeinek teljes elsorvadására vezetne- A sze­mélyzeti kiadások bizony erősen igénybe veszik a költségvetést, de korántsem oly nagymérvű az a bi­zonyos bürokrácia, mint ahogy azt ellenzéki oldalról emlegetni szok­ták, mert tulajdonképpen a szoro­san vett közigazgatási állami sze­mélyzet alig haladja meg a 21 ezer főt. A pénzügyminiszter expozéjá­ban egész csomó olyan kormány­zati programot találunk, ami nép­szerű követelése már évek óta a közvéleménynek. Bejelentette a pénzügyminiszter költségvetési beszédében, hogy leg­közelebb rendeletileg oldja meg a kormány az állami felügyelet alá tartozó vállalatok és üzemek ügyét, amelyek gazdálkodását szigorú el­lenőrzés alá veszi, nehogy előáll­jon az a helyzet, hogy amig az ál­lam krajcáros takarékosságig megy, ugyanakkor legyen államilag támo­gatott vállalat, amely esetleg nem alkalmazkodik az idők kívánal­maihoz. Ebben a keretben az ál lamnak szigorú betekintési és in­tézkedési joga lesz arra, hogy a személyi terhek tekintetében is ugyanazok a takarékossági szem pontok érvényesüljenek, mint az államnál. Ezzel kapcsolatban, hogy Nagy jelentőséget tulajdonítanak német-osztrák-olasz tanácskozásnak Rómából jelentik: Papén alkancellár tegnap Pacelli bíboros, vatikáni állam­titkárnál tett tisztelgő látogatást, délután pedig Mussolini fogadta. Papén és Mus­solini tanácskozása egy órán át tartott. A tanácskozásról hivatalos kommünikét nem adtak ki s csak annyi szivárgott ki, hogy a tanácskozás rendkivül szívé­lyes volt. Papén előterjesztésére Musso­lini április végén fogadja Hitlert Rómá­ban. Göringet tegnap délután a repülő­téren Balbó légügyi miniszter és a római német nagykövet fogadta. Bécsből jelentik : Dollfuss kancellár repülőgépen rövid tartózkodásra Ró­mába utazik s a húsvéti ünnepeket ott tölti. Dollfuss Rómában felkeresi Musso­linit is. Berlinben nagy jelentőséget tulajdo­nítanak annak a körülménynek, hogy Né­metország vezető emberei Rómában ta­lálkoznak először Dollfussal. Hire jár annak, hogy Papén római utjának befejezése után lemond porosz­országi birodalmi biztosi állásáról, alkan­cellári tisztét azonban megtartja. Egyes lapok értesülése szerint Papén igen fon­tos feladatokat fog betölteni. 0 készíti elő a közigazgatási reformot s ő lesz a német kormány állandó megbízottja a különféle nemzetközi konferenciákon. Dollfuss elutazott Rómába Bécsből jelentik. Dollfuss kancellár ma délelőtt repülőgépen Rómába uta­zott. A Neue Freie Presse az osztrák szövetségi kancellárnak római látogatá­sával kapcsolatosan azt irja, hogy Doll­fussnak alkalma nyílik megismerni Mus­solininek a középeurópai kérdésben el­foglalt álláspontját. A lap szerint nincs semmi feltűnő abban, ha a kancellár Mussolinit éppen abban az időben keresi fel, amikor Pa­pén és Göring Rómában tartózkodnak. Ausztria kifejezésre juttatta már több izben békés szándékait s ez a politika nem lehet akadálya annak, hogy Doll­fuss érintkezést keressen Mussolinival. Európa nyiltan két táborra oszlott. Az egyik csoport a békét óhajtja, a má­sik a béke ellen foglal állást. Mussolini azért rendezte ugy, hogv a német és osztrák államférfiak látogatása egybe­essék, mert meg akarja ismerni mind­két állam vezérférfiainak véleményét. Mussolini egyébként már Rintolen láto­gatása alkalmával kifejezésre juttatta azt az óhaját, hogy szeretne az oszlrák szö­vetségi kancellárral tárgyalni. Hideg hullám vonult el Erdély felett Bukarestből jelentik. Erdély felett tegnap hideghullám vonult át. A hő­mérséklet minus 8 C fok alá szállt. A hideg ma is tart. Meghalt Concha Győző Concha Győző egyetemi ny. r. tanár, felsőházi tag az éjjel elhunyt. Halálával a magyar tudományos életet nagy vesz­teség érte. Az államtudománynak, po litikai tudománynak és a közjognak volt kiváló müvelője. Temetése előre­láthatólag csütörtökön délután 3 órakor lesz a Magvar Tudományos Akadémia előcsarnokából. A kormány biztosítani fogja az államnak a vállatoknál fennálló érdekeit A kormány a húsvéti szünidő után a 33-as bizottság elé terjeszti azt a rész­letes szabályrendelettervezetet, amely­nek az lesz a célja, hogy az állam a különböző vállalatoknál levő érdekeit biztosithassa. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy az államnak különféle részvények­ben, értékpapírokban 365 millió pengő vagyona van. Meg kell tehát találni a módját annak, hogy az állam legfőbb számvevőszéke utján az értékpapírjai után járó jogait biztosithassa. Időjárás Tulnyomólag derült, enyhe idő vár­ható. egy közszájon forgó kifejezéssel éljünk : — megoldást nyer a ma­mutjövedelmek leépítése. Az állam felügyeleti jogkörének ilyen élet­erős biztosítása maga után vonja azt is, hogy ha a múltban tapasz­talni lehetett is imitt-amott foltokat a közéleti tisztaságon, ezek köny­nyebben és gyorsabb tempóban le­törölhetők lesz. A Gömbös-kormány ezen a téren nem ismer könyörü­letességet, Eddigi működése is azt mutatja. A kormány a közéleti tisz­taságot a maga területén keresztül fogja vinni, ami fokozott köteles­séget támaszt olyan időkben, ami­kor az adófizető polgárság a leg­nagyobb áldozatok árán tud csak eleget tenni kötelességének. Ilyen körülmények között csak dicséret és elismerés illetheti azt a kormányt, amelyik lelkiismeretes, tiszta kézzel nyul minden fillérhez, amit az ország existenciája érde­kében köteles a köz javára fel használni. Imrédy Béla expozéjából a bizalom, az őszinteség s a hely­zet reális felismerésének hangja csendült ki. A közvélemény biza lommal tekint a kormány műkő dése elé, mert ime a jövő évi költségvetés azt igazolja, hogy még a mai nehéz viszonyok között is sikerült összeállítania olyan költség­vetést, amely biztosítani tudja a meglévő értékek fenntartását s egy­ben a magyar sors elöbbrevitelét. Pesterzsébeten leégett egy autógarázs Az éjjel Pesterzsébeten kigyulladt egy autógarázs. A garázsban két hordó benzin is volt, amely hatalmas detoná­cióval borult lángba, Pesterzsébet la­kossága a robbanásra felébredt s kisza­ladt az utcára, mert azt hitték, hogy a cseppeli raktárakban történt nagyobb katasztrófa. A tűzben 4 bérautó és 2 motorkerékpár égett el, Halálos végű villamos karambol Bécsben ma délelőtt két villamos kocsi összeütközött. A karambolnak egy halálos és több súlyos sebesült áldozata van. Húsvét után folytatják az olasz-magyar gazdasági tárgyalásokat Az olasz magyar gazdasági tárgyalá­sokat félbeszakították s csak a húsvéti ünnepek után folytatják ismét. Megálla­podtak abban, hogy a tárgyalások fel­váltva Budapesten és Rómában lesznek. Ünnepek után valószínűleg a magyar delegáció utazik Rómába. Németellenes tüntetés volt Posenben Posenbcn tegnap a diákok nagy tün­tetést rendeztek a németek ellen, A né­met lapok szerkesztőségeiből a lapokat és folyóiratokat máglyába hordták és elégették. Hasonló tüntetés folyt le a tartomány csaknem minden városában és falujában. Komoly rendzavarás azon­ban sehol sem történt. Megszökött az Ítélet kihir­detése után Plank Ferencet a budapesti járás­bíróság négy hónapi fogházbüntetésre ítélte. Amikor az Ítéletet kihirdették, Plank kiugrott az ajtón és megszökött. Körözést adiak ki ellene. Bécs leszállítja a munka­nélküli segélyt Bécsből jelentik: Az osztrák minisz­tertanács igen sok fontos rendeletet ho­zott s ezek között is első helyen áll az, hogy a munkanélküli segélyt lényege­sen leszállítják. Erre különben alkalmul szolgált az, hogy elrendelték a munka­kötelezettséget. Ugyancsak intézkedett a minisztertanács a vasutas sztrájkban elitéltek részére adandó amnesztia kér­désében is. A miniszterlanács elren­delte a plakátok, röpiratok előzetes cenzúráját s megtiltotta a politikai pár­tok alakulatainak a formaruha viselését. Franciaország a népszövetségi alapokmányokhoz ragaszkodik A négyhatalmi értekezlet ügyében késziteit javaslatokra adott francia vá­laszt tegnap nyújtották át a párisi olasz és angol nagyköveteknek. Az emlékirat rövid, mindössze 2 gépelt oldal terje­delmű. Az emlékirat ellenzi minden kü­lön inté/.őtanács alakítását. Hangsulyoza, hogy a francia kormány a Népszövet­ségi alapokmány, a Kellog paktum és a locarnoi egvezmény elvi alapján áll s ezeknek csupán továbbfejlesztéséről le­het beszélni. \ Ára 41 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom